Arzén

Fülöp Márton – Hamrák Dóra – Kenesei Zsófia – Lakatos Sára – Mravik Patrik – Mécs Bálint:

Arzén a Tiszazugban

Több olyan történeti közösségről tudunk, amely a terhet jelentő öreg, beteges, magatehetetlen vagy fogyatékkal élő személyeket kiközösítette, esetleg a halálba kényszerítette. A Horthy-kor legnagyobb bűnügyi botránya éppen egy efféle gyakorlat magyarországi alkalmazása miatt robbant ki. Kiderült, hogy a Tiszazugban emberek tucatjait tették el láb alól arzénmérgezéssel saját családtagjaik pusztán azért, mert feleslegessé váltak, útban voltak, akadályozták a gyilkosok boldogulását. Arra is fény derült, hogy nem elszigetelt esetekről, hanem olyan szokásról volt szó, amelyről egész faluközösségek tudtak, és amelyet évtizeden át büntetlenül űztek a helybeliek. A korabeli sajtó és egyes szociográfiák az 1930-as években a tiszazugi falvak kapcsán az elhíresült spártai Taigetoszt emlegették. Az analógia ugyan némiképp sántít, de jól tükrözi az eljárás kegyetlenségét, közösségi beágyazottságát és az áldozatok kiszolgáltatott helyzetét.

Bezsenyi Tamás:

Mire jó egy gyilkosságsorozat?

Régiófejlesztés és politikai karrier

A tiszazugi arzénes ügyet mint országos és később nemzetközi médiabotrányt látszólag a nagyobb újságokon keresztül érdemes bemutatni, hiszen, a releváns információkat az országos és nemzetközi sajtó biztosan átvette. Azonban érdemes számolni azzal a lehetőséggel is, hogy amiként a helyben történt gyilkosságok elkövetőinek haszna helyben realizálódik, úgy az ügy mediatizált botrányának is elsősorban helyi kedvezményezettei voltak. A következőkben arra teszek kísérletet, hogy bemutassam, miként használta fel egy politikai kör vezetője a mérgezéseket a tiszazugi régió fejlesztésére és saját politikai karrierjének építésére.

Bálint Angelika – Győri Anna:

A tiszazugi arzéngyilkosságok reprezentációi

Sokan sokféleképpen bemutatták már a tiszazugi arzén „gyógyító” hatását, a szociológustól a politikusig mindenki magyarázatot követelt erre a különös jelenségre, amely alapjaiban véve rendítette meg az emberiségbe és a „magyar parasztba” vetett hitet. Ebbe a diskurzusba kapcsolódott be a szépirodalom és a szociográfia is. E két műfaj a reprezentációk szempontjából az egyik legfontosabb fórumot jelentette, a sajtó mellett ugyanis ezeken keresztül lehetett a legszélesebb olvasóközönséget megszólítani. A nagybetűs értelemben vett Írótól elvárták, hogy a magyarázat mellett értelmet is adjon a történteknek, ne csupán egy aktuális tanítással szolgáljon, hanem segítsen a traumát követő gyászmunka során is. A népi írók pedig éppen az 1920–30-as években váltak a magyar falu legszakavatottabb kutatóivá. A szépirodalmi művek megjelenése mellett a szociográfiák is jelzik, hogy a tiszazugi mérgezések iránti élénk érdeklődés, a botrány által okozott szenzáció nem ért véget az arzénes perek lezárásával, a bűnösök elítélésével.