Tartalomjegyzék – 2012 tél

Nagy Zsófia:

Jó élet és jó halál a magyarországi gyászjelentések tükrében

„Szabadok vagyunk… Szabadok!” – zokogja Linda friss özvegyként Arthur Miller Az ügynök halála című darabjának lezárásakor. A darabnak nincs harmadik felvonása, így csak sejthetjük, hogy a felszabadult özvegy a társadalmi konvencióknak megfelelően a közösségi gyász valamennyi kötelező stációját végigjárta, és valódi véleményét a gyászoló közösségnek nem kellett megismernie. Bár a halál az emberi élet kulcsmozzanata, a hozzá kapcsolódó közösségi gyásznak viszonylag kevés köze van az őszinteséghez és az igazmondáshoz. Egy társadalom „jó életről” való gondolkodásmódjáról sokat elárul a halálhoz való viszonya, ahogyan halottait eltemeti, gyászolja, azokra emlékezik. Ennek egyik aspektusa a gyászjelentés műfaja, azaz a meghalás eseményéről tájékoztató – általában fizetett – hír egy-egy napilap állandó rovatában. Egy ilyen viszonylag egyszerűnek tűnő műfajon keresztül vizsgálható, mit tekintenek egy adott korban „jó halálnak”, azaz milyen idősen, milyen körülmények között való meghalás az akceptálható (szerettei körében, betegségét türelmesen viselve), illetve „rossz halálnak” (tragikusan fiatalon, váratlanul). Dekódolhatók a halállal kapcsolatos jellemző tabuk és eufemizmusok. Nem csak a halál konstruálása folyik a gyászjelentésekben, hanem az életé is (külön kérdés, hogy hogyan alakul a kettő aránya egy ilyen hírben): mit tekint egy adott társadalom eredményes életnek, milyen értékeit, eredményeit emelik ki a gyászolók az elhunytnak (akadémiai fokozat, mennyi időt dolgozott egy munkahelyen, díjak). Ezen belül is érdekes aspektus, hogy van-e különbség a férfiak és nők méltatása között akár minőségben, akár mennyiségben. A napilapokban megjelenő gyászjelentések nem azonosak az egyszerű gyászhír műfajával (amit akár lépcsőházban, akár hirdetőtáblán szokás elhelyezni), itthon jellemzően a valamilyen értelemben kiemelkedő életúttal rendelkező elhunytak rokonai használják a műfajt.

Buzás Andrea:

Az utolsó bejegyzés: gyászmunka és digitális hagyaték a közösségi médiában

Az internet mint új kommunikációs technológia megjelenése és a web 2.0 alkalmazások elterjedése óta a felhasználók tartalmak előállítóivá, „produserekké” (Bruns, 2009) is váltak. Mára a fejlett világ lakosságának nagy része rendelkezik bizonyos mértékű online jelenléttel, amelynek során rengeteg információt osztunk meg és hagyunk magunk után szándékosan vagy akaratlanul: ezek a digitális lábnyomaink. A szándékosan magunk után hagyott tartalmak többek között a közösségi hálókon található profilunk, blogjaink, kommentjeink, az általunk üzemeltetett honlapok, a videó- és képmegosztó oldalakra feltöltött tartalmak. Online énünk nem szűnik meg létezni halálunk pillanatában, és ha mi nem rendelkeztünk sorsáról, hozzátartozóink döntenek digitális hagyatékunk felett. Ma még nem mindennapi élmény felhasználóként találkozni halott ismerősöknek a közösségi hálókon tárolt profiljaival, képeivel, videóival, de feltételezhetjük, hogy az internetezők számának növekedése és a felhasználók öregedése ezt a jelenséget egyre megszokottabbá teheti. Kérdés, hogy ezt az újszerű szituációt a közösségi média használói és üzemeltetői hogyan tudják kezelni. Feltételezhetjük, hogy az online tér egyre nagyobb szerepet tölt be az úgynevezett gyászmunkában. Érdemes áttekinteni, hogy a közösségi média jelenleg milyen felületet kínál a veszteségek feldolgozásában, s hogy mindez milyen online gyászkultúra kialakulásához vezethet.

Móricz Ilona:

A digitális média feltérképezése: Magyarország II.

A Médiakutató ezúttal három elemzést és egy interjút közöl Tóth Borbála A digitális média feltérképezése: Magyarország című tanulmánya kapcsán, amely magyarul a lap előző számában jelent meg. Mint akkor megírtuk, a tanulmány a 60 országot felölelő A digitális média feltérképezése elnevezésű nemzetközi projekt része, amelyet a Nyílt Társadalom Alapítvány Média és Információs Programja kezdeményezett. E kutatás azokat a lehetőségeket és kockázatokat elemzi, amelyek a digitális média térhódítását jellemzik világszerte. Elsősorban arra keresi a választ, miként hat a hagyományos média átalakulása a politikai, gazdasági és társadalmi eseményekről beszámoló hírmédiára, amely alapvető fontossággal bír a demokratikus társadalmakban.

„...a magyarországi szabályozáshoz hasonló máshol nem született a régióban”

(Interjú Marius Dragomirral)

A digitális média feltérképezése című projekt első országjelentései már elérhetők a http://www.mediapolicy.org/mapping-digital-media/ honlapon. A hazánkról készült, Tóth Borbála által írt országjelentést előző lapszámunkban magyarul is közöltük. Ezúttal a Médiakutató nevében Bajomi-Lázár Péter a projekt vezető szerkesztőjét kérdezte arról, milyen tapasztalatokkal szolgál a kutatás a kelet-közép-európai országokban. Az Egyesült Államokban tartózkodó Marius Dragomir emailben válaszolt kérdéseinkre.

Both Vilmos – Ludányi Arnold:

Három kérdés a digitális átállásról

Magyarország éveken át komoly erőfeszítéseket tett, hogy az analóg földfelszíni műsorszórást a Digitális Átállás Stratégiájában (DÁS) foglaltakkal, illetve az átállásról szóló törvény (Dtv.) előírásaival összhangban, legkésőbb 2011. december 31-éig lekapcsolja. Bár a szerzők szerint az átállási menetrend megalapozott, takarékos és reális volt, az analóg lekapcsolás legkésőbbi időpontját a szabályozó 2011-ben 2014 végére halasztotta. A lekapcsolási véghatáridő módosításának világos indoklására azóta sem került sor, ahogy a digitális átállás stratégiájának felülvizsgálata, újragondolása is várat magára. A cikk az utóbbi feladat fontosságára kívánja felhívni a figyelmet azzal, hogy három egyszerű kérdés mentén elvégzi a digitális átállás eddigi történéseinek gyorsértékelését: (1) mi valósult meg a DÁS célkitűzéseiből, és mi nem, (2) mit kellett volna másként csinálni, és (3) milyen feladatok állnak előttünk? A műfaj leginkább a résztvevő megfigyeléshez áll közel, mivel a szerzők aktív szerepet vállaltak a digitális átállás folyamatának stratégiai, szabályozási és intézményi előkészületeiben.

Rozgonyi Krisztina:

A digitális átállás folyamata és helyzete Magyarországon – régiós kitekintésben

A digitális televíziózás megjelenése és térhódítása az elmúlt tíz év és várhatóan az elkövetkező időszak egyik legmeghatározóbb folyamata az elektronikus médiában. A földfelszíni műsorszórás digitalizációja e folyamaton belül a világ minden országában „felülről” vezérelve, intenzív állami szerepvállalás mellett valósulhatott meg, mivel az e platform által használt frekvenciák állami tulajdonban vannak. A jelen írás célja a magyar átállási folyamat – a jogalkotás, a szabályozás és a gyakorlati megvalósítás – értékelése a dél- és kelet-közép-európai országok kontextusában.

Vincze Ildikó:

A médiatörvények módosításai

Táncjáték három felvonásban

Az elmúlt két és fél évben láthattuk, hogy a kétharmados parlamenti többség igen nagyszámú törvényt produkált, ám azok minősége nem üti meg a mércét. A javaslatok extrém módon rövid idő alatt való ledarálása, az utolsó pillanatban benyújtott zárószavazás előtti módosítók tömege, már a kihirdetés előtt módosított paragrafusok sora jellemezte az új magyar médiatörvények eddigi történetét is.

Tasnádi Róbert:

Miről szólnak a képek?

Sajtófotó, képjelentés, kontextus a média- és kommunikációkutatás nézőpontjából

Az ezredfordulón számos szerző a „képek korszakáról”, „képi fordulatról” ír a vizuális kultúra jellemzése során, és a képeknek jelentőséget és szerepet tulajdonít a megismerésben. A szakirodalom arról tanúskodik, hogy a társadalomkutatásban helyet kaphat a képhasználat. A képekkel való kutatói foglalatosságokat mégis egyfajta óvatos útkeresés jellemzi (legalábbis hazai színtéren). Ez az írás áttekintő jelleggel arra vállalkozik, hogy a szélesebb nyilvánosságnak készülő sajtófényképekre fókuszálva felvázoljon néhány kapcsolatot a képek használata és a társadalomtudományi megismerés között. Feltételezzük, hogy a képek a tudás jellegzetes vizuális formái, továbbá, hogy a fényképek nem önmagukban létező alkotások, hanem egy adott társadalom produktumaiként tekinthetünk rájuk, az általuk közvetített ismeretek, tudások pedig hozzájárulhatnak a társadalmi kommunikáció szociokulturális környezetének megismeréséhez.

Szilvássy Orsolya:

Üzenet a múltból és a jövőből

Irónia és intertextualitás A Mézga családban

A tanulmány egy kultikus tévé-rajzfilmsorozat, a Mézga család sikertörténetét feltehetően megalapozó értelmezési lehetőségeket igyekszik felvázolni a rajzfilm társadalmi kontextusának, intermediális utalásainak viszonyrendszerében. A kérdés arra irányul, hogy milyen kognitív, emocionális és normatív összefüggéseket hozhattak játékba a sorozat figurái, jellegzetes diszkurzív és képi megoldásai kortárs befogadásuk során, illetve hogyan újulhatott meg ezek jelentése a befogadói helyzet társadalmi, politikai és kulturális változásaival. A sorozat meghatározó jellegzetessége az a kevertség, ami a szórakoztató populáris – a nyugati világ felé is kacsingató – karakter és a művészi kifejezés, a klasszikus és újabb filmes műfajok, illetve a hivatalosan avíttnak számító polgári és a modern szocialista szemlélet párosításából és konfliktusából fakad. A sorozat hosszú sikere elsősorban ezen a hibridjellegen, a korabeli társadalom látens „tudathasadásának” ironikus, humoros színre vitelén és a modern emberi létezés politikai rendszereken átívelő kispolgár-dimenziójának az ábrázolásán alapul.

Munk Veronika – Morvay Judit – Szabó Kitti:

Cigány csillagok

Roma sztárok médiareprezentációja

A tanulmány főműsoridős szórakoztató tv műsorok és bulvárlapok kvantitatív tartalomelemzése nyomán a roma sztárok médiareprezentációját elemzi, illetve egy esettanulmány keretein belül egy cigány és egy nem cigány sztárral kapcsolatos Youtube kommentek különbségeit hasonlítja össze. A roma sztárok körül formálódó médiatartalmak elemzése fontos adalék a hazai roma kisebbség és nem roma többség viszonyának megértéséhez, a sztársággal kapcsolatos diskurzusok pedig olyan kulturális jelenségek, melyek népszerűségük, nagy tömegeket vonzó mivoltuk miatt fontos tanulságokkal szolgálnak a társadalomtudományokkal foglalkozók számára. A tanulmány megállapításai szerint a roma sztárok szinte kizárólag zenészek közül kerülnek ki, médiareprezentációjuk a tény- és hírmédia cigányreprezentációitól eltérően kevéssé sztereotipizál. Karakterükben sztárságuk dominál, cigányságuk ritkán kerül előtérbe.