Média válság idején, konferencia visszanézés

Médiakutató 2004 nyár

Térkép

Thor Woje:

Etikai önszabályozás a norvég sajtóban

2004. április 1-én a Fritt Ord (Szabad Szólásért Alapítvány) „Újságírói önszabályozás és etika” címmel konferenciát rendezett az Oslói Egyetem Média és Kommunikáció Tanszékén. Az alábbiakban az egyik, ott elhangzott előadás szövegét közöljük, amely a norvég sajtóetikai bizottság működését ismerteti.

Először is szeretnék köszönetet mondani azért, hogy meghívtak erre a konferenciára. A nevem Thor Woje, a Romerikes Blad című napilap főszerkesztője és a Norvég Sajtó-panaszbizottság elnöke vagyok. Arra kértek fel, hogy ismertessem a bizottság működését, azt, hogy miként kezeljük az etikai kérdéseket és a médiával szembeni panaszokat, és hogy röviden számoljak be eddigi tapasztalatainkról.

A Norvég Sajtó-panaszbizottság teljes mértékben önszabályozó testület. Történetét 1928-ig vezeti vissza. A rendszert mai formájában 1936-ban hozták létre; ekkor bocsátottak ki először etikai kódexet. A norvég hatóságok nem befolyásolhatják sem a bizottság működését, sem az etikai kódexet, sem azt, hogy miként kezeljük a panaszokat.

A bizottság valamennyi tagját a Norvég Újságírók Szövetsége nevezi ki. Ez olyan „ernyőszervezet”, amelyet különböző médiatársaságok és a médiamunkások – újságírók, szerkesztők és tulajdonosok – hoztak létre azért, hogy felügyeljék a norvégiai sajtó etikai és szakmai színvonalát. A szervezet a Pressens Faglige Utvalg, a Norvég Sajtó-panaszbizottság titkári hivatalaként is szolgál.

A bizottság kezdetben csak a nyomtatott sajtó, elsősorban az újságok elleni panaszokkal foglalkozott. A rádióval és a televízióval kapcsolatos panaszokat még a kormány által kinevezett Rádiós és Televíziós Panaszbizottság bírálta el. 1998 óta azonban valamennyi médiummal kapcsolatos panasszal a független Norvég Sajtó-panaszbizottság foglalkozik, beleértve az on-line publikációkat is. Az etikai kódex minden újságíró számára egy és ugyanaz, függetlenül a közlés platformjától. Norvégiában minden médiamunkást ugyanazon etikai normák alapján bírálnak el.

Hangsúlyoznom kell, hogy a bizottság szigorúan elkülöníti a jog és az etika kérdéseit. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy számos olvasó és néző számára a bizottsághoz benyújtott panasz a jogi eljárás helyett választott alternatíva. Ez ugyanis a panaszok elbírálásának igen gyors módját jelenti: az elbírálás öt–hét hét alatt, néha még gyorsabban megtörténik. Fizetni sem kell érte, hacsak a panasztevő nem ügyvéd útján kívánja intézni az ügyet. Ezt azonban senkinek nem kötelező megtenni.

A bizottságnak hét tagja van. Két embert delegál a szerkesztők szövetsége, kettőt az újságírók szövetsége, hárman pedig a nagyközönséget képviselik. Köztiszteletben álló és közismert személyiségekről van szó, akik egyenrangú felekként tárgyalnak a szerkesztőkkel. Általában a „másik” oldalról is ismerik a sajtót. A testület önszabályozó jellegét hangsúlyozandó, a bizottságban többségben vannak a sajtó képviselői, és az elnököt is a médiával foglalkozó szakemberek közül választják ki.

A bizottság július kivételével havonta egyszer ülésezik. Évente egy vagy két alkalommal olyan intézményekben tartunk kihelyezett ülést, ahol újságíró-oktatás folyik, így az ülés az etikai képzés részévé válik.

Bárki fordulhat panasszal a bizottsághoz. Ha azonban a panasztevő nem közvetlenül érintett egy újságcikkben vagy egy műsorban, úgy az érintett fél beleegyezését kell kérnie. A panaszbizottság minden, a nagyközönséget érintő közléssel foglalkozhat. A szerzőnek nem kell az újságíró-szövetség tagjának lennie.

A panaszok beküldésének határideje a közlés napjától számított három hónap. Néhány esetben, különleges körülmények között a határidő lejárta után is elfogadjuk a panaszt. Ilyen esetnek számít például az, ha a panasztevő betegség miatt nem tudta elolvasni a szóban forgó cikket, vagy külföldön tartózkodott.

A Norvég Újságírók Szövetsége általános titkárságának önállóan is jogában áll panaszt emelni. Ez minden évben megtörténik néhányszor, olyan általános elvi érvényű esetekben, amelyek nyilvános vitát robbanthatnak ki.

A bizottság elsősorban az etikai kódex alapján bírálja el a panaszokat. Ezt a szabályzatot különböző sajtószervezetek hozták létre, és a nyomtatott sajtóra, a televízióra, a rádióra és az internetre egyaránt vonatkozik. Megjelenése óta nyolcszor írták át, legutoljára 2001 decemberében. 1998-ban a szerkesztőségi cikk formájában megjelenő hirdetésekre és a szponzorációra vonatkozó szabályokkal egészítették ki. Az etikai kódex meghatározza a sajtó társadalmi szerepét, és hangsúlyozza a sajtó integritásának és felelősségének szükségességét. Részletesen foglalkozik az újságírói magatartással, a sajtónak a forrásokhoz való viszonyával, beleértve a források védelmét és ellenőrzésük szükségességét is. Kiemeli, hogy a sajtónak ismertetnie kell a feltételeket a forrásokkal és az interjúalanyokkal, különös tekintettel azokra, akik esetleg nincsenek teljes mértékben tisztában állításuk hatásával. A kódex részletes instrukciókat nyújt az olyan esetekre is, amelyekben a sajtónak különösen figyelnie kell arra, amit közöl.

Az utolsó módosítás során keletkezett új paragrafusok külön foglalkoznak a gyerekek jogaival, az újságírók viselkedésével és módszereivel, az interneten közölt kereskedelmi tartalom és a szerkesztői anyag elkülönítésével, valamint azzal, hogy miként kell etikusan eljárni a digitális chatelés és beszélgetés során, hiszen ezek szövege nincs előre megszerkesztve.

Az etikai kódexet a bizottság számos elvi érvényű határozata egészíti ki. Ilyenek például a reklámra vonatkozó etikai elvárások vagy az a történelmi dokumentum, amely a szerkesztők jogaira és feladataira vonatkozik, valamint az olyan helyi etikai szabályzatok, amelyeket az etikai kódex kiegészítéseként írtak.

Mi történik, ha egy sajtóorgánum megsérti az etikai kódexet? A Sajtó-panaszbizottság állásfoglalását a normasértő orgánumnak azonnal és teljes terjedelemben közölnie kell, szembetűnő helyen. A bizottság logójának az állásfoglalás alatt kell szerepelnie. A rádió és a televízió esetében a szabály az, hogy az állásfoglalást főműsoridőben kell nyilvánosságra hozni. Ebben az esetben az állásfoglalás rövidítve, a média jellegéhez igazítva jelenik meg. Ha valaki nem a megfelelő formában közli a bizottság állásfoglalását, másodszor is megsérti a szabályzatot. Néhányszor erre is volt példa.

A bizottság nem szab ki díjat a panaszok elbírálásáért, és nincsen egyéb büntetőintézkedés, mint a közléssel kapcsolatos állásfoglalás. Ugyanakkor a Norvég Újságírók Szövetségének valamennyi tagja elfogadta a szabályzatot azáltal, hogy valamely újságíró-szervezet tagja lett, és egyetlen olyan esetet sem jegyeztek fel, amikor valaki visszautasította volna az állásfoglalás publikálását. A bizottság állásfoglalásai jó ideje az interneten is hozzáférhetők.

A sajtó elleni panasztevés lehetősége viszonylag közismert tény Norvégiában. Ez főleg annak köszönhető, hogy számos napilap naponta ír a bizottság létezéséről. Ennek, valamint a rádió és a televízió elleni panaszok kezelésének eredményességét jelzi, hogy az utóbbi években mind több panasz merült fel. 1998 óta körülbelül 200 panaszt bíráltunk el. Tavaly csökkent a panaszok száma. Azt hiszem, ez a véletlen műve, és nem egy új tendencia jele.

Statisztikai adatok

  2003 (2002) (2001)
Beérkezett panaszok 183 (207) (216)
Elbírált panaszok 179 (188) (216)
Állásfoglalások 113 (123) (134)
A kódex megsértésének esetei 55 (41) (48)
Kritikák 7 (10) (7)
Szabálysértés nélküli esetek 51 (72) (79)
Egyszerű eljárás 29 (21) (31)

2004. IV. 01., Thor Woje

A statisztikák a bizottság kritikus hozzáállásáról tanúskodnak. A leggyakrabban a 4.14-es paragrafust sértik meg. Eszerint „amennyiben lehetséges, azoknak, akiket valamivel megvádolnak, lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a tényszerű állításokra azok megjelenésével egy időben válaszoljanak”. Egy másik, gyakran megsértett szabály a 4.4-es paragrafus, amely szerint „ügyelni kell arra, hogy a főcím, a bevezetés és a lead ne állítson többet annál, mint ami a szövegben szerepel”. Tavaly több alkalommal is megállapítottuk annak az új szabálynak a megsértését is, amely a gyerekek védelmét írja elő (ez a 4.8-as paragrafus).

Hol tartunk ma a tapasztalatok szerint?

A politikusok időről időre felvetik, hogy szükség van a kormányzat beavatkozására, azaz arra, hogy törvény szabályozza a médiaetikai kérdéseket. E reakciók konkrét esetekhez, médiabeszámolókhoz kapcsolódtak. Ilyen felvetésre azonban már elég hosszú ideje nem volt példa, a politikusok hallgatnak. Ennek az az egyik legfőbb oka, hogy jól működő rendszert hoztunk létre. Valamennyi médium elfogadja és követi az etikai kódexet.

A bizottságot a média és a nagyközönség egyaránt elfogadja, ami kiváltotta a politikusok tiszteletét is. Erről tanúskodott az is, hogy felszámolták a Rádiós és Televíziós Panaszbizottságot. A kormány ekkor nem követelte olyan új rendszer létrehozását, amely sajtóombudsmanra és egy kormány által felügyelt testületre épülne. Ehelyett a független önszabályozási rendszer támogatása mellett döntött, és a Sajtó-panaszbizottságra bízta a televízió és a rádió elleni panaszok elbírálását is.

A bizottság elfogadottságában véleményem szerint szerepet játszik a Norvég Újságírók szövetsége főtitkárának, Per Edgar Kokkvold úrnak a tevékenysége is. Ő gyakran szerepel a médiában az etikai kérdésekről folytatott vitákban, bírálja az újságírók magatartását, valamint azokat az újságcikkeket és műsorokat, amelyek szerinte megsértik az elvárható etikai normákat. Kijelentéseit a bizottság működésétől függetlenül kell megtennie, és szerintem ezt megfelelő módon teszi.

Nézetem szerint a bizottság elfogadottságát az is elősegíti, hogy maga a norvég sajtó is egyre gyakrabban és egyre kritikusabban szól saját szerepéről. Az önkritika a komolyságot és az integritást szolgálja, ugyanakkor előfeltétele annak is, hogy a sajtó a jövőben is képes legyen kritikusan viszonyulni a társadalomhoz.

Az utóbbi években gyakoribbá váló panaszok ellenére, azt hiszem, joggal állíthatjuk, hogy a norvég sajtó etikai normái általában megfelelőek. Természetesen még sokat kell dolgoznunk egy még jobb sajtó létrehozásán. Magától értetődő módon az a célunk, hogy még ritkábban sértsék meg a szakmai normákat, és ezért még tennünk kell. De van egy hatékony és jól működő önszabályozó rendszerünk – tulajdonképpen Európában ez az egyik legjobban működő ilyen rendszer. És mindaddig, amíg elismerés övezi a működését, sem a politikusoknak, sem másoknak nem kell egy jobb rendszer megteremtését sürgetniük.

Végül is a sajtó maga dönti el, hogy meddig tart ki ez a helyzet. A sajtónak magának kell felelősnek és hitelesnek lennie ahhoz, hogy megteremtse az önszabályozás feltételeit.

Köszönöm a figyelmüket!

Angolból fordította: Papp Vera

Támogass adód 1%-ával

Lapunk, a Médiakutató nem kér és nem kap állami támogatást. Olvasóink adományaiból, egy magáncég támogatásából, az eladott példányok árából tartja fenn magát. Cserébe évente négy lapszámmal jelentkezünk nyomtatásban és online. Online formában lapunk ingyen, regisztráció nélkül olvasható. Szerkesztőink és bírálóink társadalmi munkában dolgoznak.
A Médiakutató immár 22 éve első közlésben jelenteti meg fiatal és szenior magyar és külföldi kutatók munkáit a médiajog, a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről. Számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben.

Kérjük, hogy személyi jövedelemadód 1 %-ával támogasd a Médiakutató Alapítványt! Adószámunk: 18687941-2-42

Médiakutató YouTube csatornája

Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink