Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2004 tél – Térkép rovat

Papp Z. Attila

A romániai magyar újságíró-társadalom (1/22)

E tanulmány arra tesz kísérletet, hogy a romániai magyar kisebbségi sajtónyilvánosság egészét modellszerűen rekonstruálja. Fő kérdése az, hogy kik ennek a rendszernek a tényleges szereplői. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy az újságírók körében generációs és nemi hovatartozás szerinti elkülönülések, fokozott társadalmi aktivizmus, politikai befolyásoltság és egyfajta strukturális öncenzúra tapasztalható.

Az újságíró-kutatások néhány nemzetközi vonatkozása

A romániai magyar sajtónyilvánosság vizsgálata az elmúlt tíz évben jórészt csak a „kimenet” oldaláról történt meg, azaz olyan elemzésekkel találkozhattunk, amelyek vagy valamilyen tematikus diskurzuselemzésre épültek, vagy különböző médiafogyasztási szokásokat igyekeztek azonosítani (Lampl & Sorbán, 1999; Bodó et al., 1995; Magyari & Veres, 1998; Magyari, 2000a; Papp, 2000). Igaz, a sajtó szélesebb (például romániai magyar „társadalmi”) keretek közti taglalására is találhattunk kísérleteket, azonban ezek a megközelítések többnyire elméleti-esszéisztikus jellegűek, benyomásszerű megállapítások általánosításai, vagy – ahogy mondani szeretik – részvevő megfigyelésekre épülnek (Cs. Gyímesi, 1998; Biró, 1995; Magyari, 1996; Bakk et al., 1999; Horváth, 1996; Papp, 2000; Magyari, 2000).

E tanulmány a romániai magyar újságíró-társadalom szociológiai elemzésére, majd egy – a számszerűsítéseken túlmutató – modell leírására tesz kísérletet. Jelen esetben a nemzetközi szakirodalomból megismerhető felmérések azért relevánsak, mert segítségükkel könnyebben azonosítható, hogy melyek azok a jellemzők, amelyek a romániaisághoz vagy a kisebbségi kontextusban működő társadalmi feltételekhez kapcsolódnak, illetve melyek azok a jelenségek a sajtómunkások körében, amelyek a nemzetközi tendenciákhoz igazodnak.

A nemzetközi összehasonlító újságíró-kutatások Weaver és Wilhoit nevéhez kötődnek (Weaver & Wilhoit, 1986, 1996). Kiindulási pontjuk szerint mindenféle korlátozás és befolyásolás ellenére az újságok híreit és tálalásuk módját az újságírók szociális háttere, illetve különböző beállítódásaik határozzák meg (Weaver, 1998: 478).

A Weaver vezette kutatások gyökerei 1971-re vezethetők vissza, amikor a chicagói Illinois Egyetem munkatársai kidolgoztak egy, az amerikai újságírók felmérésére szolgáló kérdőívet. Azt találták, hogy az újságírók alapvetően a társadalom dominánsnak tekinthető kulturális csoportjából rekrutálódnak (Johnstone et al., 1976). Az 1980-as és az 1990-es években többször megismételt amerikai kutatások egybecsengő eredményei azt mutatták, hogy a (statisztikai értelemben) tipikus amerikai újságíró a következőképpen írható le: harmincas éveiben járó, fehér, protestáns férfi (Weaver & Wilhoit, 1996). Az 1990-es években ehhez képest talán annyiban lehetett változást regisztrálni, hogy növekedett az átlagéletkor (36 év), valamint a kisebbségek médiában való jelenléte és a nem szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. Noha Weaver is elismeri a nemzetközi összehasonlító kutatások nyelvi, kulturális és jogi különbözőségekből adódó hátrányait, és azt állítja, hogy az összehasonlításoknak jó esetben is csak becslésjellegük lehet, mégis kísérletet tesz arra, hogy a vizsgálatba bevont 21 ország adatai alapján néhány szembeötlő hasonlóságot és különbözőséget számba vegyen. Összefoglaló tanulmánya szerint (Weaver, 1998a) az újságíró-társadalom majdnem mindenhol zömében fiatal férfiakból áll, akik nagy valószínűséggel újságíróképzésen kívüli felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. Természetesen vannak kivételek, mint Finnország és Új-Zéland, ahol a férfi/nő arány majdnem kiegyenlítődött.

A kisebbségek jelenlétére vonatkozóan Weaver kijelenti:

„a közeljövőben kevéssé valószínű, hogy az egyes országok újságírásában az etnikai és faji kisebbségek tulajdonképpeni részarányuknak megfelelően legyenek jelen” (Weaver, 1998a).

Ez érthető, ha elfogadjuk, hogy az újságírói réteg egy adott ország kulturális elitje részének tekinthető, és ha magán az eliten belül a kisebbségek részaránya alacsonyabb az (el)várható statisztikai szintnél. Az adatok alapján az amerikai kutató arra a felismerésre jut, hogy a gazdaságilag prosperáló és demokratikus hagyományokkal rendelkező országokban a legmagasabb az újságírók száma. Az újságírók szakmájukkal szembeni elégedettsége autonómiájuknak és szabadságjogaik biztosításának a függvénye, de természetesen közrejátszik benne a számukra biztosított jövedelem és a munkahely szervezettsége is. Az újságírói szakmai szerepek közül a gyors információszolgáltatás az egyetlen, amelyet a megkérdezettek általában mindannyian elismertek. A nyilvánossághoz való hozzáférés kapcsán még nagyobb arányú összhang alakult ki a különböző országokban élő újságírók között, ám az objektív tájékoztatás, a szórakoztatás felvállalása, a letisztult elemzések közlése, valamint a sajtó őrkutyafunkciójának kérdésében már megoszlottak a vélemények. A szakmai etika terén a bizalmas források fel nem tárása jelentette az egyetlen olyan elemet, amelyben valamennyi megkérdezett egyetértett, minden más idetartozó ténykedés (mint például a forrásközlőhöz fűződő viszony, a dokumentumok engedély nélküli használata, a forrásközlő zaklatása) megosztotta a sajtósokat.

Mindent összevetve az újságíró-társadalmak sajátosságait nehéz megragadni földrajzi, politikai és kulturális minták mentén. Weaver szerint csak annyi kockáztatható meg, hogy a professzionalitás némileg a politikai rendszer sajátosságaival, míg a szakmai etikai vonatkozás megítélése kulturális mintákkal magyarázható. Ezért – szemben Splichal és Sparks (1994) állításával – azt sem lehet eldönteni, hogy az újságírás professzionálisabb vagy etikusabb lett-e a 20. század végére.

Tanulmányom három nagyobb részre tagolódik. Az elsőben az újságíró-társadalom főbb szociodemográfiai jellemzőit ismertetem, a másodikban az e társadalmi réteg körében azonosítható orientációkat, attitűdöket elemzem, a harmadikban pedig egy modell alkotására teszek kísérletet.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Támogatónk

Lapunk megjelenését 2009-ben és 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület támogatja.