Sárai Szabó Katalin: Az egyházi „társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása”
| 1 | A már idézett 1990-es kiadás előszavában Habermas leírja, hogy Mihail Bahtyin François Rabelais művészete című munkája ébresztette rá arra, hogy a népi kultúra is rendelkezik belső dinamikával, és azt nem lehet csak a polgári kultúra függvényeként értelmezni. Ennek következményeképpen a nyilvánosság helyett elfogadja a „konkuráló nyilvánosságok” fogalmi keretét (Habermas, 1992: 11). |
| 2 | A közönség, a nézők szerepét és a résztvevők meghatározott körét Habermas mint a reprezentatív nyilvánosság jellemzőit írta le. |
| 3 | Leonore Davidoff és Catherine Hall például összekötötte a viktoriánus középosztály értékrendjét a korabeli egyházi diskurzussal, amelyben a vallásos feleséget és anyát, a spirituális élet védelmezőjét a férfivilág korrupciójából kizárják, így őrzik meg az otthon tisztaságát (Davidoff & Hall, 1997: 114). |
| 4 | Jean Baubérot például kiemeli annak jelentőségét, hogy a laikusok szerepének felértékelődésével a nők megjelentek a nyilvános szférában, de rámutat arra is, hogy továbbra is a férfiak gyámsága alatt (Baubérot, 2002: 241). |
| 5 | Szőts Farkas: Nők az eklézsiában. Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok, 1893. november 16. 724. |
| 6 | Sz.n.: Tisza Kálmánné emlékezete. Debreceni Protestáns Lap, 1914. április 25. 267. |
| 7 | Némethy Károly: Tisza Kálmánné emlékezete. Debreceni Protestáns Lap, 1914. május 9. 289–290. |
| 8 | Axel Honneth az egyén integritásának kialakulásában három elismerési szférát különít el: a szeretetet (ez az eredeti szociális kapcsolatokban jelenik meg), a jogot (ez a jogegyenlőségben tükröződik) és végül a szolidaritást (ez pedig az önmegvalósítási formák társadalmi értékének elfogadását jelenti) szféráját. A szolidaritásban fogalmazódik meg a társadalmi értékesség, a társadalmi elismerés. Esetünkben az egyházi közegben való elfogadott női önmegvalósítási lehetőségekre, formákra vonatkoztathatjuk az „elismerés” fogalmát (Honneth, 1997: 100–102). |
| 9 | Sőt egyes református (protestáns) értelmiségi, illetve papcsaládokban akár nemzedékeken keresztül is hagyományozódott a nők ilyen irányú szerepvállalása. Többek között például Takács Éva és lánya, Karacs Teréz, Ember Karolina (György Aladárné, majd Illésy Györgyné) és lánya, Szabóné Illésy Piroska. Fábri Anna 51 írónőt vizsgált az 1795–1905 közötti időszakból egyebek között abból a szempontból is, hogy az írással foglalkozó nők milyen műfajokban alkottak. Ennek alapján látható, hogy azok mellett, akik a költészetben jeleskedtek, kiemelkedő volt a közhasznú- és az ismeretterjesztő irodalmat művelő nők száma is, és az írással foglalkozó nők között felülreprezentáltak voltak a reformátusok (Fábri, 1996: 235). |
| 10 | Református: Késő szózat a protestáns lelkészek hitveseihez. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898. február 6. 82. |
| 11 | A női munkáról megállapította: „...a keresztény nők önkéntes munkája az egyik legékesebb bizonyítéka korunk társadalmi újjászületésének” (idézi: M. Prelinger, 1984: 126). A nők nyilvános aktivitását azonban csak úgy ismerte el, ha az irányítás a férfiak kezében összpontosul. |
| 12 | A Skót Misszió magyarországi működését 1841. augusztus 21-én kezdte meg. A skót egyház zsidómissziói társasága kettős célkitűzéssel érkezett Magyarországra: egyrészt azért, hogy a zsidókat a keresztyén hitre térítse, másrészt azért, hogy a protestáns egyházakat evangéliumi szellemben megújítsa. |
| 13 | A vasárnapi iskolai mozgalmat Robert Raikes Angliában, Gloucesterben indította el 1780 körül. Vasárnap a gyerekek elsősorban bibliai oktatásban részesültek, később ezt egészítette ki a vallásos gyermekirodalom, gyermekfolyóiratok, tankönyvek segédeszközök használatával. Az oktatás kis csoportokban, „interaktív” módszerekkel történt (Kovács, 2006: 997–999). |
| 14 | Idetartoztak a vallásos esték, ahol az éneklésen és az imádságokon kívül elhangzott egy-egy evangelizáló beszéd (bibliamagyarázat) vagy előadás, felolvasás az egyháztörténetből vagy valamilyen hasznos közérdekű témakörben. A bibliaóra egy-egy bibliai rész megbeszélésének volt az alkalma, itt a hívek aktívan vehettek részt a beszélgetésben, azaz saját gondolataikat, kérdéseiket is megoszthatták egymással. A bibliaóra vezetője az alapvető szavak értelmezésével, földrajzi, történeti adatok magyarázatával segítette a megértést. A bibliaóra korcsoportok és nemek szerint általában külön történt, így a résztvevők sajátos szempontjai is felvetődhettek. Az imaórák (közös imaalkalmak) vagy a szeretetvendégségek („Az evangéliumi értelemben vett társas életnek alkalma és mintája”), amelyeken előadás, irodalmi, zenés részek és közös „lakoma” együtt volt, a családi áhítat, a különféle egyesületi konferenciák, gyűlések szintén az evangelizáció alkalmait jelentették. |
| 15 | A vallásos kiadványok közé tartoztak a traktátusok, a rövid, nyomtatott formában kiadott vallásos iratok, köztük evangéliumi keresztyén elbeszélések, rajzok, életrajzok, jellemképek, vallásos versek és népszerű stílusban írt egyháztörténeti munkák. |
| 16 | Pierre Bourdieu vallási mezőnek azt a középszintű társadalmi teret tartja, amelyben – ugyanúgy, mint a többi társadalmi mezőben – önálló, specializálható szakértelem alakul ki, és a szakértelem monopolizálásáért, a szakértelem legitimációja érdekében a különböző szakértők között folynak a harcok. A vallási mező struktúrája a „vallási szakértelem” elosztási struktúrájára épül (Bourdieu, 1978: 178). |
| 17 | A Lorántffy Egyesületből 1903-ban kivált egy radikálisabb csoport, a Bethánia Egyesület, amelynek férfiak és nők vegyesen voltak tagjai (az egyesület különben felekezetközi volt, evangélikus és református tagokkal). Ennek a női „részlegét” vezette Pauer Irma, egy evangélikus diakonissza, akit egy ideig Szász Póla helyettesített. |
| 18 | Édesapja Papi Vizsolyi Gusztáv földbirtokos, a tolnai református egyházmegye gondnoka, anyja gróf Zichy Mária. Lányukat anyja után katolikusnak keresztelték, Szilassy Aladárral történő házasságkötésekor vette fel a református vallást. Valószínűleg férje és sógora révén közelről ismerte a svájci ébredési mozgalmat is. A későbbiekben lefordította és kiadta Adolf Monod két beszédét A nő címmel. 1904-ben megszervezték a nőegyletek országos szövetségét, amelynek szintén elnökéül választották. 1920-ban ugyancsak az ő elnöklete alatt alakult meg a Magyar Protestáns Nők Országos Szövetsége. Fiuk, ifj. dr. Szilassy Aladár (1872–1912) orvos a KIE munkájában vett részt, lányuk, Szilassy Paula, herceg Sulkovszky Viktorné (1888–1975) pedig a Keresztyén Leányegyesület elnökeként működött. Szilassy Paula lánykorától kezdve együtt dolgozott a Lorántffy Egyesületben édesanyjával, később a lányok közötti munka irányítását teljesen ő végezte. Ahogy anyjának, neki is meghatározó volt a férje társadalmi állásából eredő presztízs. |
| 19 | Meg kell jegyeznünk, hogy a nők is elhatárolták magukat a papi szolgálattól. 1918-ban két pesti teológus hallgatónő, Novák Olga és Katona Viktória is hozzászólt a kérdéshez, és megfogalmazták céljaikat: nem liturgikus szolgálatra készülnek, a teológia elvégzését azért tartják fontosnak, hogy egyházi munkájukhoz megszerezzék a „lelki fegyverzetet”. Mint mások, ők is kiemelték, hogy az egyház és a nép konzervativizmusát nem lehet szem elől téveszteni, ezért a tanításban és a gyógyításban jelölték meg feladatukat. Lásd Novák Olga & Katona Viktória: A nőtheológusok kérdéséhez: a nőtheológusok. Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok, 1918. augusztus 4. 250. |
| 20 | Hosszú évtizedekkel később, 1981-ben kaptak palástot a nők, azaz kaptak felhatalmazást minden papi szolgálat elvégzésére, presbiterré pedig az 1990-es évektől választhatók. |
| 21 | Ezt a tendenciát a világi társadalomról gondolkodók elsősorban a polgári normákhoz kötik (Huszár, 2010: 16). |