Nyelv

Fehér Katalin:

Kép, nyelv, nyelvi kép

A vizuális kommunikáció tárgyalásakor a legtöbb esetben a vizuális médiumok – a főként az ikonok, a rajzok, a képek és a mozgóképek – kerülnek előtérbe. Ez a vizuális kommunikáció közvetlen formája. Létezik azonban közvetett, verbális formája is, amelynek kiemelt területe az úgynevezett metaforakommunikáció, azaz a nyelvi kommunikáció által közvetített vizuális képek, ideák. E dolgozat a metaforakommunikáció vizuális aspektusait vizsgálja.

Kárpáti Eszter:

Mit tudunk meg a szövegmodellek összevetéséből?

Nincs rossz szöveg és jó szöveg. Valami vagy szöveg, vagy nem. Koroktól, helyszínektől, személyektől, alkalomtól függ, hogy valamit (akár ugyanazt a valamit) éppen szövegnek tartunk-e vagy sem. A szöveg egyfajta (Petőfi S. János szavaival élve: dominánsan verbális) nyelvi jel, amelynek jelentése az ókortól napjainkig ellátta feladattal a gondolkodókat. E nyelvi jel komplexitása az idők során két szempontból is növekedett, s mindkettő mögött a közvetítettség állt: történetileg a kognitív képességek fejlődése váltott át egyfajta sajátos eljárástechnika (az írás mint intézményesített jelrendszer, majd a számítógépes hálózatokkal megjelent lehetőségek tudásának) elsajátítására; a jelentéstapasztalat vonatkozásában pedig napjainkra a jelentés létrejöttének folyamatába ékelődött egy intézmény, a média. A szövegfogalom nyelvészetileg is érdekes változást mutat. E tanulmány egy mintaelemzésben azt mutatja meg, hogy a rendelkezésre álló modellek milyen kérdéseket vizsgálnak, s ezekre milyen válaszokat adnak. Azt látjuk, hogy maga a szöveg fogalma alakul át. Végeredményben kérdéssé válik: van-e még értelme szövegről beszélni, vagy inkább egy olyan komplexebb „képződmény”-ről lehet csak, amelynek növekvő komplexitása nem belső struktúrájából, hanem kontextusának bővüléséből fakad?