Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2006 ősz – Bulvár rovat

Baráth Katalin

Revolver és vasvilla (1/9)

Kisvárosi médiarítusok (Magyarkanizsa, 1909-1914)

„Nem számít, a médiakutatók és a hírlapírók mennyit perlekednek miatta, az emberek szeretik a botrányt. A botrányok eladják az újságot, a tévé elé szögezik az embert, és folyamatosan okot adnak a beszélgetésre.”
S. Elizabeth Bird

„Ne félj a tévedéstől – lehet, hogy az olvasóid imádni fogják.”
William Randolph Hearst

Vérfertőzés, öngyilkosság, elmebaj. Ha ezek a szavak egy dolgozat iniciáléi, szerzője könnyen keveredhet abba a gyanúba, hogy olcsó és kényelmes útját választotta az olvasói figyelem felkeltésének: alantas módon az elemi szenzációéhségre apellál. Holott joggal számíthat rá, hogy nemcsak e szándékát találják sértőnek, hanem már a feltételezést is, miszerint a történelem iránt professzionálisan érdeklődő közönség lebilincselőnek találja az efféle témák feldolgozását. Mit mondhat az efféle „könnyű műfaj” a korról és a társadalmi környezetről, amelyben született? Az alábbiakban éppen ezeket a kérdéseket próbálom megválaszolni egy alföldi mezővárosban, Magyarkanizsán kiadott lap, a Kanizsai Újság 1909 és 1914 közötti évfolyamaiban megjelent bulvárhírek társadalom- és kultúrtörténeti elemzésével.

1. Botrány, pletyka, szenzáció

A sajtó által történetté szőtt botrányok, pletykák és szenzációk elutasítását hangoztató, kritikusnak mondott attitűd éppolyan közismert és általános, mint az irányukban tanúsított mohó érdeklődés. A hárító és távolságtartást kifejező gesztus egyrészt megmenekít attól, hogy a szenzációéhségként emlegetett érdeklődés mélyére tekintsünk, másrészt maga is kiválóan illusztrálja a szekuláris rítusok természetét: egyszerű, ösztönös, könnyen megmagyarázható cselekedet, társadalmi jelentését (funkcióját) azonban csak az adott kultúra összefüggéseibe ágyazva tárhatjuk föl, és deríthetjük ki, hogy kritikus és emelkedett hozzáállásunk a bulvárhírekhez sem egyéb, mint egy közösség- és normafenntartó, purifikációs rítus.

A bulvárhírek (vagy ahogy az angolszász szakirodalom nevezi: tabloidok¹), mindamellett, hogy létezésük is botránynak számít az úgynevezett magaskultúra mércéi szerint, a történeti források körében is remekül helytállnak. Ezt a tényt már számos történész felfedezte², és a bulvár nyújtotta lehetőségeket a múlt rekonstruálására többféleképpen ki is aknázták, habár a teoretikus jellegű irodalmat továbbra is főként a kortárs médiabotrányok ihletik. A jelen dolgozat célja az, hogy – ötvözve néhány, bulvárhírek vizsgálatából fakadó elméleti tanulságot – bepillantást nyerhessünk az egykori Bács-Bodrog megye egy városkájának, Magyarkanizsának az erkölcsi törvénykönyvébe az első világháborút megelőző évek időszakában. E művelet során abból a kérdésből indulunk ki, hogy a helyi hetilapban közölt, bulvárnak minősíthető hírek (1) a városi társadalom mely aspektusát képviselhetik; (2) miféle társadalomképet vázolnak fel; (3) milyen narratív szabályszerűségeket tükröznek, és végül (4) a helyi erkölcsi normákat hogyan erősítik meg vagy írják át – illetve hogy van-e egyáltalán értelme ilyesfajta kérdéseket föltenni.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

• Botrány, pletyka, szenzáció
• A vizsgálat elméleti keretei
• A rejtőzködő elbeszélő: ahonnan a Kanizsai Újság látta
• A hírhierarchia
• A szereplőválasztás
• Egy rugalmasabb szövegalkotási elv keresése
• Történetkatalógus és törvénykönyv
• Felülírás és megerősítés
• Felhasznált irodalom

Politika

Lampé Ágnes:

A parlamenti ülések és a nyilvánosság

Digitália

Hammer Ferenc:

A veszély archeológiája

Bulvár

Baráth Katalin:

Revolver és vasvilla

Szabó Gyöngyi:

A Hajós-jelenség

Jog

Kertész Krisztina:

Kiegyensúlyozottság és pártatlanság az elektronikus médiában a Panaszbizottság 2004-es döntéseinek tükrében

Dr. Sarkady Ildikó:

A közszereplők személyiségvédelme a bírói gyakorlatban

Kritika

Szilágyi-Gál Mihály:

Napirenden egy könyv