Médiakutató

Lábjegyzetek

Tamás Ágnes: Megrajzolt hírek

1 Az idézeteket eredeti helyesírással és kiemelésekkel közöljük.
2 A téma történeti feldolgozását lásd például Lukács (1962), Csorba (2008), Pete (2013). A legnagyobb várakozás, a forradalmi hangulat leginkább 1861 tavaszát jellemezte (Pete, 2008).
3 Nemcsak a képek, de a lapok népszerűségéről is árulkodik Vajda János 1862-ben született bírálata a magyar művelődés és az olvasási szokások színvonaláról: „Hiszen kell-e egyéb bizonyíték művelődési irányunk megjelölésére s hajlamaink jellemzésére, mint hogy a »Figyelőnek« ma is 400, a »Budapesti Szemlének« tán szintén annyi; míg ellenben a bohóc lapoknak együttvéve tízezernyi az előfizetőjük?” Vajda megjegyzi még, hogy a magyar közönség „mohósággal” fogad minden élclapot, kalendáriumot vagy adomás könyvet, „melynek borítéklapján egy-egy röhögő pofa és minél bolondabb cím az ellenállhatatlan hívó madár!” (Vajda, 1954: 72–73).
4 Az Üstökös, 1861. január 5. 5., Az Üstökös idézete Kazinczy Csemegékre című költeményének 8. verse (Abafi, 1879).
5 A kortársak a karikatúra szóra szinonimaként használták a gúnyrajz és a torzrajz szót is.
6 Bolond Miska, 1860. június 10., 8.
7 A szakirodalom szerint a császárt és kapcsolatainak alakulását élénk érdeklődéssel figyelte a magyar olvasóközönség, feltehetően azért, mert segítségét remélte, mivel a császár mindig igyekezett „az európai nemzeti törekvések bajnokaként […] föllépni” (Duby, 2007: 94). Szabad György más kontextusban említette III. Napóleon kortárs magyar megítélést, amikor kifejtette, hogy Viktor Emánueltől sem reméltek sokat a magyarok, mivel ő „Napóleon befolyása alatt választott” uralkodó volt (Szabad, 1967: 307).
8 Az Üstökös, 1861. február 23., 61.
9 Bolond Miska, 1860. szeptember 16., 64.
10 Bolond Miska, 1861. szeptember 8., 144.
11 Az első kép, amelyen Lord Palmerston Írországot „fogyasztja el”, nem tartozik vizsgált témánkhoz.
12 Bolond Miska, 1861. október 13., 164.
13 A kortársak nehezményezték, hogy III. Napóleon és Ferenc József – a véres solferinoi csatát követően – a szárd-piemonti fél nélkül írták alá a villafrancai fegyverszünetet, amely szerint az Osztrák Császárság csupán Lombardiáról mondott le, amelyet a francia császár – Camillo Cavourral kötött 1858-as titkos megállapodásának megfelelően – szárd-piemonti területekért cserébe átengedett II. Viktor Emánuelnek (Vértessy, 1878).
14 Az Üstökös, 1861. február 2., 45.
15 Az Üstökös, 1861. január 5., 4.
16 Bolond Miska, 1860. augusztus 19., 48.
17 Bolond Miska, 1860. július 8., 24.
18 Bolond Miska, 1860. december 2., 108.
19 Ezúton köszönöm Csorba László segítségét a karikatúra üzenetének megfejtéséhez. Az Üstökös, 1861. április 20., 125.
20 Garibaldi tevékenysége lenyűgözte a magyar közvélemény nagyobb részét, számos tüntetés, megmozdulás alkalmával éltették, ünnepelték (Szabad, 1967). A hatóságok igyekeztek az eseményeket a felügyeletük alatt tartani, így a Garibaldiról szóló röpiratokat, illetve képi ábrázolásokat az 1860-as évek elején többször is lefoglalták, de betiltásukra már nem került sor. (Erről tanúskodik például Worafka pesti rendőrigazgató jelentése a helytartótanács elnökségéhez, Pest, 1861. ápr. 5. feljegyzés, Buda, 1861. ápr. 17. MNL OL D 212 5. kútfő 2. sz. Az adatokat ezúton köszönöm Deák Ágnesnek.) Garibaldi eredményei két ellentétes előjelű folyamatot generáltak Magyarországon: egyrészt radikalizálták a forradalomváró rétegeket, másrészt a politikai elitet – amelynek jó része nem támogatta volna fegyveres konfliktus kirobbanását – az uralkodóval való megbékélésre sarkallták. Az olasz sikerekről szóló hírek azonban ahhoz is hozzájárultak, hogy a megyék 1860-ban nem fogadták el az októberi diplomát (Pete, 2008).
21 Bolond Miska, 1860. december 9., 112.
22 Nemcsak Türr István neve bukkant fel, hanem egyéb utalásokat is tettek az olasz-magyar kapcsolatokra, s arra, hogy a kortársak segítséget vártak az olaszoktól. Olyan karikatúrákat is láthatunk, amelyek a magyarok segítségét emelték ki. Egy rajzsorozat szerint a magyarok az olasz táborba bort küldtek (Az Üstökös, 1860. május 19., 19), de megpillanthatunk egy Gaeta erődítménye felé tartó magyar legényt is (Bolond Miska, 1860. október 7., 76), aki arra készül, hogy önkéntesnek álljon.
23 Az Üstökös, 1861. február 9., 44.
24 Az Üstökös, 1860. október 6., 45, Bolond Miska, 1860. szeptember 9., 60.
25 Az Üstökös, 1861. február 2., 37.
26 Bolond Miska, 1861. március 31., 52.
27 Bolond Miska, 1861. április 7., 56.
28 Az Üstökös, 1860. szeptember 1., 5.
29 Az Üstökös, 1860. szeptember 8., 13.
30 Az Üstökös, 1861. február 9., 5.
31 Bolond Miska, 1860. október 21., 84, Az Üstökös, 1861. február 16., 53.
32 Pierre Theodore Marie Le Barbier de Tinan (1797–1864) francia katonacsalád szülötte, dandártábornok. Az Üstökös, 1861. január 19., 21.
33 Az Üstökös, 1861. április 6., 109.
34 Az Üstökös, 1860. október 27., 69.
35 Bolond Miska, 1860. december 30., 124.
36 Az Üstökös, 1860. december 22., 130.
37 Bolond Miska, 1861. február 17., 28.
38 Bolond Miska, 1860. július 1., 20.
39 Bolond Miska, 1860. október 7., 76. A gyümölcsökre került feliratok már nem olvashatók, az egyiken talán „Mazzini” áll.
40 Kutatásaink alapján megállapíthatjuk, hogy a nagyhatalmi szövetségek vagy az államok szimbolizálása a lovas kocsival hosszú tradíciókkal rendelkezik az európai karikatúrákon, s a későbbiekben, a 20. században is megfigyelhető.
41 Bolond Miska, 1860. október 14., 80.
42 Bolond Miska, 1861. március 24., 48.
43 Bolond Miska, 1860. november 14., 95, Az Üstökös, 1860. október 20., 61.
44 Bolond Miska, 1861. november 17., 184.
45 Bolond Miska, 1861. március 3., 36.
46 Bolond Miska, 1860. szeptember 2., 56.
47 Bolond Miska, 1860. szeptember 30., 72.
48 Bolond Miska, 1860. szeptember 30., 72.
49 Cavour 1861. június 6-án elhunyt, s az elemzett magyar élclapok erről sem emlékeztek meg. Ma már tudjuk, hogy az ő halála a magyaroknak nyújtandó esetleges olasz segítség gondolatának vesztét is jelentette az olasz politikai vezetők között. Az emigráció már 1861 elején negatív véleménnyel volt Cavourról: úgy értékelték, ő nem támogatja kellő mértékben a magyar ügy fegyveres megoldását (Szabad, 1967).