Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2001 tavasz – Kisebbség rovat

Bernáth Gábor – Messing Vera

Roma szereplő a „Barátok közt”-ben: Az első fecske (3/6)

A roma vélemények

Mindez azonban még nem sokat árul el arról: hogyan fogadják maguk a romák a többségi médiában róluk sugárzott képet általában, illetve a „Barátok közt”-ben megjelenő „roma” karaktert. Vajon szerepet játszanak-e ebben a különböző korosztályi, társadalmi státuszbeli különbségek, és hogyan hat a sorozat a többség-kisebbségi viszony percepciójára?

Módszerek

A kutatás módszeréül a fókuszcsoportos beszélgetéseket választottuk. E módszernek komoly előnyei és lényeges korlátjai is vannak: előnye, hogy alkalmasabb személyes attitűdök és megélt élmények értelmezésének felderítésére (jól érezhetően felszínre került például, hogy az egyéni életutak milyen mértékben követelték meg néhány interjúalanyunktól a roma közösségek legelesettebbjeivel való szakítást, és ez milyen perspektívába helyezi a médiaképpel kapcsolatos elképzeléseket). Ugyanakkor a kiválasztott csoportok nem feltétlenül reprezentatívak a vizsgált csoport egészére. Az eredmények összegzésekor tehát nyugodt szívvel tehetünk a médiafogyasztást befolyásoló attitűdökre és a sorozat által kiváltott érzésekre vonatkozó megállapításokat, nem tehetünk azonban a teljes roma népességre vonatkozó általános kijelentéseket. A csoportok kiválasztásánál lényeges szempont volt, hogy a különböző korú, eltérő élethelyzetű és társadalmi státuszú csoportok közötti esetleges eltéréseket is regisztrálni tudjuk.

A beszélgetések két főbb téma⁷: a média általános romaképével kapcsolatos vélemények, illetve a „Barátok közt”-ben megjelenő roma tematika részleteivel kapcsolatos kérdések köré szerveződtek. E tanulmány ez utóbbi témát járja körül. A sorozatról szóló beszélgetést a vonatkozó részekből összeállított kb. 20 perces filmmontázs megtekintése előzte meg.

A roma szál

A történet egy állami nevelőintézetben felnőtt baráti társaság és az általuk indított vállalkozás körül zajlik. A csapat egyik tagja Nóra, jogász, aki munkájával komoly megbecsülést vívott ki magának. Nóra a többiekhez hasonlóan nevelőintézetben nőtt fel, nem ismeri szüleit. Nem tud belenyugodni a család hiányába, ezért később apja kutatásába kezd, akit bonyodalmas módon meg is talál. Ekkor derül ki, hogy édesapja roma, tehát Nóra maga is félig roma. Nórának innen kezdve több részen át kellszembesülnie környezete előítéleteivel, romákkal szembeni indulataival. Egyik ügyfelének anyja (Magdika) például – aki csodálattal nézett korábban a tehetséges jogászlányra –, mikor megtudja, hogy fia egyik éjjel Nóránál aludt, lekurvázza, hiszen „már csak ilyen a fajtája” – érvel. Hosszas unszolásra ugyan bocsánatot kér, de hozzáteszi: „az én fiam nem is hozzád való”. Ugyanakkor kiderül az is, hogy Nóra édesapja, Béla, nyomdász, ennek ellenére igen szegény, nyomorúságos körülmények között lakik egy sufniban. Nóra meglátogatja apját a munkahelyén, ahol nyilvánvalóvá válik, hogy apját származása miatt nem képzettségének megfelelően alkalmazzák, fizetése kirívóan alacsony. A főnök – Nórával való, rasszista felhangokat sem nélkülöző összeszólalkozása után – elbocsátja Bélát. Nóra rábeszéli apját, hogy indítsanak munkaügyi pert.

A csoportok

A kutatás során összesen négy fókuszcsoportos beszélgetést szerveztünk, a csoportok kiválasztását több szempont párhuzamos érvényesítése vezérelte. A csoportok közül egy volt – az első budapesti –, amely a fókuszcsoportos kutatás azon módszertani előírásának megfelelt, miszerint a résztvevők nem ismerhetik egymást és heterogén csoportot kell alkossanak, a többi esetében valamennyire „lazábban” kezeltük ezt a szabályt, hogy a különböző csoportidentitások és csoporttapasztalatok is felszínre kerülhessenek. Minden csoportba beépítettünk azonban egy – ebből a szempontból – kontrollembert, hogy a vélemények ütközését is a beszélgetésekbe kódoljuk. Így a különböző csoportok kiválasztásakor az első beszélgetés (amely egyebek mellett éppen azt volt hivatott felmérni, hogy mennyire kell ragaszkodnunk a heterogén csoportokhoz) után főként a csoportok között próbáltuk érvényesíteni az életkori, anyagi, illetve társadalmi státuszbeli és kulturális alcsoport szerinti heterogenitást.

Az első budapesti – kísérleti – beszélgetésen résztvevők egyetlen közös tulajdonsága az volt, hogy mindannyian budapestiek. Gazdasági aktivitásukat tekintve a villamosvezetőtől az éjszakai bárzenészen át az állami gondozottból hajléktalanná vált fiatalig és a háztartásbeliig terjedt a sor. A lehetséges generációs különbségek feltárása céljából négy középgenerációs és négy fiatal beszélgetőpartnert választottunk, és ügyeltünk arra is, hogy minden nagyobb roma alcsoport képviseltetve legyen általuk. Debrecenben Hajdú-Bihar megye nyolc különböző településének kisebbségi önkormányzati, illetve civil szervezet-vezetőjével folytattunk beszélgetést. Az eltérő korú, de huszonöt évnél idősebb két nő és hat férfi résztvevő ugyan ismerte egymást, ám többségük évente néhány alkalomnál nem találkozik gyakrabban. A roma szervezetvezetők kiválasztását az tette indokolttá, hogy ők azok, akik helyben a legtöbbet tehetnek a médiakép megváltoztatásáért, ráadásul munkájuk révén nemcsak magánemberként, hanem a romákkal kapcsolatos hatás szempontjából is nézhették a sorozatot. Ugyanakkor a beszélgetés önkéntelenül is tanúskodott azokról a kihívásokról, amelyekkel ma egy roma szervezetnek szembe kell néznie munkája során.

A második budapesti csoport főként vidékről a fővárosba került, nagy mobilitással rendelkező, értelmiségi pályafutású vagy arra készülő fiatalokból, és – egyfajta kontrollként – egy fizikai munkásból, illetve családjával nemrég Kanadából kitoloncolt, titkárnőként dolgozó lányból állt. A beszélgetés igazolta azt az elképzelésünket, hogy ők egy reprezentációs küzdelem értelmében is jelentősen eltérő módon fogják értelmezni a sorozatot. Kalocsán egy meglehetősen zárt oláh cigány közösség hat különböző korú asszonyával beszélgettünk. Ez a beszélgetés volt talán a legnehezebb, miután a problémák kibeszélésére alkalmas fórumok hiányában a bemutatott film személyes történetek és panaszok sokaságát szabadította fel. A beszélgetést egy, a nyelvet értő ugyancsak oláh cigány (bár nem az adott közösségből származó) nő moderálta, hogy a résztvevők a lehető leginkább megnyílhassanak. A vélemények ebben a beszélgetésben minden korábbinál erősebben terelődtek a történet valóságossága felé, és a résztvevők példák sokaságával illusztrálták azt a véleményüket, hogy a film jelenetei – különösen azok, amelyek a Nórával kapcsolatban felszabaduló előítéleteket és az apját érő diszkriminációt mutatják be – mennyire mindennaposak.

Hitelesség

A filmmontázsra adott első reakciók minden csoportban azt igazolták, hogy a kirekesztéssel és az előítéletekkel kapcsolatos szál a leghitelesebb és a legégetőbb beszélgetőpartnereink számára, kortól, társadalmi státusztól, lakóhelytől, nemtől függetlenül. Túlnyomó többségük saját példák sokaságán át érvelt amellett, hogy a film ebből a szempontból teljesen valóságos: „Én a saját életemben átéltem ezt a feleségemmel együtt” – mondta egyik debreceni beszélgetőpartnerünk, akinek vegyes házassága miatt az előítéletek sokaságával kellett megküzdeni családjában.

„Volt [nekünk is ilyen tapasztalatunk], nem is egy. Az én fiam járt iskolába. Négy évig ott járt, és a végén azt mondták neki, hogy nem járhat oda, mert cigány. Áttették a kisegítőbe” – mesélte az egyik kalocsai asszony a már gyerekkorban átélt diszkriminációs példák egyikét. A legélénkebben a kalocsai asszonyok reagáltak a film előítéletes és diszkriminatív környezetet bemutató részeire. A hagyományos oláh cigány közösség talán az, ahol a legnyíltabban éri a közösség tagjait az ilyen többségi attitűd. Személyes történetek sokaságát sorolták fel, amelyek mindegyike arról szólt, hogyan zúdul rájuk a nem roma környezet előítéletessége, és ebből milyen diszkriminatív megoldások születnek az iskolában, a munkahelyeken és más közintézményeknél.

A debreceni csoportban elsősorban a munkahelyi kirekesztés eseteiről számoltak be: „akárhova megyek dolgozni, a kislányom akárhová ment el munkahelyet keresni, ő egy vendéglátós iskolát végzett, a C betűt látják, nincs felvétel. És ez Magyarországon nem csak velem, nem csak a lányommal, nem csak a falumban, hanem országszerte [így van]”. Az egyik budapesti fiatal is hasonlóan látta a filmnek ezt a részét: „Ez a munkaügyi konfliktus nagyon valóságos volt, valóban nagyon hiteles”.

A kirekesztettség személyes történetei a kalocsai asszonyoktól a „felkapott” budapesti éjszakai bárzenészig hasonlóak voltak. Az előbbiek egyike úgy fogalmazott: „amikor lecigányozzák, hogy fáj az embernek, hát ő nem ugyanolyan fehér kenyeret eszik, mint a magyar? Dehogynem. Ugyanabból a pénzből vásárolja a fehér kenyeret, mint mink, a saját magyar pénzünkön. Hát most fekete a pénze? Nem fekete. …” Az utóbbi pedig azt mesélte egy korábbi munkahelyéről: „Minden éjszaka tele volt a bár, Európa-hírű zenészekkel játszottunk ott. És egy alkalommal odajött hozzánk a tulajdonos, és szó szerint azt mondta: ez volt az utolsó fellépésetek itt. Megkérdeztük tőle, hogy miért? Azt mondja, azért, mert én romáknak nem adok pénzt”.

A történet ebből a szempontból mindenki számára valós volt, olyannyira, hogy gyakran a filmbeli fikciót a valóságban megélt élményekkel azonosították. „Szerintem ez a film teljesen hűen ábrázolta a mát és a jövőt. Ez egy kicsinyített mása az egész Magyarországon zajló életnek, mindent elmond rólunk. Elmondja a másságról a magyarnak a véleményét, elmondja, hogy hogyan éli meg a cigány” – fogalmazott összefoglalóan az egyik debreceni interjúalanyunk, míg a második budapesti csoport egy résztvevője elmondta: „amikor megtudják a Nóráról, hogy cigány, akkor azt mondja a Magdi, hogy: »ki gondolta volna, hisz olyan finom nő«. Akkor ebben a mondatban már minden benne van”.

Többen amellett érveltek, hogy a film igen valósághűen ábrázolja a többségi társadalom előítéletes részét is: „Nekem a film ugyanúgy a magyarokat is bemutatja, hogy azokból is vannak eléggé gazemberek; ilyenek. El kell fogadni, hogy az emberek a szemünkbe mutatják a szépet, ha kell még bocsánatot is kér. Huszonötször fog megsérteni, belém rúgni, mint egy mosogatórongyot hajigálni, ha kell”– mondta egy másik interjúalanyunk.

A hitelesség nem a konkrét szituációk vagy szereplők szintjén bicsaklik meg, hanem ennél általánosabb szinten: a hiányok teszik néhol valótlanná a romák számára Nóra és apja történetét. A második budapesti csoport fiatal roma értelmiségiei azt kifogásolták, hogy különösen a roma apa szerepe rendkívül elnagyolt, és sok esetben nem több, mint az előítéletek passzív, arctalan céltáblája: „Ugye a Nóra egy olyan szereplő, akivel azonosulni tud a néző, és azonosul a problémával is. Viszont, ami nem tetszik, hogy nem tartom elég élethűnek, elég valóságosnak. Például ott az apuka, azt sem tudjuk, hogy zenész cigány vagy oláh cigány”. Egy másikuk egyenesen úgy fogalmazott: „Hát szerintem abszolút nem élethű. Ilyen alázatos ember a világon nincs! Akárhonnan származik. Hogy ennyire megalázkodjon, ha cigány, ha nem cigány. […] Azt mondom, hogy amilyen mondatokat a szájába adnak, az nem élethű”. Az első budapesti csoport egyes tagjai egy másik hiányra hívták fel figyelmünket: a pozitív, de valósághű történeteket hiányolták a sorozatból: „a Nóra apja egy cigány asszonnyal él. Én arra vártam a történetben, hogy Nóra meglátogatja a cigány asszonyt, és azt szerettem volna látni, hogy ezek vagy zenész cigányok, vagy oláh cigányok, de alapvetően olyan emberek, akikről sugárzik az, hogy romák, és szerettem volna egy pozitív roma családot látni”. „Végre olyan sorozatnak kellene lenni, ahol pozitív dolgok is benne vannak. Kicsit megmutatni, hogy tényleg vannak olyan rétegek, akik tényleg nagyon normálisan gondolkoznak”. „Kellett volna egy jó munkahelyet is bemutatni, hogy lám csak, az ember elmehet oda is, ahol nemcsak ilyen főnök van. És felveszik, mert ilyen is van” – sorolták a film nézése után fennmaradó hiányérzetüket a budapesti fiatalok.

Identitás

A fikciós műfajoknak széles közönségük és nem reflektálható módon közvetített üzeneteik miatt van egy nem kimondottan szándékolt hatásuk is: az, hogy a közönségnek identitásmintákat mutatnak fel, illetve erősítenek meg. Nem elhanyagolható tehát az, hogy az első, roma karaktert szerepeltető sorozat milyen identitásokat kínál fel a roma és nem roma nézőinek. Mindenki nagyon fontosnak tartotta a puszta tényt, hogy roma szereplő jelenik meg egy népszerű szórakoztató műsorban. Ezt egy budapesti fiatal így fogalmazta meg: „Azt nagyon fontosnak tartom, hogy kiderült a Nóráról, hogy cigány. Ugye azt mondtad, hogy ez az egyik legnézettebb műsor Magyarországon. Mert a Nóra egy olyan szereplő, akivel azonosulni tud a néző és azonosul a problémával is, hogy Nóra hogyan éli meg cigányságát, mi történik vele, milyen támadások érik…”

A legjobban a budapesti fiatal romákat kavarta fel a média által közvetített identitás kérdése. Ők jól érzékelték annak a folyamatnak a dilemmáját, amelyben egyrészt Nóra elszenvedi a származása miatt megváltozó környezetet és annak felszínre törő előítéleteit, másrészt pedig ezzel párhuzamosan kiderül, hogy apját már meg is törték. Ezek nagyon fontos elemei a történetnek, miközben legalább ennyire alapvető élmény lenne egy felépített pozitív roma identitás a sorozatban. Számot kell vetni azzal, hogy utóbbi híján a sorozat roma szála nem fog osztatlan sikert aratni a roma közönség körében, és talán túlságosan is egy, az előítéletességről szóló többségi szempontból, „kívülről” végigvitt konfliktusra fog hasonlítani. Egyikük úgy fogalmazta ezt meg: „egy huszonegy éves lány, aki ügyvéd, megtudja, hogy roma. Ó, tényleg?! És aztán megtudja, hogy az apja az egész életét úgy élte le, hogy beletörődött, megtört ember. A romák nem ilyenek. Vannak roma családok, akik küzdenek, […] én nem szeretnék egy identitástudatával tipródó cigányt látni a képernyőn, aki azt mondja, hogy »nem tehetek róla, nem tudok rajta változtatni«. Elegem van ebből az állandóan megváltoztatni akarásból”. Beszélgetőtársaink azt hiányolták elsősorban, hogy a film bemutassa: a romáknak nem csak rossz. „Szeretnénk, ha nem csak a problémákkal ismertetnék meg a kedves társadalmat, hanem az édességét is éreznék: romának jó lenni. Kéne éreztetni, hogy a romák is érzik úgy magukat, hogy jó lenni, és hogy a társadalom is érezze úgy, hogy ez nem egy megpecsételt dolog.”

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

Lapozás

• Beszámoló a sorozat kapcsán készült fókuszcsoportos vizsgálatról
• Roma karakterek a sorozatokban: két szakmai vélemény
• A roma vélemények
• A többségi társadalom percepciója
• Hogyan tovább?
• Irodalom

Rovatok

Archívum

Kisebbség

Bernáth Gábor – Messing Vera:

Roma szereplő a „Barátok közt”-ben: Az első fecske

Identitás

Papp Z. Attila:

Az eltűnt hokimeccs nyomában. Diskurzuselemzés egy sportesemény ürügyén

Kovács Melinda:

A rendkívüli megismerése. A politikus diszkurzív konstrukciója a magyar sajtóban

Politika

Hegedűs István:

Sajtó és irányítás a Kádár-korszak végén

Bajomi-Lázár Péter:

Média, hatalom. A Médiaimperializmus tézise

Jog

Cseh Gabriella – Sükösd Miklós:

A törvény ereje. A médiatörvény értékelése felé

Kertész Krisztina:

A média szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon. A jogharmonizáció folyamata az audiovizuális szektorban

Térkép

Beata Ociepka:

A lengyel média átalakulása

Kritika

Csőke Zoltán:

Amerikai álom, amerikai valóság. Csillag András „Joseph Pulitzer és az amerikai sajtó” című könyvéről

Pódiumbeszélgetések

Támogatónk

Partnereink