Propaganda

Takács Róbert:

Újságírói szerepfelfogások 1954 és 1956 között Magyarországon

1945 és 1948 között számos kommunista elkötelezettségű újságíró látott munkához, majd az egypárti diktatúra kiépítése további komoly változást hozott a szerkesztőségek összetételében: az 1940-es és az 1950-es évek fordulóján tömegesen kerültek a lapokhoz munkáskáderek, kiszorítva a „régi újságírók” jelentős részét. Az újságírók arra kényszerültek, hogy elsősorban a sajtóirányítás szempontjainak igyekezzenek megfelelni, kommunista meggyőződésük mellett és sokszor saját – szakmai és 1953 után egyre inkább politikai – meglátásaik ellenére is. A kettő közti ellentét egyre nehezebben elviselhető feszültséget generált, amely 1956 októberét megelőzően két ízben is „robbant”. E tanulmány az 1954 ősze és az 1956 októbere közti újságírói vitákon keresztül mutatja be, hogy milyen, a legtöbbször politikailag motivált alternatív vélemények éltek az újságírók körében a sajtó szerepével, az „ideális” újságírással kapcsolatban.

Kotroczó Róbert:

Leni Riefenstahl: Emlékeim 1902-1945

Kreált múlt – credo nélkül

Leni Riefenstahl önéletrajza, az Emlékeim: 1902-1945 sokszor szándékosan pontatlan, és nem tekinthető hiteles történelmi forrásnak. Riefenstahl nem egyszerűen elfelejtett eseményeket vagy rosszul emlékezett dátumokra, mint azt az életrajzoknál megszokhattuk, hanem tetten érhetően azzal a szándékkal írt, hogy a könyv oldalain újrafogalmazza az életét; epikai eszközökkel kicsinyítve felelősségét a náci propagandagépezetben játszott szerepéért, és eltúlozva művészi karrierjének sikerességét és egyedülállóságát. Dolgozatomban arra teszek kísérletet, hogy elemezzem az 1987-ben megjelent életrajzot, és ütköztetem az addig és azóta nyilvánosságra került ellentmondónak tűnő információkkal elsősorban Riefenstahl pályakezdéséről.

Kiss Balázs:

Missziótól marketingig

Fejezetek a propaganda elmélettörténetéből

Az alábbiakban a 20. század által kifejlesztett legfélelmetesebb hatalmi eszközök egyikéről lesz szó. Se szeri, se száma azoknak a néha csak meghökkentő, néha azonban egyenesen ilyesztő eseteknek, amelyek azt látszanak igazolni, hogy a propagandának félelmetes, néha történelemfordító hatása volt és van a modern tömegtársadalomban. Ha talán nem minden ilyen eset igaz is, a tudomány nem takaríthatta meg magának azt, hogy figyelmesen szemügyre vegye a propaganda jelenségét. Ennek a vizsgálódásnak az egyes fejezeteit mutatjuk be az alábbiakban. Először megemlékezünk a propaganda 17. századi kezdeteiről, majd a 20. század néhány fontos propagandaelméleti alkotóját említjük. Ezt követően a téma 1980-as, 1990-es évekbeli újjászületéséről szólunk, hogy végül azt mutassuk be, miként illeszkedik a tömegtársadalom problematikájába a propaganda és a marketing.

Lázár Guy:

A szocialista nyilvánosság történetének alapvonala

Kísérlet

Dolgozatomban – mint ezt címe is jelzi – nem vállalkozom többre, mint hogy megpróbáljam fölvázolni a szocialista társadalmak nyilvánosságának 1956-ig terjedő történetét, az ebből kirajzolódó legfontosabb tendenciákat és típusokat.

Vörös Boldizsár:

Két rendszer, két halott, két temetés

Ady Endre és Eötvös Loránd búcsúztatásai 1919-ben

E tanulmány Ady Endre és Eötvös Loránd 1919-ben lezajlott temetéseinek vizsgálatával azt mutatja be, hogy a különböző politikai rendszerek közvélemény-formálói hogyan használhatják fel az általuk kiemelkedőként méltatott történelmi személyiségek búcsúztatásait propagandájukban a saját világszemléletük terjesztésére. Az elhunyt értékeléséhez a hatalom többféle eszközt is alkalmazhatott: a temetés egész jellegét meghatározó minősítést, a szertartás helyszíneinek kijelölését és azok díszítését, a közreműködők kiválasztását, a hatalom képviselőjének gyászbeszédét, a koszorúküldést, továbbá azt, hogy az adott rendszer vezetői közül kik jelennek meg a búcsúztatáson. Ady és Eötvös temetési szertartásainak elemzése azt is jól szemlélteti, hogy a forradalmak közvélemény-formálói – politikai céljaik érdekében – korántsem utasítják el azoknak a propagandisztikus eszközöknek az alkalmazását, amelyeket az általuk megtagadott rendszerek illetékesei is felhasználtak, természetesen a saját törekvéseik megvalósításához.