Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2008 nyár – Jog rovat

Bayer Judit

A közszolgálati televíziózás újragondolása a digitális korszakban (2/5)

A közszolgálati feladatkör egykor és ma

A közszolgálatiság hagyományos hivatásának a BBC eredeti célkitűzését tartják: azt, hogy tájékoztassa, nevelje és szórakoztassa a közönségét; e célok fontosságát az említési sorrend szerint értékelték. A tájékoztatás az olyan közérdekű célokra vonatkozik, mint a politika, a demokratikus folyamatok és a helyi események. A duális médiarendszer kialakulása során megjelent az igény azon nézőcsoportok igényeinek kielégítésére is, amelyek nem tartoznak a kereskedelmi média célcsoportjai közé, akár alacsony létszámuk, akár csekély kereskedelmi potenciáljuk miatt, mint a kisebbségek, az idősek, bizonyos régiók lakói.

Csakhogy annak eldöntése, hogy mi a társadalom érdeke, nem egyszerű feladat. Ezt tükrözi a magyar médiatörvénynek a tájékoztatással kapcsolatos elvárása is: a közérdeklődésre számot tartó tényekről szükséges tájékoztatni.3 A köz érdeklődése pedig mást jelent, mint a köz érdeke, hiszen az előbbi inkább a szórakoztatáshoz áll közelebb, míg az utóbbit a tájékoztatás tényleges céljának tekinthetnénk. A kereskedelmi média védelmezői szerint a közönség igényeit a nézettség adatai is hiánytalanul megmutatják. E szerint a nézőket nem kell nevelni, mert tudják, mire van szükségük, és a távirányítóval szavaznak (vö. Keane, 1990: 30). Az új technológiai lehetőség még nagyobb választékot kínál a nézőknek, akik biztosan megtalálják, amire igényük van, tehát a közszolgálatiság feleslegessé válik – tartják e nézet képviselői. A szaporodó tematikus csatornák megkönnyítik bármely műsortípus folyamatos igénybevételét, és lehetővé teszik a nézői igények teljes spektrumának lefedését.

Csakhogy a kereskedelmi média kritikájának is kiterjedt a szakirodalma. A kritikai észrevételek közül a legjellemzőbb, hogy a kereskedelmi tömegkultúra a részvétel és a tájékozottság illúzióját nyújtja a közönségnek, miközben elkerüli az igazán fontos témákat. A célközönséget a reklámok célközönségeiként értelmezi, nem pedig a műsorok célközönségeiként, és az igényeket saját maga gerjeszti, nem pedig már meglévő igényeket elégít ki (Jenei, 2005). A különféle csatornák csak látszólag kínálják a választás lehetőségét, mert gyakorlatilag ugyanazokat a programtípusokat sugározzák. Tény, hogy a kereskedelmi csatornák számának növekedésével a néző nem kap szélesebb kínálatot, mert az általános kínálatot nyújtó kereskedelmi csatornák az összetéveszthetőségig hasonló szappanoperákra és beszélgetős műsorokra épülnek, és ha nyújtanak egyáltalán hírműsort, az többnyire csak felszínes és bulvárjellegű. A műsor célja a hirdetési idő minél magasabb áron való értékesítése, amely folyamatban a tényleges áru a nézői figyelem (Curran & Seaton, 2003). A digitális médiapiacon ugyanakkor jelentős szerepet töltenek be a tematikus csatornák is. Ezek az általános kínálatú kereskedelmi csatornákhoz képest „emberközelibb” műsorkínálatot nyújtanak, továbbá rétegigények kiszolgálására is alkalmasak. Vannak köztük hírcsatornák is, amelyeket a nézők gyakran tájékozódási bázisnak tekintenek, habár ezek politikai függetlensége nem áll minden gyanú felett. Ebben néha a közszolgálati csatornák sem különbek – az ő esetükben azonban elvárható lenne, és szabályozási-felügyeleti eszközökkel közelebb hozható a pártatlanság megvalósítása, míg a kereskedelmi hírcsatornától senki sem kéri számon a politikai függetlenséget (ettől még tarthatja azt szem előtt, jól felfogott gazdasági érdekből).

A tematikus csatornák széles kínálata különösen felveti azt a kérdést, hogy van-e szükség közszolgálati televíziózásra akkor, amikor a nézők egyes szűk rétegeinek igényei is kielégíthetőkké válnak? Hiszen az alacsony költségű globális terjesztés lehetősége mellett akár csekély számú közönség számára is megéri speciális témában csatornát indítani. Csakhogy a tematikus csatornák általában olyan magánérdekű kérdésekkel foglalkoznak a nap 24 órájában, mint az utazás, a főzés, a természet, tehát legtöbbjük nem járul hozzá a társadalmi kérdések demokratikus diskurzusához. Amelyik igen, az jellegéből adódóan globális problémákra hívja fel a figyelmet, mint amilyen a természet védelme vagy a harmadik világ problémái. Lehet-e igény bármi másra ilyen színes kínálat mellett? Alább megkísérlem levezetni, hogy talán igen.

Az új média és a megváltozott fogyasztói szokások

A változások a nézői szokásokat is átalakították. Azok, akik internetet használnak, kevesebb televíziót néznek, mint akik nem (Rankov, 2006). A fiatalok pedig több időt töltenek internetezéssel, mint tévézéssel (Schwartz, 2004). Nincs kizárva, hogy ez a folyamat megfordulhat, amennyiben a televízió a digitális átállást követően újszerűbb, vonzóbb műsorokat is elérhetővé tesz, különös tekintettel az interaktivitásra. A digitális technológia lehetővé teszi az interaktív médiahasználatot, amely gyorsan népszerű lehet, és amelynek következményeként radikálisan nő a civil részvétel a nyilvános kommunikációban. Ezt jelzi a sok ezer weblog, fórum és egyéb olyan internetszájt, amelyen társadalmi kérdésekről folyik a diskurzus. Felmerül a kérdés, hogy betölti-e a demokratikus, interaktív médiahasználat a közszolgálatiság közösségteremtő funkcióját. Ezáltal már valóban teljesül-e a népi igény a politikai részvételt megalapozó demokratikus diskurzusra? Avagy ezek nem kevésbé magánjellegű kommunikációs formák, mint a tipikus tematikus csatornák, annak ellenére, hogy alulról szerveződnek? A civil részvétel egyik hiányossága, hogy nem reprezentatív, hiszen a népesség teljes létszámához képest viszonylag kevés számú aktív személy vesz részt a kommunikációban. Gyakran nem alakul ki tényleges dialógus, inkább számos monológ zajlik párhuzamosan (Bayer, 2005: 56). A beszélgetések fonala egy bizonyos téma köré szerveződik, legyen az magánügy vagy közérdek. Általában az azonos véleményt osztó vagy azonos érdekű személyek látogatják ezeket a fórumokat. Annak ellenére, hogy fizikailag aktív részvételnek tűnik a felhasználó közreműködése, a demokratikus részvétel még illuzórikusabb, mint a kereskedelmi média esetében. Mindössze néhány esetben: például egyetemi tanárok, kutatók vagy politikusok blogjai körül alakul ki ténylegesen újszerű, értékes információkat vagy érveket tartalmazó diskurzus. És hiába áll nyitva a részvétel vagy az odafigyelés bárki előtt, valójában csak egy szűk, érdekelt réteg vesz részt az adott kommunikációban. Tehát az új média pluralizmusa ahelyett, hogy közös nevezőre hozná a közönséget, valójában tovább szegmentálja azt (Sunstein, 2001: 89–103).4

A szegmentálódás fokozódása miatt csupán a társadalom bizonyos privilegizált csoportjaihoz tartozó személyek értesülnek egy érdekes vitáról, vagy azok, akik már eleve érdekeltek egy témában, és ők is vesznek részt benne (ha csak megfigyelőként is). De a közönség hátrányos helyzetben lévő tagjai nagyobb valószínűséggel fogyasztanak rosszabb minőségű tartalmakat.5 A választás lehetősége kumuláltan érvényre juttatja, ezáltal elmélyíti a társadalmi különbségeket.

Míg a televízió közös referenciapontot teremtett az egész társadalom számára, az internet a lokális sajtó újfajta verzióját teremti meg: nem földrajzi, hanem társadalmi értelemben vett kis csoportokhoz szól. A szelekció lehetősége révén az örökölt vagy választott identitások fokozatosan erősödnek, egymástól való különbözőségük elmélyül. Így az internet által elérhető szolgáltatások sokasága és várhatóan a megsokszorozódott digitális televíziós kínálat a már meglévő társadalmi különbségeket erősíti. Ugyanakkor ez a szegmentálódás nem elkerülhetetlen: mára csaknem minden nyelvterületen van néhány olyan nagy portál, amelyet több millió felhasználó használ rendszeresen, vagy akár kezdőlapjául választ, legyen az hírportál vagy közösségi portál.6

Közszolgálat a digitális korszakban

Az információs társadalom jelenségei előidéztek bizonyos változásokat, amelyek a médiapiac és -szabályozás számára kihívást jelenthetnek:

a) Az információ mindenhonnan, nagy mennyiségben könnyen elérhetővé vált. Értéket már nem maga az információ, hanem a feldolgozott, tömörített és hiteles információ jelent, amelyet gyorsan, könnyen és megbízhatóan lehet felhasználni – ez általában csupán fizetség ellenében érhető el, vagy a folyamatot a felhasználónak magának kell elvégeznie, azaz az információtengerből a releváns információt kiszűrnie, ellenőriznie és fogyaszthatóvá szerkesztenie. A közszolgálati média egyes fontos társadalmi kérdésekben nyújthat olyan minőségű információt, amely egyébként csak fizetség ellenében lenne elérhető.

b) Módosul az oktatás szerepe. A hagyományos műveltség egyenlő volt a jelentős mennyiségű, előre kiszűrt, feldolgozott és strukturált információ fejben tárolásával. Ez elveszíti gyakorlati jelentőségét, amikor az információ akár kézi készülékről is percek alatt elérhető, és szédítő sebességgel el is avul (ami még a tudományos igazságnak minősített tényekre is igaz lehet). Az információ szimpla birtoklása többé már nem jelent versenyelőnyt, helyette az információ kreatív, innovatív alkalmazása az a képesség, amely megalapozhatja a sikert. Ehhez szükség van az információ gyűjtésének és feldolgozásának képességére is – ezek fontossága ahhoz hasonlítható, amit az írástudás képviselt mintegy száz-kétszáz évvel ezelőtt. A közszolgálati médiának az információs írástudás fejlesztésében betöltött szerepét aligha lehet túlbecsülni.

c) A közszolgálati média szándéka szerint egy bizonyos kulturális standardot képvisel. Ez előfeltételezné, hogy létezik egy minimális kulturális konszenzus a közönség tagjai között, akár nemzeti, akár regionális vagy más földrajzi alapon. A globalizálódás és az információs forradalom következtében az ilyen kulturális szövetek azonban felszakadozni látszanak, az egyetértés veszít érvényességéből, vagy legalábbis fontosságából. A folyamat megakadályozása vagy elősegítése politikai-stratégiai döntés, amelynek eredményei alapjaiban érintik a közszolgálati média feladatának meghatározását.

d) A nemzeti szuverenitás egyik meghatározó eleme volt az a kanonizált közös tudás, amelyet az állam tartott fenn az oktatás és az információ kontrollján keresztül. Ez mára ugyancsak felbomlott, a fenti okokon kívül a tartalomipar megváltozása következtében. Napjainkban a tudásbázisokat és az értékrendszereket jelentős mértékben multinacionális tartalomszolgáltató vállalkozások állítják elő. A nemzeti tudásközösség újragondolása vagy megőrzésére való törekvés ugyancsak politikai-stratégiai döntés, amelyben a közszolgálati médiának szerepe lehet (Csepeli et al., 2007: 9).

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.