Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2007 ősz – Hírműsorok rovat

Bajomi-Lázár Péter – Monori Áron

Esti főműsoridős híradók a magyarországi televíziókban (2/8)

Háttér

Az 1989–1990-es rendszerváltás óta a magyarországi médialátképet a „médiaháború” fogalmával jellemzik; e metaforával azt a konfliktust jelölik, amelynek tétje az: ki ellenőrizze a médiát, és az milyen társadalmi értékeket kultiváljon. E súlyos, ám vértelen konfliktus ideológiai törésvonalak mentén osztotta meg a hazai politikai eliteket és az újságíró-társadalmat; e törésvonalak ma a baloldal és a jobboldal, a liberális és a konzervatív, a tradíció és a progresszió, a világi és a keresztény, a „népi” és az „urbánus”, a nemzeti és az európai között húzódnak (vö. Farkas, 1990; Ágh, 1992; Lázár, 1992; Sükösd, 1992; Hankiss, 1996; Haraszti, 1999; Bajomi-Lázár, 2001, 2003; Monori, 2005).

E „kultúrharc”-nak, az „osztályharc részé”-nek és „törzsi háború”-nak is nevezett konfliktus fókuszában a hírműsorok álltak. Az empirikus adatok arról tanúskodnak, hogy a vezető televíziócsatornák híradásai – különösen az MTV Híradó és A Hét című műsorai – a mindenkori kormány irányában elfogultan működtek.

A sajtószabadság felett őrködő civil szervezet, a Nyilvánosság Klub Monitor Csoportja egy kvalitatív és kvantitatív tartalomelemzés során úgy találta, hogy az Antall–Boross-korszakban (1990 és 1994 között), közelebbről 1993 őszén a Híradó és az A Hét – amelyet ekkor az emberek 38, illetve 42 százaléka nézett rendszeresen (Biro, 1994) – több „jó” hírt sugárzott, mint más hírforrások: az ilyen hírek tették ki az összes hír akár 25 százalékát. Különösen a vasárnap esti hírháttér-műsor, az A Hét volt a sikerpropaganda eszköze: gyakran nem számolt be olyan „rossz” hírekről, amelyekkel más médiumok ugyanabban az időszakban kimerítően foglalkoztak (Argejó et al., 1994). Ezeket az eredményeket megerősítette egy másik, 1993 végén és 1994 elején végzett kvantitatív vizsgálat is, amely azt mutatta ki, hogy a Híradó a kedvező jelenségekre fókuszált, és az elért eredményeket kivétel nélkül a kormánynak vagy a koalíciós pártoknak tulajdonította (Beck, [1994] 1998). Egy 1994 márciusában a Híradóról végzett kvalitatív tartalomelemzés ugyancsak arra a következtetésre jutott, hogy az esti főműsoridőben sugárzott hírműsor szerkesztői elfogultan és szelektíven számoltak be az aktuális eseményekről, és – az akkori ellenzéki pártokat rendkívül negatív kontextusban jelenítve meg – a nézők manipulálására törekedtek (Terestyéni, [1994] 1998).

Ami a Horn-korszakot (az 1994 és 1998 közötti éveket) illeti: az A Hét című műsor 1996-ban készült kvantitatív elemzése szerint a kormány és a koalíciós pártok politikusai a belföldi hírek néha nem kevesebb, mint 97 százalékában szerepeltek (Gayer & Molnár, 1997). Ez a kormányoldal felülreprezentáltságát jelenti úgy a francia, mint a brit normával összevetve: az előbbi szerint a politikai hírek egyharmadának a kormányról, egyharmadának a kormánypártokról, egyharmadának az ellenzéki pártokról kell szólniuk, nem számítva a köztársasági elnököt, míg az utóbbi szerint a megszólalási arányoknak a parlamenti mandátumok arányát kell tükrözniük (Mádl & Szabó, 1999). Bár a hírek továbbra is a kormány iránti elfogultságról tanúskodtak, elfogultságuk mértéke hosszabb távon csökkent. Amint egy 1994 márciusában, 1995 márciusában és 1996 márciusában készült vizsgálatsor kimutatta, az 1994. áprilisi választások után a Híradó az új kormánynak, illetve a koalíciós pártoknak (és nem az ellenzéknek) tulajdonította a sikereket, bár kisebb mértékben, mint a kormányváltás előtt (Beck, [1996] 1998). Egy másik hosszmetszeti tanulmány, amely az 1993 és 1996 közötti hírműsorokat vetette össze, ugyancsak megerősítette, hogy a hírműsorok kormánypárti elfogultsága erősebb volt az Antall–Boross-kormány idején, mint a Horn-korszakban. 1993 májusában a kormányhivatalok és a koalíciós pártok képviselői a belföldi politikai hírek 84 százalékában szerepeltek, míg az ellenzékiek 16 százalékukban. 1996 májusában ezek az adatok 72 és 28 százalékosak voltak (Gayer & Molnár, 1996). A közszolgálati hírműsorok egy kvalitatív és kvantitatív módszereket ötvöző elemzése 1996 őszén arra a következtetésre jutott, hogy kvantitatív szempontból (vagyis aszerint, hogy mennyi lehetőségük volt az aktuális kérdésekben véleményt nyilvánítani) a koalíciós és az ellenzéki pártok közel egyenlő arányban szerepeltek, ugyanakkor azonban a szerkesztők egyéb, kvalitatív módszerekkel megragadható eszközökkel manipulálták a nézőket (például a beszélő, illetve a beszélő közönségének kameraperspektívájával, lásd Gayer et al., 1997). E manipulációs technikák eredményeként a kormányhivatalok és a koalíciós pártok képviselői kissé jobb színben tűntek fel, mint az ellenzék tagjai (Gayer et al., 1997). Az 1993. év végi és az 1997. év végi hírek egy összehasonlító elemzése azt is kimutatta, hogy a műsorokban több időt szántak a politikai, a gazdasági és a társadalmi problémák, és kevesebbet az ideológiai kérdések tárgyalására, mint az előző kormányciklusban. Az olyan álesemények, mint például az utak ünnepélyes átadása vagy más, a kormányzat tagjait pozitívan ábrázoló ünnepségek eltűntek az esti hírekből (Terestyéni, 1998).

Az Orbán-kormány (1998–2002) alatt a hírműsorok kormánypárti elfogultsága ismét megnőtt. 1998 júliusa után a kormányhivatalok és a koalíciós pártok képviselői a legfontosabb közszolgálati és kereskedelmi televíziók esti főműsoridőben sugárzott híreinek akár 81 százalékában szerepeltek, többnyire pozitív kontextusban; az ellenzék gyakrabban jelent meg negatív szövegkörnyezetben (Mádl & Szabó, 1999b). 1999-ben a kormány és a koalíciós pártok az összes belföldi politikai hír 76–84 százalékában jelentek meg; gyakran előfordult, hogy bizonyos témákban csak a kormánypárti politikusok véleményét kérték ki, míg az ellenzék egyáltalán nem kapott megszólalási lehetőséget (Mádl & Szabó, 2000). A média 2000-ben is felülreprezentálta a kormányt és a koalíciós pártokat: képviselőik a belpolitikai hírek 73–83 százalékában szerepeltek (Mádl & Szabó, 2001). 2001-ben ez az arány 66–85 százalékos volt (Baranyai & Plauschin, 2001). Egy másik elemzés, amely a közszolgálati Híradót és a legnézettebb kereskedelmi hírműsort hasonlította össze az 1999 novembere és 2000 januárja közötti időszakban, arra a következtetésre jutott, hogy a Magyar TelevízióHíradója sokkal több jó hírt sugárzott, mint a Tények, a TV2 esti főműsoridős híradója.
A két műsorban a pozitív és negatív hírek aránya 22:31, illetve 7:48 volt (Nyilas, 2000).

Egy komparatív kvantitatív elemzés szerint a fenti trend megváltozott a Medgyessy–Gyurcsány-kormány (2002–2006) és a (második) Gyurcsány-kormány (2006–) alatt: míg 2002-ben a „rossz” hírek 23 százaléka kapcsolódott a kormányzathoz, 2003-ban már 38 százalékuk; 2003 októberében a televíziókban és a rádiókban sugárzott kritikus vélemények 56 százaléka a kormánypolitikát vitatta. A kormány és a koalíciós pártok megszólalási aránya átlagosan 66 százalékos volt, bár egyes műsorszolgáltatók hírműsoraik 88 százalékában a kormányzathoz kötődő megszólalók szerepeltek (Plauschin, 2004). 2004-ben a kormányzat és a koalíció politikusai átlagosan a belföldi hírek 67 százalékában szerepeltek – igaz, augusztusban szereplési arányuk az MTV-ben elérte a 82 százalékot (ezt azonban magyarázhatta az akkor bekövetkező kormányválság és miniszterelnök-váltás is, lásd Plauschin, 2005). 2005-ben enyhén nőtt a kormány és a koalíciós pártok reprezentánsainak megszólalási aránya, átlagosan 70 százalékot (a Magyar Televízióban 78 százalékot) érve el (ORTT, 2006). 2006-ban ez az arány átlagosan 62 százalékra – időnként 55 százalékra – esett vissza (ORTT, 2007). Az utóbbi elemzések ugyanakkor kizárólag kvantitatív módszerekkel készültek, azaz nem foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy a kormánypolitikát a televíziók kritikus vagy kritikátlan módon ábrázolták-e.

Bár a fenti adatok töredékesek és eltérő módszerekkel készültek, így hosszmetszeti vizsgálatra nem használhatók, az a következtetés levonható belőlük, hogy a magyarországi elektronikus médiumok hírműsorait folyamatos, de változó mértékű kormányzati elfogultság jellemezte az 1990 és 2006 közötti időszakban. A – különösen a közszolgálati televízióra jellemző – kormányzati elfogultság ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy a közönség azonosult az ilyen nézetekkel. Tóka Gábor és Marina Popescu a köztévé kormányzati elfogultságának hatását vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy az elfogult hírközlés nem feltétlenül javított a kormánypártok népszerűségén, sőt bumeránghatása is lehetett, azaz akár ronthatta is az inkumbens kormány újraválasztási esélyeit (Tóka & Popescu, 2002). A televízió-híradók közvéleményre gyakorolt korlátozott hatását emellett az is demonstrálja, hogy empirikus vizsgálatok szerint az általuk tematizált és a köz által fontosnak tartott témák között időnként komoly távolság volt (Terestyéni, 2002; Székely, 2003). Ráadásul az 1990-es évek eleje óta megnőtt a médiumok száma: míg az évtized elején a Magyar Televízió és a Magyar Rádió praktikusan információs monopóliumot élvezett az elektronikus médiában, ma már közszolgálati és kereskedelmi médiumok sokasága szolgáltat rendszeresen híreket. A ma működő legfontosabb kereskedelmi hírmédiumok közé tartozik a HírTV, a Magyar ATV, az Inforádió és a Klubrádió; igaz, a 2002-ben kis mértékben módosított 1996-os rádió- és televíziótörvény rendelkezései ellenére e műsorszolgáltatók nyilvánvalóan – de nem intézményesen és nem egyforma mértékben – összefonódtak a különböző politikai pártokkal, plurális médiakörnyezetben pedig egy-egy médium potenciális hatása is csökken.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.