Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2007 tél – Politika rovat

Bayer Judit

A szolgáltatók felelősségének szabályozása a legújabb alkalmazások és az amerikai tapasztalatok fényében (2/6)

2. A CDA értelmezésének változásai

Az amerikai Communications Decency Act tartalmazza a szolgáltatók felelősségének általános szabályát. Az 1996. évi törvénymódosító csomag eleve hírhedtté vált, amikor az amerikai Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte egyes, túlságosan széleskörűen és elnagyoltan megfogalmazott szakaszait.

A maradék – közte a 230. szakasz – sorsa szintén kalandos volt az utóbbi évtizedben. A 230. § megfogalmazása első pillantásra rendkívül egyértelműnek tűnt. Úgy látszott, semmi kétséget nem hagy afelől, hogy „semmilyen internetszolgáltató vagy internetfelhasználó nem tekinthető olyan tartalom közzétevőjének, amelyet „nem ő szolgáltat”, még akkor sem, ha bizonyos jóhiszemű intézkedéseket tesz a kifogásolható tartalmak kiszűrése érdekében, olyanokat, amelyeket egyébként csak egy szerkesztő tenne meg.9 Az idő megcáfolta ezt a vélekedést: a mondat mégsem annyira egyértelmű, mint azt első pillantásra gondolnánk. Az eredeti értelmezés szerint a kitétel feltétel nélkül mentesítette volna a szolgáltatókat más tartalmáért viselt felelősség alól (Bayer, 2005a: 33). Ez az 1996 és 2003 között uralkodó értelmezés igen kedvező volt a szolgáltatókra nézve (Zittrain, 2006). Ugyanakkor a szabályt számos kritika érte amiatt, hogy állítólag közönyössé tette a szolgáltatókat a jogsértő tartalom iránt, illetve az iránt, hogy együttműködjenek a sérelmet szenvedett személyekkel. Igaz ugyan, hogy a CDA világossá tette: egyes speciális szabályok alkothatnak kivételeket; így külön is nevesíti a szerzői jogi törvényt, a büntető jogszabályokat és a magánélet védelmére szolgáló jogszabályokat.10 A szerzői jogok és a gyermekpornográfia kezelésére vannak is speciális, szigorúbb szabályok az amerikai jogrendszerben.* A szövetségi törvény 50 000 dollár bírság terhe mellett kötelezi a szolgáltatókat a pedofil oldalak feljelentésére – eltávolítást azonban nem ír elő.11

Mint látjuk, a tartalom eltávolítása és az igazságszolgáltatással való együttműködés nem egymáshoz kötött fogalmak: az egyik megtörténhet a másik nélkül is. A hagyományos szemlélet az együttműködés szankciójaként egyedül a tartalomért való felelősséget tartja elképzelhetőnek. Holott az együttműködés – például a nevek kiadása – lehet adminisztratív kötelezettség is, és ha feltétlenül szankciókat kíván létesíteni a jogalkotó, akkor bírsággal is fenyegethető ennek elmulasztása. A különbség elvi: a szolgáltató nem azért lenne felelős, amit valaki más tett, hanem azért, amit ő maga mulasztott el megtenni. A gyakorlati jelentősége az, hogy nem ró aránytalan terhet a szolgáltatóra, amely megbénítaná annak cselekvési szabadságát.

Ezért – álláspontom szerint – a CDA problémája nem az volt, hogy mentesítette a szolgáltatókat a felelősség alól, hanem az, hogy elmulasztotta előírni a szolgáltatóknak, hogyan és milyen módon működjenek együtt a jogsérelmet szenvedett felekkel vagy az igazságszolgáltatással. Eredeti formájában valóban nem nyújtott védelmet a sértett félnek, habár nem is tiltotta, hogy a szolgáltató önként távolítsa el a kifogásolt tartalmat. A CDA e korai értelmezése következtében néhány eset nagy port vert fel, mert ellenkezett a bírák és a közvélemény morális értékrendjével, hogy a szolgáltatókat még akkor sem lehetne felelőssé tenni, ha tudtukkal teszik közzé a jogsértő tartalmat, vagy ha megtagadják annak eltávolítását (Austin v Crystaltech, 2005: 394; Schneider v Amazon.com, 2001: 42; Gentry v eBay, 2002: 830). Paradox módon a legnagyobb port felverő esetekben a szolgáltatók el is távolították a tartalmat, csak éppen nem közöltek helyreigazítást, amit természetesen a mai napig sem kötelesek megtenni (Zeran v AOL, 1997; Blumen­thal v Drudge, 1998). A morális pánikot az ébresztette, hogy például a Zeran-esetben sosem sikerült megtalálni a jogsértő személyt. A Blumenthal v Drudge-esetben pedig véleményem szerint a bíróság másként is dönthetett volna (bővebben lásd Bayer, 2005: 37).

Az újabb értelmezés szerint azonban a CDA nem azt mondja ki, hogy a szolgáltató semmi szín alatt nem tehető felelőssé, hanem csupán annyit, hogy nem úgy, mint egy közzétevő (publisher). Ez azonban nem zárja ki, hogy a könyvterjesztő (distributor) felelősségi szerkezetét alkalmazzák rá, amely szerint csak addig nem felelős, amíg nincs tudomása a dologról.12 Hogy mit kell tennie, ha tudomást szerez róla, arra nincs eligazítás. Kérdéses, hogy mit kell tennie azon szolgáltatónak, amely rájön, hogy illegális tartalom válik hozzáférhetővé rajta keresztül – habár nem maga tárolja azt. Talán köteles lenne blokkolni? Ez nyilván idegen az amerikai szólásszabadság-jogtól, de az eddigi bírói gyakorlat fényében talán már ez sem okozna meglepetést.

Ezáltal a CDA tulajdonképpen nem is változtat a szolgáltatók helyzetén: ugyanez lenne a helyzet akkor, ha nem létezne ez a szabály. Az egyetlen különbséget a fentebb idézett „jó szamaritánus” szabály adja, amely szerint a szolgáltató nem veszíti el automatikusan az immunitását azért, mert bizonyos szerkesztési feladatokat is ellátott, például szűrőt üzemeltetett.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.