Tartalomjegyzék – 2013 tél

Ignácz Ádám:

A populáris zene megítélésének változásai a kádári Magyarország ifjúsági sajtójában – az első 15 év (1957–1972)

Tanulmányomban a magyar popzenei újságírás történetének első időszakával (1957–1972) foglalkozom, a Kádár-korszak három legnépszerűbb és e kérdésben leginkább releváns sajtóterméke (a Magyar Ifjúság, az Ifjúsági Magazin és a Világ Ifjúsága) átfogó vizsgálatával. Azt igyekszem kifejteni, hogy az említett ifjúsági lapok miként váltak a nyugati popzenei szaklapok egyfajta pótlékaivá a szocializmus időszakában, s hogy mikor és milyen mértékben próbálták a kulturális vezetés elvárásai mellett az olvasói igényeket is kielégíteni. A popzenei irányzatokon túl a komolyzenét és dzsesszt is érintő elemzés végső soron a kultúrpolitika beattel kapcsolatos ambivalens viszonyára és bizonytalanságaira mutat rá, majd egy olyan konzervatív fordulatra hívja fel a figyelmet, amely látszólag váratlanul és előzmények nélkül 1969-től fokozatosan fel kívánta számolni a nyugati popkultúrát a hatvanas évek közepén övező „demokratikus” közhangulatot.

Bizó Gábor:

A zeneipar az új rádió korában

A rádiózás elsorvasztja a lemezipart. Így vélték sokan nyolcvan éve, amikor a rendszeres műsorszórás lehetővé tette a hallgatóknak, hogy ingyen hallgassák a legújabb zenéket. „A másolás megöli a zenét” – hangzott harminc éve az egyik szerzőijog-védő kampány szlogenje, amikor a magnókazetták otthoni másolása a hangfelvétel eladásokat fenyegette. A digitális tömörítések pedig elsorvasztják a zeneipart és megölik a rádiót – hangoztatták sokan néhány éve, amikor a fájlcserélés tömeges méretet öltött. Hogyan alkalmazkodtak mindenkor a zenészek a megváltozott körülményekhez, avagy miként maradhatott minden új médiumnak „tönkretennivaló?” Mennyiben tehetők felelőssé a másolás elterjedésében a technikai körülmények és mennyiben a közönség igénye? Hogyan találhat közönségre egy ma induló előadó, és mi a szerepe ebben az „új rádiónak”?

Pintér Györgyi:

Sajtókutatás – divatlapkutatás

A reformkori divatlaptörténet-írás esélyei

Hol a helyük a sajtótörténeti kutatásoknak a média- és kultúratudományok világában? Milyen módszerekkel és milyen értelmezési keretben vizsgálható a nyomtatott sajtó korunkban? A sajtótörténeti kutatások helyzetét és lehetőségeit értékelő megfontolások miként alkalmazhatók a reformkori divatlapok történeti megértésében? A tanulmány ezekre a kérdésekre keres választ.

Takács Róbert:

A Népszava „hiányzó” negyven éve

A tanulmány a Népszava 1948 és 1989 közötti történetét mutatja be. Azt a négy évtizedet, amely alatt a napilap „átlagos”, „tipikus” újságként létezett, és amely négy évtized éppen emiatt lényegében ismeretlen vagy legalábbis alig-alig tárgyalt időszaka az (amúgy) nagy múltú lap történetének.

Makó Ágnes – Czibik Ágnes – Türei Gergely:

Gazdasági fogalmak megjelenése a magyar online sajtóban a gazdasági válság előtt és után

Tanulmányunkban arra a kérdésre keresünk választ, hogy a gazdasági reálfolyamatok miként hatnak ezen reálfolyamatok médiában való megjelenésére. Kutatásunk során azt vizsgáltuk, hogy a 2008-ban kezdődött gazdasági válság általánosságban megváltoztatta-e a magyar újságírók fogalomhasználatát, megjelentek-e új kifejezések a napi sajtóban, esetleg elindult-e egy olyan tanulási folyamat, amely a gazdasági folyamatokat és összefüggéseket illetően tájékozottabb, tudatosabb újságírás felé mutat. Az eredmények alapján elmondható, hogy a „gazdaságpolitika”, a „vállalat”, a „külkereskedelem” és a „válság” szócsoportokba tartozó szavak online médiában való megjelenését tekintve a gazdasági válság kezdetekor megtört a korábbi trend. A válság hatására a fenti szócsoportokba tartozó szavak használata szignifikánsan nőtt, kivéve a „külkereskedelem” szócsoportot, amelynek esetében negatív ez a változás. Emellett az is elmondható, hogy a „gazdaságpolitika”, a „hitel”, a „makrogazdaság”, a „pénzpiac”, a „vállalat” és a „válság” szócsoportok előfordulási arányának ismerete pluszinformációt szolgáltat az ipari értékesítés egy hónapos előrebecsléséhez ahhoz képest, mintha csak az idősor megelőző két értékét használnánk a becsléshez.

Tófalvy Tamás:

Média a törvényen túl?

Önszabályozás a magyar írott médiában: elõzmények, kontextus, lehetõségek

Az önszabályozásnak – azaz a médiatartalmak államtól és törvénytől független, tartalomszolgáltatók általi kontrolljának – nincs nagy múltja a magyar írott médiában, és egyelőre a jelene és a jövője is bizonytalannak látszik. A rendszerváltás óta többnyire csak elszigetelt kezdeményezések voltak arra, hogy a nyomtatott és az online sajtópiac szereplői saját kezükbe vegyék a tartalomszabályozást. A jelen bizonytalansága egyebek között abból fakad, hogy a hatályos törvény önálló önszabályozó testületeknek nem, csupán a Médiatanáccsal szerződésben álló társszabályozó szervezeteknek ad lehetőséget arra, hogy – rendkívül korlátozott hatáskörben – bizonyos ügyekben saját maguk dönthessenek. Bár 2012 tavaszán megalakult az eddigi legszélesebb körű hazai önszabályozási együttműködés, a Főszerkesztők Fóruma, a törvényi konstrukció vegyes szakmai fogadtatása, az önszabályozási hagyományok hiánya, a hazai közéleti sajtó csökkenő példányszáma és a közvélemény érdektelensége együttesen teszi bizonytalanná a jövőt. Továbbra sem egyértelmű, mekkora autonómiája és valós mozgástere lehet az újonnan létrejött szervezetnek, és hogy megvalósulhat-e az államtól és a törvénytől legalább részben független írottmédia-önszabályozás Magyarországon.

Győri Zsolt:

A kelet-európai televízió kutatásának „popkulturális” fordulata

(Popular Television in Eastern Europe During and Since Socialism, szerk. Imre Anikó, Timothy Havens és Lustyik Katalin)

Az egyik első televíziós emlékem 1985. november 15-éhez, Leonyid Brezsnyev temetésének végeláthatatlan közvetítéséhez kötődik. Emlékszem, ahogy a képernyőre tapadt tekintettel vártam a szovjet haditechnika gyerekként fantasztikusnak tűnő felvonulását, amely már önmagában kompenzálta volna a végtelennek tűnő beszédek és masírozások unalmát. Csalódnom kellett, ezúttal a motorizált parádé elmaradt. A számomra kilátástalannak tűnő helyzetet mégis sikerült némileg feloldania az eseményre delegált magyar riporternek, aki a közvetítés alatt váratlanul elsírta magát, és nem csupán mosolyt csalt százezrek arcára, de egy egész generáció számára definiálta a képmutatás és a politikai opportunizmus jelentését.