Médiakutató

Lábjegyzetek

Maksa Gyula: Keleti típusú képregény Magyarországon és francia nyelvterületen

1 A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program” című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
* A hazai képregénykulturáról lásd még Dunai Tamás „Képregény Magyarországon” című írását lapunk 2007. tavaszi számában – a szerk.
2 Magam is megtapasztalhattam 2001-ben az egyik meghatározó brüsszeli képregénybolt, a Waterloo utcai Slumberland villámgyors, szinte egyik hétről a másikra történt radikális átalakulását, egyúttal hatalmas mangarészleggel való bővülését – akkor ez még kissé meglepő volt, manapság viszont a frankofón képregényboltoknak rendszerint vannak keleti képregényes szekcióik.
** A folyóirat címe magyarul „gyilkos kiáltás” – a szerk.
*** A neotelevízióról lásd például Jenei Ágnes „Kereskedelmi televízió és demokrácia” című írását lapunk 2005. őszi számában – a szerk.