![]() Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2001 ősz – Sorozatok rovat A szappanoperák genezise és analízise II. (2/5)Népnevelés Gazdagrétről A Szomszédok című sorozatot 1987-ben indították útjára. A szereplőkkel, sorsukkal és történetükkel, személyiségükkel, hétköznapi örömeikkel és gondjaikkal könnyű volt azonosulni, hiszen a nyugdíjassal, az orvossal, a kozmetikussal, a bolti eladóval, a taxissal vagy a gimnazistával akár naponta találkozhatunk. A sorozat tipizált figuráiban a társadalom többsége megtalálhatta saját mintáit, kedvenc figuráit, akik kísértetiesen emlékeztettek a tévénézőkre, hiszen ugyanolyan gondokkal küszködtek. Ha emelkedtek az árak, baj volt a közbiztonsággal, vagy összeomlófélben volt az egészségügy, a teleregény azonnal reagált a problémára. Megoldást ugyan nem kínált, de a néző számára már maga a tudat is kellemes volt, hogy nemcsak neki, de másnak sem megy jobban, másoknak is ugyanúgy rossz. A Szomszédok történetfolyama azért lett sikeres, mert szomorkásan, keserűen moralizált az élet gondjairól. Mindennapi közhelyeket emelt be egyes epizódjaiba. Ezáltal próbált nem csekély sikerrel hitelességet teremteni. A sorozatban gyakorta jelentek meg politikai felhangok, amelyek
alkalmasak
lehettek akár a nézők manipulálására
is. Nem véletlen, hogy az efféle sorozatokra a nézők
tömegére gyakorolt óriási hatásuk miatt
a hatalom mindig odafigyelt. Az MTA Szociológiai Intézetében
végzett kérdőíves kutatásunk során
a megkérdezettek 68 százaléka úgy ítélte
meg, hogy a film egyfajta politikai tartalmat is hordoz (Antalóczy
2001a). A Szomszédok felfogható egyfajta kordokumentumként is. A rendszerváltást nyomon követő, a különböző politikai irányzatokat bemutató, a néző szemével ábrázoló, az eseményeket hétről-hétre tolmácsoló produkció megörökítette és kommentálta a szocializmus utáni, az átalakulásban meglehetősen nehezen értelmezhető világot. A Szomszédok önálló kategóriának számított a sorozatok világában. Nem túlzás azt állítani, hogy a legtipikusabb és legrealistább magyar sorozat volt, amely több nagy politikai átalakulást átvészelt, és végül forráshiány miatt került le a Magyar Televízió képernyőjéről. 1998 októberében átlagosan 920 ezer ember kísérte figyelemmel a gazdagréti lakótelep lakóinak életét. A kereskedelmi csatornák által sugárzott nagyszámú külföldi sorozat azonban lassan kikezdte a Szomszédokat, amelynek az AGB Hungary adatai szerint 1999. április 26. és május 23. között már csak átlagosan 740 ezer nézője volt. Ennek ellenére a sorozatnak rendkívül nagy maradt a befolyása.
Főleg azokra hatott, akik megjelenése óta követték,
és nem pártoltak el tőle a konkurrens csatornákon
egyre nagyobb számban vetített külföldi sorozatok miatt
sem. A Szomszédok népszerűsége ugyanakkor
időnként felvetette a manipuláció lehetőségének
problémáját is. A teleregény a politikai befolyásolástól
nem mentes közszolgálati televízión futott, és
észrevehető volt a sorozatot eluraló politikai felhangok
hozzáigazítása a hatalmon lévők ízléséez.
A Szomszédok ilyen értelemben nem volt más,
mint a magyar társadalom tükre, értékelése
és kritikája a hatalom szemszögéből. A politikai felhang mellett még egy nagyon tipikus jellemzője volt a Szomszédoknak: a sorozatot átszövő népoktató, népnevelő jelleg, amely végig jellemezte a produkciót. Mindenkinek jutott valami, amit el kellett mondani a nézőknek, elmagyarázni az átlagembernek az átlagember nyelvén. Ha például kiderült a Híradóból, hogy hoztak egy törvényt, a Szomszédokban Taki bácsi didaktikusan elmagyarázta a nézőknek, mit gondoljanak a törvényről. Ez azt eredményezhette, hogy a néző hallgatólagosan magáévá tette, elfogadta a felkínált értelmezést. Ezt a kioktatást emelte ki az egyes epizódokat lezáró, már említett pármondatos összefoglalás is, amikor a színészek a nézők felé fordulva, kikacsintva ismertettek politikai, gazdasági döntéseket, rendelkezéseket, kommentálták a közérdekű eseményeket. Az eljárás különösen a közszolgálati televízió monopóliumának korszakában óriási közönségmanipulációs potenciált rejtett magában. Az egyes szereplőkkel azonosuló néző azt látta, hogy a tévéfigurák elfogadnak bizonyos dolgokat, ami megelőlegezte saját attitűdjeit is. A közélet sorozatbeli narrátorai a fennálló politikai erők cinkosaivá tették a nézőt. Csendes Hofi Gézák voltak ők, a közhangulat levezetői, és részben ebben a közvetlenségben rejlett a sorozat sikere. Amikor az új epizódok mellett elkezdték ismételni a sorozat régebbi részeit, érdekes dolgot vehetett észre a figyelmes néző: a sorozat az 1987-es kezdetektől szinte alig változott. A régi és új részek nagyjából felcserélhetőnek tűntek: ugyanúgy emelkedtek az árak, ugyanúgy alacsonyak voltak a tanári fizetések, ugyanúgy el kellett menni szavazni, a házasságok pedig ugyanúgy mentek tönkre. A politikai helyzet ugyan megváltozott, de a szereplők többségének életében nem történt gyökeres változás. A sorozaton kívüli, való világ változása mindenképp kihívást intézett a Szomszédok monotonitása ellen. A sorozatnak meg kellett küzdenie egy másik súlyos problémával, a generációváltással is. Az eredeti szereplők nem fiatalodtak, és a sorozat készítőinek új generációt kellett teremteniük olyan fiatal színészekből, akik majd képesek továbbvinni a produkciót. (Mindehhez olyan színészeket kellett találniuk, akik képesek vonzani a közönséget, és hajlandók nem túl nagy gázsiért szerepelni.) A jelek szerint már nem tudjuk meg, milyen megoldásokat választottak volna a Szomszédok készítői. Az viszont tény, hogy a hosszú éveken át sikeres teleregény kimúlása nem jelentette a hazai gyártású szappanoperák magyar televíziózásból való eltűnését, noha a jelenleg futó sorozatokban nyomuk sincs a Szomszédok hagyományainak.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Politika Pippa Norris: Angyali kör? A politikai kommunikáció hatása a poszt-indusztriális demokráciákra Kaposi Ildikó: Jog Halmai Gábor: Bayer Judit, dr.: Polyák Gábor: Kultúra Csepeli György – Mátay Mónika: A Magyar betyár életei a médiában Sorozatok Antalóczy Tímea: A szappanoperák genezise és analízise II. Gyakorlat Tóth Judit: Szóla Rádió. Közösségi rádiózás Debrecenben Dr. Herman József – Mester Mónika: A rádiós hírszerkesztés alapjai Térkép Elizabeth Radziszewski: Megosztott ellenzék. A független sajtó Lengyelországban 1976 és 1980 között Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| |||||||||||||||||||