Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2002 tavasz – Kultúra rovat

Szigeti Péter

A szexualitás nyilvánossága a századforduló Budapestjén (9/13)

3.1. A házipornótól a szexiparig

A kemény pornográf filmeket további két kategóriára oszthatjuk: amatőr-felvételekre és profi filmesek által forgatott alkotásokra. A hobbifilmesek által inkább saját használatra, mintsem nyilvános vetítésekre készített filmeket alighanem elsősorban dokumentatív célból forgatták. Könnyen elképzelhető persze az is, hogy a francia és az amerikai gyakorlathoz hasonlóan a hazai bordélyházakban is zajlottak filmvetítések. Az ilyen előadások célja a vendégek szexuális étvágyának felcsigázása volt.20

A legkorábbi felvételeken minden bizonnyal kuncsaftjaikkal közösülő prostituáltak láthatóak. A képek minősége, a beállítások arról tanúskodnak, hogy a készítő szándéka elsősorban az aktus megörökítése és bemutatása volt. Az operatőr egy-két kamera állást használ csak, a világítás gyenge, nincsenek közeli képek és nincs értelmezhető narratíva sem. Ezek a művek nem a játék-, hanem a dokumentumfilmek világához állnak közelebb, ám nincs bennük semmi a dokumentumfilmekre is jellemző tudatos szerkesztésből. Leginkább talán azok amatőr ágával, a házi, családi videofelvételekkel mutatnak rokonságot.

„Az úgynevezett kemény pornográfia alapelve, hogy a benne ábrázolt szex- és erőszakjelenetek ténylegesen megtörténnek. A kemény pornográfia azzal csalja elő a nézőben rejlő voyeurt, hogy valós szexuális jeleneteket igyekszik megmutatni, s nem a szexuális aktus színlelését vagy illúzióját” – írja Richard Allen a pornó és a valóság kapcsolatáról (1998/99: 56). A pornófilm azonban általában több puszta dokumentációnál: valójában köztes kategória, átmenet a dokumentum- és a játékfilm között. Célja a valóság bemutatása, nem pedig imitációja, ugyanakkor már az egészen korai időszakban sem tudott lemondani a játékfilmekre jellemző eszközökről sem.

A korai pornófilmeket jellemző a dokumentarista jelleg később megváltozott: a pornófilmek egyre inkább játékfilmekké váltak. A modern pornófilm éppen fordított utat járt be: az 1970-es és 1980-as évek „cselekményes”, nagyobb költségvetésű filmjei után a videokorszakkal visszatért a szinte csak az aktusokat dokumentáló, lényegesen olcsóbban és gyorsabban előállítható munkákhoz. A „homepornó” műfaja ma újra virágzik, a videó megjelenésével a pornóiparon belül külön üzletággá vált. Az internet segítségével ez a folyamat tovább erősödött: ma már hitelkártyaszámunk megadása és néhány kattintás után akár élőben is nézhetünk a számítógép képernyőjén szeretkező idegeneket.

Az összegyűjtött filmek nagyobb hányada a játékfilmes vonásokat is hordozó pornófelvételek közé tartozik. Ezekből a feltételezhetően hivatásos filmesek által készített művekből is mindössze néhány perces hosszúságú töredékek maradtak fenn. Ezekre a filmekre jellemzőek az alaposabban kidolgozott, rendesen beállított, jobban bevilágított képek, az élénkebb kameramozgás és a sűrűbb plánváltások. Gyakori a nemi szervek közeliben való fényképezése is, ami a modem pornófilmek elengedhetetlen attribútuma.

A szalagok döntő többségén nem olvasható a film címe, a stáblistát pedig egyszer sem tüntették fel. A néhány perc sok esetben persze majdnem a teljes filmet jelenti: a legtöbb korai pornófilm egy 16 milliméteres filmtekercs, azaz mintegy 10-12 percnyi hosszúságú volt. Ennek az volt az oka, hogy így könnyebb volt megoldani mind a vetítés lebonyolítását, mind pedig a szállítást. Ez különösen fontos lehetett egy olyan termék esetében, amely számos európai országban már az 1920-as években is illegális, vagy legalábbis „fél-legális” volt.21

A töredékesség a mai napig jellemző a pornóra, bár elsősorban inkább a fogyasztás-befogadás folyamatára. Pornónézés közben gyakran jelentkezik dèja vu-érzés: a pornófilm, bár folyamatosan igyekszik tágítani korlátait, a beállítások és akciók végrehajthatóságának fizikailag és anatómiailag megszabott határai közé szorul, ezért végső soron mindig önmaga ismétlésére kényszerül. Azonban éppen ez a ciklikus szerkesztés teszi könnyen fogyaszthatóvá. Király Jenő szavaival: „A pornófilmnek nincs eleje, közepe és vége, bármikor beülhetünk a moziba vagy távozhatunk. Az egyes film nem igazi, önálló, zárt egység, a szöveghatárok átjárhatóak” (Király 1993).

William Rotsler szerint a pornófilmek a kezdetek kezdetétől öt olyan alapvető szituációs sablon köré szerveződnek, amely rendre visszatér a műfaj történet során. Ezek a következők: (1) Otthon unatkozó nőben valamilyen erotikus olvasmánytól vagy péniszre emlékeztető tárgytól láthatóan feltámad a nemi vágy, maszturbálni kezd, amit egy férfi észrevesz, majd némi leskelődés után szeretkezni kezd a nővel. (2) Farmon vagy tanyán dolgozó lány közösülő állatokat lát, ettől nemi vágy támad benne, amit az arra járó farmerfiúval vagy rejtélyes idegennel kielégít. (3) Orvos nőbeteget vizsgál, majd szeretkezik vele. (4) Betörő vagy váratlan látogató a lakásban összetalálkozik egy nővel, rövid vita vagy beszélgetés után szeretkeznek. (5) Napozó vagy kiránduló, netán stoppoló nőt megles egy férfi, aki később vagy a nő beleegyezésével vagy akarata ellenére szeretkezik vele.22 Az archívumokban fellelt hazai alkotásokban szinte kivétel nélkül megfigyelhetőek ezek a ma is gyakran használt pornográf klisék. Szintén hasonló a régi és a mai filmekben az aktusok felépítése. A rövid bevezetés után a korai alkotásokban is általában orális szexszel kezdődik a jelenet – a nő többnyire aktív, míg a férfi csak passzív elfogadó, de ennek ellenkezőjére, továbbá kölcsönös örömszerzésre is találunk példát. Ezután következik a közösülés, általában két-három különböző pózban.

A legfeltűnőbb eltérés a modern pornóhoz képest az aktus látható befejezésének a hiánya: napjainkban nem képzelhető el nemhogy pornófilm, de egy pornófilm egyetlen, férfi szereplőt felvonultató jelenete sem ejakuláció bemutatása nélkül. A századfordulós filmekben erre nem volt példa, mert ez feltehetően a pornókészítők számára is tabu volt. A férfiak nyílt, ráadásul általában a női szereplő(k) arcára irányított öröme a pornó iparosodásának jelképe. Azt sugallja, hogy amit látunk, az nem a valóság, hanem a teremtő fantázia műve. A régi filmeken „hétköznapi” szereplők tűntek fel, a modern pornó a plasztikai sebészek által gyártott kebelcsodák, és az ajzószerekkel teletömött, soha nem lankadó férfisztárok terepe, a vágyak virtuális világa. Az effajta befejezés éppen a nézők többségének valós tapasztalataitól való gyökeres eltéréssel tud hatást kiváltani a nézőkből, hasonlóan működik, mint a szörnyeket, robotokat és gyilkosságokat felvonultató hollywoodi mesék.

A lefilmezett ejakuláció nem az egyetlen olyan tabu, amellyel a pornófilm-készítőknek szembesülniük kellett. A pornónak mindig vannak uralkodó normái, amelyek a társadalommal együtt változnak. Folyamatosan kitolódnak például a testrészek „felhasználhatóságának” határai. Míg az 1980-as évek végéig az anális szex a heteroszexuális filmekben a ritkán megszegett tabuk közé tartozott, az 1990-es években fokozatosan elfogadott érintkezési formává vált, amely ma már a legtöbb munkában előfordul. Ugyancsak változik a nők szerepe is: mára az 1910-es évekhez képest jelentősen nőtt az aktivitásuk a filmeken. Míg a korai alkotásokban elsősorban az aktusok passzív elszenvedőiként jelenítették meg őket – még akkor is, ha a kerettörténet szerint ők voltak a csábítók – a modem filmekben egyre gyakrabban egyenrangú, aktív szereplők.

A férfiak már a fekete-fehér pornókban is elsősorban a „macho” szerepét – katonatiszt, rendőr, keleti uraság – játszották, alkalmanként tűnt csak fel egy-egy eltérő karakter (félénk diák, iparoslegény). A modern kor pornófilmjeiben ez nem változott jelentősen: továbbra is dominálnak a hagyományos férfi magatartási minták képviselői, de az őspornóhoz képest valamivel gyakrabban tűnnek fel az ettől a sztereotípiától eltérő figurák. Az I. világháború előtti pornófilmekben feltűnő, hogy a férfiak arcát ritkán mutatják: általában nem néznek a kamerába, vagy – ez főleg az amerikai filmekre jellemző – valamilyen maszkot, álarcot viselnek. Ugyanakkor a női szereplők arcán és testén gyakran és hosszan időz a kamera. Az üzenet egyértelmű: a láthatatlanságba burkolódzó, mindössze természetes szükségleteit kielégítő férfihoz képest a buja, bűnös nő alárendelt, a társadalom alsóbbrendű tagja.

A korai pornófilmek a jelenleginél lényegesen ritkábban szegték meg a társadalmilag elfogadott normákat. Leszbikus szerelmi jelenetek ugyan esetenként előfordultak bennük, de férfiak közti homoszexuális aktus szinte soha. Nem találtam olyan filmet sem, amelyben transzvesztiták szerepeltek volna, és olyat sem, amelybe szado-mazo jelenetek vagy állatokkal folytatott szexuális aktusok képei kerültek volna be.

Ha eltekintünk a Saturn Film produkcióitól, a vizsgált filmek közt összesen három olyan darabra bukkantam, amelynek feltüntették a címét, és így következtethetünk a gyártás helyére. Az egyik egy rövid francia mű Un rêve délicieux (Ínycsiklandozó álom) címmel, amely egy férfi és két nő szerelmi aktusát dokumentálja. A második Liebesfreunden (Barátnők) címen egy leszbikus aktust mutat be, ez alighanem német vagy osztrák gyártmányú. A harmadik beazonosítható mű magyar munka: a címe Fő a szakértelem.

A Fő a szakértelem a „leskelődő férfi leleplezése és szexre csábítása” pornográf toposz korai példája: a kulcslyukon keresztül leskelődő, iparoslegény külsejű fiatal férfi főszereplő végignézi egy nő vetkőzését, aki észreveszi a fiút, megörül neki, a szobába invitálja, majd hagyja, hogy az magáévá tegye. A filmecske egyben pajzán Cyrano-parafrázisnak is tekinthető, hiszen a leskelődő arcára hihetetlen méretű műorrot, azaz fallikus szimbólumot szereltek.

A hét perc tíz másodpercnyi hosszúságú Fő a szakértelem a gyűjteményekben legépebben megmaradt és leghosszabb korai pornográf darab. A kulcslyuk alakú képkivágásban pózoló nő képe, a kimódolt dramaturgia, a cselekmény ritmusának megtervezettsége, a keretes szerkezet mind-mind arról tanúskodik, hogy a Fő a szakértelem profi filmesek munkája. Erre enged következtetni a főcím alatt olvasható „Ermi” felirat és a ragadozó nagymacskát formázó logó is.

A Privát Fotó és Filmarchívumban őrzik a csehországi Urbach-család filmtekercseit. A különböző témájú felvételek közt szerepel egy pornórészlet is, amely a filmszalagon elfoglalt sorszámának köszönhetően a katalógusban az Urbach 11 nevet kapta. A viszonylag gyenge minőségű, megkopott képsoron egy vadul szeretkező párt láthatunk, előjáték és befejezés nélkül. Ha azonban a Fő a szakértelmet összevetjük az Urbach 11-gyel, azt látjuk, hogy a csehországi film majdnem minden kockája megtalálható benne. A látszólag egységes, ívet leíró narratív szerkezet helyenként ugrik egyet, és a képsorok közé bekerül két másik szereplő szeretkezése is. Bár a megkopott minőségű felvételen nem könnyű észrevenni, de alapos megfigyeléssel megállapítható, hogy a Fő a szakértelem középső részében az Urbach 11-ben látható pár tűnik fel. Az egyes szekvenciák eltérő sorrendben követik egymást, az azonban kétségtelen, hogy ugyanazokat a képeket látjuk, mint az Urbachban. Néha visszatérnek eredeti hőseink is, azután megint lecserélik őket: a reminiszenciák nem az Urbachbanlátott sorrendben követik egymást, de részletekben szinte az egész Urbach-filmet felhasználják.

Lehetséges, hogy a Fő a szakértelem eredetileg hosszabb mű volt, amelyből további részletek hiányoznak, de valaki a szalagból igyekezett egy viszonylag lineáris cselekményt összevágni, gondolva, hogy a nézők számára a kisebb kihagyások jelentéktelenek, mivel a felvételen a szereplők amúgy is nehezen azonosíthatóak. Az is elképzelhető ugyanakkor, hogy az Urbach 11 darabjai egy másik film részletei, amelyeket egy élelmes mozis vágott bele a Fő a szakértelem kópiájábal hogy hosszabbá tegye a műsort. A megrongálódott, elhasznált filmek ép darabjainak „újrahasznosítása” akkoriban teljesen megszokott metódusnak számított, a szerzői jogok ezen a téren még csekély védelmet sem élveztek.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.