Felhívás A Médiakutató c. folyóirat publikációs versenyt hirdet. Színvonalas tanulmányokat várunk elsősorban az új média, migráció, médiajog témáiban. Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft.

A 40000 és 20000 karakteres írásokat az címre várjuk, a honlapunkon megadott formátum figyelembevételével.

A beérkezett írásokat double-blind peer review (kétszeresen anonim lektorálás) módszerrel értékelik a szerkesztőség tagjai, illetve felkért bírálók.

A pályázatok beküldésének határideje: 2017. szeptember 30.

A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy megfelelő pályamunkák hiányában az eredményhirdetéstől eltekintsen, vagy kevesebb nyertest hirdessen.

Médiakutató 2009 ősz

Testek

Bors Réka:

Pro-anorexia fórumok

Az evészavarok kommunikációs aspektusai

Hetente jelennek meg cikkek a nyomtatott sajtóban és az online médiában a különböző evészavarokról. Az anorexiában és a bulimiában szenvedők száma vészesen nő, ráadásul az utóbbi néhány évben egy új jelenség is terjed a világhálón: az evészavarokat támogató, úgynevezett pro-eating disorder-honlapokról van szó. Dolgozatomban az anorexiát támogató fórumok látogatottságát és összetételét vizsgálom egy kérdőív segítségével, illetve megpróbálok rávilágítani a betegség és a honlapon található tartalom összefüggéseire.

1. Bevezetés

Úgy tartják, minden korszaknak megvannak a maga betegségei. A modern kor emberét fenyegető második leggyakoribb betegségcsoport a pszichés betegségeké. Vélhető okai a felgyorsult társadalmi és gazdasági változásokban, a háborúkban és az erőszak előtérbe kerülésében kereshetők: bár az emberiség egyik legbékésebb időszakát éljük, mégis több erőszakkal találkozunk a médiának köszönhetően. A leggyakoribb ilyen betegség a depresszió, amely közel 350 millió embert érint világszerte az Egészségügyi Világszervezet szerint (Moretti et al., 2009). A második fenyegető lelki eredetű baj az alkoholizmus, amely közel 140 millió ember életét keseríti meg.

Az emberek igen kis százaléka szenved különböző evészavarokban, úgyhogy ezeket a betegségeket nem soroljuk az „élmezőnybe”. Az anorexia nervosa azonban az egyik leggyakoribb halálos kimenetelű pszichés zavar, teljes gyógyulás – akár az alkoholizmusnál – szinte sosem következik be. Ez a jellemző nem a betegség természetéből, hanem a beteg hozzáállásából is fakad (Kirkpatrick & Caldwell, 2001). A 18–35 év közötti nők körében az esetek egy–négy százalékában fordul elő evészavar, és a betegek nyolc–kilenc százaléka veszti életét a betegség következtében (Túry, 2001). Az egészségtelen negatív testképpel együtt járó betegség a férfiak között is előfordul, de kisebb arányban (az evészavarok egy a háromhoz arányban jelennek meg a férfiak, illetve a nők esetében). A leggyakoribb pszichés betegség, a depresszió esetében ez az arány a kezeletlen betegeknél 15 százalékos (Sümegi et al., 2004).

A pszichológusok egy része szerint a modern társadalmakban, a fejlett országokban azért fordulnak elő ilyen nagy számban mentális betegségek, mert a család nevelő, szocializáló szerepét a média vette át (Forgács, 2008). A szociológusok szerint viszont a televízió az általános kulturális világszemlélet kialakításában segíti a nézőt, nem tölt be nevelő szerepet. A modern társadalom tagjai a tévéből, a rádióból, az újságból stb. kapott információkat értelmezni és rendszerezni tudják (Giddens, 2003). A média központi szerepet tölt be az emberek életében, ezt figyelembe kell venni az evészavarok tanulmányozásakor, de minden felelősség nem hárítható a televízióra vagy az internetre.

Az étel központi szerepet tölt be az emberek életében, de a jelentése megváltozott. Az „életadó táplálék” jelentést felváltotta egy veszélyes, bármelyik pillanatban ellenünk forduló rémkép. A modern emberek nagy részének negatív kapcsolata van az étellel. Rettegünk az elhízástól, a tartósító szerektől. Azt persze nem tudjuk utólag vizsgálni, hogy valóban mostanában vált-e „veszélyforrássá” az élelmiszer, vagy csak most kapott ekkora visszhangot. Sokan gondolják úgy, hogy az anorexia nervosa kialakulása betudható a reklámokban és a magazinok címlapján látható temérdek mennyiségű, „tökéletes” nőt ábrázoló képnek. Elgondolkodtató azonban, hogy mára már olykor nyolcéves gyerekeknél (Kirkpatrick & Caldwell, 2001) is diagnosztizálják ezt az evészavart, ami alapján feltételezhetjük, hogy korántsem divatos betegségről vagy csupán túlzásba vitt fogyókúráról van szó. Az anorexia vizsgálatakor végig szem előtt kell tartanunk, hogy komplex betegségről van szó, és kialakulásában sok különböző tényező vesz részt, amelyek közül nem emelhető ki a média, mint a betegséget kiváltó ok.

Dolgozatomban az evészavarokkal foglalkozó fórumok legújabb terepét, az internetet fogom vizsgálni. Az utóbbi néhány évben megjelent és már hazánkban is gyakori pro-anorexia – azaz anorexiát támogató – fórumokat elemzem. Kérdőív segítségével kívánom feltárni a magyar pro-ana közösségek egy részét, behatárolni, kik a tagjai ezen közösségeknek, milyen kapcsolat fűzi össze őket, milyen a viszonyuk az anorexiához.

Az egyik fő probléma az anorexia vizsgálatával kapcsolatban az, hogy – mint a pszichés betegségeknél általában – nehezen behatárolható zavarról van szó. Bár a szakirodalom nem különböztet meg többféle anorexiát, csak a „tiszta” anorexiát tárgyalják, én két nagy csoportra osztom az anorexiás lányokat. Mivel a betegség konkrét okai még nem ismertek, ez az osztályozás tudományosan nem állja meg a helyét, viszont a kutatásom menetének és eredményeinek megértését segíti. Az egyik nagy csoportot az én elképzelésem szerint azok a lányok alkotják, akik (látszólag) rajtuk kívül álló okok miatt lettek anorexiások. Azaz nem életmódként választották a betegséget, hanem lassan alakult ki bennük. Vélhetően ebbe a kategóriába tartoznának az olyan lányok, akiket különböző traumák, csalódások értek vagy szexuális zaklatás áldozatai voltak, és feltehető, hogy nagyrészt ez járult hozzá a betegség kialakulásához. A másik nagy csoportomba azok tartoznak, akik – saját bevallásuk szerint is – „divatból” lettek anorexiások. Akiknél nem belső késztetés volt az evés elhagyása, hanem életmódként fogják föl a napi 400 kalóriás étrendet.

2. Anorexia nervosa

Sokan úgy vélik, az anorexia, vagyis a kóros soványság a modern kor betegsége, pedig számos orvosi leírásban találkozunk vele, az ókortól napjainkig. Az anorexia kifejezést az ókorban használták először. Jelentése hiányzó étvágy („orexis” = vágy, az „an” a fosztóképző, azaz „vágytalanság”, lásd még Túry, 2005). Később kizárólag az étvágytalanságra használták, bár köztudott, hogy az anorexiások nagy részének az étel iránti vággyal egy időben a szexuális érdeklődése is megszűnik, de legalábbis csökken. Az éhezésnek lehetnek vallási (lásd éhező szentek vagy böjtök), politikai (lásd éhségsztrájk) okai is. Az étel megtagadása – mivel az éhség és evés alapvető szükségletünk – figyelemfelkeltésre is tökéletesen alkalmas. Erre is gondolnunk kell a betegség megítélésekor.

A 20. század elején emésztési gondokat, hormonális változást gyanítottak a betegség hátterében (Túry, 2005). A 20. század első harmadát követően kezdtek elsősorban lelki tényezőket emlegetni. A testképzavar fogalma az 1960-as években merült fel először, a soványság legújabb hullámával egy időben. Ekkor jelent meg a címlapokon, kifutókon a legendásan (és egyébként genetikailag) csontsovány modell, Twiggy. Az utóbbi két évtizedben kezdték az evészavarokat komplex betegségként kezelni. A pszichiáterek és a pszichológusok egyaránt figyelembe veszik a biológiai, a pszichológiai és a társadalmi-kulturális hatásokat. A betegség első hivatalos leírása 1873-ban volt, hazánkban 82 évvel később, 1955-ben azonosították.

3. A betegség lehetséges okai

Az evészavarok általában az iskolázott, jó képességű, felső- és középosztálybeli fiatalok körében terjednek. A pszichiátriai zavarok diagnózisának felállításához szigorú kritériumoknak kell „megfelelni”. Az anorexia nervosa kritériumai a következők: legalább 15 százalékos testsúlyhiány, félelem az elhízástól, testképzavar (a testsúly vagy az alak észlelésének a zavara, nőknél a menstruáció kimaradása) (Túry, 2001).

Az evészavarok jellegzetesen pszichoszomatikus zavarok, így nem szerencsés különválasztani a lélek és a test problémáit. Túry Ferenc pszichiáter a tyúk–tojás problémával jellemzi az evészavarokat. Fölösleges csak a családban keresni a problémát – de ugyanígy a betegre sem hárítható minden felelősség. A pszichoszomatikus jellegű betegségeknél valószínűségi gondolkozással próbálják megtalálni a kiváltó okokat, hogy azokat megszüntetve, a beteg a gyógyulás útjára léphessen. Ehhez viszont el kell különíteni a pszichológiai, a társadalmi-kulturális, a hajlamosító, a kiváltó és a betegségfenntartó faktorokat (1. ábra, lásd még Túry, 2005).

Az evészavarok kialakulását és fennmaradását befolyásoló tényezők
társadalmi-kulturális
hajlamosító
pszichológiai
kiváltó
betegségfenntartó
biológiai

1. ábra. A betegséget kiváltó lehetséges tényezők

Hajlamosító tényező lehet a labilis személyiség, a korábbi túlsúlyosság, a negatív önértékelés, a negatív gyermekkori élmény (szexuális zaklatás, bántalmazás). Gyakori hajlamosító tényező a túlzott szülői gondoskodás, vagyis az, ha a szülők a gyerek életének minden területét megpróbálják az irányításuk alatt tartani. Ebbe a csoportba soroljuk még a karcsúságideált, a teljesítménykényszert és a szereptúlterheléseket (amelyek a nőkre különösen jellemzők) mint társadalmi-kulturális hajlamosító tényezőket.

A depresszió, a stresszorok, azaz a megterhelő életesemények (haláleset, csalódás), kudarcok alkotják a kiváltó tényezők csoportját. Noha az említetteknek jelentős szerepük lehet a betegség kialakulásában, a tapasztalat azt mutatja, hogy nem ezek a faktorok a legfontosabbak, amikor a betegség lehetséges okairól beszélünk. Sok esetben az anorexia csak egy nagyobb probléma megkerülése.

A betegségfenntartó tényezőknek két fajtáját említi a pszichológia tudománya. Az egyik az elsődleges betegségelőny. Ez általában egy komolyabb problémával szemben számít előnynek; például az evészavar könnyebben viselhető probléma, mint a szülők válása. A betegségfenntartó tényezők másik csoportjába tartoznak a másodlagos betegségelőnyök; ilyen előny lehet például a táppénz.

Ezeken túl beszélhetünk biológiai okokról, amelyek hormonális zavarra vezetik vissza a betegséget. A pszichiáterek többsége elveti vagy legalábbis sokadrendűnek tekinti a biológiai tényezőket.

Ennél sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a pszichológiai tényezőkre. Valószínű – és a legtöbb kutatás is ezt támasztotta alá –, hogy ezek alkotják a betegség magját. A magyarázatok e körébe tartoznak azok a modellek, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak az egyénnel. A pszichodinamikai modell szerint a betegség a tudattalanból eredeztethető. A betegség komplexitása miatt nem ajánlott csak a tudat alatti tényezőkre fókuszálni, de ezek sokat segíthetnek a zavarok üzeneteinek megfejtésében.

A következő tényezőcsoport a viselkedés-lélektani modelleké. Ezek közül a kognitív, azaz megismerő folyamatokon alapuló modell szerint az evészavarok tanult viselkedésmódok. A karcsúságot a környezet reakciói megerősíthetik, ez egyfajta jutalmazás. Ezzel szemben a túlsúlyosságot csúfolódással, hátrányos megkülönböztetéssel „büntetik”. Az elmélet szerint a kórkép kialakulásának középpontjában a testsúlyról, az alakról és az evésről kialakult hibás elképzelések állnak. Azaz a betegségben szenvedő képtelen a valóságnak megfelelően észlelni saját testének arányait (Túry, 2005).

A családi modelleknek leginkább a betegség befolyásolásában van jelentőségük, ami indokolttá teszi a családterápia alkalmazását. Megfigyelték, hogy bizonyos családi tényezők gyakran fordulnak elő a zavarok kialakulásának hátterében. Túry szerint a családi modellek nem vesznek részt a betegség kialakulásában mint kiváltó okok, csak befolyásoló tényezőként vannak jelen (Túry, 2005). Ezzel szemben Rudi Dallos kutatása azt bizonyította, hogy a betegség lehetséges okai generációkon ívelnek át, így például a szülők közti tartós konfliktus is kiváltó oka lehet az evészavaroknak (Dallos, 2009).

Dolgozatom szempontjából az egyik legfontosabb tényezőnek a társadalmi-kulturális tényezők számítanak. Az evészavarok kialakulásában szerepet játszó faktorok fontossági sorrendjében az első helyen a pszichológiai tényezők állnak, mert ezek állnak a legközelebb az egyénhez. Ezt követik a közvetett faktorok, amelyek közül a második legfontosabb faktor-csoport a társadalmi-kulturális tényezőké (Túry, 2005). Az evészavarok gyakoriak a gyors társadalmi változásokon keresztülment országokban.

Magyarország az evészavarok előfordulásának gyakorisága tekintetében nyugati országnak számít. Az evészavarokat a nyugatiasodás hozadékának is tekintik. Az evészavarok egyre gyakoribbá válása is érv a társadalmi-kulturális tényezők fontossága mellett. Kulturális tényezőnek számít, hogy elsősorban női betegség. Az összes megbetegedésnek csupán kettő–tíz százaléka érinti a férfiakat (Túry, 2005). Ezt semmilyen biológiai magyarázat eddig nem támasztotta alá. Társadalmi tényező a jellegzetes kormegoszlás. Beszélhetünk még etnikai különbségekről is: az afro-amerikai nők körében kevésbé gyakoriak az evészavarok. Ez lehet azért is, hogy a média által felsorakoztatott afro-amerikai nőideálok teltebb, nőiesebb vonalakkal rendelkeznek (McCabe et al., 2005). A latin-amerikaiak körében már hasonló az anorexia aránya, mint a fehéreknél (Túry, 2005). Hazánkban még nem volt példa etnikai szempontokon alapuló kutatásra. Túry adataiból kiindulva, miszerint 950 beteg között két anorexiás és egy bulimiás roma lánnyal találkozott (Túry, 2009), arra következtethetünk, hogy az evészavarok a roma lányok között nem elterjedtek.

4. Az evészavarok és az internet

Mint a legtöbb pszichés betegségnél, az anorexiánál is jellemző az, hogy a betegnek nincsen betegségtudata. A betegségtudat hiánya mellett az antiszociális viselkedés az anorexia másik ismérve. A beteg minden gondolatát az étel és az evés teszi ki, semmi más nem érdekli, csak az, hogy milyen módszerrel fogyhatna még többet. Érthető módon idővel „elkopnak” mellőle az emberek, és ő sem szívesen keresi azok társaságát, akik állandóan a súlyáról beszélnek, és „tömni” próbálják. Az evészavar általában magányos betegség volt, privát harc az evés fölötti kontrollért (Dolan, 2003). Az internetnek köszönhetően azonban ez megváltozott.

5. A médiának a testképre gyakorolt hatása

Becker és munkatársai (Becker et al., 2002) 2002-ben végeztek kutatást a Fidzsi-szigeteken. Serdülő lányok magatartás- és evészavarainak gyakoriságát vizsgálták a rendszeres televíziós műsorszórás bevezetése után egy hónappal, majd három évvel később (Túry & Pászthy, 2008). Korábban itt a teltkarcsúság volt a szépségideál, evészavarok nem fordultak elő. A három évvel későbbi kontrollvizsgálat azt mutatta, hogy a fogyókúrás módszereket alkalmazók száma drasztikusan megnőtt. Ez arra enged következtetni, hogy a „televízió mintaadó szerepe jelentős, bár nem egyedüli tényező a testképzavarok kialakulásában” (Túry & Pászthy, 2008).

A fogyókúrázás életforma lett a modern nők életében. Az újságok, a tévé- és a rádióműsorok közül sok foglalkozik a fitness életmóddal, különböző fogyókúrás tippekkel szolgál a néző- és olvasóközönségnek. „Ezzel túlhangsúlyozva az alak, a karcsúság és a velük foglalkozás fontosságát” (Túry & Pászthy, 2008). Az internet az a színtér, amely elegyíti a nyomtatott sajtó és a televízió számos tulajdonságát. A világháló mindezeken túl a hozzászólásra, saját vélemény közzétételére is lehetőséget ad az ingyen létrehozható honlapok, blogok segítségével.

Fiona Monro és Gail Huon (Monro & Huon, 2006) szerint az internet csoportképző szereppel bír, olyan embereket „gyűjt össze”, akiknek közös az érdeklődésük, mindemellett jelentős az interperszonális kommunikációban és a társas kapcsolatok létrejöttében is (Túry & Pászthy, 2008). Túry Ferenc pszichiáter szerint:

„Az anorexiás betegek elszigetelődnek, elzárkóznak azoktól, akiknek feltűnhetne az evészavaruk, ezért válik számukra ideális eszközzé az internet, ahol arctalanul találhatnak magukhoz hasonló társaságot.”

Egyfajta álidentitás alakul ki körükben, aminek egyáltalán nincsenek tudatában. Az interneten képviselt „én” legtöbbször nem egyezik azzal, aki a számítógép előtt ül. Az anonimitás és a láthatatlanság lehetővé teszi számukra, hogy az interneten kicsit azokká „váljanak”, akik lenni szeretnének, és olyan közeget nyújt, amelyben nem bélyegzik meg őket a betegségük miatt (Kun, 2008). Az internet másik előnye – és egyben hátránya is –, hogy gyors és bármilyen információt megszerezhetünk rövid időn belül. A kamaszlányok kétharmada keres az egészséggel kapcsolatos információt a neten, és a legtöbbjük az ott talált információk alapján változtat a szokásain (Wilson et al., 2006).

6. Az anorexia üzenete

Vitatható, hogy minden betegség pszichoszomatikus-e, de az biztos, hogy minden kór jelzésértékű. Szervi megbetegedésnél például jelezheti a helytelen életmódot, utalhat bizonyos károsító környezeti tényezőkre. Pszichés zavaroknál – mivel gyakran nincs szervi kivetülésük – nagyon nehéz megfejteni, hogy mi áll a probléma hátterében. A bevezetőben említettem, hogy szerintem kétféle anorexia létezik. Az egyik kategóriába tartozók bő ruhákban járnak, takargatják a betegség „nyomait”. Fő céljuk a testük fölötti kontroll megtartása. Ennek oka lehet például a pszichiáterek által gyakran emlegetett, túlzásba vitt szülői kontroll. Ekkor az anorexia a lázadás eszköze. Sokszor ezek a betegek nőiességüktől szeretnének tudat alatt megszabadulni (Túry, 2005). A kóros soványság egyik eredménye az, hogy lassan az összes zsírszövetet feléli a beteg, így a melle is lapos lesz, a másik az, hogy elmarad a menstruáció. Ebben az esetben a nőiessége ellen tüntet a beteg.

A másik csoport, amely életmódként tekint az anorexiára, azokból áll, akik a tökéletességért harcoló elitnek hívják magukat. Akik „mernek” mások lenni, és mernek áldozatot hozni a tökéletesség elérésének céljából. Ezek közül a lányok közül néhányan saját képeiket is felteszik a pro-ana honlapokra.

Bizonyára vannak anorexiások, akik nem írnak a pro-ana fórumokra, de ettől függetlenül anorexiások. Akik írnak, egyfajta szubkultúrát alkotnak (Andorka, 2003). Megítélésem szerint az anorexiát támogatók csoportja deviáns szubkultúrát képvisel, mert egy sok esetben halálos kimenetelű betegséget támogat.

Az evészavaros lányokat a környezetük ugyan nem veti meg, de sokszor bagatellizálja a problémájukat, és ezért kénytelenek magukba fordulni vagy sorstársakat keresni. Ehhez teremtette meg a lehetőséget az internet. Más kérdés, hogy a betegség természetéből fakadóan nem a gyógyulás céljából keresik egymás társaságát, hanem a további súlyvesztés reményében. A kirekesztettség még több erőt ad nekik ahhoz, hogy folytassák az önsanyargatást. Magukat sokszor elitként emlegetik, olyanokként, akik elég bátrak ahhoz, hogy akár az életük árán is, de „minden nap, minden percében harcoljanak, és elérjék a tökéletességet” (Goodchild, 2006).

7. Jogszabályellenesek-e az anorexiát támogató internetes portálok?

Nem kell sokat keresgélnünk, hogy olyan portált találjunk, ahova feltölthetjük személyes tartalmainkat, a honlap dizájnját pedig a saját szánk íze szerint alakíthassuk ki. Az egyik legelterjedtebb ilyen szolgáltatással rendelkező portál az [origo] vonatkozású G-portál, a másik a Mindenkilapja.hu.

A Mindenkilapja.hu szolgáltató szabályzata így rendelkezik a tartalmat illető felelősségről:

„Minden felhasználó maga felel a saját oldalán megjelenített tartalomért. Amennyiben a mindenkilapja.hu team egy felhasználó oldalán a mindenkori jogszabályokat, erkölcsi értékeket vagy közösségi érdekeket sértő, rongáló tartalmat észlel, a felhasználó oldalát értesítése nélkül jogában áll azonnal törölni, és regisztrációját megszüntetni!” (Mindenkilapja.hu, 2009)

Az [origo] G-portál team szabályzata is ezeket a kritériumokat tartalmazza. Holló Dóra ügyvéd szerint az internetszolgáltató akkor tehető felelőssé, ha olyan tartalom fölött huny szemet, amely jogszabályellenes, például büntetőjogot, közerkölcsöt, közegészségügyet, államrendet vagy szerzői jogot sért (TV2 Mokka, 2008).1 Így a portálok üzemeltetői, jelen esetben a G-portál és a Mindenkilapja.hu, jogilag nem vonhatóak felelősségre. Mindemellett ezek az oldalak a kezdőlapon található figyelmeztetéssel eleget tesznek azon kötelezettségüknek, hogy felhívják az oda tévedő olvasók figyelmét a veszélyesnek minősíthető tartalomra. A pro-ana honlapok tulajdonosait sem terheli felelősség, mert Magyarországon még nem született olyan jogszabály, amely büntetné a betegséget pártoló honlapok üzemeltetését.

8. A pro-ana honlapok általános felépítése

Kétféle honlapot különböztethetünk meg: az egyik a pro-ana (pro-anorexia), a másik a pro-mia (pro-bulimia) oldal. Pászthy Bea és Török Zsófia kutatásából kiderült, hogy mindkét honlap üzemeltetői általában evészavarban vagy szubklinikai evészavarban szenvedő kamasz lányok (Túry & Pászthy, 2008). Saját kutatásom eredménye arra engedett következtetni, hogy az általam vizsgált fórumok tagjainak kis százaléka anorexiás, többségben vannak a fogyni vágyók és az ún. wannarexiások. A wannarexia kifejezés azokra a lányokra vonatkozik, akik életformaként tekintenek az anorexiára, és úgymond „választották” a betegséget.

A kezdőlapon gyakran találkozhatunk egy figyelmeztetéssel, amely arra irányul, hogy aki nem szenved semmilyen evészavarban, az hagyja el az oldalt. 2006 novemberében az AED (Academy for Eating Disorders) javasolta a pro-ed oldalakon ennek a figyelmeztető jelzésnek a kiírását (Springen, 2006). Az AED-et Craig Johnson alapította 1993-ban, az amerikai Tulsában, 33 orvos és kutató kollégájával együtt. Céljuk egy egységes szervezet létrehozása volt, amely az evészavarok kialakulásával és gyógyításával kapcsolatos legtöbb problémával foglalkozik. Anna Bardone-Cone és Kamila Cass (2007) kutatásából kiderült, hogy az előzetes tesztek szerint egészséges (evészavarban nem szenvedő) egyetemista lányok önbecsülése csökkent. Fontolóra vették a rendszeres sport és a diétázás lehetőségét, illetve elmondásuk szerint többet aggódtak a testsúlyuk miatt, mint a pro-anorexia honlapok látogatása előtt. Azt viszont szinte minden pszichiáter és szakértő kizártnak tartja, hogy valakinél kialakuljon bármilyen evészavar, ha a hajlamosító tényezők hiányoznak. Abban is mindenki egyetért, hogy a már meglévő evészavarra negatív hatással van ezeknek az oldalaknak a rendszeres látogatása. Nem kiváltó okként, hanem inkább betegségfenntartó tényezőként tartják számon az ilyen website-okat. Kimberly Olson családterapeuta szerint egészséges emberekre negatív hatásuk ugyan van a pro-ed oldalaknak, de igazi veszélyt csak azoknak jelentenek, akiknek már van meglévő evészavaruk. A pro-ed rövidítés az angol pro-eating disorder kifejezésből jön, jelentése „evészavar-párti”, ez az elnevezés magában foglalja mindhárom evészavart támogató honlapot: a pro-ana (anorexiát támogató), a pro-mia (bulimia-párti) és pro-EDNOS lapokat. Az utóbbi rövidítés az olyan evészavarra vonatkozik, amely mutat anorexiás és bulimiás tüneteket is (Eating Disorder Not Otherwise Specified). (Slafkosky, 2004).

A főoldalon egy rövid fogalommagyarázat szól arról, hogy mit jelent a pro-ana és a pro-mia kifejezés. A betegségeket mintegy megszemélyesítik (Ana és Mia), barátnőkként, néha istennőkként emlegetik őket. A menüpontok között gyakran találhatóak Fogalmak megjelölésű linkek. Itt a legtöbbször azon szavak jegyzékét találjuk, amelyeket az evészavarban szenvedők használnak a különböző tevékenységek jelölésére (például fastolás = többnapos éhezés, kizárólag vízfogyasztás engedélyezett).

A Tippek, trükkök menüpontokban találhatóak azok a „hasznos” információk, amelyek segítségével még nagyobb súlyvesztés érhető el. Megemlítendők az úgynevezett Thinspo' vagy Thinspiration videók is. Ezek általában példaképek (karcsú modellek, anorexiás sztárok), ritkábban csontsovány civilek fotóiból álló slide show-k, amelyek alatt zene hallható. Ilyen videókkal nemcsak a pro-ana oldalakon találkozhatunk. Bármely videomegosztó portálon nézhetünk ilyen képsorozatokat. Az oldalakon találhatunk továbbá más pro-ana oldalakra vezető linkeket, sztárokról és anorexiás lányokról készült képgalériákat, blogot és néhol a betegségről, illetve az azzal és az érte folytatott harcról szóló személyes beszámolókat.

Dolgozatom központi témáját a fórumok, a pro-ana oldalak legnépszerűbb menüpontjai adják. Arra voltam kíváncsi, kik szólnak hozzá a témákhoz: (a) az olyan lányok, akik anorexiások, (b) esetleg nem azok, de szeretnének azok lenni („wannarexia”), (c) netán egyszerű fogyni vágyók, akik gyors és hatékony tippek után kutakodva bukkantak a pro-ana oldalakra?

A feltételezésem az volt, hogy az anorexiát támogató oldalakat nem kizárólag az e betegségben szenvedők látogatják, legalábbis a hozzászólok összetétele nagyon vegyes lesz. A célom elsősorban az volt, hogy azon túl, hogy kiderítem, kik és miért szólnak hozzá a témához, megtudjam, milyen kapcsolat van a virtuális közösségek tagjai között. Mennyire jellemző a személyes találkozás, a privát beszélgetés. A forrásomat egy kérdőív adta, és az erről szóló szakirodalmakban is találtam közösségekkel kapcsolatos információkat. Mielőtt rátérnék a kérdőívezés eredményére, rövid áttekintést adok az internetes közösségekről.

1. kép. Privát kép egy anorexiát támogató blogból

2. kép: Debra Shaw modell képe szintén „thinspiration”-ként szerepel egy evészavarokat támogató fórumon

10. Internetes közösség

Fiedler a következőképpen definiálta a csoportot: „olyan egyének rendszere, akik közös sorssal rendelkeznek, azaz akik egymástól kölcsönösen függnek abban az értelemben, hogy az egyik tagot érintő esemény feltehetően valamennyi tagot érinti majd” (Fiedlert idézi Csepeli, 2005: 402).

A hagyományos szociálpszichológiai alapelvek az internetes közösségek megjelenésével korrigálásra szorultak. Amy Jo Kim foglalta össze azokat az alapelveket (Kim, 1996), amelyek ahhoz szükségesek, hogy létrejöjjön egy közösség. Ezekből kiemelek néhány olyat, amely a pro-ana honlapok szempontjából is fontos lehet. Kim elmélete figyelembe veszi az olyan sajátos jelenségeket, mint a valódi identitás háttérbe szorulása, amellyel szemben a cyber-én kerül az előtérbe. A legfontosabb alapelvek: (a) Kell, hogy legyen egy meghatározott célja a közösségnek. Ez a pro-ana oldalak esetében a sorstársak megtalálása, tapasztalatcsere, „ötletbörze”. (b) Legyenek közös tevékenységek, események, amelyek összetartják a közösség tagjait. (c) Legyen teljesítendő feladat: súlyvesztés, „közös” éhezés. Gyakori, hogy a fórumozók összebeszélnek, és egyszerre tartanak egy-két hétig tartó vízkúrát. A közelmúlt egyik legabszurdabb jelensége az volt, amikor egy pro-anorexia honlapokról szóló cikket követően a magyar lányok „versenyt éheztek” (Kun, 2008). A cikk ugyanis beszámolt a külföldi fórumokon folyó „játékos” versengésről, hogy ki tud legrövidebb idő alatt a legtöbbet fogyni. A cikk írója elrettentésnek szánta, a lányok viszont felhívásnak keringőre. (d) Fontos tényező a való világgal történő integráció is. Ennek lényege, hogy az egyén ne szakadjon el teljesen a személyes környezetétől, illetve, hogy azokkal alakítson ki személyes kapcsolatot, akikkel addig csak online érintkezett. A pro-ana közösségek esetében ez abban nyilvánul meg, hogy a hírességek galériái mellett saját képeket is töltenek fel a lányok, többnyire arc nélkül. A hangsúly a kilógó bordákon és a homorú hason van.

John Suler könyve az internetes fantáziaközösségekről szól, alapelvei a pro-ana fórumokra is érvényesek (Suler, 1996). Az az általános nézet az cyberspace-szel kapcsolatban, hogy ott azt is elmondjuk, megtesszük, amit a „valóságban” nem tennénk. A virtuális közösségek tagjai jobban megnyílnak, és felszabadultabbak a virtuális tereken, mint a cyberspace-en kívül. Suler szerint a következő öt tényező segíti hozzá a cyber-tér tagjait ahhoz, hogy könnyedén megszabaduljanak gátlásaiktól: az anonimitás, a láthatatlanság, a késleltetett reakció, a státusnélküliség és a szolipszista azonosítás (egy hozzászólás alapján képzeljük el az illető karakterét, és személyiséget, hangot, külsőt társítunk hozzá, ezért empatikusabban állunk a problémájához).

3. kép. Thinspiration

11. Esettanulmány

11.1. A kérdőívezés célja, buktatói

Két alapvető probléma merül(het) föl a kérdőívezés során. Az egyik az, hogy a válaszadók szinte bármit állíthatnak a korukról, állapotukról. A másik az, hogy eredetileg az anorexiás betegeknek – mint általában a mentális betegségben szenvedőknek – nincsen betegségtudatuk. Azért csak „eredetileg”, mert egyrészt, amíg 15 éve azt se tudta az illető, hogy mitől nem eszik, ma már minden médium ontja az evészavarokról szóló információkat, így sok beteg magára ismert. Másrészt az internet az információáramlás mellett arra is lehetőséget adott, hogy akik már felismerték zavarukat, sorstársakra leljenek. Így a betegség tudatosult, de a szabadulni akarás nem jelentkezik – éppen ellenkezőleg. Az anorexiások anonim módon szólhatnak hozzá az oldalakhoz, kérhetnek „segítséget” a további súlyvesztéshez. Így megdőlt az a korábbi kép, miszerint az anorexiás lány otthon, szobája magányában koplal, és sejtelme sincs arról, hogy más is szenved ilyen betegségben (Dolan, 2003). Az anorexiát támogató hazai fórumok tagjainak csak egy részét értem el, így az eredmények nem reprezentatívak.

11.2. A kérdőívezés eredménye

A hazai pro-ed fórumokról 51 e-mail címet sikerült összegyűjtenem, és ezekre (nick)névre szólóan küldtem ki a 26 kérdésből álló kérdőívet. A küldés után rögtön négy címet vissza is dobott a levelezőprogram, arra hivatkozva, hogy ilyen e-mail azonosító nem létezik. A válaszadók tisztában voltak azzal, hogy kutatáshoz kellenek a válaszok, ezért a tudatos válaszadás ferdíthet az igazságon. A megkérdezetteknek kevesebb, mint a fele válaszolt, mindössze tizenöten.

A fórumozók korára vonatkozó kérdésre csak a válaszadók fele válaszolt. Eredményeim alátámasztották a szakirodalmakban olvasottakat. A fórumozók életkora 15-től 19 évig terjed, egyetlen 23 éves akadt közöttük, de ő állítása szerint nem tagja a közösségnek, csak fogyókúrás tippek iránt érdeklődött a fórumon. Az egyik kérdéskörrel azt szerettem volna megtudni, hogy miként akadtak a pro-ana oldalakra, illetve milyen céllal keresték, ha keresték.

Körülbelül ugyanannyian voltak, akik anorexiásként keresték az oldalakat, mint akik csupán fogyni vágytak. Kaptam olyan választ is arra a kérdésre, hogy anorexiás-e, hogy „Nem. Még nem”, illetve, hogy „Nem, de szerettem volna az lenni”, csak a szerettei visszafogták, így nem lett az. Egy lány volt a válaszolók közül, aki gyógyulás céljából keresgélt a neten, és felháborodott:

„Keresni szerettem volna »hozzám hasonlóakat«, akik szintén rájöttek, hogy elfecséreltek ezzel a baromsággal éveket az életükből, és ezért meg szeretnének gyógyulni. Sajnos anti-ana honlapot nem találtam, csak ezeket a szennyeket, ahol sokszorosan megtalálhattam múltbeli énemet.”

Egy másik lány így viszonyul a diagnózishoz: „Az orvosok szerint az én véleményem már rég nem számít.” Ő nem érzi magát betegnek, bár már kórházban is volt emiatt. Ő is lelkes fórumozó.

Abban a legtöbb hozzászóló egyetért, hogy az anorexia nem „buli”, hanem komoly betegség, de aki „benne van” és ezeket a fórumokat látogatja, nem akar szabadulni tőle. Egy másik fórumozó így válaszolt arra a kérdésre, hogy életforma-e vagy betegség: Kettő az egyben, ezért ennyire veszélyes. A testi megnyilvánulása a látványos, ám ami ijesztő, az valójában az agyunkban történik.” Egy lány volt, aki saját bevallása szerint életmódként „űzi” az anorexiát. A média mindig mint közvetlen bűnbak került elő, a hamis szépségideált közvetítő gonosz, amely akkor is „fertőz”, amikor figyelmeztet és megelőz. Ahogy a Népszabadságban megjelent cikkben (Kun, 2008) is előfordult, a kérdőívekben is sokan említették, hogy valamelyik médium adta az ötletet a pro-ana oldalak keresésére. Többen hivatkoztak a televízióra és egyéb újságokra, illetve egy lány a 100X Szép című tinimagazint nevezte meg.

Elenyésző volt azok száma, akik hetente vagy ennél ritkábban látogatják a pro-ana honlapokat. A többség naponta ír és követi figyelemmel a fórum eseményeit, ugyanakkor a válaszadók másik fele már nem vesz részt a fórum életében. Valaki meggyógyult azóta, valakit már nem érdekelnek a drasztikus fogyókúrás tippek, inkább máshol keresgél, valakinek a társaság nem tetszett. Az egyik lány így indokolta távozását és visszavonulását: „…a legtöbb lány hozzászólásairól üvölt, hogy felszínes, elkényeztetett csitrik, és nem akarok velük közösséget vállalni”. A fórumot még most is lelkesen látogatók egybehangzóan állították, hogy az oldalon található tippeket alkalmazzák, és be is válnak.

A válaszadók közül két lánynak volt pro-ana oldala, de mindkettő megszüntette. Egyikőjük megunta a saját oldallal járó foglalatoskodást, a másik pedig nem kíván másokat „belerángatni” a betegségbe. Általában három dologra használják az oldalakat: tippek, barátok és sorstársak találására és inspiráció gyanánt a további súlyvesztéshez. Jellemző, hogy a lányok nemcsak egy oldalt látogatnak. Néhányan külföldi pro-ana site-on is tagok.

A következő kérdésem az volt, hogy vannak-e konfliktusok a fórumokon. Egy lány említette, hogy néha két pro-ana weblap-gazda különbözik össze „plagizálás” miatt. Amúgy egyetértés, támogatás jellemzi a közösséget: „Az ilyen helyekre látogatók javarészt összetartanak, oldaltól és fórumtól függetlenül.” A lányok tanácsokkal, tippekkel látják el egymást. Közös éhezéseket tartanak, mialatt a fórumokon napi több hozzászólással tartják egymásban a lelket. A leggyakoribb problémát a laikusok, vagyis az egészséges emberek beírásai jelentik, akik néha bántó, de a leggyakrabban segítő szándékkal írnak a fórumra.

Általában nincs személyes kapcsolat a közösség tagjai között. „Többnyire mindenki szeretne arctalan maradni.” A válaszadók közül többen MSN-kapcsolatban vannak egymással. Ketten említettek személyes találkozást is.

A következő kérdéscsoport arra kívánt rávilágítani, hogy a fórumlátogatók mennyire vesznek részt tevékenyen az anorexia támogatásában. Készítenek-e thinspiration-videókat, töltenek-e fel képeket magukról inspiráció gyanánt. A 15 válaszadó közül mindössze három lánynak vannak fent jelenleg is képeik saját magukról, egynek pedig csak voltak. Két lány csinált már thinspo'-videót. A többség viszont nem csinált videót, és képeket se töltött fel soha. Az egyik lány így érvelt: „Annyira sosem leszek szép, hogy ezt megtehessem.” Inspirációként a legtöbben a thinspiration-videó­kat nevezték meg, illetve a fórumozók közösségét, akiktől a legtöbb támogatást kapják. Előszeretettel nézegetik civil lányok képeit is, hogy azokból merítsenek erőt a további koplaláshoz. Gyakoriak a sztárok képei is. Példaképnek a lányok a legtöbbször nem neveztek meg senkit. Páran családtagokat említettek, egy lány a volt anorexiás Mary-Kate Olsent, illetve a szintén volt anorexiás Ana Carolin Restont említette, aki 2006 novemberében halt éhen.

Az utolsó kérdéskör a családi háttérre és a cyber-téren kívüli kapcsolatokra vonatkozott. Három lány kivételével mindegyikőjük együtt él legalább az egyik szülőjével. A válaszadók közül hárman említették, hogy egyik szülőjükkel élnek. A többiek nem adtak erre irányuló pontos információt.

Majdnem az összes lány családja tudja, hogy fogyni szeretne, de a többségnél – kilenc lánynál – azt nem tudják, hogy ehhez igénybe veszik a pro-ana fórumokon kapott támogatást, tippeket. Egy lánynál azt is tudják, hogy anorexiás, a kérdőívezés előtt röviddel engedték ki a kórházból. Érdekes módon az ő szülei nincsenek tisztában azzal, hogy anorexiapárti honlapokat látogat. Egy másik lány válasza arra a kérdésre, hogy a szülei tudják-e, hogy fogyókúrázik vagy hanyagolja az evést: „Nem érdekli őket, nem törődnek velem”, és még egy hasonló válasz: „Tudják, de nem érdekli őket.” Egy harmadik lánnyal több levelet is váltottam, ő leírta, hogy ingyenes terápiát keres, mert a szüleivel nem túl jó a kapcsolata, és valószínűleg nem támogatnák anyagilag a magánpszichiátert. Saját megítélése szerint a szülei nem lennének hajlandóak a családterápiára sem.

A válaszadók felének baráti köre tisztában van azzal, hogy fogyni szeretne, a másik felének barátai vagy nem foglalkoznak a kérdéssel, vagy nem tudják. Ezek az eredmények egybevágóak voltak a 2006-os Pediatrics-ban leközölt kutatás eredményeivel, miszerint a szülők nincsenek tisztában azzal, hogy gyermekeik látogatják a pro-ed oldalakat (Wilson et al., 2006). Ebben a kutatásban egy másik említésre méltó eredmény is született. Teszteket töltettek ki olyan evészavaros kamaszlányokkal, akik látogatnak pro-ana oldalakat és olyanokkal, akik nem. Sok szembetűnő eltérés nem akadt, egyet kivéve: a pro-ed oldalakat látogató betegek többször vettek részt kórházi kezelésen, azaz többször jártak orvosnál, mint a pro-ed oldalakat mellőző társaik. Sajnos ennek miértjére nem találtak magyarázatot a szerzők. Az I. számú Gyermekklinikán evészavaros betegeket kezelő dr. Pászthy Bea tapasztalatai szerint a bekerülő fiatalok 90 százaléka használja az internetet, 50 százaléka pedig ezeket az említett oldalakat is látogatja (Kiss, 2007).

11.3. Az eredmények összegzése

Vizsgálatom legmeglepőbb eredményének azt tartom, hogy a fórumozók nagy része nem anorexiás, legalábbis nem tartja magát annak, csak fogyni szeretne. Sokan beismerik, hogy ha nem is anorexiásak, azért tudják, hogy nem mindig „normális” az, amit és ahogyan esznek. Akadt bulimiás tünetekkel küzdő lány is.

A személyes kapcsolat nem volt jellemző a lányok között. Néhányan találkoztak egymással, de inkább maradtak az arcnélküli beszélgetésnél. A legtöbb esetben a megkérdezett bevallása szerint a szülei tudnak arról, hogy keveset eszik, viszont az, hogy ennek a fogyókúrán kívül – ami mára már megszokottá vált a tinik körében is – bármi más oka lenne, nem merül fel bennük. Az egyik válaszadó lány így magyarázza, hogy a szülei nem gyanakszanak: „Nem hiszik, hogy étkezési zavarom lenne, hiszen nincs olyan velem egykorú lány, aki még nem fogyózott vagy diétázott volna.”

A fórumozásról még kevesebb szülőnek van tudomása. A kérdőívek ezen pontján mindig kibukik valamilyen harag a szülők irányába. Általában elhanyagoltság vehető ki. Ez pusztán feltételezés, pár szavas válaszokból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A betegség évek óta tartó kutatása során arra jutottak a szakértők, hogy a legnagyobb szerepe nem a médiának, a modellvilágnak van, hanem a családnak és a közvetlen környezetnek (Túry, 2005). Ezért sikeresebbek a családterápiák a megszokott kórházi kezelésnél. Sok esetben persze az utóbbi elkerülhetetlen, amikor a beteg már élet és halál között lebeg.

12. Összegzés és következtetések

Írásomban áttekintést kívántam nyújtani az anorexiáról mint pszichés zavarról. Ehhez a pro-anorexia fórumok összetételét vizsgáltam. Az anorexia nem modern betegség, mégis mostanában beszélünk róla a legtöbbet. Míg régebben a notórius éhezőket szentté avatták, addig ma kórházba és pszichiáterekhez küldik őket. Sok anorexiás lányt felháborít, hogy míg mások dohányozhatnak és ihatnak, őket mentális betegnek tartják, pedig nem érzik betegségnek a „szenvedélyüket”. Azonban sok gyógyult anorexiás fogalmaz úgy, hogy a koplalással éveket vesztegetett el, és hálás, hogy meg tudott szabadulni a betegségtől.

Ahogy a betegség maga, úgy az érte felelős tényezők is összetettek. A kérdőívekre kapott válaszok alátámasztani látszanak azt a feltételezést, miszerint az evészavarok hátterében sok esetben a nem megfelelően működő család áll. A betegek az internetes portálokat csak egyfajta eszközként használják, hogy még jobban elszigetelődjenek az őket körülvevő világtól, és egy virtuális közösségbe meneküljenek, ahol hasonló gondokkal küzdő sorstársakra találhatnak. Az a tény azonban nem vitatható, hogy a pro-ana fórumok súlyosbítják a betegséget, és megakadályozzák a beteget a gyógyulni akarásban.

Bibliográfia

Andorka Rudolf (2003): Bevezetés a szociológiába. Budapest: Osiris Kiadó.

Bardone-Cone, Anna M., & Cass, Kamila M. (2007): What Does Viewing a Pro-Anorexia Website Do? An Experimental Examination of Website Exposure and Moderating Effects. Columbia: Department of Psychological Sciences, University of Missouri. InterScience. http://www.elsevier.nl/artimg/200801/bardone.pdf (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

Becker, A. E. & Burwell, R. A. & Gilman S. E. & Herzog, D. B. & Hamburg, P. (2002): Eating behaviours and attitudes following prolonged exposure to television among ethnic Fijian adolescent girls. Brit. J. Psychiatry, 180: 509–514.

http://bjp.rcpsych.org/cgi/reprint/180/6/509.pdf (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

Csepeli György (2005): Szociálpszichológia. Budapest: Osiris Kiadó.

Dallos, Rudi (2009): Attachment Themes in Families with Anorexia. Budapest: 13. PSZINAPSZIS-on, azonos című előadáson hangzott el.

Dolan, Deirdre (2003): Learning to love anorexia? 'Pro-Ana' web sites flourish. http://www.observer.com/node/47063 (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

Forgács Attila (2008): Médiaüzenetek – evészavarok. http://elitmed.hu/upload/pdf/mediauzenetek_eveszavarok-1725.pdf (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

Giddens, Anthony (2005): Szociológia. Budapest: Osiris Kiadó.

G-portál szabályzat (2009): http://fooldal.gportal.hu/object.AAE06C29-F86F-45E3-B88B-F2EF95A61D3C.ivy (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

Kirkpatrick, Jim & Caldwell, Paul (2001): Evészavarok Anorexia nervosa, bulimia, kényszerevés és egyebek. Debrecen: Hajjai és Fia Kiadó.

Kiss Enikő (2007): A reklámok és az evészavarok kapcsolata serdülőkorú lányoknál. Szakdolgozat. Szombathely, BDF, Testnevelési és Művészeti kar, Emberi Erőforrás-fejlesztési Intézet, Andragógia Tanszék.

Kun J. Viktória (2008): Koplalj, és utáld a kövéreket! Az anorexia az egyik legveszélyesebb mentális betegség. http://nol.hu/lap/mo/lap-20081016-20081016_korai-26 (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

Lichfield, John (2008): France bans websites promoting anorexia 'cult'. http://www.independent.co.uk/news/world/europe/france-bans-websites-promoting-anorexia-cult-809617.html (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

McCabe, Marita & Ricciardelli, Lina & Mellor, David & Ball, Kylie (2005), Media influences on body image and disordered eating among indigenous adolescent Australians. http://findarticles.com/p/articles/mi_m2248/is_157_40/ai_n13774349/ (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

Mindenkilapja szabályzat (2009): http://mindenkilapja.hu/static.php?static=law (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

Monro, F. J. & Huon, G. F. (2006): Media-portrayed idealized images, self-objectification and eating behaviour. Eat. Behav. School of Psychology, University of New South Wales, Sydney, NSW, 2052, Australia, 7: 375–383. http://www.sciencedirect.com/science?_ob=MImg&_imagekey=B6W77-4J32H2R-1-5&_cdi=6619&_user=798018&_orig=search&_coverDate=11%2F30%2F2006&_sk=999929995&view=c&wchp=dGLbVzz-zSkzk&md5=38f1441cac81aa63bac0004bd6303639&ie=/sdarticle.pdf (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

Moretti Magdolna & Kurimay Tamás & Szerdahelyi Ferenc & Almási János (2009): Depresszió: Tájékoztató betegeknek és családtagoknak. http://stresszdoktor.hu/uploads/kozkincs/depresszibetegtjkoztatorganon.pdf (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

Slafkosky, Jenny (2004): Pro-Anorexia, pro-bulimia communities reflect an alarming profusion. http://findarticles.com/p/articles/mi_qn4176/is_20040727/ai_n14579808/ (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

Springen, Karen (2006): Health: Sites Walk a Thin Line. http://www.newsweek.com/id/44159 (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

Suler, John (1996): The Psychology of Cyberspace. http://www-usr.rider.edu/~suler/psycyber/psycyber.html.

Online Therapy and Support Groups: http://www-usr.rider.edu/~suler/psycyber/therapygroup.html.

Making Virtual Communities Work: http://www-usr.rider.edu/~suler/psycyber/commwork.html (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

Sümegi András & Fekete Sándor & Rihmer Zoltán (2004): Öngyilkosság. http://nol.hu/archivum/archiv-31945 (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

Túry Ferenc (2001): Anorexia – Bulimia Az evés zavarai. Budapest: B+V Kiadó.

Túry Ferenc (2005): Anorexia, bulimia Önsegítő és családsegítő kalauz. Budapest: PrintX-Budavár Kiadó.

Túry Ferenc & Pászthy Bea (2008): Evészavarok és testképzavarok. Budapest: Pro Die Kiadó. Kézirat.

Wilson, Jenny L. & Peebles, Rebecka & Hardy, Kristina K. & Litt, Iris L. (2006): Surfing for Thinness: A Pilot Study of Pro Eating Disorder Web Site Usage in Adolescents With Eating Disorders. Pediatrics, 118: 1635–1643. http://pediatrics.aappublications.org/cgi/content/abstract/118/6/e1635 e1639 (utolsó letöltés: 2009. július 28.).

Állásfoglalás
Legolvasottabb
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Megrendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink