Médiakutató 2001 tél

Terror

Katona Éva:

Metafizikai mutáció és a magyar újságírás. Mi történt a hazai szerkesztoségekben szeptember 11-én?

Mi történt a hazai szerkesztőségekben szeptember 11-én?

„Metafizikai mutáció – vagyis az emberek világképének radikális és globális átalakulására – nagyon ritkán kerül sor az emberiség történetében. Metafizikai mutációnak számított például a kereszténység megjelenése. Amikor létrejön egy metafizikai mutáció, következetesen és tökéletesen kifejlődhet anélkül, hogy ellenállásba ütköznék, és bár nem az a célja, elsöpri a gazdasági és politikai rendszereket, az esztétikai ítéleteket és a társadalmi hierarchiákat is. Nincs olyan emberi erő, amely útját állhatná térhódításának – csak egy új metafizikai erő megjelenése.”
(Houellebecq, M.: Elemi részecskék. Budapest: Magvető, 2001, 8. o.)

A magyar média történetében eddig nem szakadt olyan próbatétel egyetlen szerkesztőségre sem, mint a szeptember 11-i terrortámadások információáradatának a lehetőségek szerinti leggyorsabb és legakkurátusabb feldolgozása és kezelése. Hogyan birkózott meg a magyar média azzal a hírsorozattal, amely nyitóakkordja lehet egy új metafizikai mutációnak, azaz egy olyan univerzális társadalmi, gazdasági és kulturális fordulatnak, amely globális és lokális szinten egyaránt gyökeresen és széleskörűen átformálja a világ társadalmi rendszereit? A tanulmány azt próbálja feltérképezni, miért jelent meg/hangzott el az egyes médiumokban az, ami megjelent/elhangzott, illetőleg miért szolgáltathatott az egyik médium gyorsabb, pontosabb és sokrétűbb információt, mint az akár ugyanolyan népszerű, ám eltérő szerkesztőségi/technikai háttérrel rendelkező másik.

Amikor Uhrin Benedek, a chatre aznap meghívott vendég 2001. szeptember 11-én megérkezett az Origo szerkesztőségébe, azt gondolta, az on-line lap összes munkatársa azért gyűlt össze, hogy őt üdvözölje. Meghajolt. Nem láthatta, hogy az újságírók egy tévé előtt ülnek, és mindenki a CNN-t nézi, ahol éppen a második repülőgép ütközik neki a New York-i Világkereskedelmi Központnak, újra meg újra. Egyvalaki szinkronban írt, hogy a hír minél előbb, minden részletében a site-on legyen. Az Origo szerkesztői villámgyorsan próbálták átgondolni, mit jelent az esemény, kiket hívjanak, honnan jöhet pluszinformáció, melyik újságíró mire álljon rá, nem utolsósorban pedig: mivel nyújthat többet és jobbat az Origo, mint akármely más magyar médium. Uhrin Benedekkel aznap senki nem chatelt.

A magyar média történetében eddig nem szakadt olyan próbatétel egyetlen szerkesztőségre sem, mint a szeptember 11-i terrortámadások információáradatának a lehetőségek szerinti leggyorsabb és legakkurátusabb feldolgozása és kezelése. A napi politikai és gazdasági híreket szerkesztő és író szakemberek számára az első megdöbbenés után egy pillanatra sem volt kétséges, hogy a New York-i és washingtoni terrorakciók új időszámítás kezdetét jelentik, hiszen az „amerikai életforma” szimbolikus központjainak lerombolása nagyobb hír és többet jelent, mint bármi más, ami az elmúlt években a szerkesztőségekbe befutott.

Hogyan birkózott meg a magyar média azzal a hírsorozattal, amely nyitóakkordja lehet egy új metafizikai mutációnak, azaz egy olyan univerzális társadalmi, gazdasági és kulturális fordulatnak, amely globális és lokális szinten egyaránt gyökeresen és széleskörűen átformálja a világ társadalmi rendszereit? Felkészültek-e a magyar szerkesztők és újságírók, alkalmasak-e a honi újságírás struktúrái arra, hogy egy ekkora horderejű információlavinát a világ vezető hírszolgáltatóihoz hasonlóan, az angolszász sajtó követelményeinek megfelelően kezeljenek? Megvan-e a szakmai-technikai háttér, a tapasztalat, a rutin és nem utolsósorban a bőséges információforrás-hálózat a hazai szerkesztőségekben arra, hogy a fontos világpolitikai eseményeket nemcsak gyorsan és pontosan jutassák el a magyar közönséghez, de „le is fordítsák” a hazai viszonyokra, azaz közérthetően és világosan, korrekt háttérinformációkkal szolgáljanak a történések itthoni jelentőségét illetően?

Bár a szeptember 11-én napvilágra került hírek tartalma nem választható el az egyes szerkesztőségi rendszerek működésétől és a különféle szerkesztői döntésektől, írásunk nem tartalomelemzés, és nem az a célja, hogy a különböző hírszolgáltatókat tempó és hírminőség szempontjából sorrendbe állítsa. Tanulmányunk inkább kiindulópontot jelenthet egy tartalomelemző cikk számára, mivel azt segít feltérképezni, miért jelent meg/hangzott el az egyes médiumokban az, ami megjelent/elhangzott, illetőleg miért szolgáltathatott az egyik médium gyorsabb, pontosabb és sokrétűbb információt, mint az akár ugyanolyan népszerű, ám eltérő szerkesztőségi/technikai háttérrel rendelkező másik.

A szeptember 11-i események szerkesztői-újságírói feldolgozása – az, hogy konkrétan mi történt a szerkesztőségekben – rámutatott arra, hol és hogyan lehet javítani az információszerzés és hírszolgáltatás folyamatain a hazai médiában. A történtek megvilágították, hogy tudnak-e a magyar szerkesztőségek csapatként működni, hatékonyan és gyorsan híreket szolgáltatni egy esetleges hasonló jövőbeli krízishelyzetben. Az olyan jellegű hírekre, mint a szeptember 11-i támadássorozat, természetesen nem lehet felkészülni. A váratlan hírhelyzetek kezelésére azonban igen.1

Tumultus a monitor előtt

Íratlan szabály, hogy a CNN-nek mennie kellene minden magyar hírszerkesztőségben, eseménymentesnek ígérkező napokon is. Ha az ügyeletesek vigyázó szemüket eddig nem függesztették a CNN hírfolyamára állandóan, időnként netalán kapcsolgattak a különféle csatornák között, vagy a tévé csupán észrevétlen zümmögött a háttérben, a szeptember 11-i amerikai események után egyértelmű, hogy semmiféle lazaság nem engedhető meg ebben a tekintetben. A CNN volt a primér, leggyorsabban információt adó médium. Emellett a hírcsatorna vizuális sokkhatását nem pótolhatta egyetlen más hírforrás sem a terrorcselekményeket követő közvetlen órákban.

A megkérdezett magyar szerkesztőségek szinte mindegyikébe közvetlenül a CNN dobta be az első információt. A Népszabadság némileg kivételnek számít, ott ugyanis közvetlenül azután kapcsolták be a hírcsatornát, hogy Mucsányi Marianna hírszerkesztő az egyik internetes site-on olvasta a támadásról szóló legelső híradásokat. „Elég hülye vicc” – gondolta. „Tutira hackerek hülyéskednek.” A Reuters magyar szekciója a hírügynökség ausztrál irodájából kapta a hívást („kigyulladt a World Trade Center”), azután, hogy a hírt angolul már kiadta a Reuters. Ezt követően az egész budapesti hírügynökségi szerkesztőség a tévén keresztül, élőben nézte a CNN adását. Úgy, ahogy az a világ majdnem minden szerkesztőségében valószínűleg történt.

Az események forgatókönyve jobbára mindenhol az volt, hogy a csapatból valaki felfigyelt a szürreális képsorokra és a „breaking news” feliratra, majd egyre többen tömörültek a tévékészülék elé, a seregletet pedig már önmagában is észrevette az ügyeletes szerkesztő, aki esetleg éppen a másik helyiségben tartózkodott. „A két becsapódás között mentem be a tévészobába, ahol amúgy is nagy volt a nyüzsgés. A második becsapódást már élőben láttam” – emlékezett vissza Réti Pál, a HVG „Fókusz” hírrovatának szerkesztője. Az Origónál a „Gazdasági Negyed” vette észre, hogy valami szokatlan történik. „Ahogy elkezdtünk írni az első gép becsapódásáról, jött a második hír… akkor már mindenki a tévé előtt ugrált” – mondta Tóth Sára, az Origo hírszerkesztője. Az Indexnél az egész újság betömörült a tévészobába, miután az ügyeletes szerkesztő észrevette a hírt. Kotroczó Róbert, az RTL Klub hírfőszerkesztője az irodája ajtaján kinézve azt látta, hogy mindenki a monitor előtt áll, „külpoltól a belpolig”.

Kálmán Olga szeptember 11-én, délután 3 órakor hírolvasó bemondóként ült az Inforádió stúdiójában. „Miközben a szokványos hírblokkot olvastam, félszemmel kipillantottam a szerkesztőségbe. Hirtelen megdöbbentő képsorra lettem figyelmes a CNN adásán: égő World Trade Center, óriási füst… Azt hittem, háborús képeket látok… azzal a felirattal, hogy »breaking news«. Abban a pillanatban kaptam az első sárga cetlit: egy kisrepülő belerepült a Világkereskedelmi Központba.” Kálmán Olga bemondta az információt, miközben félszemmel továbbra is a CNN-t figyelte a szerkesztőségi tévén. Pár perc múlva újabb cetlin érkezett a második töredék: nem kisrepülőről, hanem utasszállító repülőről van szó. „Döbbenetes az érzés, amikor élőben olvasol a mikrofonba valamit, és közben magad sem akarod elhinni” – mondta. „Onnantól kezdve megszűnt a műsorrend és nem volt tovább gondolkodási idő. Megszakítás nélkül beszélni kezdtem.”

„Borzasztó abszurdnak tűnt a támadás” – emlékezett vissza Mucsányi Marianna. „Az újságírók ugyanúgy reagáltak, mint mindenki más, látszott, hogy megdöbbentek. Talán annyival érintett minket a dolog másképp, hogy tudtuk, a Világkereskedelmi Központban szerkesztőségek is voltak. A megdöbbenés azonban nem feltétlen a személyes résznek szólt. Egy újságíró rögtön értékelni kezd. Egyértelmű volt, hogy ezután nem úgy lesznek a dolgok, mint eddig voltak.”

„Ha a világ legerősebb államának szimbolikus épületeire ráesik valami, az gyökeresen átalakítja a biztonságról eddig alkotott fogalmainkat” – mondta Vajda Éva, a Népszabadság Online akkori hírszerkesztője. Kotroczó Róbert, az RTL Klub hírfőszerkesztője úgy emlékezett: „A World Trade Center is emblematikus helyszín, de amikor a Pentagon kiderült, akkor tudtam, hogy komoly a dolog. Az is beugrott, hogy az a muszlim merénylő, aki korábban már követett el terrorcselekményt a WTC ellen, egy repülőket egyidőben felrobbantó tervről beszélt.”

Réti Pál szerint az első becsapódásról „minden épeszű ember azt gondolhatta, hogy véletlenül ment neki egy gép a World Trade Centernek”, és csak sejtései voltak arról, hogy nem szándékolatlan balesetről van szó. A második becsapódás után azonban ő is „abszolúte biztos” volt abban, hogy összehangolt az akció. „Az elején senki nem tudta, hogy terrortámadás történt, és egy darabig egész egyszerűen nem is hittük el” – emlékszik vissza a Reuters hírügynökség magyar részlegének egyik munkatársa. Ahogy mondta, „az egész büro a tévé előtt ült, nézte a CNN-t, nemcsak az újságírók, de a technikai emberek is”.

Kávéházi telefonok

Vajda Éva, a Népszabadság Online akkori hírszerkesztője a Centrál kávéházban ült egy interjúalanyra várva, amikor meghallotta, hogy a szomszéd asztalnál ülő két férfi izgatottan ismételgeti mobiltelefonjába: „…Világkereskedelmi Központ… Pentagon…” Vajda Éva hat órára a lapnál volt, este nyolcra pedig szinte nem volt olyan ember a Népszabadságnál, aki ne küldött volna egy telefont, vagy ne rohant volna be a Bécsi úti lapszerkesztőségbe.

Az RTL Klubnál délután négy körül mindenki ott van, aki számít, és akire a hírek gyártásánál számítani lehet: a beosztott szerkesztők és újságírók általában kettőre, az egy órakor kezdődő „Híradó” utáni, egy órás szünetet követően jönnek vissza. A hírek szeptember 11-én nem érték váratlanul a kereskedelmi csatorna hírcsapatát abból a szempontból, hogy a – talán nem véletlen – időzítés miatt nem volt szükség a munkatársak riadóztatására, hiszen egyébként is majdnem mindenki dolgozott. Ha a terroristák nem ezt az időt választják, megmutatkozott volna, hogyan működik az RTL Klub „riadótelefonkönyve”, azaz az összes csapattag elérése a lehető leggyorsabb módon. Ahogy Kotroczó Róbert elmondta, az ilyen esetekre minden egyes szerkesztőségi embernek két telefon van a kezében, egy a felettesé, egy a közvetlen beosztotté vagy kollégáé, hogy mindenkit abszolút biztosan értesíteni lehessen.

Kotroczó Róbert azonban hozzátette, kérés nélkül még az is bejött a szerkesztőségbe, aki nem volt aznapra beosztott munkatárs. Tapasztalatai szerint rendkívül gördülékenyen ment a szerkesztőségi belső kommunikáció. A HVG-nél egyszerre többen is jelentkeztek hírírásra azok közül, akiknek egyébként nem lett volna a feladatuk – a nap végére így aztán a felhasználtnál kétszer több, készre írt anyag született. Az Inforádió teljes gárdája, ahogy Kálmán Olga mondta, tíz perc alatt a Múzeum utcai irodában volt, és külön szerkesztői tanácskozás nélkül azonnal telefonálni és szervezni kezdett.

Az Origónál „mindenki mindent csinálni akart, még a Matáv-főnökök is feljöttek intézkedni a szerkesztőségbe… akkora volt a káosz abban a nagy lelkesedésben, hogy már dolgozni sem lehetett. Rendet kellett kicsit vágni az emberek között” – mondta Tóth Sára. „Amikor az összes munkatárs ugyanazt akarja csinálni, na akkor kezdek el kiabálni, hogy mindenki találja meg a helyét” – jellemezte a helyzetet Kotroczó Róbert.

Információlavina és hírszolgáltatás

A hazai szerkesztőségek előtt nem egyszerű feladat állt szeptember 11-én. A lehető legsebesebben hírt kellett adni a terrorcselekményekről, magyarul, ki kellett hámozni az angol hírfolyamból azt, ami horderejében az alaphíreken kívül fontos információ volt, az újságírói háttérismereteket és az archívumot használva a lehető legtisztábbá kellett tenni az összefüggéseket (nem ártott például, ha a szerkesztők nem aznap hallottak először Oszama Bin Ladenről vagy az iszlám terrorszervezetekről). Külföldi tudósítókat és szemtanúkat kellett találni, rávilágítani az események nemzetközi és hazai összefüggéseire, elérni a magyar kormányszerveket, a nemzetbiztonsági szolgálatot és olyan itthoni szakértőket, akik használható pluszinformációkat nyújthatnak, és végül mindezt olyan formában kellett prezentálni, amilyet az események súlya megkövetelt.
Egy ekkora és ennyire váratlan információlavina újságírói feldolgozásakor azonban sok, máskor talán jelentéktelennek tűnő részlet különösen nagy jelentőséget kaphat.

Érteni a híreket

A magyar médiumok a terrortámadásokat követő pár órás időszakban általánosan három csatornát – a CNN-t, a BBC-t és a Sky News-t – használták a saját híranyagok gyártásához, kiegészítve mindezen médiumok internetes oldalaival. A hármas, televíziós információs alappilléren kívül a hazai szerkesztőségek a Fox Newsból, az ABC Newsból és a Reuterstől vették át a híreket. A többnyire angol nyelvű, többforrású hírlavina magyar feldolgozásához alapvető követelmény, hogy az újságírók beszéljenek angolul, mégpedig nem is akármilyen szinten. Egy ennyire kényes hírszituációban, amikor fennáll a pánik lehetősége, hihetetlen hatást tud okozni egy félreértett információ továbbadása.

Amellett, hogy Magyarországon a CNN csak kábeltévén fogható, még azok között is, akiknek a lakásába eljut az amerikai hírcsatorna, kevesen vannak olyanok, akik magas szinten értenek angolul. A CNN információit tehát egy az egyben és minél gyorsabban – ha lehetséges volt, szinkronban – kellett átadni a magyar közönségnek. Mint Tóth Sára mondta, az Origónál most jött ki igazán az a helyzeti előny, hogy a nem kis létszámú szerkesztőség minden tagja beszél angolul – a feladatokat így késlekedés nélkül többfelé lehetett osztani az egyébként is nagy szerkesztőségben. „Mivel első körben nem volt más hírforrás, mint a CNN, a híreket a tévéből írtuk egyenesen” – mondta Tóth Sára. „Nem kellett senkinek sem külön fordítani, külön közvetítés nélkül akármilyen feladat akárkire rábízható volt.”
Az online szerkesztőség ezenkívül szerzett valakit, aki beszél arabul, és az ő segítségével elkezdték böngészni az internetes arab site-okat. Az RTL Klub az antennákat kicsit átforgatva ráállt az iraki tévékre (az Al Jazeera akkor még nem közvetített), és szúrópróbaszerűen nézett különböző programokat az esetleges információmorzsákra vadászva.

Az Index felelős szerkesztője, Zappe Gábor arról számolt be, hogy a szerkesztőség néhány munkatársának naprakész német tudása volt az, ami révén a médium más hírforrásokhoz képest több információt nyújthatott. Ez nem azt jelenti, hogy az Indexben nem a CNN, a BBC, a Sky News vagy – Zappe felsorolása szerint – az MTI lett volna a fő információszolgáltató, ám ő kifejezetten üdvösnek érezte, hogy az Index információforrásai között nagyobb súllyal szerepelt a Der Spiegel. „Tapasztalataim szerint az egész magyar sajtó talán túlzottan a CNN-irányban ment el. A német hírforrás használatával, úgy érzem, kicsit mást próbált írni az Index-hírcsapat” – mondta Zappe Gábor.

Háttérinformációk, archívum

„Ki nézi a tálibok sajtóját?!” – kiáltott minden ötödik percben az Origo szerkesztőségében Simó György, az Axelero vezérigazgatóhelyettese, időnként kiegészítve azzal: „És mikor lesz már kronológia?!” Pedig szeptember 11-én nemcsak Magyarországon, de a világ legjobb hírcsatornáinak szerkesztőségeiben sem jelenthette ki idő előtt egyetlen újságíró sem, hogy a terrortámadásokban Oszama bin Laden és a tálibok keze van. Ahhoz, hogy a történtek érthető „sztorivá” álljanak össze, kellett némi előzőleg szerzett háttérismeret arról, hogy kinek volt meg a pénze, a hatalma, az akarata és a kommunikációs hálózata egy ekkorra horderejű és ennyire összehangolt támadássorozat kivitelezéséhez.

A HVG szerkesztőségében, még mielőtt bármi biztos kiderült volna a felelősöket illetően, már elhangzott Oszama bin Laden neve. A szerkesztőség Közel-Kelet-specialistája ugyanis éppen bent volt a keddi hírlapzárta miatt, ő pedig biztosra vette, hogy a saját területével kapcsolatos dolgot lát a CNN képernyőjén. Kotroczó Róbert, az RTL Klub hírfőszerkesztője maga is az iszlám országokra specializálódott újságíró, a csatorna hírszerkesztőségének egy másik tagjával, Horvát B. Ádámmal együtt. „Gyűjtési mániában szenvedek. Vaskos kollekcióm van azokból a kiadványokból, amelyek a terrorizmussal foglalkoznak, kezdve onnan, hányféle terrorszervezet működik a világon, és azok milyen összefüggésekben állnak egymással, egészen addig, hogy pontosan mit lehet tudni az eddig elkövetett terrrorcselekmények részleteiről” – mondta Kotroczó. Az RTL Klub hírfőszerkesztője azonban nemcsak ezekből a könyvekből meríthetett háttérinformációt. „Amerikában tanultam. Felhívtam az ottani volt kollégáimat, akik most is állományban vannak. Nem véletlen, hogy az RTL Klubtól senkit nem küldtünk Pakisztánba, ahová odarohant egy csomó más tévéállomás. […] A barátaim és a tanácsadóim Amerikából azt javasolták, az Északi Szövetség által ellenőrzött afganisztáni területekre küldjünk ki tudósítót, ha valahová egyáltalán embert küldünk.”

Pánikesélyes helyzet és hírkezelés

„Valóban megtörtént eset!” – figyelmeztette a nézőit a CNN szeptember 11-én, hogy elejét vegye minden tömeges pánikot okozó, komolytalan médiaattrakciónak, ahogy a zseniális Orson Welles tette annak idején a „Világok harca” rádiójátékkal. Az amerikai hírcsatornát a magyar újságírószakma több-kevesebb kivétellel, de általánosságban „megbízható hírforrásnak” tartja.

Magyarországon is, mint a világ összes hírszerkesztőségében, léteznek bizonyos megkötések arra vonatkozóan, hogyan szabad bánni az esetlegesen „pánikkeltő”, rendkívül erős kifejezések használatával, mint például a „világháború”, „tömeggyilkosság” vagy „terrorizmus”. Az ilyesfajta szavakkal ugyanis nem tanácsos dobálózni egy mértékadó médium esetében.

De vajon mit csináljon egy magyar újságíró abban a helyzetben, ha a CNN – a „megbízható és mértékadó médium” – egy esetleges világháború kitörésének a lehetőségét „sem megerősíteni, sem cáfolni” nem tudja? Ráadásul a szeptember 11-én befutott információtöredékek – Kotroczó Róbert szavaival – „B típusú hírek” voltak, azaz az események láncolatában az embernek folyamatosan olyan érzése támadt, mintha bármikor jöhetne a következő, tragédia. A híreket író, szerkesztő munkatársak egyszerűen nem tudhatták, hol ér véget a történet, mi jöhet még, és mindaz, ami New Yorkban és Washingtonban történt, Magyarország szempontjából mit jelent. Hol húzódik a határ az emberi és a szakmai bizonytalanság helyzetében a pánikkeltés és a korrekt tájékoztatás között? Ezzel a dilemmával a világ összes hírszolgáltatójánál szembe kellett nézniük az újságíróknak.

A Népszabadságnak, Magyarország legnagyobb példányszámú napilapjának a szerkesztőségében elhangzott az a szó szeptember 11-én délután, hogy világháború. A Reuters hírügynökség budapesti irodájában felvetődött a kérdés: hadban áll-e Magyarország? Az Inforádióban az újságírók azt firtatták, hogy a támadás Magyarország mint NATO-tagország számára milyen következményekkel jár. „Azonnal felmerült, hogy vajon nem a harmadik világháború kezdetét közvetítettük-e éppen élőben” – mondta Kálmán Olga. A kérdésekre egyetlen újságíró sem kapott – egyszerűen nem is kaphatott – választ. „A világvége-hangulatban az ember hajlamos volt arra, hogy minden bejövő információtöredéket készpénznek vegyen” – emlékezett vissza a HVG szerkesztőségére Réti Pál.

Ennek ellenére a megkérdezett szerkesztőségek (az Origo, a Népszabadság, az Index, a Reuters, az RTL Klub és az Inforádió) egyikében sem tört ki pánikhangulat. A sokkoló hírekre egyes magyar médiumok óvatossággal, mások pedig a „minden mehet” hírkezelési stratégiával-taktikával reagáltak.
A Népszabadság belpolitikai rovatvezetője, Mucsányi Marianna a lap hírszerkesztési meggondolásait illetően azt mondta: „Az az elv, miszerint ami a tudomásunkra jut, azt megosztjuk az olvasóval, a szeptember 11-i történések nyomán ki kellett egészüljön bizonyos más megfontolásokkal, amelyek foglalkoznak a következményekkel is. Az volt a cél, hogy az újságírók a tálalás eszközeivel – a címadással, a szóhasználattal, az információ elhelyezésével – a tájékozódást segítsék, ne pedig a hisztériát táplálják. Az újságírónak nem az a dolga, hogy hisztériát teremtsen; a pánik ugyanis sokkal inkább megbéníthatja azt a struktúrát, amelyben egy állam működik, mint maguk az aktuális események. »Normál« időszakban effajta megfontolás fel sem merül, akkor ugyanis a legfontosabb követelmény, hogy ami az újságíró tudomására jut, azt minél előbb tudassa is az olvasóval. Szeptember 11-én igenis foglalkozni kellett a következményekkel.” A Reuters munkatársa úgy fogalmazott: „Ilyen esetben egyetlen újságíró sem vállalhatja a felelősségét a messzemenő következtetéseknek. Nagyon kellett vigyázni, hogy mit ír az ember. Érezhető volt az óvatos fogalmazás, a »szemtanúk szerint« és más hasonló fordulatok.”

Az Origóra és az Indexre ezzel szemben az a stratégia volt a jellemző, hogy minél gyorsabban adják a híreket. Ez nem azt jelenti, hogy bármely olyan médium, amely technikai háttere folytán alkalmas a folyamatos és nagymennyiségű hírszolgáltatásra, kevésbé korrekt vagy szenzációhajhászabb lett volna (újra hangsúlyozzuk, e cikk célja nem a hírminőség szerinti rangsorolás), de a jelek szerint az effajta információszolgáltatókra kevésbé volt jellemző az óvatoskodás.

Technika és hírfolyam

Az online médiumok nagy előnye, hogy a címlapra bármelyik pillanatban bármi kitehető: nincs lapzárta, nincs technikai korlátozás, nincs semmi, ami bármilyen szinten útját állhatná az információk nagyközönséghez való eljuttatásának. Szeptember 11-én délután a Reuters internet-oldalán beindult a folyamatos hírfolyam. Az Origo címlapján először megjelent a „breaking news” felirat, majd ugyanaz az ötsoros hír folyamatosan frissülni, bővülni és kiegészülni kezdett, ahogy az újabb és újabb információk egymás után futottak be a szerkesztőségbe. Nem sokkal később az Origo megszokott hírrendje a hírmennyiség és a sietség miatt teljesen felborult. Lassan az egész Origo-portált elfoglalták az amerikai történésekkel kapcsolatos információk, és minden más témájú hír lekerült az oldalról.

Az Index első híre a CNN-bejelentés után tíz perccel a site-on volt, nem sokkal később pedig az információ kattinthatóvá vált, és a linkeken keresztül terebélyesedni, dagadni kezdett a sztori. Az Index nem vette le a terrorcselekményekhez nem kapcsolódó híreket, ám a 28 napos webaudit-adatokból kiderült, hogy a felhasználók nem nagyon mentek rá olyasmire, ami nem Amerikáról és a tragédiáról szólt.

Az Inforádió stúdiójában Kálmán Olga folyamatosan, megállás nélkül beszélt, miközben az egész szerkesztőség telefonált, nyüzsgött, szervezett az üvegfalon túl. „Nem gondolom, hogy bármely online médium oldalain több információ lett volna, mint ami nálunk elhangzott, akármennyire másmilyenek a technikai-strukturális feltételek” – mondta Kálmán. „Úgy gondolom, az időbeli tényező minden olyan médium esetében, amely képes azonnali hírszolgáltatásra, körülbelül hasonlóan alakult.”

Címlapcsere, különkiadás

Utoljára Mihail Gorbacsov vívta ki azt a megtiszteltetést, hogy az ellene elkövetett puccs miatt, 1991-ben, a HVG az utolsó percben kicserélte a címlapot. Akkor azonban még minden egy picit lassúbb volt, mint most, amikor Oszama bin Ladennek sikerült a címlapcserét elérnie. Szeptember 11-én, délután fél négykor a lap – két, a legfrissebb híreket röviden egybegyűjtó rovat kivételével – nyomdakészen állt. Este nyolcig általában ugyan van még lehetőség apróbb módosításokra, ha azok nem várhatnak még egy hetet, de normál napokon négyig, ötig eldől, mit látnak a lapban szerdán a HVG olvasói.

Az első gép becsapódása után a szerkesztő azt gondolta, az előző hét nap történéseit összefogó rovatba berak egy testesebb anyagot. A második utasszállító World Trade Centerbe repülése után azonban úgy döntött: megengedhetetlen, hogy a hetilap úgy kerüljön az utcákra másnap, hogy a címlapon a világot és a magyar közvéleményt is mélyen felkavaró tragédiától teljesen eltérő téma szerepeljen. A rekordsebességű címlapcseréhez persze az is kell, hogy a szerkesztőségi döntést ne kontrázza meg a kiadó. A HVG ebből a szempontból kedvező helyzetben volt, nem úgy, mint a Figyelő vagy a Magyar Narancs, az utóbbiak ugyanis anyagi okokból, illetve a kiadó döntése miatt egyszerűen nem tudtak belemenni a címlap-változtatásba, és kénytelenek voltak másnap olyan címlappal megjelenni, amely az Amerikában történtekhez képest mindenképpen jelentéktelen témát mutatott.

A HVG azonban megtehette, hogy kedden este kicserélje a címlapot. A lap szerkesztőségének közel-keleti ügyekkel foglalkozó munkatársa, Keresztes Imre nekiült, hogy egy másik, villámsebesen írni tudó újságíróval összeállítsa az anyagot, tíz-tizenkét flekket három óra alatt. A dokumentáció mindeközben a kezük alá dolgozott, a szabad munkatársak pedig folyamatosan gyártották a keretes anyagokat, a kiegészítő információkat, táblázatokat és összefoglalókat – mialatt a CNN-ből folyamatosan, szinkronban dőlt az információ. Valaki elintézte, hogy a nyomdában a leadási határidő ne este tíz, hanem éjfél legyen – ez sem sikerült volna, ha nem lenne többéves, jól működő kapcsolat a HVG és a nyomda között. A címlapos brigád, Horvát Zoltánnal az élen, nekiült megtervezni a címlapot.

„Egy színes hetilap címoldalának megváltoztatásához komoly technikai háttér kell” – mondta Réti Pál. „Egyszerűen fizikai lehetetlenségnek tűnt, hogy határidőre készen legyünk.” Ráadásul pontosan amiatt, hogy nem lehetett tudni, mivé alakul a New York-i és washingtoni „B-típusú” hírlavina, nem volt egyszerű kérdés az sem, hogy mit rakjon a címoldalra a csapat. Délután hat körül a terrortámadásokkal kapcsolatban túl sok volt a kérdőjel, a sejtéseket pedig, még ha a HVG szerkesztőségében is megfogalmazódtak a muzulmán merénylőkkel kapcsolatos vélemények, nem lehetett címlapra tenni. A legkézenfekvőbb választás tehát a puszta tény maradt, a lángoló Világkereskedelmi Központ az utasszállító repülőgép motívumával.

Amikor Horvát Zoltán, a HVG címlapjait évek óta tervező újságíró a tervezőszobában ült, és azon gondolkozott, hogyan alakítsa a címlapot, még nem lehetett tudni, hogy a World Trade Center mindkét tornya hamarosan összedől. ösztönös megérzéssel ábrázolta a Világkereskedelmi Központ tornyát ferdére, ami szimbolikusan fejezte ki mindannak a megdőlését, amit az épület korábban jelentett. Az amerikai életforma, a nyugat biztonsága, a pénzügyi szuperhatalom sérthetetlensége, New York, mint a világ közepe dől lefelé. A HVG másnap reggel a masszív tornyot ferdén ábrázoló képpel, vörös felirattal került az utcákra, és a lap történetének egyik legmagasabb olvasottságát produkálta.

Pedig tartalmilag semmivel sem volt több információ a HVG-ben, mint bármely más, akár írott, akár elektronikus magyar médiumban. „Ilyenkor érzi az ember, hogy egy hetilap milyen hihetetlen hátrányban van az elektronikus médiával és a napilapokkal szemben” – mondta Réti Pál. Mégis, a címoldalváltás megkérdőjelezhetetlenül emelte a HVG presztízsét, az eladott példányszám pedig tíz éve nem tapasztalt magasságokba, 52 ezerre szökött.
A Népszabadság négy oldalas különkiadása szeptember 11-én este nyolc–kilenc óra körül az utcákon volt, „Terrortámadás Amerika ellen” címmel. Alapinformációkat tartalmazó különszámról volt szó, amelynek hírei aztán a következő napokban ezer formában, de az információk szempontjából lényegében változatlanul járták körbe az összes magyar médiumot. A napilap egyébként utoljára tíz évvel ezelőtt, a taxisblokád idején dobott az utcára különkiadást.

Az Index címlapját gyorsan kicserélte a szerkesztőségi csapat. A támadások utáni egy–két órában az úgynevezett béta verziós átalakítás működött, amely a hagyományosnál hangsúlyosabb kiemeléseket és vastagabb betűtípusokat használ. Az átmeneti megoldás addig volt aktív, amíg a második verzióval a négy újságíró és a két technikai ember el nem készült. Kora estére új kategória tűnt fel az Index-honlapon, a „Terror-oldal”, amelyben idővel a finomítások is elindultak, és a különböző típusú híreket ízekre lehetett szedni.

Az Origónál este tízre jutott el addig a csapat, hogy az egész délutános információzuhatag folyamatos továbbítása után a hírírókat a főszerkesztői gárda egy rövid időre magára hagyhatta, és elvonulhatott tanácskozni a megváltozott megjelenésről. Az Origo hagyományos címlap-kapacitása limitált, világos volt, hogy az amerikai eseményekkel kapcsolatban radikális változtatásra, új oldalra van szükség. Szerencsés módon a terrortámadásokat közvetlenül megelőzően lett készen az Origo új fóruma, a „Hírcentrum”, amely technikai adottságai révén alkalmas volt a hatalmas hírlavina feldolgozására. A „Hírcentrum” így megkapta az „Amerika” címet, az Origo címlapcseréje pedig különösebb technikai malőrök és bizonytalanság nélkül végbemehetett.

Kereskedelmi szempontok

Az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter és Kotroczó Róbert, a csatorna híreinek szerkesztője a terrortámadások után parázs vitát folytattak egymással. A CNN már ontotta a híreket, az RTL Klub képernyőjén azonban csak egy „breaking news” felirat volt látható, és a pár soros hír arról, mi történt a világ másik felén. „Ne induljunk most” – mondta a hírfőszerkesztő. „Akkor kell elkezdeni a folyamatos hírfolyamot, amikor már elég nagy számú néző ül a tévékészülékek előtt.”
Az RTL Klub végül – tisztán kereskedelmi szempontok miatt – kivárt, és legalább 30–40 perc telt el az első hírektől számítva, amíg a „Híradó” különkiadásával jelentkezett. A médiumnak volt ideje arra, hogy a lehető legjobban összeszedett hírblokkal, „sztorivá” kerekített hírekkel vágjon bele a műsorfolyam, a kedd esti sorozatok menetébe. Ennek köszönhetően a műsorvezetők az RTL Klub képernyőjén a szokásos tökéletes sminkben jelenhettek meg, még a lehetőségét is elkerülve annak, hogy a nézők a stúdióba váratlanul behívott, nem képernyőkész műsorvezető-párossal találják szemben magukat felzaklatott otthonaikban. „Egy közszolgálati csatorna, a Magyar Televízió megteheti, hogy az összeszedetlenséget közvetítse egy-egy váratlan helyzet esetén.” – mondta Kotroczó Róbert. „Egy kereskedelmi csatorna viszont nem.”

Az újságírószakmában sokan vélik úgy, hogy a Magyar Televízió „összeszedetlensége”, a Baló–Betlen páros természetes, szó szerinti beesése a stúdióba a szeptember 11-i helyzetben szimpatikus és hiteles volt. Kotroczó Róbert osztotta ezt a véleményt. Ennek ellenére azt mondta, az RTL Klub esetében egy hasonló „attrakció” megengedhetetlen lett volna. „A nézőink megszokták, hogy néz ki Erős Antónia a képernyőn. Nem tehetjük meg, még ilyen helyzetben sem, hogy a műsorvezetőnő felkészületlenül, kisminkeletlenül essen be a stúdióba, élő adásban.”

Az RTL Klub azt sem tehette meg, hogy a hirdetőit cserben hagyja, akármilyen események történtek is. Egy–két reklámot elhagyhatott a médium, de arról is egyeztetnie kellett a kereskedelmi osztállyal, hogy melyek a relatíve „értéktelenebb” hirdetők. „Nagy tanulsága a szeptember 11-én történteknek, hogy jóval átláthatóbbá kell tenni az RTL Klubban a dolgokat a kereskedelmi osztály és a hírszerkesztőség között” – mondta Kotroczó Róbert. –„Eddig nem volt olyan riadóhelyzet, amely túllépte volna az előre megtervezett program kereteit. Most kiderült, ki az az egy ember, aki a kereskedelmi osztályon dönt, világos lett, hogy vele kell kapcsolatba lépnünk, ha a reklámok odábbtologatásáról vagy esetleg elhagyásáról van szó.”

Amerikai emberünk

Ha valaki szeptember 11-én délután telefonon kereste Miklós Gábort, a magyar média talán legismertebb nevű amerikai tudósítóját, a Népszabadság kiküldött újságíróját, Budapesten érte el. A tudósító ugyanis aznap egy fontos családi esemény miatt véletlenül éppen Magyarországon tartózkodott. A hazai médiapiac legnagyobb példányszámú napilapjának szerkesztősége abba a helyzetbe került, hogy noha évek óta volt jól fizetett „amerikai embere”, a véletlenek szerencsétlen egybeesése folytán kénytelen volt más helyszíni forrásokat felkutatni, az újságírók személyes és szakmai kapcsolatain, az interneten és a telefonvonalakon keresztül.
A helyszíni tudósítás babérját szeptember 11-én a tv2 vitte el, amely csatorna egyébként szintén a véletlenek összjátéka révén került kivételezett helyzetbe. A tv2-nek nincs hivatalosan kiküldött New York-i tudósítója, ahogy nincs az RTL Klubnak sem, a státus megfizetése ugyanis rendkívül nagy összegekbe kerülne. A legtöbb magyar médium szerkesztőségében van néhány telefonszám az éppen külföldön tartózkodó újságírók eléréséhez, ezek az emberek azonban többnyire egészen más miatt vannak ott, és mintegy mellékesen vállalják el az anyagok küldését, ha történik valami fontos.

A tv2 egyik volt munkatársa, Bombera Krisztina nem sokkal azelőtt, hogy támadás érte az ikertornyokat, New Yorkba repült családi okokból. Noha elutazása előtt kikötötte, hogy innentől kezdve a tévétársaság nem zavarhatja semmilyen munka miatt, szeptember 11-én mégis vállalta – nem tehette meg, hogy nem vállalja – a helyszíni tudósítást. A tv2 drámai tudósításhoz jutott, amikor az újságírónő a sokktól szinte képtelen volt élőben beszélni, mert „atomháborús felhő úszott New York felett”, és maga is látta, ahogy az emberek egymás után ugrálnak ki az égő tornyok ablakain.

Miklós Gábor a budapesti irodában körülbelül este kilencig próbálkozott, hogy különböző forrásaival felvegye a kapcsolatot, sikertelenül. A hírszerkesztő beszámolója szerint a médium csak a támadásokat követő harmadik-negyedik napon jutott odáig el, hogy interneten saját helyszíni anyagot gyűjtött be. „Szeptember 11-én semmi nem működött” – mondta Mucsányi Marianna. „E-mail nem érkezett, a telefonvonalak használhatatlanok voltak, az egész történetre jellemző volt a nagyon kevés információ, és még a CNN sem tudta a történteket igazán helyszíni anyagokkal kiegészíteni.”

Vajda Éva, a Népszabadság Online volt szerkesztője és az ő gárdája egy ABC-nél dolgozó újságíró kollégát, Rhoda Liptont próbálta elérni, az automatikus redial helyett az újságírók azonban a manuális újratárcsázással próbálkoztak, ami meglepő módon inkább működött. Így szereztek a Népszabadság Online kiadásának végül egy olyan szemtanút, aki az ikertornyok szomszédságában attól rettegett, hogy átterjedhet a tűz a saját lakására. „New York soha nem lesz többé olyan, mint azelőtt volt” – nyilatkozta a helyszínről szeptember 11-én. Ők érték el Bombera Krisztát is, aki végül a lapot is tudósította a kiküldött, ám éppen nem ott tartozkodó újságíró helyett. A Népszabadság New Yorkról helyszíni tudósításként beszámoló anyagai alá ez került: Bombera Krisztina, a tv2 munkatársa a Népszabadságnak.
A HVG-nél, ahogy Réti Pál elmondta, igazi szemtanút a rendelkezésre álló négy óra alatt nem sikerült találni. A hetilap a CNN tévéadásából, a chat-fórumokból és az internetről dolgozott. Az Inforádió viszont a történtek után egy órával már egy New Jersey-i lakossal beszélt – akiről Kálmán Olga azt mondta, „nem tudom, ki szerezte, azt sem, hogy honnan”. A rádió szerkesztőségében tapasztalatai szerint nem volt gond a telefonvonalakkal, az első napon elérhetők voltak a szemtanúk. „A

CNN-website volt egyedül, ami a túlságosan nagy érdeklődés miatt lefagyott” – mondta Kálmán Olga.
Az amerikai hírcsatorna internetes oldalával nem csak az Inforádiónak volt problémája, más szerkesztőségek is nehézségekről számoltak be. Többek között az RTL Klub is. A kereskedelmi csatornának nem volt Bombera Krisztinája, mint a tv2-nek – ám volt szerződése a CNN-nel az élő egyenes adás átvételére, így aztán (az 1980-as évek videófilmjeire emlékeztető hangú) szinkrontolmács segítségével az RTL Klub egy az egyben közvetíthette a magyar otthonokba az amerikai hírcsatorna műsorát. A tévécsatorna szerkesztőségében Kotroczó Róbert utasításai szerint egy ember ellenőrizte a lehetségesen felhajtható információforrások – külföldi szemtanúk, szakértők, kormányszervek embereinek – listáját. „Lehetett használni a telefont” – mondta Kotroczó Róbert. „Ezenkívül külön megkeresés nélkül egy csomó ember bejelentkezett.”

Az RTL Klub felvette a kapcsolatot az Amerika Hangjával, később pedig azzal is próbálkozott, hogy tudósítót küldjön New Yorkba – ez utóbbi reménytelen kísérlet volt, mivel lezárták a reptereket. Az RTL Klub több újságírója, ahogy az a terrortámadás után egy–két héttel megjelenő pletykalapokból kiderült, mindent megtett volna, hogy Amerikába repülhessen, és nap mint nap készenlétben várta a jobb utazási feltételeket. A Népszabadság amerikai tudósítója szintén itthon ült, indulásra készen, de több napnak kellett eltelnie, mire visszarepülhetett Amerikába, a tragédia helyszínére.

Az Index első saját tudósítása, ahogy Zappe Gábor felelős szerkesztő elmondta, szeptember 11-én, este hat óra körül jelent meg a weboldalon. „Sokan bejelentkeztek SMS-ben és elektronikus leveleken, hogy a New York-i közlekedési káoszról és a város felett terjengő füstről beszámoljanak. Ugyanez történt az Origónál is: a szerkesztőségi tagok különböző barátai, ismerősei, rokonai anyagokat küldtek az online lap számára, külön megkeresés nélkül. Talán nem véletlen, hogy ez a fajta információszerzés inkább azokra a szerkesztőségekre volt jellemző, amelyek gárdája fiatal, huszonéves újságírókból áll. Ebben a korosztályban magasabb azoknak a száma, akik voltak már Amerikában, de legalábbis ismernek embereket, akik jelenleg is New Yorkban tartózkodnak.

A Reuters magyarországi szekciójának szeptember 11-én délután nem volt feladata, hogy itthonról hívja Amerikát. A világhálózat hírei folyamatosan ömlöttek a szerkesztőségbe, így minden olyan információt, amelyet az amerikaiak könnyebben megszerezhettek, a magyar hírrészleg egyszerűen átvett. A belső internetes rendszer, ahogy a hírszolgálat egy munkatársa elmondta, jól működött, a Reuters hazai gárdája tehát különösebb akadályok nélkül tudta kezelni a hírdömpinget. „A helyzet viszonylag egyszerű volt” – mondta a Reuters-munkatárs. „Nem kellett átgondolni a dolgokat, eleinte folyamatosan írtuk a híreket. A helyzet akkor vált bonyolultabbá, amikor már koordinációra is szükség volt a különböző hírek között, hiszen Magyarország szempontjából nem volt lényeges minden apró információ. Az egyes eltűnt gépek járatszámairól érkezett hírek, a különböző épületek kiürítései már nem érdekelték az olvasót.”

A Reuters persze más helyzetben van, mint a többi, eddig említett médium, azoknál ugyanis a szerkesztői döntéseken múlik, hogy utánamennek-e egyes hírfoszlányoknak. A Magyarország szempontjából releváns információkat az egyes írott és elektronikus médiumok a hazai nemzetbiztonsági szervektől és kormánykabinetektől próbálták megszerezni, de ahogy a Reuters munkatársa elmondta, „egy magyar hozzászóló, még ha kormányzati szintű is, ugyan mit is tudhatott?” Komoly kérdés volt az, Magyarország háborúban van-e, de ugyan ki és honnan kaphatott volna erre választ itthon?

Riadókészültség Budapesten

Szeptember 11-én délután az Astoria irodaház legfelső emeletén álló üvegliftből kinézve az ember azt láthatta, hogy egy csapat rendőr takarítja el az épület előtt parkoló taxikat és minden más autót, egy egyenruhás pedig az esetleges támadás ellen védekező, teljes harci felszerelésben besétál az épületbe. Budapest vásárlóközpontjaiból kizárták az összes vevőt, a főbb kormányépületekben pedig teljes készültségi riadót rendeltek el. Bár kicsi volt a valószínűsége, hogy Oszama bin Laden New York és Washington után Budapesten próbálkozik, biztosat senki nem tudhatott. Bőségesen volt arra ok, hogy a terrortámadások magyar következményeiről, a hirtelen bevezetett biztonsági intézkedésekről kérdezzék az újságírók az illetékeseket. És akkor még nem is beszéltünk a terrorcselekmények gazdasági hatásainak magyar részről való megítéléséről, az esetleges magyar áldozatokról, és legfőképpen arról, hogy a magyar kormányhivatalok szóvivője szerint akkor Magyarország vajon hadban áll-e.

„Ha a magyar kabinet harminc nappal a történtek után sem tud semmi értelmeset mondani, ugyan mit tudott volna három órával a terrortámadások után?” – kérdezte Réti Pál. „A HVG a nyomda előtti utolsó pillanatokban ugyan még rutinból körbetelefonált, ám a magyar oldal nem tudott pluszinformációt adni a történtekhez.”
„Aznap számított igazán, hogy a szerkesztő tisztában volt azzal, ki mire jó” – mondta Tóth Sára. „A magyar vonalra olyan embert kellett ráállítani, aki a rutinossága miatt már van annyira agresszív, hogy tutira ne rázza le tegyük fel egy rendőr.” „Mindenki külön instrukciók nélkül szervezkedett és telefonálgatott” – mondta az Inforádióról Kálmán Olga. –„Sárga cetlik jártak körbe, névvel és telefonszámmal. Nem volt arra idő, hogy a felelős szerkesztő utasításokat adjon ki. A magyar hírek elsődlegesen az MTI-ből jöttek. A kormányszóvivőket el lehetett érni, tudtak is nyilatkozni. A pártok képviselőit megkérdezni igazából értelmetlen volt. Az illetékesek nagyon kellettek a hírekhez, pontosan Magyarország bizonytalan helyzetéből kifolyóan, a NATO-tagsága miatt, az illetékesek azonban rohangáltak… de azért mindenkit utol tudtunk érni.”

Az RTL Klubnál Kotroczó Róbert kinevezett egy „vizuális kontrollert”, aki begyűjtötte az összes World Trade Centerről készült felvételt és rendszerezte azokat. Egy másik újságírót arra állított rá, hogy a lehetséges összes emberről készítsen egy listát, aki információforrásként szóba jöhet. Mint mondta, a magyar reakciók begyűjtéséhez mindenki latba vetette a saját kapcsolatrendszerét.

Technikai malőrök és bakik

A HVG szeptember 12-én egy olyan térképet közölt a második oldalán, amely a méretéhez képest különösen kevés információt nyújtott. Az Amerikában történt többszörös terrortámadás helyszíneit volt hivatott mutatni az ábra, a kép sarkában azonban egyetlen piros csillag árválkodott, jelezve a Pentagonra esett repülőgép helyét. A térképen ott volt a Capitolium és a Fehér Ház is, az olvasónak azonban mindezek a helyszínek nem igazán mondtak semmit, hacsak azt nem, hol is helyezkednek el az utóbbi objektumok a Pentagonhoz képest. Az történt ugyanis, hogy a keddi információáradatban sok téves hír is szárnyra kapott, megtévesztve az újságírókat, akik egyébként is abban az állapotban voltak, hogy szinte minden információt könnyen elhittek. A HVG szerkesztőségébe késő délután több olyan hír is befutott, hogy bomba robbant a Capitoliumnál és a Fehér Ház közelében is, ezért a vizuális szerkesztő gyorsan gyártott egy térképet, jelezve rajta az összes tudomásukra jutott támadás helyszínét. Ahogy az információs köd kissé tisztulni kezdett, nemsokára kiderült, hogy a hírek egy része alaptalan, és a sok piros csillagból csak egy maradt, miközben arra már nem volt idő, hogy a HVG csapata az egész oldalt újratervezze, vagy a képet egyszerűen kivegye.

A téves hírek az Indexet is félrevezették, bár talán nem fair ezt mondani, hiszen 11-én az is elég szürreálisnak tetszett, ami valóban megtörtént, így hihetővé vált sok minden más is. Mindenesetre az Index első híre arról tudósított, hogy „példátlan terrortámadás érte az Egyesült Államokat, eltérített repülőgépek rombolták le a World Trade Centert, bombatámadások rázták meg a Pentagont, a külügyminisztériumot és a Capitoliumot”. A hír a későbbiekben egyszerűen a feledés homályába merült.
A kritikus időszak azonban nagyobb bakik nélkül zajlott le. Egyes szerkesztők azt mondták, ez a szerkesztőségi rutinnak köszönhető, hiszen a csapat végigcsinálta már például a koszovói háborút, mások csak óvatosan bántak a hírekkel, vagy túl későn kapcsolódtak be ahhoz, hogy téveset írjanak.

Konklúzió

Általánosan elmondható, hogy a magyar médiumok aránylag jól vették az akadályt, amikor egy váratlan, az egész világon végigsöprő információ-hurrikán szakadt rájuk szeptember 11-én. Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmit ne kellene javítani a szerkesztőségi rendszereken. A történtek a következő tanulságokkal szolgálhatnak számunkra:

(1) Végérvényesen szakítani kell azzal az elgondolással, hogy mivel kis ország kis médiájáról van szó, a magyar információszerzés keretei megmaradhatnak a nemzeti határok között. Egyrészről elengedhetetlenül szükséges, hogy minden magyar szerkesztőség hírszerkesztője nap mint nap tisztában legyen a világ vezető hírcsatornáinak primér információival – nemcsak azért, hogy az információkat átvegye, hanem azért is, hogy legyen képe arról, mi miből következik. Másrészről, akármennyire nehéz anyagi kérdés is, szükséges áldozni a külföldi tudósítói hálózat szélesebb kiépítésére. A New York-i események megeshetnek Párizsban és Londonban is – akkor pedig a magyar média újra hasonlóan szorult helyzetbe kerül, ha hirtelen kell összeszednie a szemtanúkat és a helyszíni tudósításokat.
(2) Angolul tudni kell. Nemcsak a szerkesztőknek, de az újságíróknak is.
(3) A szeptember 11-i terrorcselekmények sorozata talán elég volt ahhoz, hogy felkészítse a magyar újságírókat pszichológiailag a „minden megeshet” közhelyszerű, ám sokkoló valóságára. Ezután is minden megeshet.
(4) Egy hírszerkesztőség annál hatékonyabb, minél higgadtabban, minél rutinosabban és minél csapatszerűbben tud együtt dolgozni a gárda, ha nem kell az embereket külön-külön irányítani. Ha mindenki tudja, hol a helye, nem fordulhat elő, hogy mindenki lelkesen egyszerre ugyanazt akarja csinálni. A szerkesztőknek ismerniük kell az embereik kvalitásait, azt, hogy egyenként ki mire jó, azt, hogy egy váratlan helyzetben ki milyen szerepkörben a leghatékonyabb.
(5) Bár a közel-keleti válság közvetlenül nem érinti Magyarországot, ez még nem ok arra, hogy ne legyen minden szerkesztőségben a világnak erre a forró pontjára szakosodott speciális újságíró vagy szakértő. A globalizáció nem engedi, hogy bármiből is kimaradjon Magyarország, még ha nem is jelentős játékos a globális nagypolitikában.
(6) Szeptember 11-én nem kellett egyetlen újságírót sem külön értesíteni, többnyire mindenki bement a szerkesztőségbe. Ennek ellenére érdemes azon elgondolkodni, mely vonalakon lehet a leggyorsabban összerántani a csapatot. Nem árt, ha mindig kéznél van egy naprakész mobiltelefonszám-lista az összes szerkesztőségi tag komplikációk nélküli eléréséhez.
(7) Érdemes pénzt áldozni arra, hogy a világ legforróbb pontjairól tudjon információkat adni minden szerkesztőségi archívum. Jó, ha kéznél van az iszlám országokra specializálódott szakértő, de nem árt, ha nem ő az egyetlen, aki a szükséges tudás birtokában van.
(8) Valóban meg kell találni a határt a pánikkeltés és a korrekt tájékoztatás között.
(9) Természetesen nem lehet minden információt kétszer ellenőrizni egy effajta információlavina-helyzetben, különösen amikor az esemény helyszíne amúgy is távol van, és az egyetlen igazán megbízható hírforrás a CNN. De ha egy mód van rá, fontos, hogy az újságírók megbizonyosodjanak a hír valóságtartalma felől, főleg, ha az óriási horderejű. Amellett, hogy egy bombatámadásról szóló álhír pánikot okozhat, jelentősen ronthatja a médium presztízsét is.

Lábjegyzetek

1
Az írás az Index, az Inforádió, a HVG, a Népszabadság, az Origo, a Reuters, az RTL Klub szerkesztőinek, újságíróinak és munkatársainak beszámolói alapján készült. Felhasználtam a www.webaudit.hu információit is.

Állásfoglalás
Legolvasottabb
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Megrendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink