Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2002 tél – Történelem rovat

Sipos Balázs

Irodalom és újságírás viszonya a 20. század első felében Magyarországon (1/7)

„A hírlapok nemcsak híreket közölnek, a napi eseményeket regisztrálják, véleményt is mondanak, irányítócikkeket is közreadnak, a kultúra népszerűsítői is, a napi eseményektől elvonatkozó tudományos, ismertető, polemizáló és mulattató cikkeket is közölnek, nem ritkán elbeszéléseket, értekezéseket, költeményeket és regényeket is; a hírlap gerince, fő jellegzetessége mégis az, hogy a nap eseményeinek krónikása...” – olvasható az 1927-es Irodalmi lexikonban. Az alábbi tanulmány a magyarországi újságírói hivatás alakulásának ezzel a kérdésével foglalkozik. Bemutatja, hogy miután az aktualitás és a hír lett a zsurnaliszták munkájának központi kategóriája, az újságírói hivatás eltávolodott az irodalomtól. Tárgyalja továbbá, hogy miként reflektáltak a hírlapírók tevékenységük átalakulására, az írók-költők saját újságírói munkájukra, és azt, hogy a két szféra között milyen volt a kapcsolat.

Thienemann Tivadar Irodalomtörténeti alapfogalmak című 1931-es könyvében külön fejezetet szentelt az „idősajtónak”. Mint írta, a könyv „nem egyetlen életformája az irodalmi műnek”, hiszen létezik annak „fiatalabb testvére”, a „folyóírás”, amely „mindig befejezetlenül halad tovább az idő végtelen folyamán, megszakadhat, de elvben sohasem fejeződik be, szüntelenül lepereg, mint az idő, amellyel összefonódik”. A folyóírás másik jellegzetessége – írta Thienemann – az olvasókhoz való sajátos viszonyban ragadható meg:

„[m]indig újra szövi és szorosabbra fűzi a kapcsolatát a láthatatlan közönségéveI [...] mert folyton alakulva kerül az olvasó kezébe, az olvasó napi igényeihez alkalmazkodhatik, az olvasó maga is cselekvően befolyhat kialakításába, az Íróval együtt tovább és mindig tovább szövi a megkezdett fonalat és végül is úgy érzi, hogy az idősajtó az az irodalmi forma, amelyet maga teremtett, mely az ő gondolatait fejezi ki és az ő vágyait tolmácsolja a nagy világban”.

Az időszaki kiadványok e két tulajdonsága megnövelte ugyan a betű hatalmát, ám azt eredményezte, hogy az idő-sajtó „egyre jobban eltávolodik a könyvirodalomtól, amelyből kiszakadt”. Az idő-sajtó „különvaló természetét” mutatja a szerző „személytelenné halványítása”, „névtelenségbe rejtése” és új típusa: a szerkesztő, illetve az, hogy „ha saját természete szerint fejlődik, előbb-utóbb szükségkép újsággá, napilappá alakul”. Aminek pedig olyan sajátos irodalmi formái vannak, mint az interjú, amely „az irodalmiságtól mentes szóbeli közvetlenséget akarja megrögzíteni a betűk által”, a vezércikk, amelyben „maga az élő papír-individuummá lett lap beszél és fejezi ki véleményét”, valamint a tárca és a riport. Azaz általában a konkrétumot kereső formák, amelyek „elfakúl[nak], mihelyt az aktualitás elmúlik”, hiszen az idő-sajtó eleve „nem akar az idő örökkévalóságán át mindenkor jelenlévőkhöz szólni” (Thienemann 1931: 181-186).

A filozófus Komis Gyula – ehhez hasonlatosan – proteuszi egyéniségnek tartotta a zsumalisztát, a „jelen krónikásának”, aki „bizonyos könnyed rugalmassággal mindenről ír, ami éppen a napi kérdések pillanatnyi érdekét magasabb igény nélkül kielégíti” (Komis 1942: 56 – kiemelés tőlem: S. B.).

Babits Mihály megkerülhetetlennek is tekintette az „idő” és az „örökkévalóság”, a „korszerű mondanivaló” és az „örök emberi” közötti választást. Szerinte az az író, aki a korszerűt választja, „el van veszve”: „lemond az alkotásról a beszéd kedvéért: ezáltal újságíró lesz” (Babits 1925: 18-20).

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

• Bevezetés
• Hír és aktualitás
• Írók a redakciókban
• A leköpni való hírlapírói munka
• Az életmódközösség
• Összegzés
• Irodalom

Valóság

Szigeti Péter:

Big Brothel

Zsolt Péter:

A „Big Brother” szociálpszichológiája

Jenei Ágnes:

Több, mint kukkolás

Térkép

Törőcsik Ferenc:

Szerbiai sajtópropaganda az 1990-es évek elején és közepén

Pásztor Gyöngyi – Péter László:

A kolozsvári BBTE magyar diákjainak médiafogyasztási szokásai

Történelem

Sipos Balázs:

Irodalom és újságírás viszonya a 20. század első felében Magyarországon

Kádár Judit:

„Otthonod az uradé”

Új média

Bayer Judit:

A filter mint a tartalomszabályozás eszköze

F. Tóth Krisztina:

Könyv, szöveg, dokumentun, e-könyv

Közszolgálat

Domány András – Mádl András:

A Kossuth téri tüntetés és a magyar rádió