Sajtószabadság

2019 ősz

Martin József Péter:

Martin József Péter:

Kéz a kézben a lejtőn

Korrupció és sajtószabadság a magyar trendek tükrében

Tudományos szempontból sem a korrupció, sem a sajtószabadság fogalmát nem könnyű megragadni. Komplexitásuk akkor válik nyilvánvalóvá, amikor – túllépve a mindennapi politikai diskurzuson – tudományos igazolást szeretnénk szerezni az e fogalmakkal kapcsolatos feltevéseinknek. Ebben az esetben beleütközünk e fogalmak definiálásának és mérhetőségének problémájába – e tanulmány első felében ezeket tárgyaljuk. Ezután a médiaszabadság és a korrupció közötti összefüggéseket tárjuk fel a meglévő irodalom és empirikus vizsgálataink alapján, majd ugyanezt tesszük Magyarországra alkalmazva. Miközben mind a médiaszabadság hanyatlása, mind a korrupció intézményesülése beleillik a regionális és – részben – a globális trendekbe, a magyar esetben mindkét változónak különleges jellegzetességei vannak. Ezek feltárása közelebb visz minket annak a megértéséhez, hogy számos tényfeltáró médiatartalom és korrupciós botrány dacára egyelőre miért nem sikerült megtörni a rendszerszintű korrupciót Magyarországon.

Kéz a kézben a lejtőn

Korrupció és sajtószabadság a magyar trendek tükrében

Médiakutató, 2019. ősz, XX. évf. 3. szám, 7–21. o.

Letöltés (PDF)

Facebook
Médiakutató beszélgetések

2025

November Szamizdat a nyolcvanas években. Jakab Lajossal Bajomi-Lázár Péter beszélget.

2024

Június A távírótól az internetig: két bináris hálózat összevetése. Boldog Dalmával Jamriskó Tamás beszélget.

Április "A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.

Március A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató

Január Milyen a magyar médiarendszer? Hibrid vagy autoriter rezsim? Bátory Attilával, Sipos Balázzsal és Sükösd Miklóssal Bajomi-lázár Péter beszélget.

2022

Március Szamizdat vagy valami más? Bolla Ritával, a Nyomtass te is! aktivistájával Bajomi-Lázár Péter beszélget.

Február Lehet-e, szabad-e, kell-e szabályozni a társasmédia-platformokat? Bayer Judit, Polyák Gábor, Rozgonyi Krisztina és Ződi Zsolt médiajogászokkal Bajomi-Lázár Péter beszélget.

Február Mi az a cenzúra? Hol a határ cenzúra és szerkesztés között? Gosztonyi Gergely médiajogásszal Bajomi-Lázár Péter beszélget

Január Ment-e a világ előbbre a computerek által?

2015

Április „Szomszédok közt” -- Kovács M. Andrással és Lányi Balázzsal Bajomi-Lázár Péter beszélget

2014

Október Epizódok a budapesti gettó történetéből. Surányi Andrással és Örkény Antallal Mátay Mónika beszélget

2010

Szeptember Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés.

2009

November A frankfurti és a birminghami iskola – Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget

Támogass adód 1%-ával

A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként 2000 óta adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog, a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben. Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik. Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat! A szerkesztőség

Adószámunk: 18687941-2-43