Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2004 ősz – Propaganda rovat

Vörös Boldizsár

Két rendszer, két halott, két temetés (1/5)

Ady Endre és Eötvös Loránd búcsúztatásai 1919-ben

E tanulmány Ady Endre és Eötvös Loránd 1919-ben lezajlott temetéseinek vizsgálatával azt mutatja be, hogy a különböző politikai rendszerek közvélemény-formálói hogyan használhatják fel az általuk kiemelkedőként méltatott történelmi személyiségek búcsúztatásait propagandájukban a saját világszemléletük terjesztésére. Az elhunyt értékeléséhez a hatalom többféle eszközt is alkalmazhatott: a temetés egész jellegét meghatározó minősítést, a szertartás helyszíneinek kijelölését és azok díszítését, a közreműködők kiválasztását, a hatalom képviselőjének gyászbeszédét, a koszorúküldést, továbbá azt, hogy az adott rendszer vezetői közül kik jelennek meg a búcsúztatáson. Ady és Eötvös temetési szertartásainak elemzése azt is jól szemlélteti, hogy a forradalmak közvélemény-formálói – politikai céljaik érdekében – korántsem utasítják el azoknak a propagandisztikus eszközöknek az alkalmazását, amelyeket az általuk megtagadott rendszerek illetékesei is felhasználtak, természetesen a saját törekvéseik megvalósításához.

A 19. század végi Magyarországon – amint azt Lakner Judit megállapította – a „nagy emberek” temetése a politika műfajához tartozott. A „nagy emberek” élete a politikai pártok és csoportok szabad prédája lett, amelyek kisajátították őket politikai tőkéjük növelésére. A kisajátítási ceremónia a temetés volt. Kossuth temetése a nemzet apoteózisává vált a Függetlenségi Párt ceremóniamesteri közreműködésével, Deák Ferencé pedig – a kormánypárt rendezésében – a dualizmus apoteózisa volt. Ám nemcsak e politikusok temetését rendezték nagy pompával, hanem Arany Jánosét, Jókai Mórét, Mikszáth Kálmánét, Lechner Ödönét, Munkácsy Mihályét, Trefort Ágostonét, Baross Gáborét és Prielle Kornéliáét is (Lakner, 1993: 25-31).

Így például Jókai 1904 májusában bekövetkezett halála után a kormány „a nemzet halottjának” tekintette az írót, és megbízta Berzeviczy Albert közoktatási minisztert, hogy gondoskodjék az államköltségen rendezendő temetésről¹ A gyászszertartást a különböző intézetek és testületek vezetőiből alakult, a miniszter által összehívott bizottság szervezte. Jókai ravatalát a Nemzeti Múzeum előcsarnokában állították fel. „Az egész helyiséget feketével vonták be és zöld bokrokkal díszítették” – tudósított a Vasárnapi Újság² A ravatalhoz koszorút küldött – többek között – Tisza István miniszterelnök, a kormány, a főrendiház és a képviselőház; a miniszterelnök és a miniszterek személyesen is megjelentek a temetésen. A Nemzeti Múzeumban rendezett gyászszertartáson a kormány képviselőjeként Berzeviczy Albert mondott búcsúbeszédet. A Múzeumban és a Kerepesi úti temetőben egyaránt – ahol az írót a főváros által kijelölt díszsírhelyre temették – számos szónoklat hangzott el. A szertartás zenei részeinek előadásában részt vett a Magyar Királyi Operaház énekkara és zenekara is.³

Jókai halottaskocsijának elindulása a Nemzeti Múzeum kertjéből. Sorger Sándor fényképe a Vasárnapi Újság 1904. május 15-i számából

A Jókai-temetés csak röviden ismertetett mozzanatai is jól mutatják, hogy a hatalom milyen eszközöket használhat fel „koncepcionális egységességgel” (Glatz, 1990: 86) az elhunyt személy értékeléséhez, méltatásához és ezáltal kisajátításához. Felhasználhatja a búcsúztatás egész jellegét meghatározó minősítést (itt: „a nemzet halottja”), a szertartás helyszíneinek kijelölését és azok díszítését, a közreműködők kiválasztását, a hatalom képviselőjének gyászbeszédét, a koszorúküldést (a koszorúszalagon az elhunytat értékelő felirattal, lásd erről Kalla, 1997: 112-122), továbbá azt, hogy az adott rendszer vezetői közül kik jelennek meg a búcsúztatáson. A temetési szertartást rendező politikai hatalom, illetve képviselői pedig – mint azt látni fogjuk – alkalmazták is ezeket az eszközöket Ady Endre és Eötvös Loránd 1919-ben lezajlott búcsúztatásainál.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

• Bevezetés
• „A nemzet halottja”
• A „munkástársadalom halottja”
• „Új rendszerek" – „régi eszközök”?
• Irodalom

Új média

Urbán Ágnes:

A digitális televíziózás terjedésének fő kérdései

Cseh Gabriella:

A digitális műsorszolgáltatásra vonatkozó időszerű jogi kérdések Magyarországon

Polyák Gábor:

A digitális televíziózás egyes médiapolitikai kérdései

Szemtanú

Barát József, Kőszeg Ferenc és Vince Mátyás a rendszerváltás médiájáról

Piac

Gálik Mihály:

A médiatulajdon hatása a média függetlenségére és pluralizmusára Magyarországon

Közszolgálat

Agárdi Péter:

A Magyar Rádió utolsó 15 éve

Gasztronómia

Alexandrov Andrea:

Stahl konyhája

Propaganda

Vörös Boldizsár:

Két rendszer, két halott, két temetés

Történelem

Ujvári Hedvig:

Max Nordau útirajzai a Pester Lloydban