Koloh Gábor:
Koloh Gábor:
Kormányzói kegyelem egy magzatelhajtó orvosnak
A két világháború között a magyarországi társadalom számottevő strukturális átalakuláson ment keresztül: bár a népesség a trianoni menekültek érkezése következtében megnőtt, a belső vándorlás és különösen a születésszám csökkenése miatt mélyreható népesedési diskurzus folyt az ország és népe jövőjéről. A Horthy- korszak kormányai pronatalista politikát folytattak, amely a revíziós igények nyílt vállalásával is összekapcsolódott. A születésszabályozás társadalmi gyakorlata nyílt kritikában részesült, a korszak sajtójában így rendre megjelentek az abortuszt végrehajtó nők, illetve az abortuszt megvalósulását segítő vagy azt előidéző bábák és orvosok elleni perekről szóló hírek. Ezek egyike volt a vésztői Kincses Imre orvos elleni eljárás. Az első fokon felmentett Kincses tette a per előrehaladtával egyre sötétebb színt kapott a sajtóban. Az orvost végül egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, ő azonban minden követ megmozgatott a szabadulása érdekében. Végül a Horthy Miklóshoz írt kegyelmi kérvénye pozitív elbírálásban részesült. Ez a tanulmány ennek az ügynek a hátterét és médiareprezentációját tárja fel a vonatkozó sajtócikkek és a peranyag elemzésével.
Kulcsszavak: kormányzói kegyelem, pronatalista politika, sajtóreprezentáció, születésszabályozás
Kormányzói kegyelem egy magzatelhajtó orvosnak
Médiakutató 2025. tél, 45-56 o. https://doi.org/10.55395/MK.2025.4.4
2025
November
Szamizdat a nyolcvanas években. Jakab Lajossal Bajomi-Lázár Péter beszélget.
2024
Április
"A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.
Március
A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató
2022
A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként immár 24. éve adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog,
a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben.
Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik.
Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat!
A szerkesztőség
Adószámunk: 18687941-2-43
„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés
Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró
Magyar Kommunikációtudományi Társaság
Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette)