Médiakutató

Lábjegyzetek

Török Zsuzsa: Korona és lant

1 A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.
2 A híresség fogalmát Franciaországban többek között Delphine de Girardin dolgozta ki az 1840-es években. Koncepciójában a híresség fogalma az irodalom, a művészetek, a politika vagy a színház terén elért egyéni teljesítményhez és nem a születési privilégiumokból nyert sajátos társadalmi álláshoz kapcsolódott (vö. Berlanstein 2004).
3 A Peles-kastélyt I. Károly építtette uralkodása idején 1873–1883 között. Nevét a közeli Peles nevű folyóról kapta. A neoreneszánsz stílusban épült kastély tervezői a bécsi Wilhelm von Doderer és asszisztense, Johannes von Schultz, később pedig a cseh Karel Liman építész volt (Badea-Păun 2007).
4 Idézi Putnoky (1910: 43–44; az idézet Szőcs Géza fordítása).
5 A „jó királyné” hőstípusa a magyar folklórban is megtalálható. Jellemzői közé tartozik, hogy férje hű társa, az elesettek és a rászorulók védelmezője, könyörületes, aki anyaként oltalmazza népét. A „jó királyné” hőstípus az írott kultúra történeteit is nagyban befolyásolta Erzsébet, Magyarország királynéja esetében is (vö. Landgraf 2001).
6 Magyar kontextusban a néprajztudomány berkeiben zajlanak hasonló, sztárkultusszal foglalkozó kutatások. A néprajztudomány a történeti hősök témakörét egyébként már régóta kutatja, de ide kapcsolható részben a történettudományban a különböző történelmi személyiségek kapcsán kialakuló szimbolikus politika elemzése, az irodalomtudományban pedig az irodalmi kultuszkutatás is. A történeti hősök és a sztárok közötti különbséget a néprajztudományban is a tömegmédiumok megjelenéséhez kötik. Jelentősebb különbség a kettő között azonban, hogy míg a hősök fellépése, tettei, kultusza közösségi értékek előtérbe helyezésének körülményei között keletkezett, addig a sztárok teljes léte az individualizmus talaján áll. A néprajztudományban zajló hazai és kelet-európai sztárkultusz-kutatásokhoz lásd Povedák (2011, 2014).
7 Az angolszász szakirodalomban Lord Byron mellett az utóbbi években Alfred Tennysonról született a sztárkultusz jelenségével foglalkozó legtöbb tanulmány (vö. Boyce 2013).
8 Mivel a korabeli magyar társaságban a név franciás változatát használták, és így tett maga Hubay is, ezért a továbbiakban én is ezt a változatot használom.
9 1888. február 17-ei naplóbejegyzésében így ír róla: „Este ctesse Diane-nál. A rue d’Amsterdam közepén Sully Prudhomme-mal találkozom, akivel együtt fel. Amint belépünk az első szalonba, éppen a Vacarescuakról beszélve – szembe a belső szalon végén ülnek a fáták, a »délibábok honából visszatért fáták.« Kölcsönös öröm. Íme ők: Egy igen vastag, kicsiny mama, kissé közönséges modor, de igen bonne femme; ki leányától már megtanulta úgy-ahogy a költői műfajok receptjét. Helena, a nép képviselője, mll. Helena Vacarescu. Carmen Sylvával az oláh literatúrát képviseli. Igen orientális típus, kicsiny, zömök termet. Érdes, savanykás vonás a száj felett. Túl boldog, hogy a királyné legjobb barátnéja, itt mindig Sinaiáról, ott meg, azt hiszem, folyton Sully Prudhomme-ról beszél. Különben igen eszes leány, s nem annyira bas bleu, mint két év előtt volt. Intelligens, de nem szellemes. Sok applomb – applomb pour toute la famille” (Justh 1977: 126–127).
10 „Vacaresco Helénnel levelezek most, kinek megírtam az ön kellemetlen kalandját ’s ő a legmelegebben kért, adnék hírt önről neki. Elle est navrée de vous savoir malade. Elküldte a Chants S’aurvrejait és Carmen Sylva által lefordított román-népdalait” (Wohl Janka – Justh Zsigmondnak, [d. n.], OSZK Kt., Levelestár; kiemelés az eredetiben – T. Zs.).
11 Pierre Loti látogatásának Carmen Sylvánál tett jelenetei, értelmezései szóban is terjedtek a párizsi szalontársaságokban, főként Loti alakjára koncentrálva. Justh Zsigmond így ír erről naplójában: „Most Elena Vacarescu elmondja Pierre Loti látogatását Sinaiában. Elég furcsa epizódok.
A királynő körülvéve udvari hölgyeitől az egyik teremben ült, amint a komornyik bejelenti a »Pécheur d’Islande« íróját. Mindenki figyelemmel fordul az ajtó felé, amely feltárul, s rajta egy igen kicsiny, vézna, a tengerésztiszt uniformist egy cseppet sem méltóan viselő úriember lép be. Síri csend. A kis alak idegesen megmozdul, néz jobbra-balra, mintha karjait elvesztette volna, úgy inog előre-hátra. Végre odaimbolyog a királyné elé, s meghajtja magát. A királyné megszólítja – felelni nem tud. Újabb csend.
Végre Elena megkönyörül rajta, s jelenti, hogy Őfelsége a király is óhajtaná látni.
A királyné odafordul hozzá, s megkérdi oláhul, igaz-e?
»Dehogy – dehát valamit csak kelle vele tennünk« feleli a rendkívüli applombu fata.
Pierre Loti makog valamit, s a királyné kéri, kövesse őt, s így egyedül elmennek.
En deux kevésbé ügyetlen, s végre kitör lelkéből önmaga, s a 7-ik napon már legjobb barátságban van a királynővel, együtt sétálnak a hársfák alatt. Erzsébet átváltozik Carmen Sylvává – s versenyt énekel a fülemülékkel” (Justh 1977: 140).
12 Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné magyarországi portré-ikonográfiájában például kulcsfontosságú volt az a sorozat, amelyet Emil Rabending készített róla, az újabb osztrák kutatások szerint 1866 végén. A fényképeken a királyné egy szembeforduló és egy profilbeállításon a majdani magyar koronázási díszruhában jelenik meg (Borovi 2012).
13 [n. n.] (1891): I. Károly román király uralkodásának negyedszázados jubileuma, Vasárnap Ujság. 38. évf., 22. sz., máj. 31., 347–348.; [n. n.]: »Carmen Sylva«, Erzsébet román királyné. Uo., 351–352.
14 Az uralkodóportrék konvencióiról Ferenc József kapcsán lásd Borovi (2012).
15 [n. n.] (1891): Carmen Sylva. Vasárnapi Ujság, 38. évf., 38. sz., szept. 20., 616. A népviselet dinasztikus célokra való használata olyan jelenség volt a 19. századi uralkodói házaknál, amely a társadalom megnyerésére tett, számos egyéb külsőségben kifejezett gesztus kontextusában értelmezendő. A nemzeti ébredés és a polgárosodás hatására ugyanis az egyház és a feudális monarchia már nem volt többé elsődleges fókusza az alattvalói hűségnek, a dinasztia mítosza jelentős presztízsveszteségen ment keresztül. A saját nemzettel vagy esetünkben az „adoptált” nemzettel való azonosulást fejezte ki szimbolikus módon a nemzeti jegyeket hordó öltözet. A stratégiát számos európai uralkodóház alkalmazta, akiknek tagjait gyakran öltöztették nemzeti stílusú viseletbe, fényképezték őket így le, és terjesztették a sokszorosított ábrázolásokat monarchiaszerte (Fülemile 1998).
16 [n. n.] (1901): Geyer Stefi Carmen Sylvánál, Magyar Bazár mint a Nők Munkaköre, 36. évf., 15. sz., ápr. 16., 3.
17 Erzsébet osztrák császárnénak, későbbi magyar királynénak az 1866-os magyarországi látogatása idején a női „mecenatúra” szerepkörébe tartozó intézményekben tett látogatásai hasonló módon járultak hozzá a jóságos, segítő királyné mítoszának kialakulásához és terjedéséhez (vö. Vér 2012).
18 Arról, hogy Viktória királynő miként vált a média segítségével a viktoriánus kor igazi sztárjává lásd Plunkett (2003). Ferenc József kispolgári igények szerinti „emberszabásúvá” való átszabásáról a Ferenc Jóskának nevezett szalonkabát viselete és szóhasználata, illetve a király betegségeinek sajtóközvetítése kapcsán lásd Gerő (1993).
19 „Fejedelmi családok szerelmi regényei mindenkor fel szokták kelteni a közönség érdeklődését. Mennyivel inkább akkor, mikor a regényben, ha nem is főszemélyként, egy koronás fejü költőnő is szerepel” ([n. n.] (1891): A román királyné és Vacarescu kisasszony, Vasárnapi Ujság, 38. évf., 30. sz. júl. 26., 489).
20 A 19. század második harmadában két uralkodónőt tartottak a világ legszebb asszonyának. Az egyik Eugenie francia császárné, a másik Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné volt. Az előbbi fekete hajú, kreol bőrű szépség és – mai szóhasználattal élve – igazi divatdiktátor volt. Ám uralma a szépség és a divat területén csak addig tartott, míg férje, III. Napoleon politikai hatalma. 1870-ben le kellett mondania a trónról és a társasági életben vitt vezető szerepéről. Erzsébet ettől a pillanattól kezdve vetélytárs nélkül maradt (vö. [n. n.] (1999): Egy 19. századi sztár: Sissi. Rubicon, 10. évf., 9–10. sz., 48).
21 Az Erzsébet-mítosz magyarországi vonatkozásáról lásd Gerő (2004), Vér (2006a). Magyarországi kultuszának alakulásáról lásd Rákai (2010).
22 Falk Miksát Erzsébet 1866-ban kérte fel arra, hogy a magyar nyelv mellett a magyar történelemre és kultúrára tanítsa (F. Dózsa 1999).
23 Harmath Lujza (1891): Carmen Sylva és kiválóbb nőalakjai. Magyar Bazár mint a Nők Munkaköre, 26. évf., 18. sz., szept. 16., 137–138., 22. sz., nov. 16., 169–170., 23. sz., dec. 1., 178.
24 „Én is hallottam róla pár év előtt, s én is – apró porszem az égitüneményhez – elmentem a kárpátok e felséges tájára s kerestem az alkalmat, hogy e dicskoszorúzta főt, e kiválasztott lényt meglásthassam” (uo. 137).
25 „Egymagára volt hagyatva, de ereje nem törött meg. Ez elhagyatottság közepett egy dicsfény szállt feléje, s ő felismervén égi származását, erős kezekkel megragadta. Azóta ékiti koronáját s néha vakitóbbak sugarai mint amannak. […] E dicsfény nem engedi többé csüggedni, kételkedni, kétségbeesni. Emberi hivatását összevegyiti isteni származásával és e kettős összevegyités adja meg azt a gyönyörü öszhangot, mely úgy megnyeri részére a sziveket” (uo.).
26 „Egészen el voltam bűvölve. Lelkem oda tapadt ez arczra, melyre az élet annyi méltatlan szenvedés barázdáit vonta s alakja, egész lénye kitörölhetlenűl vésődött be emlékembe” (uo.).
27 „Azóta lelkem gyakran imbolygott a kárpátok ez éden kertjében s mig képzeletben hallgatom a Peles gyönyörü regéit, lelkemet igyekszem kiemelni a mindennapiság alantas légköréből, hogy képes legyen megérteni azt a magasan szárnyaló költészetet, mely e bájos tündér-kertben születve, csakhamar túlemelkedik az ország határán s hódit idegen országokat s népeket” (uo.).
28 A háztartási ideológia (domestic ideology) azon, az európai kultúrában az 1830–1840-es évekre kialakult elképzelésen alapult, amely kibékíteni kívánta a nőket a velük kapcsolatosan kialakult három alapvető előfeltevéssel. Ezek a következők: a nők és a férfiak közötti biológiai különbségek természetes következménye, hogy az élet különböző területein tevékenykednek; a nők csak viszonylagos teremtések és személyük a családhoz tartozó férfiakkal való kapcsolatuk révén artikulálódik; harmadsorban pedig a férfiaknak alárendeltek. A háztartási ideológia nem oldotta fel az elkülönülő tevékenységi területekkel kapcsolatos elképzelést, ám morális töltettel kompenzálta a háztartáson belül tevékenykedő nők önértelmezését. Az elkülönülő tevékenységi területek új értelmezése szerint a nő ugyanis spirituálisan éppenséggel felsőbbrendű férfi társánál. Így alakult ki tehát a 19. század második felének középosztálybeli nőképe, az „angyal a házban” (angel in the house) eszményképe, aki földi paradicsommá, mennyországgá varázsolja a publikus szférától határozottan elkülönülő bensőséges családi kört, keresztény-morális befolyást gyakorol férjére és gyermekeire, és így járul hozzá a nemzet előmeneteléhez. A háztartási ideológiáról lásd Hall (1979), Jordan (1999) Langland (1992).