Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2008 tavasz – Politikai kommunikáció rovat

Erdélyi Angelika

Olaj a tűzre? (1/9)

Mennyire járulnak hozzá a médiumok és az általuk nyújtott nyilvánosság az erőszakos politikai megmozdulások alakulásához, mennyiben befolyásolják szervezőik magatartását? Kell-e a televíziók hírműsorainak foglalkozniuk az ilyen eseményekkel? És ha igen, milyen terjedelemben és milyen hangnemben? Dolgozatomban ezekre a kérdésekre keresek választ, előbb a szakirodalmi források rövid áttekintésével, majd azoknak a mélyinterjúknak a segítségével, amelyeket az Erzsébet híd blokádjáról beszámoló televíziócsatornák hírigazgatóival készítettem.

1. Bevezetés: A hídblokád és a média

„Novák Előd, az egyik ötletgazda, egy dobbal a kezében egyszerűen besétált az Erzsébet híd közepére. Előbb a fotósok követték. Aztán a többi tüntető. Azonnal megállt a forgalom.”1 Így kezdődött az Erzsébet híd lezárása 2007. október 26-án. Napokkal korábban tudni lehetett a tervezett eseményről, azt ugyanis egy szélsőséges honlapon, a kuruc.infón hirdették meg. A médiumok, köztük a televíziók a meghirdetett időpont előtt viszonylag keveset foglalkoztak vele, de készülni készültek rá. Ez meg is látszott. A fotósok, az operatőrök és az újságírók, a rendőrök és a tüntetők voltaképpen együtt zárták le a hidat. Sőt a forgalmat a rendőrök állították le, a dobos előtt így nyitva volt az úttest, a sajtósok hada pedig őt követte. Vagyis a közlekedést néhány másodperc alatt megbénították. És csak ezután lépett le a járdákról a többi tüntető.

A hídblokád felveti a kérdést, hogy – képletesen szólva – a nyilvánosság nem volt-e olaj a tűzre. Pontosabban: mennyire járulnak hozzá a médiumok (elemzésemben a téma sokrétűsége miatt elsősorban a televíziókkal foglalkozom) és az általuk nyújtott nyilvánosság az ilyen törvénytelen események alakulásához, mennyiben befolyásolják szervezőik magatartását? Kell-e a televíziók hírműsorainak egyáltalán foglalkozniuk az ilyen eseményekkel? És ha igen, milyen terjedelemben és milyen hangnemben?

Dolgozatomban elsősorban az Erzsébet híd blokádjával foglalkozom, mert 2006 és 2007 tüntetései és zavargásai közül ebben volt egyértelműen tetten érhető a média munkatársainak a történésekhez való hozzájárulása. Emellett érintem a 2006. szeptember 17-én a miniszterelnök őszödi beszéde nyomán kirobbant utcai zavargásokat, különösen az MTV székházának ostromát, mert az általam feltett kérdések csak az események együttes elemzésével válaszolhatók meg.2

Elemzésem alapját a terror és a média kapcsolatával foglalkozó elméletek jelentik. Sok szempontból ugyanis hasonlóak a különböző terrorcselekmények és a Magyarországon a 2006-ban és 2007-ben tapasztalható utcai zavargások, akciók hatásmechanizmusai, szervezőik céljai. Az utóbbiakban (és a hídblokádban is) csupán néhány száz ember vett részt, a híradások mégis róluk szóltak, s az összes médium vezető hírként számolt be akcióikról. Másfelől – mint Bajomi-Lázár Péter írja –:

„A terrorizmus lényegi vonása, hogy kis csoportok nagy figyelmet követelnek maguknak. Tényleges társadalmi súlyuk ugyan csekély, erőszakos cselekedeteik révén mégis képessé válnak arra, hogy tematizálják a média, azon keresztül pedig a közvélemény és a politika napirendjét, a saját témájukkal söpörve le onnan a valóban fontos társadalmi kérdéseket” (Bajomi-Lázár, 2007).

A terrorakciók, az erőszakos események, esetünkben az utcai zavargások és a hídblokád – amely nem erőszakos, de törvénytelen volt – tehát mindenképpen bekerülnek a médiába. Ennek magyarázatára több elmélet létezik. A legismertebb és manapság legelterjedtebb felfogás szerint a terroristák és az újságírók egyfajta szimbiózisban élnek:

„A médiának a terrorizmus ugyanis sztorit nyújt, és kielégíti a közönség dráma- és akcióigényét, a terrorizmusnak pedig a média ingyenes nyilvánosságot biztosít” (Istvánffy, 2005).

Egyes szakírók felvetik, hogy talán nem is volna terrorizmus, ha nem volna média. Mások szerint a terrorizmus alkalmatlan propagandatevékenység kifejtésére, mert a támadások mögött lévő politikai célok nem kapnak elegendő publicitást: a beszámolók ezek helyett az áldozatokra, a drámaiságra, vagyis a szenzációra, valamint a kármentésre, a szolidaritás képeire fókuszálnak (lásd Istvánffy, 2005). Szempontunkból azonban az a fontos, hogy a média ma több ok miatt sem teheti meg, hogy ne számoljon be ezekről az eseményekről. De ha már beszámol, nem mindegy, hogyan teszi: milyen terjedelemben és milyen etikai, szakmai szabályokat követve.

Írásom első részében a vonatkozó szakirodalom másodelemzésével tekintem át a terrorizmus és a média kapcsolatát. Ezután az utcai zavargások és a hídblokád közvetítésének gyakorlatáról és az ennek során követett szakmai elvekről nyújtok áttekintést, arra a négy mélyinterjúra támaszkodva, amelyet 2007 novemberében készítettem négy magyarországi televízió – a HírTV, a Magyar Televízió (MTV), az RTL Klub és a TV2 – hírigazgatójával. Végül összegzem a leírtakat: kísérletet teszek a fenti kérdések megválaszolására, és megpróbálom összeszedni az optimális tudósítási megoldásokat.3

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.