Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2001 ősz – Sorozatok rovat

Antalóczy Tímea

A szappanoperák genezise és analízise II. (2/5)

Népnevelés Gazdagrétről

A „Szomszédok” című sorozatot 1987-ben indították útjára. A szereplőkkel, sorsukkal és történetükkel, személyiségükkel, hétköznapi örömeikkel és gondjaikkal könnyű volt azonosulni, hiszen a nyugdíjassal, az orvossal, a kozmetikussal, a bolti eladóval, a taxissal vagy a gimnazistával akár naponta találkozhatunk. A sorozat tipizált figuráiban a társadalom többsége megtalálhatta saját mintáit, kedvenc figuráit, akik kísértetiesen emlékeztettek a tévénézőkre, hiszen ugyanolyan gondokkal küszködtek. Ha emelkedtek az árak, baj volt a közbiztonsággal, vagy összeomlófélben volt az egészségügy, a teleregény azonnal reagált a problémára. Megoldást ugyan nem kínált, de a néző számára már maga a tudat is kellemes volt, hogy nemcsak neki, de másnak sem megy jobban, másoknak is ugyanúgy rossz. A „Szomszédok” történetfolyama azért lett sikeres, mert szomorkásan, keserűen moralizált az élet gondjairól. Mindennapi közhelyeket emelt be egyes epizódjaiba. Ezáltal próbált – nem csekély sikerrel – hitelességet teremteni.

A sorozatban gyakorta jelentek meg politikai felhangok, amelyek alkalmasak lehettek akár a nézők manipulálására is. Nem véletlen, hogy az efféle sorozatokra – a nézők tömegére gyakorolt óriási hatásuk miatt – a hatalom mindig odafigyelt. Az MTA Szociológiai Intézetében végzett kérdőíves kutatásunk során a megkérdezettek 68 százaléka úgy ítélte meg, hogy a film egyfajta politikai tartalmat is hordoz (Antalóczy 2001a).
Az üzenetek sulykolását mindenesetre nyomatékosította a sorozat stílusa is. A szereplőket a kameramozgás is igyekezett minél közelebb vinni a nézőkhöz: a figurák az epizódok végén vetített közelképekkel mintegy kibeszéltek a televízióból, s a nézők felé fordulva foglalták össze mondandójukat két-három mondatban. Ez a sajátos „magyarázó”, kioktató stílus az egyes részeken belül szintén szembeötlő volt. Az idős tanár didaktikusan, szinte szótagolva magyarázta a nézőknek a Közalkalmazotti Törvény tartalmát, azt nyomatékosítva, hogy „ez nem bántja a tanárt, hanem védi”. Lenke néni arról oktatta a fél országot, hogy az állampolgárnak mit kell tudnia a privatizációról, a becsületről, a tisztességről, a közösségi együttélés szabályairól. Magenheim doktor az orvosi titoktartásról tartott kiselőadást a feleségének. Sümeghy és Kutya a magyar zászló kitisztíttatása kapcsán a „népnemzeti gerincről” és a sajtó bajkeveréséről konzultált. A film felhívta a nézők figyelmét arra, hogy tartani kell a B-vírus támadásától. S mindez egyetlen epizódon belül hangzott el.

A „Szomszédok” felfogható egyfajta kordokumentumként is. A rendszerváltást nyomon követő, a különböző politikai irányzatokat bemutató, a „néző szemével” ábrázoló, az eseményeket hétről-hétre tolmácsoló produkció megörökítette és kommentálta a szocializmus utáni, az átalakulásban meglehetősen nehezen értelmezhető világot.

A „Szomszédok” önálló kategóriának számított a sorozatok világában. Nem túlzás azt állítani, hogy a legtipikusabb és legrealistább magyar sorozat volt, amely több nagy politikai átalakulást átvészelt, és végül forráshiány miatt került le a Magyar Televízió képernyőjéről. 1998 októberében átlagosan 920 ezer ember kísérte figyelemmel a gazdagréti lakótelep lakóinak életét. A kereskedelmi csatornák által sugárzott nagyszámú külföldi sorozat azonban lassan kikezdte a „Szomszédokat”, amelynek az AGB Hungary adatai szerint 1999. április 26. és május 23. között már „csak” átlagosan 740 ezer nézője volt.

Ennek ellenére a sorozatnak rendkívül nagy maradt a befolyása. Főleg azokra hatott, akik megjelenése óta követték, és nem pártoltak el tőle a konkurrens csatornákon egyre nagyobb számban vetített külföldi sorozatok miatt sem. A „Szomszédok” népszerűsége ugyanakkor időnként felvetette a manipuláció lehetőségének problémáját is. A teleregény a politikai befolyásolástól nem mentes közszolgálati televízión futott, és észrevehető volt a sorozatot eluraló politikai felhangok hozzáigazítása a hatalmon lévők ízléséez. A „Szomszédok” ilyen értelemben nem volt más, mint a magyar társadalom tükre, értékelése és kritikája – a hatalom szemszögéből.
Ugyanakkor György Péter (1992) szerint a „Szomszédok” hősei „saját életünk forrásai”. Reálistán mutatják be a mai magyar tisztes középosztály életét. Követendő mintát, példaképet állítanak elénk, megmutatják, hogy hiába van annyi gond, azért lehet élni, főleg ha a gondokat kimondjuk, megosztjuk másokkal, közössé tesszük őket.

A politikai felhang mellett még egy nagyon tipikus jellemzője volt a „Szomszédoknak”: a sorozatot átszövő népoktató, népnevelő jelleg, amely végig jellemezte a produkciót. Mindenkinek jutott valami, amit el kellett mondani a nézőknek, elmagyarázni az átlagembernek az átlagember nyelvén. Ha például kiderült a „Híradóból”, hogy hoztak egy törvényt, a „Szomszédokban” Taki bácsi didaktikusan elmagyarázta a nézőknek, mit gondoljanak a törvényről. Ez azt eredményezhette, hogy a néző hallgatólagosan magáévá tette, elfogadta a felkínált értelmezést. Ezt a kioktatást emelte ki az egyes epizódokat lezáró, már említett pármondatos összefoglalás is, amikor a színészek a nézők felé fordulva, kikacsintva ismertettek politikai, gazdasági döntéseket, rendelkezéseket, kommentálták a közérdekű eseményeket. Az eljárás – különösen a közszolgálati televízió monopóliumának korszakában – óriási közönségmanipulációs potenciált rejtett magában. Az egyes szereplőkkel azonosuló néző azt látta, hogy a tévéfigurák elfogadnak bizonyos dolgokat, ami megelőlegezte saját attitűdjeit is. A közélet sorozatbeli „narrátorai” a fennálló politikai erők cinkosaivá tették a nézőt. Csendes Hofi Gézák voltak ők, a közhangulat levezetői, és részben ebben a közvetlenségben rejlett a sorozat sikere.

Amikor az új epizódok mellett elkezdték ismételni a sorozat régebbi részeit, érdekes dolgot vehetett észre a figyelmes néző: a sorozat az 1987-es kezdetektől szinte alig változott. A régi és új részek nagyjából felcserélhetőnek tűntek: ugyanúgy emelkedtek az árak, ugyanúgy alacsonyak voltak a tanári fizetések, ugyanúgy el kellett menni szavazni, a házasságok pedig ugyanúgy mentek tönkre. A politikai helyzet ugyan megváltozott, de a szereplők többségének életében nem történt gyökeres változás. A sorozaton kívüli, „való” világ változása mindenképp kihívást intézett a „Szomszédok” monotonitása ellen. A sorozatnak meg kellett küzdenie egy másik súlyos problémával, a generációváltással is. Az eredeti szereplők nem fiatalodtak, és a sorozat készítőinek új generációt kellett teremteniük olyan fiatal színészekből, akik majd képesek továbbvinni a produkciót. (Mindehhez olyan színészeket kellett találniuk, akik képesek vonzani a közönséget, és hajlandók nem túl nagy gázsiért szerepelni.) A jelek szerint már nem tudjuk meg, milyen megoldásokat választottak volna a „Szomszédok” készítői. Az viszont tény, hogy a hosszú éveken át sikeres teleregény kimúlása nem jelentette a hazai gyártású szappanoperák magyar televíziózásból való eltűnését, noha a jelenleg futó sorozatokban nyomuk sincs a „Szomszédok” hagyományainak.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.