Médiakutató 2017 ősz

Recenzió

Murai András:

Magyar filmtörténet kezdőknek és haladóknak

Gelencsér Gábor Magyar film 1.0 című könyvéről

Letöltés (PDF)

Minek a története a (magyar) film története? Lényegében minden filmtörténettel foglalkozó szerző erre a kérdésre keresi a választ, amelyet azért nem egyszerű megadni, mert a történeti folyamatok vizsgálata során a konkrét műveken túl – de azoktól elválaszthatatlanul – komplex jelenséggel találjuk szembe magunkat. A filmalkotások kontextusát jelentő hatáselemek között vannak a gyártási körülmények, a technikai feltételek, a cenzúra, a szerzők, a sztárok, a műfajok és a stílusirányzatok, a gazdasági lehetőségek, a politikai hatások – mindebből kell azokat kiemelni, amelyek nem csupán áttekinteni és rendszerezni segítik 120 év filmfolyamát, hanem hozzájárulnak a művek keletkezésének megértéséhez is. A Magyar film 1.0 című könyv ebben az alapvető kérdésben kifejezetten erős: konzekvensen érvényesítve szempontrendszerét helyezi el a környezeti hatások hálójában a műveket, miközben bemutatja a filmtörténeti hagyomány jelentőségét, a korszakok és rendezői nemzedékek közötti dinamikát, a váltásokat és a kapcsolódásokat. A szerző, Gelencsér Gábor a magyar film kitűnő szakértője, több hazai rendező portréját és filmtörténeti korszakot bemutató könyv után¹ olyan munkával jelentkezett, amely egységes szerkezetbe foglalja a magyar játékfilmek több mint egy évszázados történetét. Írása attól válik egyetlen nagy gondolati ívvé és így nemzeti filmtörténetünk elbeszélésének koherens szövegévé, hogy mindvégig következetesen két alapvető szempont köré szervezi a korszakok elemzését: az egyik a politikai töréspontok, vagy máskor a „lágyabb” társadalmi változások és a filmek kapcsolata, a másik a szerzői és műfaji (szórakoztató) filmek változó viszonya.

Kevesen vállalkoztak eddig arra, hogy a hazai film történetéről átfogó szakkönyvet írjanak. Amíg az egyes alkotókról, korszakokról, műfajokról és intézményekről született könyvek és tanulmányok szinte az egész magyar film történetét lefedik, addig a társadalmi-politikai környezet filmekre gyakorolt hatásának teljes folyamatát bemutató vizsgálatra rendkívül kevés a példa. Az egyik korai munka Nemeskürty Istváné, aki A magyar film történetében (1956) – a megírás időpontjából adódóan – az új hullám kezdetéig tudta a filmeket és korszakokat sorra venni. A 2000-es évektől több kezdeményezést is találunk a hazai filmtörténet áttekintésére, ezek közül a teljességre törekvés igényével kiemelkedik a Balogh–Gyürey–Honffy szerzőhármas A magyar játékfilm története a kezdetektől 1990-ig című, 2004-ben megjelent nagy ívű, elsősorban oktatási célra készült áttekintése, amely megáll a Kádár-rendszer végénél, és nem foglalkozik a rendszerváltozás filmes hatásával. Gelencsér Gábor kötete több szempontból is újdonságot jelent a korábbi írásokhoz képest. Egyrészről az eddigi legátfogóbb magyar filmtörténeti munka, hiszen az első, 1896-os filmvetítéstől a 2015-ös Saul fiáig tárgyalja a hazai játékfilmek alakulását.² A könyv műfaja is szokatlan a magyar filmtörténeti szakkönyvek sorában: a kézikönyv és az esszé sajátos ötvözete, ami egyszerre tényekben gazdaggá és élvezetes olvasmánnyá teszi a szöveget.

Ki kell térnünk arra kérdésre, kinek íródott a könyv, ki a mintaolvasó. A Holnap Kiadó sorozatából következően – a zeneit, az irodalmit és a művészettörténetit követte a filmtörténeti áttekintés – elsősorban a fiatalok, erre utal a címben szereplő, az internetes generációra kacsintó „1.0”, valamint a szöveg időnként túlságosan iskolás megfogalmazása is. Igaz ugyan, hogy a fiatal generáció tagjainak, akiknek a rendszerváltozás előtti időszak már történelem, a politikai eseményeket, jelenségeket úgy kell megmagyarázni, mint egy tankönyvben, ez azonban zavarhatja az idősebb generációhoz tartozó tapasztaltabb olvasókat. Mindenesetre az egységes stílusú és szellemiségű szöveg érthetően mutat be összetett politikai és művészeti jelenségeket, miközben Gelencsér használja a filmes szakkifejezéseket, és mindenütt, ahol szükséges, fogalommagyarázatot ad (példa erre az Aczél nevéhez köthető 3 T, vagy mit jelent a posztmodern, mi a cinéma vérité, mi jellemzi az új hullámos stílusirányzatokat). Mindezért a Magyar film 1.0 ajánlható a filmtörténetben kevésbé járatos, de a téma iránt komolyan érdeklődő igényes laikusoknak. A könyv azonban azoknak a „haladóknak” is újdonsággal szolgálhat, akiknek már van filmélményük a magyar filmkultúra különböző korszakaiból, és szeretnék az összefüggéseket is meglátni. A szöveg ugyanis nem elsősorban lexikális tudást kíván adni, miközben rendkívül informatív, hiszen minden fejezetében gyártás- és stílustörténettel, politikai mechanizmusokkal és szerzői életművek bemutatásával is foglalkozik. A monográfia erénye azonban nem önmagában a teljes filmtörténeti időintervallum lefedése vagy több szempontú megközelítése, hanem az a gondolati egység, amely ezt a hosszú és számtalan szerzőt és filmet tartalmazó időszakot egységes rendszerbe képes fogni.

Ezt a rendszerezést segíti a filmtörténeti korszakolás, amely a könyv – a politikai hatások és a népszerű film–szerzői film viszonyának következetes alkalmazása mellett – másik hangsúlyos kérdése. A filmtörténetírás legtöbbször (bár nem szükségszerűen) kronologikus. Alapvetően Gelencsér is az egyenes vonalú elbeszélés elvét követi, csak ritkán utal előre, az adott korszakból kitekintve. Ezek az előremutató jelzések viszont hozzájárulnak a már említett egységes szellemiség megteremtéséhez (például az 1960-as évek „így jöttem”-tematikájánál a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című 2014-es rendezést említi, érzékeltetve bizonyos filmtörténeti hagyományok továbbélését). A magyar film történetét kifejezetten a politikai változások darabolják Gelencsér álláspontja szerint. A II. világháborút tekinti a legfontosabb határvonalnak, az azt követő évtizedeket pedig különösen árnyaltan kezeli, a szélsőségesebb és a kevésbé radikális politikai-társadalmi változásokat a filmgyártással összefüggésbe hozva több rövidebb korszakot állít fel. Meggyőzően érvel a politikai mozgások által keletkezett korszakhatárok és a filmes stílusok összefüggése mellett.

Nézzünk röviden erre három példát: azokat a korszakokat, amelyekre kevesebb figyelmet fordítottak eddig az összefoglaló filmtörténeti munkák, s amelyek szerintem a legtöbb újdonságot hozzák a könyvben. Az 1954 és 1962 közötti, az új hullám előzményének tartott éveket „a magyar film névtelen korszakának” nevezi a szerző, kiemelve, hogy érdekes módon 1956 nem korszakhatár, viszont 1953 és 1962 igen: mindkettő enyhülést hoz a politikai rendszerben. Huszonöt oldalt kap a könyvben ez a fejezet, csak tízzel kevesebbet, mint a sokszor tárgyalt és a szerzői filmek tekintetében legsikeresebbnek tartott magyar új hullám időszaka. Ebben a részben tartalmas gondolatmenet mutatja be a stílus és a műfaj termékeny kapcsolatának lehetőségét, amit a neorealista stílusirányzatot követő korszakban készült filmek példáznak. Gelencsér könyvében hangsúlyos egy másik, az 1969 és 1973 közötti rövid időszak is, amelyet a ’68 utáni értelmiségi kiábrándulás és a reformok leállítása fog közre, s határozza meg a magyar filmek egy részének tematikáját és stílusát. Izgalmas a rendszerváltozás elnyújtott, 1999-ig datált időintervallumának kérdése is, amely korszakhatárt a szerző az új stílust képviselő filmrendező nemzedék késői, ezredfordulós megjelenésével indokol.

A Magyar film 1.0 a periódusok és határok hangsúlyos kiemelésével (a könyv fejezeteit is ezek alkotják) legalább annyira hozzájárul a filmtörténeti kánon alakításához, mint a felsorolt és kiemelt filmekkel és alkotókkal. Minden filmtörténeti munka – akarva vagy akaratlanul, de feltehetően többnyire előre megfontolt szándékkal – részt vesz a kánonképzésben. Nincs ez másképp Gelencsér Gábor könyvével sem. Többnyire megerősíti azon filmek és rendezők listáját, amelyek eddig is mértékként szolgáltak a hazai mozgókép vizsgálatához és megítéléséhez, ugyanakkor néhány alkotót nagyobb szerephez juttat, mint az eddigi átfogó munkák (például Magyar Dezső vagy Dárday István munkái). Még egy megjegyzés a kánonállításhoz: a könyvben a népszerű mozifilmek éppen olyan hangsúllyal szerepelnek, mint a szerzői filmek. E kettő megfelelő aránya – hangsúlyozza több helyen a szerző – teszi egy nemzet filmkultúráját teljessé, ami a magyar film történetében sajnos ritkán jött létre.

A kihívás egy 120 évet felölelő, a név- és a filmmutatókat és az ajánlott irodalmi forrásokat leszámítva 250 oldalas, minden fontos elemet magában foglaló könyv esetében a sűrítésben és a leegyszerűsítésben van: semmi ne maradjon ki, ami a kánon és a szerző szerint kihagyhatatlan, és a szöveg közérthetően mutasson be összetett folyamatokat. Gelencsér Gábor munkája kiválóan megfelel ezeknek az igényeknek, kifejezetten gördülékeny a nyelvezete, a szöveg jól tagolt, a színes fejlécek segítik az eligazodást, ráadásul jó minőségű képanyag teszi élvezetessé az olvasást. A Magyar film 1.0 igényes intellektuális utazás a magyar filmtörténetben. (Gelencsér Gábor: Magyar film 1.0. Holnap Kiadó, Budapest, 2017, 270 oldal, 3500 forint)

Irodalom

Balogh Gyöngyi, Gyürey Vera & Honffy Pál (2004): A magyar játékfilm története a kezdetektől 1990-ig. Budapest: Műszaki.

Gelencsér Gábor (2002): A Titanic zenekara. Stílusok és irányzatok a hetvenes évek magyar filmművészetében. Budapest: Osiris.

Gelencsér Gábor (2006): Káoszkeringő. Gothár Péter filmjei. Budapest: Novella.

Gelencsér Gábor (2014): Az eredendő máshol. Magyar filmes szólamok. Budapest: Gondolat.

Gelencsér Gábor (2016): Forgatott könyvek. A magyar film és az irodalom kapcsolata 1945 és 1995 között. Budapest: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány

Gelencsér Gábor (2016): Váratlan perspektívák. Jeles András filmjei. Budapest: Kijárat.

Nemeskürty István (1965): A magyar film története 1912–1963. Budapest: Gondolat.