Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2005 ősz – Nyelv rovat

Kárpáti Eszter

Mit tudunk meg a szövegmodellek összevetéséből? (1/6)

Nincs rossz szöveg és jó szöveg. Valami vagy szöveg, vagy nem. Koroktól, helyszínektől, személyektől, alkalomtól függ, hogy valamit (akár ugyanazt a valamit) éppen szövegnek tartunk-e vagy sem. A szöveg egyfajta (Petőfi S. János szavaival élve: dominánsan verbális) nyelvi jel, amelynek jelentése az ókortól napjainkig ellátta feladattal a gondolkodókat. E nyelvi jel komplexitása az idők során két szempontból is növekedett, s mindkettő mögött a közvetítettség állt: történetileg a kognitív képességek fejlődése váltott át egyfajta sajátos eljárástechnika (az írás mint intézményesített jelrendszer, majd a számítógépes hálózatokkal megjelent lehetőségek tudásának) elsajátítására; a jelentéstapasztalat vonatkozásában pedig napjainkra a jelentés létrejöttének folyamatába ékelődött egy intézmény, a média. A szövegfogalom nyelvészetileg is érdekes változást mutat. E tanulmány egy mintaelemzésben azt mutatja meg, hogy a rendelkezésre álló modellek milyen kérdéseket vizsgálnak, s ezekre milyen válaszokat adnak. Azt látjuk, hogy maga a szöveg fogalma alakul át. Végeredményben kérdéssé válik: van-e még értelme szövegről beszélni, vagy inkább egy olyan komplexebb „képződmény”-ről lehet csak, amelynek növekvő komplexitása nem belső struktúrájából, hanem kontextusának bővüléséből fakad?

0. Előzmények

Az elemzés előzménye A szöveg fogalma című PhD-értekezés, amely három, történetinek is tekinthető szempontból járja körül a szöveg fogalmát: kognitív (biológiai és kulturális), szemantikai, illetőleg nyelvészeti keretek között vizsgálja meg a nyelvi jel alakulását, feltételezve, hogy a szöveg mint gondolkodásunk egysége egyfajta komplex jel, s egyre növekvő komplexitás jellemzi.

A dolgozat három fejezete nem egymásra épül: három különböző szempontból néz tárgyára. Sorrendjük mindössze a nyomtatott szöveg linearitáskényszerének következménye.

A szöveg a saussure-i értelemben nem langue-, hanem parole-jelenség: a nyelvhasználat egyik egysége; a nyelvhasználat során, a konkrét kommunikációs szituációkban a résztvevők egymás megértésére törekedve egy diskurzív folyamat részesei, s ha összefüggő, ha valamilyen szempontból teljes gondolatot fejeznek ki, akkor szöveget hoznak létre. Feltételezésem szerint nincs rossz szöveg és jó szöveg. Valami vagy szöveg, vagy nem. Koroktól, helyszínektől, személyektől, alkalomtól függ, hogy valamit (akár ugyanazt a valamit) éppen szövegnek tartunk-e vagy sem. Ez abból következik, hogy a szöveg a gondolkodás egysége: a gondolkodás eszközeként alakult ki, erre használjuk nap mint nap. Tulajdonságai ezért olyanok, amilyenek: szintaktikai, szemantikai és pragmatikai értelemben egyaránt összefüggő (vagyis: konnex, kohézív és koherens), s egyszerre jellemzi lineáris és globális szerveződés és szervezettség. Nem azért, mert a nyelvtan ezt írja elő; hanem azért, mert akkor hozzuk létre, amikor valami „kerek egész” gondolatunk van. Amíg nem ilyen, addig „csak” beszélünk róla. Diskurzív magatartásunk épp azért oly jellemző, merthogy folyamatosan, megbeszélve másokkal, illetőleg magunkkal állandó diskurzusban állva alakítjuk, formáljuk gondolatainkat.

A három fejezet is így „beszélget egymással”. Együtt érlelik meg azt a következtetést, hogy az egyes, önálló szövegek helyett egyetlen, folyamatosan alakuló/épülő szöveggel kell számolnunk. A dolgozat nem elemző: az analitikus attitűd helyett egyfajta enumerációt végezve a szintetizálásnak azt a módját választottam, amely az olvasóra bízza a következtetést – látszólag. Valójában azonban mindhárom úton, mindhárom diskurzusban – a diszciplináris kerettől és meghatározottságtól függetlenül – ugyanoda jutunk (ugyanoda vezet a dolgozat): a komplex jelhez. Ebben az irányban halad a biológiai és a kulturális evolúció, a jel, a jelentés gondolati reflektáltsága és a nyelvészeti kutatás által feltárt/tételezett modellek reprezentációs foka is.

Bevonhattunk volna „beszélgetőpartnerként” más tudományterületeket is (jelesül az irodalomtudomány, főként az irodalomelmélet kívánkozott volna ide). Ez a legnagyobb tisztelet okán maradt el: az irodalommal kapcsolatos kérdések oly sokrétűek, az általuk szembetűnő problémák oly összetettek, hogy nem vállalkoztam feldolgozásukra. Bár az irodalmi szövegek – a dolgozatban ki nem mondott, de mindvégig követett gondolkodásmód szerint – nem különböznek a nem irodalmi szövegektől (vagyis szöveg az, amit annak tartunk), s a szöveg és az olvasó viszonyával foglalkozó fenomenológiai, hermeneutikai és recepcióelméleti megközelítések közül ez utóbbi képviselői (például Firth vagy Jauss) hasonló álláspontot képviselnek, mégis azt gondolom, hogy az irodalmi értelmezés, az irodalmi értelemben vett interpretáció során felmerülő kérdések kívül esnek a nyelvészeti/nyelvi elemzés területén.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.