Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

Beköszöntő

Egy baráti összejövetelen – Králik Miklós „szalonjában” – a közszolgálati műsorszolgáltatás dilemmáiról beszélgettünk. Az éjszakába nyúló beszélgetés során ugyan nem sikerült megoldanunk a közszolgálati média évtizedes dilemmáit, ám az valamennyiünk számára nyilvánvalóvá vált, hogy a diskurzust folytatnunk kell. Így született meg a Médiakutató kiadásának gondolata. Folyóiratunktól nem kevesebbet várunk, mint azt, hogy bevonja a szalonban megkezdett beszélgetésbe mindazokat, akiket hozzánk hasonlóan foglalkoztatnak a média kérdései.

A Médiakutató létrehozásával emellett az is a célunk, hogy az olvasónak egyaránt nyújtsunk olyan tanulmányokat, amelyek a nyilvánosság normatív kérdéseivel foglalkoznak, és olyanokat, amelyek az újságírás gyakorlati kérdéseiről szólnak.

Úgy tervezzük, hogy folyóiratunkban foglalkozunk majd médiatörténettel, médiajoggal, médiapolitikával és médiaszabályozással, valamint az újságírás etikai kérdéseivel. A Médiakutató így egyaránt szól a kommunikáció szakos diáknak, a médiakutatónak és a gyakorló újságírónak.

Fogadják érdeklődéssel lapunkat, olvassák, és írjanak bele!

A szerkesztők

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.