Média válság idején, konferencia visszanézés

Médiakutató 2009 ősz

Új média

Bajomi-Lázár Péter:

Hírközlés tegnap és ma

A kommunikáció történetéből tudjuk: valahányszor megjelent egy új médium, a társadalmi nyilvánosság megváltozott. Vajon a legújabb médium, az internet – és vele a blogok, a kommentek, a fórumok, a chatszobák és az elektronikus levelezőlisták – megjelenése milyen hatást gyakorol a nyilvánosság működésére? Írásomban azt vizsgálom, az új médium megjelenése javít-e a hírközlés minőségén, és ezzel közelebb visz-e a racionális politikai döntéshozatalt megkönnyítő, ideálisnak tartott nyilvánossághoz.1

A nyilvánosság átalakulása

Valahányszor megjelent egy új médium, a társadalmi nyilvánosság megváltozott. A kommunikáció történetéből az átalakulás három forgatókönyvét ismerjük. Az egyik esetben az új médium teljesen felvált egy régit: a nyomtatott könyv megjelenése (kb. 1450) után például eltűntek a kézzel másolt kódexek. A másikban az új médium csak a háttérbe szorít egy régit: miután megnyitották az első mozitermeket (1907), sok színházat be kellett zárni. A harmadikban pedig az új médium funkcióváltásra kényszerít egy régit: miután megjelent a rendszeres műsort sugárzó rádió (1919) és televízió (1946), a napilapok már nem a friss hírek gyors közlésére törekedtek (hiszen e téren nem versenghettek új riválisaikkal), hanem az események részletes ismertetésében találták meg új szerepüket. Figyelemre méltó, hogy a változás üteme egyre gyorsul: a nyomtatott könyvnek még három évszázadra volt szüksége ahhoz, hogy az „egész” Földet meghódítsa, a televíziónak csupán három évtizedre (vö. Giovannini, ([1987] 1993; Briggs & Burke, [2002] 2004). A civil világháló csak szűk két évtizede, 1990-ben jelent meg, de a fejlett országokban – különösen a fiatalabbak körében – mára az első számú médiummá vált.2

A nyilvánosságot persze nemcsak az új médiumok megjelenése, hanem a kisebb léptékű technológiai fejlődés is formálja. A hírközlés tartalmát, formáját és sebességét befolyásolják azok az innovációk, amelyek a nyomdaiparban, a közlekedésben vagy az általános médiakörnyezetben mennek végbe. A kommunikációtörténet erre az átalakulásra is számos látványos példát kínál. A kézzel írt hírlevelek még kronológiai rendben számoltak be az eseményekről, a nyomtatott lap megjelenése (1605) után azonban az újságírók fokozatosan áttértek a „fordított piramis” alakú hírek közlésére, vagyis az eseményekről immár nem kronológiai, hanem fontossági sorrendben tudósítottak. A dolog magyarázata a tördeléstechnika kezdetlegességében rejlett: a lap alján szereplő tudósítások vége néha lemaradt a papírról, így az olvasó épp azt nem tudta meg, milyen kimenetele volt egy-egy eseménynek. Az újságírók egy része ezért beszámolóit immár a következményekkel kezdte, és csak ezek után írta le az előzményeket (Høyer, [1998] 2001). Később a papírgyártás gépesítése (1799), majd a gőznyomda feltalálása (1810) lehetővé tette a hírlapok példányszámának növelését és áruk csökkentését, ami a populáris stílusú és tartalmú tömeglapok: a „filléres sajtó” megjelenéséhez vezetett.3 Az első hírügynökség megalapítása (1832) megkönnyítette a hírek begyűjtését, így a lapok bővíthették tematikájukat. A Washington és Baltimore közötti távírókábel felhúzása (1844), majd az Atlanti-óceán alatti, Londont és New Yorkot összekötő távírókábel lefektetése (1866) felgyorsította a korábban postakocsin vagy hajón szállított hírek közlését, és – mivel minden egyes, távíróval közvetített szóért fizetni kellett – hozzájárult a „hírparadigma” létrejöttéhez: a puszta tényekre szorítkozó tudósítás kialakulásához. Valamivel később az élvezhető minőségű sajtófotó megjelenése (1873) arra ösztönözte az újságírókat, hogy előnyben részesítsék azokat a híreseményeket, amelyekhez képet is tudtak mellékelni. Ez pedig együtt járt az álesemények térhódításával: a politikusok igyekeztek olyan, látványos politikai rendezvényeket szervezni, amelyekre meghívhatták az újságírókat – vagyis a hírmédia immár nemcsak utó-, hanem előidejű szereplője is lett az eseményeknek: olyan tényezővé vált, amelynek reakcióit a politikusok előre bekalkulálták kommunikációjukba. A 20. század elején megjelent filmhíradók, majd a 20. század közepén elterjedt tévéhíradók pedig már (szinte) csak azokról az eseményekről számoltak be, amelyekhez mozgóképes tudósítást is tudtak mellékelni (Briggs & Burke, [2002] 2004; Barbier & Lavenir, [2000] 2004). Ugyanakkor persze mindig kérdéses, hogy a technológiai invenciók hoztak-e változásokat a nyilvánosságban, vagy ellenkezőleg: a változás igénye vezetett a technológiai invenciók ki­kísérletezéséhez (Schudson, 1978).

Hasonló átalakulásnak vagyunk ma is tanúi. A legújabb médium, a civil internet megjelenése ismét messzemenő változásokat hozott általában a nyilvánosságban és különösen a hírközlésben. Vajon melyik forgatókönyv lép életbe? Az új médium „megöli” a régit, a nyomtatott sajtót, vagy csupán funkcióváltásra kényszeríti? És milyen hatást gyakorol az internet – és vele a blogok, a kommentek, a fórumok, a chatszobák és az elektronikus levelezőlisták – megjelenése a nyilvánosság működésére?4 És az internet megjelenése által generált változások vajon elősegítik-e a politikai hírközlés hatékonyságát, vagy másképpen: kedveznek-e a demokratikus politikai participációt elősegítő, kritikus vitát és racionális döntéshozatalt megkönnyítő nyilvánosság kialakulásának (lásd még Sparks, [2001] 2007; Papacharissi, 2003)?5 Az alábbiakban azt vizsgálom meg, milyen változásokat hozott az internet megjelenése a nyomtatott sajtó üzleti stratégiájában és általában a hírközlés hagyományos gyakorlatában.

Az internet és a nyomtatott sajtó versenye: változások az újságok üzleti stratégiájában

Az egyik lényeges kérdés tehát az, hogy van-e egyáltalán jövőjük a nyomtatott napilapoknak, vagy a papíralapú hírsajtó négy évszázados sikertörténete véget ér a 21. században. Sokan érvelnek úgy, hogy a web és a wap előbb vagy utóbb biztosan kiszorítja a papíralapú hírközlést. Philip Meyer médiakutató például tudni véli, hogy az utolsó nyomtatott újság 2040 áprilisában fog megjelenni (idézi Jensen, 2008).

Hogy e jóslatok beválnak-e, ma még aligha tudható. Az mindenesetre bizonyos, hogy a nyomtatott sajtót már nem először „temetik”: a kiadók hasonlóan borúlátóak voltak a rádió megjelenése után is. Ezt illusztrálta a „sajtó–rádió-háború” az Egyesült Államokban az 1920-as és az 1930-as években: a kiadók ekkor – attól tartva, hogy a rádiók elveszik közönségüket – lapjaikban nem voltak hajlandók közzétenni a rádiók műsorát, illetve igyekeztek megakadályozni, hogy a rádióállomások átvegyék a hírügynökségek híreit. A kiadók az Egyesült Királyságban is sikerrel gyakoroltak nyomást a rádióra: itt sikerült elérniük azt, hogy a BBC este sugárzott ötperces összefoglalókra korlátozza hírszolgáltatását (lásd Bajomi-Lázár, 2008). Mint tudjuk, a „háborút” végül a rádió nyerte: ma már alig akad olyan állomás, amely ne közölne rendszeresen híreket. Igaz, a lapok is fennmaradtak.

Az is bizonyos, hogy a nyomtatás időtálló és jól archiválható technológia. Jellemző, hogy az első nyomtatott kiadványból, Gutenberg Bibliájából még ma, közel 560 évvel később is megvan negyven-egynéhány példány. A nyomtatott termékek egyelőre behozhatatlan előnye az online tartalmakkal szemben az is, hogy olvasásukhoz az olcsó papíron kívül nincs szükség hordozóeszközre, így szinte bárhol és bármikor – akár az online infrastruktúrától távol is – olvashatók.

Ugyanakkor viszont az is kétségtelen, hogy a világhálónak már ma megvan az első áldozata: a lapok délutáni kiadása. Magyarországon 1998-ban szűnt meg a reggeli és délutáni kiadással is jelentkező utolsó napilap, a Kurír (igaz, a lap bezárásában szerepet játszott az országos kereskedelmi televíziócsatornák működésbe lépése és némi politikai nyomásgyakorlás is). Azóta az újságok csak kivételes esetekben – legutoljára 2001. szeptember 11-én – dobtak piacra délutáni kiadást.

A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a médiakörnyezetben végbemenő változások hatására a nyomtatott hírsajtó megint átalakul. Az üzleti stratégiájában folyó átalakulás négy tendenciája már ma is jól érzékelhető. Először is: az egyre intenzívebb hírversenynek köszönhetően a „szeriőz” sajtótermékek új, kisebb méretű, „kompakt” formával lépnek piacra – így tett például a Times és a Guardian is. Ez egyben azt is jelzi, hogy a nyomtatott lapok a házon kívüli időtöltésre szakosodnak, vagyis azokat az élethelyzeteket – különösen a tömegközlekedési eszközökön töltött időt – célozzák meg, amikor közvetlenül sem a rádióval, sem a televízióval, sem az internettel nem kell megmérkőzniük a közönség figyelméért. Kérdéses persze, hogy e téren nem fenyegeti-e őket az egyre olcsóbb wi-fis laptop, a nagy képernyőjű mobiltelefon és a rádiós mp3-készülékek gyorsuló térhódítása.

Másodszor: megjelentek a piacon az olvasó számára ingyenes, pusztán hirdetésekből fenntartott napilapok – ezt illusztrálja például a Metro(pol) nemzetközi sikere. Hosszú távon azonban a pusztán a hirdetésekből élő lapokat is fenyegetik az új médiumok, amelyek nemcsak az olvasókat, hanem a hirdetőket is elhalászhatják előlük.

Harmadszor: egyes fizetős kiadványok kisebb, mellékletként csomagolt ajándékokkal – például CD-vel, CD-ROM-mal, DVD-vel– igyekeznek megőrizni olvasóikat (a nyomtatott sajtó átalakulásáról lásd még Fábián, 2008). Az újság lassan multimédiás termékké alakul át. Csakhogy ezzel éppen az egyik vonzerejét: olcsóságát veszítheti el. Ráadásul elképzelhető, hogy a jövőben az ingyenesen letölthető tartalmaknak köszönhetően az efféle csatolt termékek egyre kevesebb felhasználót vonzanak majd.

Végül, de nem utolsósorban: a politikai lapok szinte kivétel nélkül megjelentek a világhálón is. Bár akadnak köztük olyanok, amelyek egy ideig előfizetéshez kötötték az online változat használatát (ilyen volt például a New York Times 2005 és 2007 között), a jövő útja valószínűleg az ingyenes hozzáférésé. A napilapok túlélésének egyik eszköze éppen az lehet, ha hosszabb távon csak online változatban jelennek meg, a weben kamatoztatva a nyomtatás korában felhalmozott évtizedes (vagy évszázados) elismertségüket – vagyis a nyomtatott és az online média konvergenciája a közöttük lévő határok teljes felszámolódásához vezet.

A régi és az új média közötti verseny kimenetele még nyilvánvalóan bizonytalan. Egyelőre csak az látszik, hogy az internet és a nyomtatott újság egyaránt változik, azaz az új versenyhelyzetre mindkettő folyamatos alkalmazkodással válaszol. Az, hogy a nyomtatott újság fennmarad-e, attól függ, képes lesz-e továbbra is megújulni.

Hivatásosok és civilek: változások az újságok hírközlési gyakorlatában

Az internet és vele a civil újságírás – az angol szakzsargonban: civic vagy citizen vagy public vagy participatory vagy grass root journalism – megjelenése új versenyhelyzetet teremtett, amely nagyban befolyásolja a profi újságírók hírközlési gyakorlatát is (Deuze, 2003; Barta, 2007; Bodoky, 2008).6 Nézzünk néhány olyan, a hírközlésben megkezdődött változást, amely már ma is tapasztalható, és amely valószínűleg a jövőben is folytatódni fog!

1. Rövidebb hírciklus. Az újabb és újabb médiumok megjelenése az elmúlt évszázadokban lerövidítette a hírciklust. Az első újságok még az előző hónapok vagy hetek – néha évek – eseményeiről tudósítottak, az első napilapok az eltelt 24 óra történéseiről. Majd megjelent a lapok délutáni kiadása, immár 12 órásra kurtítva a hírciklust. Később sugározni kezdtek azok a rádiók és televíziók, amelyek óránként vagy ennél is gyakrabban közöltek híreket. A friss hírekről percről percre beszámoló online hírlapok megjelenésével még gyakoribbá vált a hírközlés; a hírciklus fogalma gyakorlatilag értelmét vesztette. A hírek gyors, lehetőleg valós idejű közlésének igénye ma arra készteti az újságírókat, hogy a tudomásukra jutott információkat mielőbb nyilvánosságra hozzák – nemegyszer anélkül, hogy kellő alapossággal feltárnák azokat.

2. Intenzívebb hírverseny. A bulvár az egyik legősibb médiaműfaj, de tömegessé csak a 19. század közepe táján, a „filléres sajtó” megjelenésével vált; az első, mai értelemben vett bulvárlap az ennél is később megjelent angol Daily Mirror (1903) volt (Gripsrud, [1999] 2007). A bulvártudósítások száma a 20. század első felében-közepén megjelent kereskedelmi rádiókkal és televíziókkal tovább nőtt. Az online hírlapoknak és más webes felületeknek köszönhetően ismét bővült a hírforrások száma. Soha annyi médium nem versengett még a közönség figyelméért, mint ma, miközben a közönség létszáma – legalábbis a fejlett országokban a második világháború utáni évtizedekben – csak korlátozott mértékben gyarapodott. Az egyre intenzívebb hírverseny felgyorsítja a bulvárosodás folyamatát. A közönségért vívott küzdelemben csak az marad talpon, aki képes magához ragadni és megőrizni az emberek figyelmét, erre pedig a b-betűs tematika – a balesetekről, bűnügyekről, botrányokról szóló tudósítás – a legalkalmasabb. Ráadásul az online felületek tulajdonosainak pontosabb visszajelzéseik vannak arról, hogy a közönséget milyen témák érdeklik, mint a hagyományos nyomtatott újságokéinak: nemcsak az egyes lapok eladott példányszámából, hanem a különböző írások letöltésszámából is tudhatják, mi érdekli igazán az embereket. A statisztikák pedig egyértelműen azt mutatják, hogy a bulvártémák iránt van a legnagyobb kereslet. Ez szerepet játszhatott abban, hogy ma már az olyan, hagyományosan a minőségi hírközlésre szakosodott lapoknak is van pletykarovatuk, mint például a már említett New York Times (lásd Császi, 2003).

3. Nagyobb híréhség. A hírciklus lerövidülése egyre több hírre teremt keresletet – csakhogy ennyi hírérdemes esemény nem történik. Sokasodnak azok az álesemények: sajtótájékoztatók, koszorúzások, nyilvános viták és PR-rendezvények, amelyeket pusztán azért szerveznek, hogy a média tudósítson róluk (lásd Angelusz, 2003). A spin doctorok egymás után szállítják ezeket a médiának, de még ez is kevés: maga a média is gyárt áleseményeket. Azért ismerteti meg a nagyközönséggel a valóság-show-k szereplőit, a Megasztár jellegű rendezvények celebjeit, hogy később is nyomon követhesse életüket, és bulvárrovatait megtölthesse a róluk szóló, kétes hírértékű hírekkel.

4. Nagyobb hírmerítés. A hagyományos újságírás egyik korlátja az információforrások limitáltsága: azok az események, amelyeknek egyetlen hírügynökségi alkalmazott, egyetlen hivatásos újságíró sem volt tanújuk, jellemzően nem vagy csak késve kerültek be a hírekbe, így a nyilvánosság számára meg sem történtek. A civil újságírók sokaságának megjelenése azonban azt is jelenti, hogy szinte mindenre van tanú, aki beszámol a történtekről a neten, gyakran mobiltelefonján készített álló- vagy mozgóképpel is kiegészítve információit. Példa erre a 2006-os bangkoki katonai puccs: erről elsőként egy thaiföldi tinédzser tett közzé képes beszámolót blogján, amelyen egyébként a divat kérdéseivel foglalkozott (lásd Bodoky, 2008). És példa erre a 2009 júniusában Teherán utcáin kitört forrongás is, amelyről – miután a külföldi tudósítókat kiutasították Iránból – a hazai „civil újságírók” interneten keresztül terjesztett filmfelvételeiből tájékozódhatott a világ.

5. Új hírkontextus. A hivatásos újságírók által prezentált hírek felkínálnak valamilyen, a közlő elképzeléseinek megfelelő elsődleges olvasatot, de nem nyújtanak lehetőséget a felhasználónak arra, hogy a nyilvánosság előtt szálljon vitába ezzel az üzenettel. A világhálóra más médiumokból vagy eredeti tartalomként felkerülő hírek mellett azonban rögtön megjelennek a civilek kommentárjai. A tudósítások eredeti üzenete így azonnal „gellert kap”: e nemegyszer gunyoros hangvételű vagy éles hangnemben vitatkozó kommentárok új információkkal, új szempontokkal egészítik ki. A kritikai reflexiók új értelmezési közegbe helyezik a híreket. Így az új médiában az üzeneteknek egyszerre több, párhuzamos, egymást kiegészítő vagy egymással vitatkozó olvasatuk jelenik meg. A hírek jelentését korábban meghatározó hivatásos újságírók elveszítik ideológiai hegemóniájukat.

6. Erősebb hírkontroll. A hagyományos médiumok híreit a felhasználók rendszerint kizárólagos módon fogyasztották: kevesen akadtak olyanok, akik több napilapot is elolvastak vagy több tévéhíradót is végignéztek volna. A világháló azonban csökkenti azokat az anyagi, dologi és időbeli korlátokat, amelyek eddig útját állták annak, hogy több forrásból tájékozódjanak. A felhasználók könnyedén elolvashatják az egyazon eseményről szóló, de különböző felületeken megjelenő, nemegyszer különböző vagy egymásnak ellentmondó információkat tartalmazó és különböző értelmezéseket felkínáló tudósításokat. Összevethetik egymással a versengő hírnarratívákat: felfigyelhetnek a köztük lévő ellentmondásokra és ütköztethetik az események eltérő olvasatait.

7. Új tematizáció. A hivatásos újságírók többé-kevésbé konszenzusos szakmai normákat követve szelektálnak a hírérdemes események között. Egészen a közelmúltig az „információk kapuőrének” szerepét töltötték be. Ők döntötték el, hogy a világban nap mint nap történő, szinte végtelen számú eseményből mit emelnek be a tudósításokba. A civil újságírók azonban más, a hagyományos szakmai megfontolásokat nemegyszer nélkülöző szempontok alapján emelnek napirendre egyes témákat. Ugyanakkor az is jellemző gyakorlattá vált, hogy az online hírlapok személyes blogokra utaló linket helyeznek el nyitóoldalukon. A világhálónak köszönhetően a profi újságírók egyre kisebb, a civilek egyre nagyobb szerepet játszanak a közbeszéd tematizálásában. Jellemző, hogy egyes, nagy horderejű ügyek először a blogoszférában jelentek meg, mert a hivatásos újságírók nem kívántak velük foglalkozni – ezt illusztrálja például az 1998-as Monica-gate vagy Mark Foley amerikai republikánus képviselő 2006-os pedofíliabotránya (lásd Bodoky, 2008; Jankovics, 2008).

8. Növekvő forráshiány. A média története során egyre nőtt a hírmédiumok száma. Kezdetben csak néhány lap, majd rádióállomás és televíziócsatorna állt a közönség rendelkezésére, később – különösen a 20. század második felétől – egyre több és több. Eközben a közönség is felaprózódott: egy-egy médium ma jellemző módon kevesebb embert ér el, mint korábban (e szabály alól legfeljebb a műholdas televíziók jelentenek kivételt). A csatornák számának bővülése és a közönség fragmentálódása (Papacharissi, 2003; Castels, [2005] 2007), illetve a reklámpiac fragmentálódása megrengetni látszik a hagyományos médiumok piaci helyzetét. Az új média „elhalássza” a felhasználókat és a hirdetőket a régi média elől: az internet reklámpiaci részesedése évről évre emelkedik, miközben a nyomtatott sajtóé folyamatosan apad.7 A csökkenő piaci részesedés kisebb bevételhez vezet, a bevételcsökkenés pedig a kiadások visszafogását vonhatja maga után. A hagyományos médiumok egyre kevesebb pénzt képesek visszaforgatni a hírgyártásba. A forráshiány egyes hivatásos újságírók munkakörülményeinek romlásához, ez pedig alacsonyabb színvonalú hírszolgáltatáshoz vezethet.

9. A copy+paste újságírás. A média történetében az elmúlt évszázadokból is számos példát találunk arra, hogy az újságírók a plagizálás becstelen eszközéhez folyamodtak. Az efféle visszaélések azonban korábban ritkák voltak – vagy ritkán derültek ki. A világháló megjelenésével azonban a korábbinál jóval gyakoribbá vált a mások információit és gondolatait kölcsönvevő újságírás – és könnyebben le is lepleződik. A hivatásos újságírók egyre kevesebb időt töltenek a terepen, és egyre többet az íróasztalnál (Deuze, 2003). Egyre kevesebb tartalmat állítanak elő önállóan, és egyre többször vesznek át, nemegyszer szóról szóra, másutt már közölt híreket – feledve az adatok többszörös ellenőrzésének évszázados követelményét.

10. Több koholmány. A hírközlés klasszikus eszközeivel ábrázolt, valószerű, de ténylegesen soha meg nem történt eseményekről szóló „kacsák” a régi médiában is voltak (lásd Bajomi-Lázár, 2008), de az új média természeténél fogva különösen kedvez az efféle közléseknek. A hivatásos újságírók többnyire a saját nevük alatt tették és teszik közzé az információkat, a kibertérben azonban tömegesen jelennek meg az anonimitásba burkolózó vagy álnéven publikáló civilek. A névtelenségben elvész a közlésért vállalt felelősség. A civil újságírók kezét nem kötik a szakmaetikai kódexek; esetükben hiányoznak az etikailag vitatható közléseket értékelő és szankcionáló etikai bizottságok és hír­ombudsmanok is. Bár számos olyan civil újságíró is van, akinek presztízse vetekszik a hivatásos újságírókéval, mégis: a civilek között akadnak olyanok is, akik a weben egyre gyakrabban röppentenek fel koholmányokat, amelyek célja nem más, mint a hivatásos újságírók és a nagyközönség megtévesztése vagy megtréfálása. E gyakorlat iskolapéldája a japán „bonszájmacskát” ábrázoló kép, amely bejárta az internetet. A lelepleződött koholmányok az „igaz” hírekbe vetett bizalmat is megtépázhatják (lásd még Wild & Dull, 2008).

11. Az „ötödik hatalom” megjelenése. A demokratikus sajtót a 18. század vége óta szokás a negyedik hatalomként emlegetni. A sajtó a többi hatalmi tényezőt – Edmund Burke szerint a három rendet: a polgárságot, a nemességet és a klérust, a Montesquieu nyomán elterjedt későbbi felfogás szerint a három hatalmi ágat: a döntéshozó, a végrehajtó és a bírói hatalmat – hivatott ellenőrizni (lásd még Horvát, 1997). A világhálóval azonban a professzionisták mellett megjelentek a civil zsurnaliszták, akik a hagyományos médiumok által feltárt információkat is ellenőrzik. Itt van a negyedik hatalmat is ellenőrző ötödik hatalom, amint azt a 2004-ben történt Rathergate-ügy is példázza: ekkor amerikai bloggerek a CBS televízió hírműsorában közölt téves információkat cáfolták (Rowbottom, 2007).

12. Az online médiakritika megjelenése. Az új médiumon feltűntek azok a véleményoldalak is, amelyek az alkalmazott médiakritika eszközeként működnek. Ezek a többnyire hivatásos újságírók által szerkesztett honlapok – például a www.mediachannel.com és a http://mediablog.hvg.hu/ – „az újságírásról szóló újságírást” (Deuze, 2003: 64) testesítik meg. A szakmai önreflexiót hivatottak elősegíteni, ezzel pedig hozzájárulhatnak a hírközlés gyakorlatának javításához.

Az új média átalakította a régit, a civil újságírás felforgatta a hivatásos újságírást. A helyzet persze az itt leírtnál is szövevényesebb. A nyilvánosság leírására sokáig jól bevált régi fogalomkészlet egyre nehezebben használható: a civilek belépésével elmosódik a határ az „elitnyilvánosság” (Sparks, [2001] 2007; Papacharissi, 2003) és a „plebejus nyilvánosság” (Császi, 2008) között; sőt a nyilvános és a magánszféra közötti határ is elhalványul, így a nyilvánosság fogalma is nehezen értelmezhetővé válik. Elmosódik a régi és az új média, a hivatásos és a civil újságíró közötti határvonal is. A nyomtatott újságok, a rádiók és a tévék tartalma a neten is hozzáférhetővé vált, az online média pedig kitermeli a klasszikus hírközlési elveket követő saját portáljait. Ma már számos hivatásos újságíró magánemberként is jelen van a weben, egyes civilek pedig profikká váltak: blogjaikat akár többen olvassák, mint egy-egy napilapot.8 Hogy hosszabb távon mindez milyen következményekkel jár, ma még kiszámíthatatlan.

Összegzés

Már most biztos, hogy az új média megjelenésével megnőtt a médiapiaci versenyzők száma, és intenzívebbé vált a közönségért folytatott verseny. És bár a sokszínűség növekedésétől és a verseny intenzívebbé válásától azt várhatnánk, hogy a hírközlés minőségének javulásához vezet, ezzel pedig közelebb visz a racionális-kritikus nyilvánosság ideáljához, az itt leírt változások arra utalnak, hogy az új média megjelenése nem egyértelműen jár ilyen hatással. Néhány fejlemény ugyan tényleg javíthatja a hírközlés minőségét és megkönnyítheti a hírek értelmezését, vagyis közelebb vihet a racionális-kritikus nyilvánosság ideáljához: ilyen a nagyobb hírmerítés, az új hírkontextus, az erősebb hírkontroll, az új tematizáció, valamint az ötödik hatalom és az online médiakritika megjelenése. A többi új fejlemény azonban inkább a hírközlés hagyományos értékeinek elvesztéséhez, így pedig a nyilvánosság hagyományos értékeinek csorbulásához vezethet: ilyen a rövidebb hírciklus, a bulvárosodás, az álesemények gyakoribbá válása, a növekvő forráshiány, a copy+paste újságírás terjedése és a koholmányok számának növekedése.

Az internet megjelenése nyomán a nyilvánosságban végbement változásokról itt összeállított lista természetesen nem teljes. További kutatást érdemelne például annak a vizsgálata, hogy miként alakította át a világháló az embernek a tudáshoz való viszonyát. Megkockáztatható az a feltevés, hogy – akárcsak egykor, a nyomtatott könyv megjelenése után (vö. Briggs & Burke, [2002] 2004) – az információforrások gazdagodása most is a tudás további destabilizálódását vonta maga után, hiszen egyazon dologról ellentmondó információk sokasága lát napvilágot. Nem kevésbé érdekes kérdés az, hogy a világháló milyen hatást gyakorol a nyelvre. E téren azt a hipotézist fogalmazhatjuk meg, hogy – szemben a könyvnyomtatással, amely az írott és a beszélt nyelv szabályainak elkülönülését vonta maga után, és hozzájárult a szigorú helyesírási normák kialakulásához – a gondos korrektorok kontrollja alól egyre jobban kikerülő internet korában az írott és a beszélt nyelv megint közeledik egymáshoz: az írott nyelv egyre jobban hasonul a beszélt nyelvhez, a helyesírás szigorú szabályai pedig veszítenek normaértékükből. A nyelvi szabályok felpuhulása pedig csökkentheti a kommunikáció hatékonyságát, így ugyancsak hatást gyakorolhat a nyilvánosság minőségére.

Felhasznált irodalom

Angelusz Róbert (2003): Amíg hírekként megjelennek… Az eseményektől a hírekig. Jel-Kép, 3. sz. 3–23.

Bajomi-Lázár Péter (2008): Média és társadalom. Budapest: PrintXBudavár Zrt. & Médiakutató Alapítvány.

Barbier, Frédérick & Lavenir, Catherine Bertho ([2000] 2004): A média története. Diderot-tól az internetig. Budapest: Osiris Kiadó.

Barta Judit (2007): „Ha nem megy ellenük, csináld velük”. Az Index hírportál és a civil újságírás. Médiakutató, ősz, 115–123.

Bodoky Tamás (2008): Támad a civilmédia: minden ötödik Index-olvasó blogol. Médiakutató, nyár, 57–69.

Briggs, Asa & Burke, Peter ([2002] 2004): A média társadalomtörténete. Gutenbergtól az internetig. Budapest: Napvilág Kiadó.

Castells, Manuel ([2005] 2007): Az új média és a tömegközönség diverzifikálódása. In: Angelusz Róbert & Tardos Róbert & Terestyéni Tamás (szerk.): Média–nyilvánosság–közvélemény. Budapest: Gondolat Kiadó.

Curran, James ([1997] 2007): Még egyszer a tömegmédiáról és a demokráciáról. In: Angelusz Róbert & Tardos Róbert & Terestyéni Tamás (szerk.): Média–nyilvánosság–közvélemény. Budapest: Gondolat Kiadó.

Császi Lajos (2003): A média tabloidizációja és a nyilvánosság átalakulása. Politikatudományi Szemle, 2. sz. 157–172.

Deuze, Mark (2003): A web és a webes újságírás típusai. Médiakutató, ősz, 57–79.

Fábián Sándor Péter (2007): Az ingyenes napilapok térnyerése és hatása a sajtópiacra. Médiakutató, ősz, 85–97.

Giovannini, Giovanni, szerk. ([1987] 1993): A tömegkommunikációs eszközök története. A kovakőtől a szilíciumig. Budapest: Püski Kiadó.

Gripsrud, Jostein ([1999] 2007): Médiakultúra, médiatársadalom. Budapest: Új Mandátum Kiadó.

Habermas, Jürgen ([1962] 1999): A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Budapest: Osiris Kiadó.

Horvát János (1997): A negyedik hatalom? Jel-Kép, 2. sz. 61–64.

Høyer, Svennik ([1998] 2001): Média a harmadik évezred küszöbén. Forradalmak a kommunikációban. Médiakutató, 2001. tél, 23–38.

Jankovics Zsanett (2008): A személyek jelentősége a politikában. Médiakutató, tavasz, 33–45.

Jensen, Jody (2008): Netizens of the Blogosphere: E-democracy or E-ristocracy? Central European Political Science Review, Spring, 85–90.

Papacharissi, Zizi (2003): A virtuális szféra. Médiakutató, tavasz, 119–137.

Rowbottom, Jacob (2007): Sajtószabadság és politikai vita. Élet és Irodalom, szeptember 21.

Schudson, Michael (1978): Discovering the News. BasicBooks/HareperCollinsPublishers.

Sparks, Colin ([2001] 2007): Az internet és a globális közszféra. In: Angelusz Róbert & Tardos Róbert & Terestyéni Tamás (szerk.): Média–nyilvánosság–közvélemény. Budapest: Gondolat Kiadó.

Wild Judit & Dull Szabolcs (2008): Az elnök emberei – munka közben. Médiakutató, tél, 13–21.

Lábjegyzetek

1
Dolgozatom „A hírsajtó átalakulása” című, a Lapkiadás és Médiapiac 2009. márciusi számában, illetve a „Hírközlés tegnap és ma” című, a Value magazin 2009. májusi számában közölt írásaim felhasználásával és továbbgondolásával született – B. L. P.
2
2004-ben az Amerikai Egyesült Államokban a 18–29 éves korosztály 20 százaléka, 2008-ban már 42 százaléka számára jelentette az internet az első számú hírforrást (Jensen, 2008), 2009-ben pedig már a 30 év alattiak 59 százaléka a webet jelölte meg első számú hírforrásaként (http://nol.hu/archivum/lap-20090314-20090314-15; utolsó letöltés: 2009. március 15.). Magyarországon ugyancsak meredeken nő az internethasználók aránya: az NRC InformatiOnline adatai szerint 2004 elején a rendszeresen netezők aránya 21 százalék, 2008 elején már 46 százalék volt; 2008-ban a 15–24 éves generáció tagjainak 80 százaléka használta rendszeresen az internetet, míg a 25–34 éves korosztály körében ez az arány csupán 60 százalékos volt (http://www.nrc.hu/kutatas/ internet_penetracio?gclid=CJzhg-H76JgCFQdMtAodyi_A1g; utolsó letöltés: 2009. február 29.).
3
A filléres sajtó elterjedésében persze szerepet játszottak más tényezők is, így különösen a gyorsuló urbanizáció (amely nagy, homogén piacok megjelenéséhez vezetett), az írástudók számának emelkedése és a szabadidő növekedése.
4
2008-ban már a nap minden percében új blog jelent meg valahol az interneten; a blogoszféra nagysága öthavonta megduplázódott (Jensen, 2008). A legnagyobb magyar blogportál, a www.blog.hu 2008 elején több mint 6000 működő „webnaplót” tárolt (Bodoky, 2008).
5
A (polgári) nyilvánosság – másként nyilvános szféra vagy közszféra vagy nyilvános tér (public sphere) – fogalmát a klasszikus habermasi értelemben használom. Eszerint a nyilvánosság a közügyekről szóló racionális és kritikus vita, a „nyilvános okoskodás” terepe, amely lehetőséget kínál a nagykorú állampolgároknak arra, hogy tájékozottan döntsenek, és aktívan részt vegyenek a politikai döntések meghozatalában. A jól működő nyilvánosság tehát a deliberatív demokrácia működésének előfeltétele (vö. Habermas, [1962] 1999; a koncepció kritikájáról lásd például Curran, [1997] 2007; Gripsrud, [1999] 2007; Sparks, [2001] 2007; Papacharissi, 2003). A politikai hírközlés minősége természetesen megszabja a nyilvánosság minőségét, hiszen a racionális-kritikus vita és a tájékozott politikai döntéshozatal előfeltétele a közhatalom transzparenciája.
6
A civil újságírás Shayne Bowman és Chris Willis definíciója szerint azt jelenti, hogy „egy állampolgár vagy állampolgárok egy csoportja aktív szerepet vállal a hírek és az információk gyűjtésében, tudósításában, elemzésében és terjesztésében. E részvétel célja olyan független, megbízható, pontos, széles körű és releváns információk nyújtása, melyekre egy demokráciában szükség van” (Bowmant és Willist [2003] idézi Barta, 2007: 116).
7
Az Egyesült Államokban az online hirdetések reklámpiaci részesedése 2006-ról (14 milliárd dollár) 2007-re (18 milliárd dollár) 28 százalékkal nőtt (lásd http://www.businessinsider.com/2008/3/ google-sucks-life-out-of-old-media- huge-2007-share-shift; utolsó letöltés: 2009. február 15.). A nyomtatott sajtó – vagyis a hagyományos újságok és magazinok – reklámpiaci részesedése 2006-ról (12 milliárd dollár) 2007-re (11,5 milliárd dollár) öt százalékkal csökkent (lásd http://spreadsheets.google.com/pub?key=pYFPEp3S18PSWvyPrvF8aEg; utolsó letöltés: 2009. február 15.).
8
A legnépszerűbb 25 amerikai blog listáját lásd itt: http://www.ebizmba.com/articles/blogs (utolsó letöltés: 2008. február 15.). A listavezető blognak havi két és fél millió látogatója van.
Támogass adód 1%-ával

Lapunk, a Médiakutató nem kér és nem kap állami támogatást. Olvasóink adományaiból, egy magáncég támogatásából, az eladott példányok árából tartja fenn magát. Cserébe évente négy lapszámmal jelentkezünk nyomtatásban és online. Online formában lapunk ingyen, regisztráció nélkül olvasható. Szerkesztőink és bírálóink társadalmi munkában dolgoznak.
A Médiakutató immár 22 éve első közlésben jelenteti meg fiatal és szenior magyar és külföldi kutatók munkáit a médiajog, a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről. Számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben.

Kérjük, hogy személyi jövedelemadód 1 %-ával támogasd a Médiakutató Alapítványt! Adószámunk: 18687941-2-42

Médiakutató YouTube csatornája

Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink