Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2011 nyár – Történelem rovat

Andreides Gábor

A Magyar Távirati Iroda története a második világháború alatt

Az 1939. szeptember 1-jén kitört második világháború, a bevezetett rendkívüli intézkedések a Magyar Távirati Iroda munkáját is messzemenőkig befolyásolták. A hírügynökség az adott körülmények és feltételek között igyekezett autonómiáját a lehető legtovább megőrizni. A háború alatt az MTI-t érő első nagy csapás elnöke, leveldi Kozma Miklós 1941. december 7-én bekövetkezett halála volt. A kijelölt utód vitéz Náray Antal, valamint Kozma negyedszázados munkatársai minden szorgalmuk és tehetségük ellenére sem tudták megakadályozni a Kozma által felépített cégbirodalom szétesését.

1939. augusztus 17-én, majd 19-én elsőre nehezen érthető, ám a figyelmes olvasó számára kristálytiszta jelentésű üzenet érkezett a Magyar Távirati Iroda budapesti központjába. A levél feladója dr. Badics László, a hírügynökség római tudósítója, címzettje pedig Zimmer Ferenc főszerkesztő volt. E filozófiai elemeket sem nélkülöző „időjárás-jelentés” a meteorológiai előrejelzések nyelvezetébe csomagolva kíméletlen pontossággal jósolta meg az elkövetkezendő napok tragikus eseményeit:

„A meteorológiai jelentések egyébként az utóbbi napokban rosszabbodtak. Augusztus végére nagy kánikulát várnak, amelyet szeptember elején pusztító zivatar, mennydörgés és villámlás követhet. Azt hiszem, azoknak lesz jó, akik jól megépített, villámhárítóval ellátott házaikba vonulnak, mert aki a fa alá áll, abba könnyen belecsaphat a villám, akármilyen nagynak és erősnek tessék is az a fa. A kérdés most már csak az, vajon akad-e olyan viharágyú, amellyel még idejében szét lehet kergetni a gomolygó felhőket és a tavalyi ágyúk nem mondanak-e csütörtököt. Ez a nagy kérdés, amelyre minden nap nehezebb lesz feleletet adni. De talán nem is árt a zivatar. Hiszen azt szokták mondani, hogy az esőtől a nagyok tüdőgyulladást kapnak és elpatkolnak, míg a kicsikre növesztőleg hat a sok víz?!” (idézi Pirityi, 1996: 87).

Később pedig a következőkkel pontosított a római tudósító:

„Tegnap szerzett benyomásaim megerősíteni látszanak időjóslásomat, sőt még talán előbb is bekövetkezhet a vihar. Végre is döntés még nincs, de nagyon is úgy néz ki a dolog, ahogy írtam. Ami minket illet, a kedvezőbb megítélés lehetségessé válik. Nincs súlyosabb ok aggodalomra […] Már jóformán az elhatározásunknál tartunk, de kérdés hogy hogyan és miképp, vajon nem gondolja-e meg magát valaki” (idézi Pirityi, 1996: 87).

A világháború kitörése nagyobb erőfeszítésre, speciális eszközök, rendelkezések meghozatalára kényszeríttették a Magyar Távirati Irodát. A külső „elvárások” is nőttek a hírügynökséggel szemben. Az MTI – amíg tudott – igyekezett a világpolitikai eseményekről a körülményekhez képest kiegyensúlyozott tudósításokat adni: a háború első heteiben például a lengyel hadijelentéseket lehetőleg a német jelentésekkel együtt adta ki, tehát ha a vezérkar hozzájárult a berlini hadijelentés kiadásához, akkor minden esetben meg kellett várni a varsói beérkezését is (Pirityi, 1996: 88).

A kormány bevezette a külföldről érkezett sajtótermékek ellenőrzését, korlátozta a politikai napilapok terjedelmét, különféle nyomdai megszorításokat rendelt el. A legfontosabb sajtópolitikai intézkedés a sajtóellenőrzésről szóló 8140/1939. ME. sz. rendelet volt, amely minden egyes, Magyarországon megjelenő sajtótermékre bevezette az előzetes cenzúrát. Ezzel újra életbe lépett az 1919 őszén ismételten bevezetett és 1921-ben megszüntetett előzetes sajtóellenőrzés.

Az új helyzetet a háború kitörését követően először szeptember 30-án értékelte az MTI vezetője, akinek szokása volt a hírügynökség és a társvállalatok vezetői előtt rendszeres, úgynevezett vezetői értekezletet tartani. Ezeken az elnök-igazgató értékelte az aktuális külpolitikai eseményeket, szólt azok belpolitikai vonatkozásairól, majd az igazgatók előtt felvázolta az elkövetkező hónapok fontosabb feladatait. Kozma Miklós az addig követett, háborúba nem lépő magyar külpolitikát abszolút helyesnek és követendőnek ítélte: „Ma a világháború kirobbant. Részünkről ostobaság lenne ebbe, pláne az elején beavatkozni” (idézi Pirityi, 1996: 88). Mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ettől kezdve a hírügynökségi és a propagandamunka kiemelkedő fontosságú lesz. „Nekünk mindent meg kell tenni, hogy a magunk részéről is hozzájáruljunk, hogy a hangulat nyugodt és komoly maradjon” – mondta Kozma (idézi Pirityi, 1996: 88).

Az 1940. március 16-ai vezetői értekezleten már szinte kizárólagosan a távirati iroda és a társvállalatok helyzetéről, és az előttük álló feladatokról szólt. Precizitást, alaposságot kért munkatársaitól:

„Naponként, óránként, sőt percenként jelenünk meg a nyilvánosság előtt, hol minden elkövetett hiba azonnal jelentkezik is. Az ilyen munka már rendes időben is nehéz, de különösen most nehéz, amikor az európai és a magyar helyzet olyan, hogy különösen nagy súlya van minden a nyilvánosság előtt elhangzott szónak […] A legkisebb kétely esetén ne sajnálja senki a fáradságot, vegye fel a telefonkagylót, vagy menjen át a szomszéd szobába, és ne gondolja, hogy a legokosabb ember a világon, hanem beszéljen másokkal is. Idő van rá, mert tíz perc mindig van, ami alatt mindent tisztázni lehet.”1

Magyarország egészen 1941 nyaráig, nem hadviselő félként, de a tengely államai mellett elkötelezett országként is képes volt kimaradni a második világháború küzdelmeiből. A hadba lépést követően nem sokkal, 1941. december 7-én elhunyt a közben a kárpátaljai kormányzói biztossá kinevezett Kozma Miklós.

Az MTI a háborús években

1942. január 5-én dr. Vargha József kereskedelmi és iparügyi miniszter bizalmasan közölte dr. Frigyesy Jánossal, az MTI Rt. igazgatóságának tagjával, a Magyar Rádió vezetőjével, hogy a Kozma Miklós halálával megüresedett elnöki tisztséget a kormány szerint mihamarabb be kell tölteni: a kabinet jelöltje a posztra vitéz Náray Antal nyugalmazott tábornok. Frigyesy a közlést kelletlenül ugyan, de tudomásul vette.

E kormányzati elhatározás igen kellemetlen helyzetbe hozta a magánvállalkozásként működő vállalat igazgatóságát, hiszen veszélyes, a cégcsoport önállóságát sértő precedenst láttak benne. Tiltakozásul Nárayt csak azzal a kikötéssel voltak hajlandók megválasztani (február 20-án), hogy csak a szellemi és politikai kérdések tartoznak hatáskörébe, a gazdasági ügyek nem (Vámos, 2006).

Náray kinevezésének módja nem, személye azonban valamelyest megnyugvással töltötte el mind a Sándor utca „lakóit”, azaz az MTI és a Magyar Rádió munkatársait, mind a magyar politikai vezető köreit. Az országban egyre jobban érzékelhető német propaganda következtében szükség volt arra, hogy a tájékoztatáspolitika alapvető fontosságú intézményei élére Horthy Miklóshoz lojális vezető kerüljön. Náray Antal, a Legfelső Honvédelmi Tanács volt vezértitkára, Teleki Pál bizalmasa, a kormányzó Horthy Miklós barátja pedig ilyen személynek tűnt.

Náraynak elnöksége alatt többször is meggyűlt a baja a hazai szélsőjobb képviselőivel – akik őt, hol zsidó származással, hol zsidóbarátsággal vádolták. Elnöki ideje alatt egyik legnagyobb és legsúlyosabb konfliktusa Gömbös Gyula egykori sajtófőnökével, Antal Istvánnal volt. Antal 1942 márciusában, Kállay Miklós kormányfői kinevezése után tárca nélküli miniszterként (tárca nélküli nemzetvédelmi és propaganda miniszter) került a kormányba. Náray kezdettől fogva nem értett egyet – ahogy visszaemlékezéseiben fogalmaz – a „maga céljainak érdekében magát sok mindenen átsegítő »diákvezér«-ke [utalás Antal egyetemi éveire, mikor ismert szélsőjobboldali diákvezér volt – A. G.] politikájával”. Meggyőződése volt, hogy „döbbenetesen felületes megállapításaival, szónoki hévvel szolgálta ki az éppen »korszerű« tömeghangulatot” (Náray, 1988: 76). Azt gondolta:

„Kállay keresve sem találhatott volna alkalmasabb embert arra a célra, hogy általa a szélsőjobboldali gondolatokban pácolt országos hangulatot, ha szabad mondanom – minden komolyabb felelősség nélkül – szíthassa, azzal a hátsó gondolattal, hogy ha úgy fordulna, minden nagyobb politikai és lelki megrázkódás nélkül ejthesse. Senki komoly könnyet nem hullatott volna utána” (Náray, 1988: 77).

A rádió súlya egyre erősödött az MTI-konszernen belül is. Jelezte ezt az is, hogy Antal propaganda miniszter „minden áron meg akarta szerezni magának a Rádiót”, mivel azonban magánvállalkozás volt, megfelelő tőke hiányában terve nem valósulhatott meg. Antal ettől kezdve erősen favorizálta az államosítás gondolatát, valamint elhintette, hogy a Náray vezetése alatt álló Sándor utca elszabotálja fontos nemzeti érdekek vállalását. Annyit sikerült elérnie, hogy Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter „közegeivel” 1943-ban több hétig tartó könyvvizsgálatot tartott, ami azonban semmilyen szabálytalanságra nem bukkant (Náray, 1988: 78; 80).

Az MTI-nek eközben a hírszolgálaton kívül fontos szerepe lett a Kállay-kormány külpolitikájában is. A Külügyminisztériumban már 1942 tavaszán is sokan voltak, akik úgy vélték:

„A háború lényegileg eldőlt. Békekötés esetén minél jobb színben kell feltűnni a szövetségesek előtt. Sokat számít, hogy milyen érveket tudunk majd felhozni a béketárgyaláson. Nekünk, külügyi tisztviselőknek az is nagyon fontos, hogy idejében információt kapjunk minden külföldi, bennünket érintő tervről. Ehhez a Külügyminisztérium minden támogatást megad” (Tarr Lászlót idézi Z. Karvalics, 2006: 14).

Szegedy-Maszák Aladár, a külügyminisztérium politikai osztályának követségi tanácsosa látta el ezekkel a szavakkal az 1942-ben a távirati iroda Zürichbe kinevezett tudósítóját, dr. Tarr Lászlót, aki ezek után a hírügynökségi feladatai ellátásán kívül havi rendszerességgel küldte átfogó jelentéseit Zimmer Ferencnek, az MTI főszerkesztőjének, aki szoros munkakapcsolatban állt Ullein-Reviczky Antal miniszterelnökségi sajtófőnökkel. A magyar nagypolitika számára a hírügynökség információi egyre jelentősebbé, fontosabbá váltak.

Jól jelzi a távirati iroda tekintélyének emelkedésétét az is, hogy 1943 tavaszán a külügyminisztérium felkérte dr. Gurka Mártont, az MTI egyik vezető újságíró-szerkesztőjét, hogy készítsen egy tárgyilagos összefoglaló ismertetést, minden pártpolitikai vagy egyéb elfogultság nélkül, a Kállay-kormány egyéves működéséről. A kérést azzal magyarázta Zilahi-Sebes Jenő, a minisztérium kulturális osztályának vezetője, hogy a külföldi követségen levő sajtó- és kulturális attasékat tárgyilagosan informálni kell Magyarország helyzetéről. Gurka vállalkozott is a feladatra, és el is készített egy közel tízoldalas jelentést.2

Később született meg az elképzelés, hogy a külföldön szolgálatot teljesítőknek ilyen belpolitikai helyzetképeket kellene küldeni. Az első jelentések után merült fel Gurkában az ötlet, hogy ne csak a külföldön szolgálatot teljesítő sajtó- és kulturális attasék, hanem az MTI külföldi tudósítói is megkapják ezeket a jelentéseket. Fel is vetette az ötletet Zimmer Ferenc főszerkesztőnek, aki azt helyesnek találta és megbízta a bizalmas tájékoztatók elkészítésével. A vállalkozás korántsem volt veszélytelen, ám egészen 1944. március 19-ig működött. A német megszállás alatt a miniszterelnökség sajtóosztálya a közvetlen MTI vonalán figyelmeztette a hírügynökséget, hogy sürgősen el kell tüntetni ezeket a jelentéseket. Nem sokkal később Zimmer Ferenc főszerkesztő közölte, hogy mindegyik másolatát megsemmisítette.

A Kállay-kormány megnövekedett politikai aktivitása, a nyugati hatalmakkal való kapcsolatfelvétel keresése a magyar hírügynökséget is elhatározásra késztette, így 1943 során sorra nyíltak meg a kirendeltségek és kezdték meg munkájukat önálló MTI-tudósítók Szófiában, Ankarában, Lisszabonban, Stockholmban, Helsinkiben és Isztambulban. A külügyminisztérium vállalta a munkába álló új tudósítók fizetésének, hírközlő tevékenységének, illetve reprezentációs költségeinek fedezetét is, sőt a külszolgálatban dolgozó külügyminisztériumi tisztviselők anyagi juttatásait, kedvezményeit az új hírügynökségi tudósítókra is kiterjesztette (Pirityi, 1996: 100).

Német megszállás és az MTI

Magyarország megszállása után a németek természetesen azonnal megkezdték a sajtó „gleichschaltolását”. Első lépéseként március 22-e és 25-e között a belügyminiszter betiltotta a Népszava, a 8 órai újság, a Magyar Nemzet, az Újság, az Esti Kurír, a Mai Nap és a Független Magyarország című lapokat. (A Kis Újság visszaadta a lapengedélyét.) A kormányzat nem kímélte a kormánypárti sajtót sem: leváltották a Magyarország, a Pester Lloyd, az Esti Újság, a Friss Újság, az Új Nemzedék és a Pesti Hírlap főszerkesztőjét. 1944. április 29-én új cenzúrarendelet látott napvilágot, amely fakultatívvá tette a cenzúrát a politikai napilapok és a hétfő reggeli újságok számára – viszont minden más időszaki sajtótermékre fönntartotta a kötelező, előzetes ellenőrzést. Az intézkedés összhangban állt azzal a német igénnyel, hogy eleve kiküszöbölje azt a lehetőséget, hogy a cenzúra gátolja a szélsőjobboldali sajtót a „magyar közvélemény aktivizálására irányuló” tevékenységében (Márkus és mások, 1975: 42–43).

A megszállás napján az MTI csak valamivel 11 óra után kapott utasítást a teendőkről. Bede István, a külügyminisztérium sajtófőnöke, K. Halász Gyulának, a Rádió műsorigazgatójának azt a rövid rendelkezést adta, hogy a rádió a déli istentiszteletek után komolyzenét sugározzon (Náray, 1988: 97).

Az MTI és a Rádió megszállása este hat óra körül következett be.3 Ettől kezdve a Sándor utcában a bejáratnál SS-katonák igazoltatták a távirati iroda, a Rádió és a társvállalatok dolgozóit. A hírszerkesztést másnaptól már Németország teljhatalmú „rádiómegbízottja”, Franz Schaub felügyelte, így a rádió egyre nagyobb mértékben sugárzott zsidóellenes és náci propagandát.

A Magyar Távirati Iroda érdemi közleményt először március 22-én, 17:05-kor adott ki, amelyben figyelmeztetett egy 19 óra tájban várható fontos bejelentésre. Este negyed kilenckor az MTI kiadta a hivatalos jelentést:

„Abból a célból, hogy Magyarország a háromhatalmi egyezményben szövetkezett európai nemzeteknek a közös ellenség ellen közösen viselt háborújában, különösen pedig a bolsevizmus hatásos leküzdésében minden erő mozgósításával és átfogó biztosítékok megteremtésével támogatást kapjon, kölcsönös megegyezés alapján német csapatok érkeztek Magyarországra. A lemondott eddigi kormány helyére a Kormányzó úr Őfőméltósága Sztójay berlini magyar követet bízta meg az új kormány megalakításával.”4

Az 1944. március 22-én megalakult Sztójay-kormány előtt Náray Antal öt nappal később vetette fel a bizalmi kérdést. A döntés a felmentésről 29-én született meg.5 Hivatalosan Náray a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. Igazgatóságának április 1-jén kelt bizalmas levelében – leromlott egészségi állapotára hivatkozva – betegszabadságot kért. A kérést az igazgatóság tudomásul vette és a féléves betegszabadságot, azonnali hatállyal, engedélyezte.

A Magyar Távirati Iroda, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió ügyei, az országos lapok cenzúrázását végző Sajtóellenőrző Bizottság átszervezése, az időszaki sajtótermékek engedélyezése és betiltása Kolosváry-Borcsa Mihály sajtóügyi kormánybiztos hatáskörébe tartozott. Ő intézkedett továbbá nyomdaipari ügyekben, a nyomdászkamara felállításának előkészítésében és a könyvkiadással kapcsolatos kérdésekben. Felügyelte továbbá a papírellátást és a Sajtókamarát. Később úgy emlékezett, hogy „az MTI-nél személyi változás egyáltalán nem történt”.6

Az 1944. augusztus 23-ai román kiugrással kapcsolatban, az MTI turnuskönyvében a szerkesztő ekképpen instruálta kollégáit:

„Fontos tudnivaló a csoportvezetők részére! Romániával kapcsolatos minden hírt, akárhonnan jön – a DNB-t is beleértve – be kell előbb mutatni Zilahi-Sebesnek v. [vagy] helyettesének. Előzetes bemutatás nélkül román vonatkozású hír nem adható ki.”7

E rendelkezés a későbbiekben a következőképpen módosult:

„Zilahi-Sebes sajtófőnök úr a romániai vonatkozású mindennemű híranyagra vonatkozóan közölte, hogy az általában véve kiadható, kivéve azokat a híreket, amelyek magyar, vagy direkt erdélyi vonatkozásúak, továbbá azokat, amelyek a románokat ócsárolják, vagy gyalázzák.”8

Horthy kormányzó, kihasználván a román kiugrással járó zűrzavart, menesztette Sztójay kormányfőt, és augusztus 29-én Lakatos Gézát nevezte ki miniszterelnöknek. A Lakatos-kormány új kormánybiztost nevezett ki a Magyar Távirati Irodába és a Rádióhoz, dr. Hlatky Endre államtitkár személyében. Így a vállalat politikai irányítására az igazgatóság érdemben továbbra sem gyakorolhatott befolyást. Fontos változás volt viszont, hogy az igazgatóságban helyet foglalók némelyike – így például Havel Béla – régi, kifejezetten baráti viszonyt ápolt Hlatkyval, ráadásul egyet is értettek abban, hogy az MTI hírszolgálatának tárgyilagosnak kell lennie. Ezt azonban, az egyre erősödő német nyomás miatt, nem lehetett elérni.

Október 15., a kiugrás napja

Az 1944. október 15-én, vasárnap, késő délelőtt az MTI székházába megérkező Havel Bélát (aki Náray távozása után a cég tulajdonképpeni vezetője lett) Zimmer főszerkesztő azzal a hírrel fogadta, hogy Hlatky Endre kormánybiztos várhatóan déli 12 óra után a szerkesztőségbe érkezik. Tekintettel a helyzet komolyságára, úgy döntöttek, hogy – mivel Frigyesy János vidéken tartózkodott – K. Halász Gyula műsorigazgatót azonnal a Sándor utcába rendelik.

Hogy egészen pontosan mi fog történni, azt a cégvezetők természetesen nem tudták. Hlatky október elején csak arról értesítette őket, hogy:

„nincs kizárva, hogy egy hivatalos nyilatkozat rendkívüli és ismételt bemondása válik szükségessé a rádióban, ugyanakkor ennek szövege az MTI útján kiadandó lesz […] időszerűsége esetén én vagy a Sajtófőnök Úr [Haeffler István] a szöveget az M.T.I. szerkesztőségéhez és rádióhoz visszük egy-egy példányban.”9

Miközben a két cégvezető a kormánybiztost várta, a korábban odarendelt 18 fős rendőrkülönítmény mellé a székházba érkezett egy századnyi honvéd. A beérkező honvédek jelenléte is összefüggésbe hozható volt dr. Hlatky államtitkár várható jövetelével, és ez is azt valószínűsítette, hogy nagy jelentőségű dolgok készülnek. Ekkor nem kis meglepetésre a rendőrség elvonult, a kirendelt honvédszakaszról pedig kiderült, hogy egy karpaszományos tanfolyam tagjaiból áll, „akiknek első alkalommal volt fegyver a kezükben, úgy hogy akadt olyan, akinek a fegyver megtöltését a stúdió altisztjei mutatták meg”.10

Haeffler István sajtófőnök körülbelül negyed egykor értesítette telefonon Zimmer Ferencet, hogy Hlatky elindult a Sándor utcába, és megkérte a vezetőket, hogy az államtitkárt a székház kapujában várják. 12:20-kor, és utána néhány percen belül másodszor is vitéz Ambrózy Gyula, a kormányzó kabinetirodájának főnöke telefonon türelmetlenül érdeklődött Havelnél, hogy Hlatky megérkezett-e. Másodszori beszélgetésükkor azt az üzenetet küldte Hlatkynak, „hogy a dolog rendben van” és haladéktalanul be kell olvasni a rádióban.11 Ekkor Hlatky – testőrök szoros gyűrűjében, kezében egy kéziratot tartva – szinte azonnal megérkezett. A négy gépelt oldalnyi szövegen ott állt a kormányzó sajátkezű aláírása, miniszterelnöki ellenjegyzés azonban nem volt olvasható a papírokon.12 Hlatky telefonon folyamatosan tartotta a kapcsolatot a miniszterelnökségi sajtófőnökkel, és ennek nyomán módosított a proklamáción, amit végül Tavaszy Sándor olvasott be a rádióba – ugyanő később a Szálasi-féle hadparancsot is felolvasta (Takács, 2007). Ezután Hlatky és Zimmer visszament az MTI szerkesztőségébe sokszorosíttatni a nyilatkozatot, Havel Béla pedig Pluhár Istvánt, a népszerű riportert felküldte a Várba, hogy intézze el a nyilatkozat hangfelvételét. Ambrózy Gyula utólagos elmondása szerint:

„Délután a távirati iroda két embere volt fenn, akiknek a Kormányzó úr viaszlemezre mondta be saját hangján a proklamációt. A viaszlemezt én magamhoz vettem és eltettem a kabinetiroda egy fiókos szekrényébe. Ez persze elveszett” (idézi Karsai & Karsai, 1988. 542).

Közben az MTI szerkesztőségében folyamatban volt Horthy kormányzó kéziratának a külföldi és a belföldi sajtó számára való feldolgozása. A kényes helyzet miatt – a Sándor utcában tartózkodók joggal tarthattak egy esetleges német–nyilas támadástól – a székházban tartózkodó katonai parancsnok és Havel Béla is többször kétségbeesetten kérte telefonon a székház megerősítését az időközben a miniszterelnökségre visszaérkezett Hlatky államtitkártól, de eredménytelenül jártak.

Az első lövések fél négy körül dördültek el a Sándor utcai épületnél, majd nem sokkal később már nemcsak kézifegyverek, hanem nagyobb robbanások is hallhatók voltak. Havel elmondása szerint „…a kapun már német erők behatoltak, s miután nekem az épületben már semmi elintézni valóm amúgy sem volt, a még szabadon levő Szentkirályi utcai kapun eltávoztam.”13

Lakatos Géza miniszterelnöknek nagyjából ebben az időben jelentette:

„Temesváry vezérőrnagy […] az úgynevezett csendőr karhatalmi egységek parancsnoka [jelentette] telefonon […], hogy jelentést kapott a rendőrfőkapitányságtól: a német egységek a stúdiót veszélyeztetik. Erre én [Lakatos Géza] adtam ki telefonon Temesváry vezérőrnagynak azt a parancsot, hogy az ott levő csendőr karhatalmi egységekkel teherautón azonnal vonuljon ki a stúdió elé és azt vegye birtokba. Onnan még egyszer felhívott Temesváry személyesen és jelentette azt, hogy ez már elkésett, mert a németek könnyűszerrel elfoglalták [a stúdiót]” (Idézi Karsai & Karsai, 1988. 542).

A német katonák a Sándor utcai székház óvóhelyén gyűjtötték össze a munkatársakat, akik fegyveres német katonaság őrzése mellett este hét óráig várakoztak. Közöttük volt Zimmer Ferenc is, aki így emlékezett a várakozás óráira:

„Ekkor megjelentek Niebelschütz és Kyd úr és miután engem üdvözöltek, felszólítottak bennünket a munka folytatására. Én kijelentettem, hogy csak magyar illetékes hatóság felszólításának teszek eleget, adjanak alkalmat, hogy Hlatky államtitkárral, a Magyar Távirati Iroda m. kir. kormánybiztosával telefonon érintkezésbe léphessek. Erre azt mondták, hogy erre mód nincs, de kérdésemre, hogy vajon erőszakot alkalmaznak-e velünk szemben, kijelentették, hogy ragaszkodnak ahhoz, hogy a munkát folytassuk. Erre kiadtam a rendelkezést, hogy akinek munkaideje lejárt, az hazamehet, a többiek pedig álljanak szolgálatba.”14

A Magyar Távirati Iroda nyilas irányítás alatt

A hatalmat átvevő Nyilaskeresztes Párt az MTI vezetésével a szerkesztőség – Zimmer Ferenc emlékezete szerint – egyetlen (nyilas) párttag munkatársát, Polóny Jánost bízta meg (Z. Karvalics & Andreides, 2006: 18). A főszerkesztőt pedig másnap reggel fél nyolckor értesítették arról, hogy a régi vezetőkhöz hasonlóan, ő sem mehet be a szerkesztőségbe.15 Zimmer Ferenc ezen a napon tehát nyugalomba vonult, az MTI Rt. igazgatóságának azonban továbbra is tagja maradt.16 November 12-én letartóztatták, és Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolták.

Havel Béla a letartóztatást elkerülendő, a fővárosban bujkált. A Rádió vezetője, az október 23-án Budapestre visszatért Frigyesy János viszont a helyén maradt, de érdemi munkát nem végezhetett.17 Az MTI és a társvállalatok irányítását dr. Hegedeős Kálmán kormánybiztos és helyettese, Michnay Ödön vette át.18

Hegedeős a távirati iroda október 25-ei igazgatótanácsi ülésén (ahol Frigyesy bejelentette: ő és a régi vezetés a műsorkérdéssel és általában a rádió irányításával nem foglalkozik, mert ez nem is áll módjában, és amelyen még Zimmer és Havel is részt vett) kijelentette:

„Jogok nincsenek csak kötelességek. Munka van, vagy halál. Általános elv, hogy előbb kell cselekedni, azután a jogászok kötelessége, hogy az életbe léptetett szükséges intézkedéseket jogi formába öntsék. Ebből következik: totális állam vagyunk és ennek alapján cselekedett a kormány mégpedig olyan formában, hogy a közgyűlés, igazgatóság stb. hatáskörét átruházta a kormánybiztosra és a rádiót a kereskedelemügyi miniszter hatásköréből átutalta a propagandaügyi miniszter hatáskörébe. Tehát a kormánybiztos a kapott szóbeli utasítások alapján működik, intézkedik addig is, amíg a kormány a rádió államosítását meg nem valósítja. A megbízólevélben kapott vezetési megbízás alatt a totális vezetés értendő, mivel totális államban élünk.”19

Erre válaszul az igazgatóság kinyilvánította, hogy:

„a Magyar Távirati Iroda irányítására és az ügyek vitelére befolyása nincs és az igazgatóság a Magyar Távirati Iroda működéséért a felelősséget vállalni nem tudja. […] a közgyűléstől kapott megbízatását a lehetőségekhez képest a köz- és a vállalat érdekében teljesíteni igyekszik és ezért megbízatásáról egyelőre nem mond le, azonban amint a jogi helyzet tisztázódik, közgyűlést hív össze és azon fentieket előterjesztve megbízatását a közgyűlés rendelkezésére fogja bocsátani.”20

1944. november 3-án kormányrendelet jelent meg az állam, a hadsereg és a (nyilas) párt vezető szerveinek a fővárosból történő kitelepítéséről. Megkezdődött a fontosabb stratégiai intézmények, így a Magyar Távirati Iroda és a Rádió nyugatra telepítése is. Ez azonban nem ment könnyen, és nem sikerült teljesen.

Fehér Csaba A demokrácia hullámhosszán című tanulmányában rádiós vezetők igazoló bizottsági jegyzőkönyveire hivatkozva közli, hogy a Rádió kitelepítésére a parancsot 1944. december 7-én adták ki az Országos Légvédelmi Központ Parancsnokságán (Fehér, 2006: 121). Írott források és visszaemlékezések híján nincs okunk kételkedni abban, hogy a távirati iroda esetében ez másképp történt volna. A Magyar Távirati Irodát és a Rádiót tehát 1944 decemberétől – amíg lehetett, és a hadi helyzet engedte – folyamatosan menekítették Mosonmagyaróvár-Rónafőre. A fővárosból az első részleg 1944. december 9-én indult el. A távozást nem vállalókat kényszerítő eszközök segítségével: zsarolással, fenyegetésekkel, katonai behívókkal próbálták befolyásolni.

A hírügynökség több mint felének Mosonmagyaróvárra telepítése Polóny János megbízott szerkesztőségvezető irányításával történt. A Rádió munkatársaival együtt oda érkezők, szoros német és magyar őrizet alatt kezdték meg a munkát. Innen az MTI átkerült a közeli rónafői kastélyba, amit megszállt az SS és a Gestapo.

1944 decemberében és 1945 januárjának közepéig azonban még működött a budapesti központ is, elsősorban annak Szentkirályi utcai Rádiófigyelő Osztálya. Ekkor, tehát 16-án megjelentek az első szovjet katonák.

Szálasi öt nappal később így nyilatkozott az MTI működéséről:

„A MTI működésének szüneteltetéséről tudomásunk van és bizonyos ideig ennek szünete tovább is tartani fog. Ehelyett állítottuk be a propaganda minisztérium Nemzetvédelmi Tudósítóját és ezt minden illetékes helyre el is juttatjuk.”21

Ehhez képest érdekes, hogy a Göcseji Őrszem (hungarista politikai napilap) rögtön az első számában, 1945. január 6-án, az első oldalon közölt „Megfogyatkoztunk, de megedződtünk…” című cikkében – amelyben tudósított a Budapest körüli harcokról, a Hungarista Légió, valamint a német csapatok küzdelmeiről – hivatkozik az MTI-re, és ugyanezt tette március 24-ei (vélhetőleg utolsó) számában is az első oldalon, mikor hírül adta, hogy „kézigránáttal vert szét egy század bolsevistát egy magyar járőr”. A Felsődunántúli Hírek című soproni lapban 1944. december 11-én és december 30-án, a következő évben pedig január 22-én, február 5-én és 14-én, valamint március 5-én találunk MTI-kiadású híreket. Azaz a hírügynökség – ha egyre kisebb kapacitással és érthető módon csökkenő intenzitással is – működött. Azt is tudjuk, hogy a „rónafői részleg” március 28-án indult Bayreuthba, de csak Miltachig jutottak, ahol a németek feltörték a hírügynökség felszerelését szállító vagonokat, és tartalmukat szanaszét szórták (Fehér, 2006: 122).

Epilógus

Az MTI és a Magyar Rádió Budapesten 1945. január 25-én újította fel működését. Vezetője Ortutay Gyula lett, aki megbízását a Budapesti Nemzeti Bizottságtól kapta. A régi részvényesek elveszítették tulajdonosi jogaikat. Április 14-én a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága úgy határozott, hogy az MKP javasolni fogja: a háború előtti MTI-konszernt nyilvánítsák fasiszta vállalattá, vagyonát kobozzák el, a hírügynökséget szervezzék újjá úgy, hogy részvényeiből 20-20 százalékkal részesüljenek a Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt, valamint a szakszervezetek (Pirityi, 1996: 111). Erre a változásra július 1-jén került sor.

Augusztus 22-én viszont a Magyar Közlönyben napvilágot látott az „Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. évi 6770. M. E. számú rendelete egyes fasiszta hírközvetítő részvénytársaságok vagyonának elkobzásáról”. Eszerint a „fasizmus érdekében az ország kárára kifejtett” „bűnös működésre” való tekintettel (többek között) az MTI minden vagyontárgya a „magyar államra száll”.

Irodalom

Fehér Csaba (2006): A demokrácia hullámhosszán. Rádiósok felelősségre vonása a második világháború után. Fons, 1. sz.

Karvalics László, Z. (2006): „Hírek által homályosan” A hintapolitika önarcképéhez. In: Balogh Margit & Andreides Gábor & Z. Karvalics László & Tátrai Gábor: A szakadék szélén. Az MTI bizalmas jelentései 1943. július 22. – 1944. március 10. Budapest: Napvilág & Magyar Távirati Iroda.

Márkus László & Szinai Miklós & Vásárhelyi Miklós (szerk.) (1975): Nem engedélyezem! A Cenzúra-bizottság dossziéjából Budapest: Kossuth.

Szakály Sándor (szerk.) (1988): Náray Antal visszaemlékezése 1945. Budapest: Zrínyi.

Takács Tibor (2007): Az igazi élet nagy kaland… Tavaszy Sándor találkozása Horthy Miklóssal és az Államvédelmi Hatósággal. Betekintő, 3. sz. http://www.epa.oszk.hu/01200/01268/00003/TakacsTibor.html (utolsó letöltés: 2011.02.01).

Vámos György (2006): Náray Antal vallomása. Múltunk, 3. sz.

Z. Karvalics László & Andreides Gábor (2006): A Magyar Távirati Iroda története 1945–1948. Budapest: Napvilág.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.