   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2004 ősz – Gasztronómia rovat Stahl konyhája (3/11)2.2. Félórás főzőshow Dolgozatom e részében Stahl Judit félórás vasárnapi adását azokkal a főzőműsorokkal hasonlítom össze, amelyek pillanatnyilag láthatóak a magyar nyelvű tévécsatornákon (lásd a 2. táblázatot).
2. táblázat. A magyar nyelvű csatornákon sugárzott főzőshow-k sajátosságai
Összehasonlításom fő szempontjai a következők: Hány fogást készítenek el? Van-e a főzésen kívül egyéb narratív elem is a műsorban? Milyen az adott narratív szerkezetből adódó show vagy infotainment jellegű betétek száma és tartalma? A 2. táblázatból jól látható, hogy egy 25–30 perces műsor számára már feltétlenül fontos valamiféle narratív váz kiépítése. Az elemzett műsorok főleg abban különböztek egymástól, hogy miféle elbeszélésbe ágyazták bele a főzést, illetve mekkora szerep jutott a főzésnek a narratívába illeszkedő show vagy infotainment jellegű betétekkel összehasonlítva. Kiemelten fontos szempontnak tartom, hogy milyen funkciót tölt be a műsorvezető(k) személye az adások során. Maga készíti-e el a fogásokat? Van-e rajta kívül más is a műsorban, aki főz, és ha igen, hogy írható le kettejük viszonya? A vizsgált műsorok közül az Entrada – Latin-Amerika ízei című teszi a legnagyobb hangsúlyt a narrativitásra. A műsorvezető, Roanna Sabeh-Azar 25 perces adásaiban egy-egy latin-amerikai országba látogat el. Műsorának alapműfaja a tabloid, s a hat-hét elemből álló tabloidcsokrot fogja össze egységes narratívává a főzés. A Costa Ricában forgatott epizód esetében például az adás szerkezete egy kávéval készített húsétel, a pörkölt Café Britt módra elkészítése körül szerveződik, ám a kávé kapcsán változatos információkat kapunk magáról az országról is. Látható, hogy ez a narratíva szimbolikus, hiszen egyetlen napba nem férhet bele ennyi tennivaló. A műsor nem törekszik realizmusra, a cél a szórakoztatás. Ugyanez jellemzi a közölt információt is: sok különböző tárgyról tudhatunk meg sok apró érdekességet. Ezzel szorosan összefügg a műsorvezető szerepe is. Roanna fő funkciója nem a főzés, hanem a vendégeskedés. Bár ő a műsor háziasszonya, szerepe mégis határozottan vendégszerep: ő a gyönyörű vendéghölgy, aki érdeklődve, gyakran esetlenül és támogatást várva ismerkedik egy idegen országgal, a műsor további szereplői pedig segítik őt. Ezek általában férfiak: a kávéültetvény munkása, a kávészakértő, a szekérfestő és a vadvízi evezőstúra vezetője. Mindössze egyszer tűnik fel mellette nő, ami nem is csoda, tekintve, hogy a nő sztereotípiájának megformálását ebben a műsorban magára Roannára osztották ki. Ez a nő nem más, mint a Nemzeti Színház szakácsa, aki tehát nem is tipikusan női feladatkörben látható: ő a „profi séf”. Roanna többször is aláhúzza a kettejük közötti funkcionális különbséget, kérdez, csodálkozik. „Inkább csináld te ... nem akarom elrontani...” – mondja, majd elkéri a tálat, hogy kinyalhassa. A műsor közös vacsorával fejeződik be, amelyen Roanna pohárköszöntőket mond, és többször is a szájához emel különböző falatokat, ám csupán egy esetben eszik is meg valamit. Hasonló narrációs technikát követ Floella Benjamin Barbadosi ízek című műsora is, azzal a különbséggel, hogy itt nagyobb hangsúly esik magára a főzésre. Ez abból is látható, hogy ugyanannyi idő alatt ebben az adásban több étel elkészítésére kerülhetett sor. Míg a tabloid jellegű betétek száma ugyanannyi, addig az összességében rájuk szánt műsoridő rövidebb. A műsorvezető a műsor kerettörténete szerint a szigeten lakik egy hétig, ezalatt saját konyhájában készíti el a helyi specialitásokat, így egyszerre töltheti be a vendég és a háziasszony szerepét is. Ha néha egy-egy fogást helyi szakács főz is meg, Floellát a hozzáértő, szakácsművészetben egyenrangú fél szerepében látják mellette a nézők, s ezt a műsor azzal hangsúlyozza, hogy a helyi szakácsok is általában nők, s éppúgy feketék, mint maga a műsorvezető. Az adás során készített ételek csupán nekünk, a nézőknek készülnek, Floella vagy ismerősei csak egyszer-egyszer, jelképesen ülnek asztal mellé, ám akkor sem esznek, s az ételek többsége elkészülte után el is tűnik a színről. Az utazás és főzés harmadik típusú összekapcsolását valósította meg Schobert Norbert Norbi – Wellness határok nélkül! című műsora. A stáb Egyiptomba utazott, ahol a szálloda medencéje előtt Zsidek László „gasztronómiai szakértő”, a Food Express elnöke szabadtéren készített – az egészséges táplálkozás szabályainak megfelelően – bélszínt salátabatyuban. Rögtön le kell szögeznünk, hogy az utazásnarráció a műsorban tisztán formálisnak mondható. A főzés előtt látunk ugyan képeket arról, hogy hőseink megérkeznek Egyiptomba, ám a műsor további részében az országnak, az arab kultúrának és konyhának nem jut számottevő szerep. A műsor más alaphelyzetből indul ki: egy wellness-adás gasztronómiai rovatát látjuk. Norbi funkciója a műsorban ennek megfelelő – ő nem profi szakács, de nem is profi műsorvezető: ő a fittness és a wellness magyar sztárja. Ilyen minőségében lépett át új műsorában a show területére, és tornagyakorlatokból álló programját ételkészítési bemutatóval bővítette. A főzéssel és az arab gasztronómiával kapcsolatos minimális információt ezért Zsidek Lászlótól kapják a nézők, Norbi ezekhez csupán az életmódra vonatkozó tanácsokat csatol, valamint az ételeket kóstolgatja. Ruházatuk is ugyanezt a feladatmegosztást tükrözi: a szakács ingben-nyakkendőben (talán hogy „hivatalos” minőségét aláhúzza?), Norbi pedig sporttrikóban áll a kamerák előtt. A műsor technikai kóddal is kifejezi, hogy valójában egy sportműsor főzőshow-kiterjesztését látjuk. A főzés ideje alatt ugyanis az étel nagyközeli képét és a „szakácsok” félközelijét nem vágással és nem is zoom segítségével váltogatják a készítők, hanem a sportközvetítéseken megszokott módon a képernyőt két vagy több részre bontva azokat párhuzamosan mutatják. A Vasárnapi Receptklub teljesen más narratív sémán, a televíziós vetélkedőén alapul. Alighanem a műsoridő is ezért lehet lényegesen hosszabb (45 perc), mint egy átlagos főzőműsoré. Az adás külön főcímet is kapott, amely eltér a hétköznap használatostól, és annál sokkal show-szerűbb, tréfás animációval színesített. A műsor az első perctől az utolsóig a tévéshow elemeivel él: az új szereplők zenére és tapsra vonulnak be, villódzó fények kíséretében. Mielőtt feladatukhoz látnának, mindannyian tréfás short talkban vesznek részt a műsorvezetővel. A verseny kevésbé feszült pillanataiban a nézők hozzászólhatnak a történtekhez; a képernyőn stopperóra jelzi az idő múlását, majd az utolsó tíz másodpercben a nézők a műsorvezető vezényletével viszszaszámolnak. Kaszás Géza és Kovács Lázár a hétköznapi tízperces adások során is megosztják egymás között a funkciókat: Géza vezeti a műsort, ő irányítja a beszélgetést, Lázár pedig a szakács, aki elsősorban az ételekért és a gasztronómiai jellegű információkért felel. A vasárnapi adásban ez a megoszlás a térben is kifejeződik, mivel Géza ilyenkor nem Lázár mellett áll a tűzhelynél, hanem a konyhapult előtt bonyolítja a show-t. Hasonlóképp a két férfi ruhája is jelképezi a rövid és a hosszú műsor különböző műfaját. Hétköznap mindketten „szakácsruhában” láthatók, azaz ingben-nadrágban és kötényben, míg vasárnap csak Lázár öltözik így, Géza öltönyt visel. Nem a szó szoros értelmében vett főzőműsort látunk, s az ételek elkészítési módjairól is csak hozzávetőleges képet nyerhetünk az adás végére. Hiányzik a hozzávalók listájának írásos közlése is, ami például a Receptklub hétköznap reggeli adásaiban látható. Mindent öszszevetve: itt nem a főzés maga, hanem a verseny a lényeg. A szerkezet végig a „saját” és az „idegen” szembeállításán alapul: bárki jelentkezhet, s kihívhatja Lázárt főzőversenyre, a pártatlan zsűri pedig anélkül dönt a pályaművek helyezéséről, hogy tudná, melyik ételt ki főzte. A műsornak erős közösségképző szerepe van: a tévé előtt drukkolunk Lázárnak, ugyanúgy, mint a stúdióban ülők, nehogy kudarcot valljon a „mi” műsorunk szakácsa. Napjaink talán legnépszerűbb főzőshowja a Főzzünk megint egyszerűen! című. Huszonnégy perc hosszú adásaiban a narrációs séma általában a következő: a műsorvezetőhöz vendégek érkeznek, ő pedig, miután gondosan megvásárolta a jó minőségű hozzávalókat, elkészíti a fogásokat, amelyeket végül barátaival együtt fogyaszt el. Az adás elején Jamie Oliver rövid szövegben exponálja az alaphelyzetet, majd a főcímdal következik, élénk és energikus rockos muzsika, amely a vásárlások utcai jeleneteinél és az adászáró közös evésnél fog majd újra felcsendülni. A kerettörténet szerint a színhely Jamie saját lakása, s az ebből következő oldott és bizalmas hangulat éppúgy jellemzi a műsorvezető mozgását, mint intonációját és szókincsét: „Nem tudom, mennyire autentikus... mindegy... én imádom... úgyhogy teszek bele fokhagymát” – mondja például. Barátai részt vesznek az étel elkészítésében, kérdéseket tesznek fel, véleményt mondanak. Tehát az alaphelyzet ugyanazt a kettősséget használja fel, amelyet a Stahl konyhája című műsor: „magánterületen professzionális munka folyik”. A professzionalitást és a „megcsináltság” érzetét is hasonló eszközökkel érik el: a zoom használatát szinte teljesen mellőzik, gyakori vágásokkal váltogatják az ételről és Jamie kezéről készített nagyközeli képeket a róla felvett félközeli képekkel. Jamie Oliver szakképzett szakács, aki előbb a vendéglátásban szerzett gyakorlatot, s csak később vált médiasztárrá. Ezért nincs szüksége társműsorvezetőkre: mind a showman, mind pedig a séf funkcióit egyedül képes ellátni a műsorban. Az ételkészítő jelenetekben folyamatosan beszél: elmondja a készített ételek eredetét, kultúrtörténeti hátterét, szól a hozzávalók beszerzéséről és a készítés különféle módozatairól is. A Stahl konyhája vasárnapi adása, csakúgy, mint a legtöbb hasonló jellegű műsor, körülbelül 25 perces. Van azonban egy fontos vonása, amelyben különbözik tőlük: nincs kívülről bevitt történeti váz, s az adások egyetlen belső narratív sémára, a műsor rovatainak rendjére épülnek. A rovatok elsajátítását a hétköznap reggeli adások 40 másodperces záró része könnyíti meg, amely így hangzik: „Ismerős a helyszín? Mert az arc biztosan! Stahl konyhájában a lelkesedés a régi, a receptek vadonatújak! Ráadásul mostantól Judit nemcsak főz, de süt is valamit! Sőt, reggeli nélkül sem enged el senkit otthonról. És ha nincs ötlete, mit főzzön szinte a semmiből, ötleteket ad majd a Buday! Kukkantson be Stahl konyhájába minden hétköznap reggel és vasárnap délelőtt!” Azt hiszem, ebből a rövid szövegből is kitűnik, hogy két tényezőnek köszönhetően lehetséges a külső narratíva kihagyása a műsorból. Egyrészt azért, mert a műsor egésze Stahl Judit műsoron kívül is létező imázsán alapul, vagyis kezdettől fogva azért van „hírértéke” a néző számára, mert ismert személyiséget mutat be eddig még nem látott, intimnek is nevezhető helyzetben: „bekukkanthatunk” hozzá, s láthatjuk, ahogy a saját konyhájában főzőcskézik. Másrészt azért is lehetséges a külső narratív váz elhagyása, mert a műsor főleg szimbolikus kódokkal operálva folyamatosan mozgásban tartja a nőkkel, a főzéssel kapcsolatos sztereotípiákat. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a műsor éppen ezeknek a sztereotípiáknak a mozgására épül. Az öt rovat a következő: (1) A hét receptje, (2) Süssünk valamit!, (3) Majd a Buday!, (4) Szuper reggeli, (5) Receptverseny. A rovatok közül az első és az utolsó a folytonosságot tartja fenn a hétköznap reggeli rövid adásokkal, s egyúttal a nézővel való kapcsolattartást is elősegíti. Az első rovatban a hét legnépszerűbb adását láthatjuk ismétlésben, vagyis azt, amelyet az internetes honlapon a legtöbben kerestek fel. Az utolsó rovat pedig a minden adásban megtalálható receptverseny: a beküldött nézői receptek közül választják ki a legjobbakat, akiknek szerzői Stahl Judit könyveit és kazettáit nyerhetik el. A középen elhelyezkedő három rovat mindegyike a Stahl-képre támaszkodik, egyúttal erősítve is azt. „Ha azt hiszik, Judit nagyon szeret főzni, akkor még nem látták sütni! Elárulhatjuk: végzett cukrászként, imádja az édességeket.” – hirdeti a műsor honlapja, világosan utalva a műsorvezető profi cukrász voltára. Ám a „Süssünk valamit!” rovat mást is tartogat: a néző ekkor kapja a legnagyobb betekintést a műsorvezető intim szférájába, mivel ezeket a részeket más szögből vették fel, mint a műsor többi részét, s ebből a kameraállásból a lakás sokkal nagyobb területe látható. A „Szuper reggeli” rovat a turmixkészítésről szól, s érdekessége, hogy itt Stahl Juditból (?) csak a keze látszik. Ennek a rovatnak a kontextusa szerintem kettős. Egyrészt minden főzőműsorban készítenek italokat is, ám amíg a műsorok többsége egzotikus koktélokra tanít minket, addig a Stahl konyhája koncepciója szerint „a hétköznapokat teszi szebbé” egy-egy egészséges és energiadús turmix segítségével. Másrészt a rovat erősíti a Stahl Juditról kialakított kép „háziasszonyi” vonásait, hiszen ennek a rovatnak köszönhetően válik ő azzá, aki „reggeli nélkül sem enged el senkit otthonról”. A műsorvezető szerepét vizsgálva meg kell állapítanunk, hogy összetettebb a többi műsorban megfigyelteknél. Stahl Judit hangsúlyozottan profi szakács és profi műsorvezető egyszerre, így az ő funkciója leginkább Jamie Oliver szerepéhez áll közel. Azonban ha ő mindenhez egyformán ért, mivégett szerepelteti a műsorban Buday Péter mesterszakácsot és konyhafőnököt? Úgy gondolom, a létező sztereotípiák miatt, és egyúttal azok elmozdítása végett. A napjainkban uralkodó szereotípiák szerint két típusú konyhai beavatottság létezik: a „háziasszonyé” és a „szakácsművészet mesteréé” (Neuhaus, 2003). A „háziaszszony” értelemszerűen nő, aki saját háztartását napról napra optimálisan (vagyis otthonosan, de egyszerűen és takarékosan) igazgatja, s ehhez rengeteg fortéllyal rendelkezik. A „szakácsművészet mestere” ezzel szemben a legtöbbször férfi, aki hétköznap nem is főz – az ő ideje az ünnep és a hétvége, akkor készíti fantáziadús ételkülönlegességeit (Day, 2003). Világos, hogy a felszínen Stahl Judit a „háziasszony”, Buday Péterre pedig a „mesterszakács” szerepe jut. Ezt támasztja alá a kettejük külsejéről a műsorban kialakított kép is: a vékony, törékeny alkatú Judit kényelmesen, de egyúttal elegánsan és hangsúlyozottan nőiesen öltözik a műsorokban, hamiskásan mosolyog, és ki-kikacsint a nézőre. Buday ezzel szemben a mesterszakácsok teljes menetfelszerelésében, fehér duplasoros köpenyben látható, testméretei és gesztusai egyaránt férfiasak és „szakácsosak”. Ám ezt a rendet felborítja kettejük valódi funkciója a műsorban. Buday Péternek a hétköznapi adásokban pusztán dekorációszerep jut, hiszen nem főz semmit, csupán azt teszi, amit a többi műsorban a „szép lányok” szoktak tenni a férfi műsorveztő mellett: egy nagy csomag nézői levélből egyet kiemel, majd 45–50 másodperc alatt szóban ismerteti a nyertes néző receptjét. A vasárnapi műsorban viszont ő a „Majd a Buday!” című rovat hőse, amikor is kap egy dobozt egy-két rendkívül egyszerű hozzávalóval, s egy átlagosan felszerelt konyhában ezekből valami ehetőt készít. Más szóval: tipikusan háziasszonyi furfang segítségével főzi meg a népmesék „kőlevesét”. Mindeközben Judit változatos, fantáziadús ételcsodákat mutat be nekünk, apró ravaszságokat, különleges fűszerkombinációkat és izgalmas konyhai eszközöket hozva mozgásba, azaz mindvégig igazolva látjuk, hogy ő az igazi szakácsművész kettejük közül. Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a Stahl konyhája című műsor leginkább abban különbözik a műfaj többi képviselőjétől, hogy a kívülről bevitt narratív elem helyett az adás szerkezete a rovatok egymásutániságán alapul. Mielőtt azonban konzervatívnak neveznénk ezt a felépítést, meg kell állapítanunk, hogy a műsor emellett fokozottan támaszkodik a nők szerepével és a konyhával kapcsolatos sztereotípiák mozgatására és Stahl Judit műsoron kívüli imázsára. Így lehetséges az, hogy a műsor eleve nem önmagába zárt médiaszövegként mutatkozik be, hanem különféle társadalmi diskurzusok, illetve egy nagyobb szöveg, a teljes „Stahl-projekt” részeként, amelyet dolgozatom következő részében kísérelek meg leírni.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Új média Urbán Ágnes: A digitális televíziózás terjedésének fő kérdései Cseh Gabriella: A digitális műsorszolgáltatásra vonatkozó időszerű jogi kérdések Magyarországon Polyák Gábor: A digitális televíziózás egyes médiapolitikai kérdései Szemtanú Barát József, Kőszeg Ferenc és Vince Mátyás a rendszerváltás médiájáról Piac Gálik Mihály: A médiatulajdon hatása a média függetlenségére és pluralizmusára Magyarországon Közszolgálat Agárdi Péter: Gasztronómia Alexandrov Andrea: Propaganda Vörös Boldizsár: Két rendszer, két halott, két temetés Történelem Ujvári Hedvig: Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
