Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2007 ősz – Politika rovat

Ságvári Bence – Pillók Péter – Galácz Anna

Az erőszak képei a magyar médiában (1/6)

(2006. szeptember–október)1

Mindenki számára váratlan volt 2006 őszén az erőszakos budapesti eseménysor. A szeptemberi, a Magyar Televízió előtt, illetve Budapest több pontján zajló zavargások, majd ezt követően az október 23-ai utcai összecsapások korábban ismeretlen feladat és kihívás elé állították a magyar média képviselőit. Tanulmányunk négy – az események bemutatásában kulcsszerepet játszó – televíziócsatorna élő közvetítéseinek jellegzetességeit elemzi.2

1. Elméleti háttér

Általánosságban elmondható, hogy bármilyen, tiltakozó megmozdulásokon tapasztalt erőszak utólagos rekonstrukciója két, egymással szemben álló megközelítés alapján jellemezhető. A nemzetközi tapasztalatokat, a témával kapcsolatos irodalom megállapításait is figyelembe véve, ám szükségszerűen leegyszerűsítve a helyzetet, az egyik oldalon találjuk a „köztörvényes rend őreit”, míg a másikon az „emberi jogok szószólóit”. A 2006 őszén lezajlott budapesti eseményekkel kapcsolatban e két megközelítés akarva-akaratlanul összefonódott a pártpolitika által diktált, dominánssá tenni kívánt interpretációval.

Míg a valóságos, fizikai szembenállás az utcákon, a köztereken a rendőrség és a tiltakozók (a demonstrálók) között zajlik, addig a „diszkurzív küzdelem”, az „igazságkeresés” folyamatának, és ennek a közvélemény számára történő közvetítésének fő szereplőivé általában a politika (a politikusok), a média (az újságírók) és a felkért vagy „hivatalból” megszólaló szakértők, elemzők válnak. Számukra a belakható teret, az „arénát” a tömegmédia különböző csatornái jelentik. A küzdelem – kimondva-kimondatlanul – a közvélemény meghatározásáról, a saját narratíva dominánssá tételéről szól. Fontos, hogy ebben az esetben a közvélemény nem tévesztendő össze magának a „köznek” az amúgy sokféle, nehezen egységesíthető véleményével.

A média általános szerepe és az események helyszínén dolgozó tudósítók, a stúdióban lévő szerkesztők, műsorvezetők személyes közreműködése különös jelentőségű, hiszen az események interpretációja nem egy légüres, értéksemleges térben zajlik. Egy filmrendezőhöz hasonlóan, aki saját művészi koncepciójának megfelelően választja ki a számára megfelelő jeleneteket, természetesen az újságíró is aktív – sőt majdhogynem elsődleges – alakítója az események interpretációjának. Azonban „művészi szabadság” itt nem létezhet, hiszen ideális esetben alapvető szakmai, etikai szabályok orientálják és korlátozzák tevékenységét, ahol normának a szakmai professzionalizmus, a kiegyensúlyozottság és a pártatlanság tekinthető.

Magyarországon a televíziók és a rádiók (beleértve az ebben a tanulmányban elemzett közszolgálati műsor- és közműsor-szolgáltatókat) kötelezettségeit és a műsoraira vonatkozó elvárásokat a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény, vagy ismertebb nevén a médiatörvény szabályozza. A törvény az általános elvek között, a 4. § (1) bekezdésében rendelkezik arról, hogy a közérdeklődésre számot tartó eseményekről, a vitatott kérdésekről a tájékoztatásnak sokoldalúnak, tényszerűnek, időszerűnek, tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. A 23. § (2) bekezdésében a közszolgálati és közműsor-szolgáltatókra vonatkoztatva azt mondja, hogy ezeknek rendszeresen, átfogóan, elfogulatlanul, hitelesen és pontosan kell tájékoztatniuk

„…a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, a vételkörzetében élők életét jelentősen befolyásoló eseményekről, összefüggésekről, vitatott kérdésekről, az eseményekről alkotott jellemző véleményekről, az eltérő véleményeket is beleértve.”

A törvény tehát egyrészt szabályozza a műsorszolgáltatási tartalommal, illetve annak bemutatásával kapcsolatos elvárásokat. Ezen kívül a 4. § (3) és (4) bekezdésében előírja, hogy a politikai tájékoztató és a hírszolgáltató műsorokban a műsorvezetők, a hírolvasók, a tudósítók a politikai hírhez véleményt, értékelő magyarázatot (kivéve hírmagyarázatot) nem fűzhetnek, továbbá a hírekhez fűzött véleményeket, értékelő magyarázatokat ennek feltüntetésével és szerzőjének megnevezésével, a hírektől megkülönböztetve kell közzétenniük.

Vagyis a magyar médiatörvényben megjelennek azok az általánosan elfogadott elvek, amelyek az európai közszolgálati médiumok esetében is irányadók: a tájékoztatás kötelezettsége, az események több szempontú bemutatása, a kiegyensúlyozottság és a semlegesség. Ezek azok az alapelvek, amelyek a világviszonylatban leginkább elfogadott közszolgálati BBC saját politikai műsoraival kapcsolatos iránymutatásokban is megtalálhatóak.3

E törvényi ideáknak némileg ellentmond az a tény, hogy a közvélemény (a közbeszéd) sikeres meghatározása egyben egy adott narratíva, interpretációs séma győzelmét is jelenti. Egy-egy ilyen narratívát elsősorban a politikusok, az állami szervek képviselői (például a rendőrség), a különböző szakértők és más, a médiában megszólalók manifeszt vagy akár látens módon létrejött alkalmi vagy állandó koalíciója képviseli, természetesen az újságírók támogatásával vagy éppen az ellehetetlenítésükre való törekvésével.

A fentiekben röviden felvázolt kép egy alapvetően konfliktusra épülő elméleti konstrukcióból indul ki. A valóság ennél természetesen némileg összetettebb, azaz az általunk elemzett események sem írhatók le mindenkor a két egymással szemben álló interpretáció, „a fekete és a fehér” küzdelmeként. Úgy véljük azonban, hogy érdemes ezt a szikár vázat tekinteni az elemzés keretének, annál is inkább, mivel a vizsgált időszakot követő belpolitikai történések, az utólagos értelmezések sok esetben még mindig ebben a mezőben mozognak.

Azokban a szituációkban, amelyekben a rendőrség is beavatkozik, az igazságért folytatott küzdelemben a médiá­ban megjelenő és az általa közvetített, egymással szemben álló interpretációk közvetve vagy közvetlenül egy-egy állam legalapvetőbb alkotmányos alapelveit, az ilyen konfliktushelyzetekkel kapcsolatban kialakult írott (például gyülekezési jog, véleménynyilvánítási jog) és (lényegében a társadalom kultúráját jellemző) íratlan szabályait közvetítik, fejezik ki.

Az erőszak kiteljesedésében, vagy éppen csökkenésében a médiának fontos szerepe lehet. Különösen igaz ez az élő közvetítés esetében, amely lényegében mindvégig jellemezte a 2006. szeptemberi–októberi eseményeket. A hírérték olyan nagyságrendű volt, hogy a televíziók valamennyi erőforrásukat mozgósították. Ugyanakkor éppen e felfokozott (és természetesen magától értetődő) közfigyelemből, illetve az események sajátosságaiból következik, hogy a közvetítések, a tudósítások során gyakran a média által képi és verbális eszközökkel közvetített megjelenítés a valóságnál sokkolóbb volt, vagy éppen az információhiány volt az, ami a nézőben frusztrációt okozott.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.