Médiakutató

Lábjegyzetek

Ignácz Ádám: A populáris zene megítélésének változásai a kádári Magyarország ifjúsági sajtójában – az első 15 év (1957–1972)

1 A KISZ KB jelentése az ifjúsági sajtóról, 1964. október 9. Magyar Nemzeti Levéltár (a későbbiekben MNL) 288f. 22/1964/22. ő. e., 257–279.
2 Természetesen mindez az új orgánum hetilapjellegével is összefüggésben lehet: a szomszédos országokhoz képest Magyarország 1957 után nem rendelkezett ifjúsági napilappal (Takács, 2012: 61).
3 Magyar Ifjúság, 1958. november 15.
4 E cikkben a szerző az akkor egyedüliként üzemelő budapesti big band megfiatalítását és az ifjúság dzsessz iránti érdeklődésének növekedését szorgalmazza, olyan dolgokat tehát, amelyekre a hatvanas évek elejéig még csak hasonló példa sincsen.
5 Művelődéspolitikai irányelveiben (1958. július 25) az MSZMP komoly szerepet szánt az írott sajtónak, a mozinak és az elektronikus médiának: az alaposan átgondolt és magas színvonalú eszmei harc előkészítését a szocializmus kibontakozását gátoló, Nyugatról érkező áramlatok ellen. A harc természetesen az emberek ízlésére gyakorolt „jótékony befolyásért” folyt, amelynek segítségével végső soron meg lehet szüntetni „az elmaradottabb tömegek kívánságai és a szocialista kultúra magasabb rendű igényei” közötti ellentmondást” (MSZMP 1974: 287–294).
6 MNL M–KS 288 f. 22/1958/3. ő. e. (1–43); MNL M–KS 288f. 22/1959/3. ő. e. (1–67); MNL M–KS 288f. 22/1960/4.ő. e. (51–116).
7 MNL M–KS 288f. 22/1959/3. ő. e., 49. Az ifjúsági szervezet vezetősége e munkában kiemelt szerepet szánt a sajtónak és az elektronikus médiának, és külön kiemelte az ifjúsági sajtónak a fiatalok eszmei-politikai és esztétikai formálásában betöltött jelentőségét.
8 Magyar Ifjúság, 1965. június 12.
9 MNL M–KS 288 f. 22/1968/13. ő. e. (143–144).
10 Magyar Ifjúság, 1969. június 25.
11 Fodor Lajos: Jazz-klub. Magyar Ifjúság, 1964. november 6.
12 A Radio Luxembourg illegálisan idehaza is fogható adásaiban felcsendülő slágereket nevezték így.
13 De valóban csak a kulturális témák vonatkozásában beszélhetünk a beat és általában a tánczene túlsúlyáról; a politikával, az utazással és a sporttal összehasonlítva a Magyar Ifjúságban és a Világ Ifjúságában továbbra is jelentős kisebbségben voltak a populáris zenével kapcsolatos írások, és az első számú popzenei orgánumnak számító Ifjúsági Magazinban is legfeljebb az 50 százalékhoz közelített az arányuk.
14 Rock and roll? Ahogy Pablo Casals látja, Magyar Ifjúság, 1961. május 20.
15 Ennek hátterében természetesen az MSZMP VIII. kongresszusának „a szocializmus építésében elért eredményekről és a párt előtt álló feladatokról” szóló határozatának (1962. november 20–24.) hatását is felfedezhetjük, amelyben a marxista világnézetű művészet támogatása mellett egyre inkább szemponttá vált a „jó szándékú, nem ellenséges művészi tevékenységek” felé történő óvatos nyitás is (A Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszusainak határozatai, 1975: 139).
16 A zenekar kérése, Magyar Ifjúság, 1963. július 13; Az énekes fiú, Magyar Ifjúság, 1963. július 20.
17 Fenyves György: Jöjjön, gyártsunk egy táncot! 1963. február 9.
18 MOL 288f./22,1959. 3. ő. e., 49.
19 A munkálatokat megelőzően a KISZ KB Intéző Bizottsága már 1962. december 6-án napirendre tűzte az ifjúsági szórakozási szokásokkal foglalkozó tanulmány módszereinek tárgyalását. A vonatkozó levéltári dokumentumokat idézi Csatári (2007: 73–74).
20 Magyar Ifjúság, 1963. május 21. és június 1.
21 Az ülésen felszólalók hozzászólásait is tartalmazó részletes összefoglalóját lásd Csatári (2007: 74–75).
22 Művelődés, pihenés, szórakozás. A KISZ KB értékelése és határozata a szabad idő felhasználásának tapasztalatairól és a KISZ-szervezetek feladatairól, Magyar Ifjúság, 1964. április 25.
23 A történtek részletes felelevenítésére az Ifjúsági Magazin ifjúsági rovatának első szerkesztőjével, Alaksza Tamással 2013 júliusában készített életműinterjúmban került sor.
24 Így Fodor Lajosnak a tánczenéről folytatott vitához fűzött megjegyzéseiben (Magyar Ifjúság, 1964. november 28.) és az „Ankét a tánczenéről” című összefoglalójában (Magyar Ifjúság, 1965. február 6.), a Shadows zenekarról „Árnyékok – fényben” címmel írott rövid cikk konklúziójában (Magyar Ifjúság, 1965. július 24.), az Ifjúsági Magazin magyar beatről szóló első nagy képes riportjában (Ifjúsági Magazin, 1966/3.), valamint a Magyar Ifjúságnak az 1966-os salgótarjáni országos amatőrzenei fesztiválról írott elemzésben (Magyar Ifjúság, 1966. május 28.).
25 Vita az üvöltésről, Magyar Ifjúság, 1966. június 4.
26 Maglódi Miklós: A papiruszháncs parókától a „hosszú tollig”. Kor- és kórtörténeti jegyzetek a férfi hajviseletről. Világ Ifjúsága, 1968/3.
27 Simon Gy. Ferenc: Az extázistól a valóságig. Magyar Ifjúság, 1969. május 25.
28 Magyar Ifjúság, 1966. július 9.
29 Bob Dylan, a „harapós”, Ifjúsági Magazin, 1966/5, 30–31.
30 Ónody György: A lázadó gitár. Ifjúsági Magazin 1966/7, 37–40.
31 Magyar Ifjúság, 1966. március 25.
32 Magyar Ifjúság, 1967. július 22.
33 Ifjúsági Magazin, 1971/4.
34 MNL M–KS 288f. 22,/1968/13. ő. e., 143–144.
35 Ifjúsági Magazin, 1969/11. 28–29.