Rudisch Ferenc:
Rudisch Ferenc:
Az újságíróképzés és a sajtótudomány hazai intézményesüléstörténete a századfordulótól az 1930-as évekig
A jelen tanulmány a felsőfokú újságíróképzés és az önálló társadalomtudományi területként azonosított sajtótudomány hazai intézményesülésének csomópontjait tekinti át a 19. század végétől az 1930-as évek közepéig. A két terület az Egyesült Államokban és az európai kontinensen máshogyan kapcsolódott össze. Míg a tengerentúlon a professzionális újságírók gyakorlati felkészítése került előtérbe, addig Európában (főként Németországban) inkább a tudományos sajtókutatás vált hangsúlyossá. Bár a hazai fejlődés leginkább az utóbbi modellt tekintette mintának, időnként a gyakorlati újságíróképzés megszervezésére is kísérletet tettek. Az újságíróképzés és a sajtótudomány összefüggő intézményesülését az újságíró-társadalom rendszeresen megnyilvánuló ellenállása mellett elsősorban a politika- és a gazdaságtörténet legmeghatározóbb hazai fordulópontjai késleltették, miközben a törekvések többnyire már a nemzetközi fejleményekkel párhuzamosan megfogalmazódtak. A századfordulón megkezdődő folyamatok egységes narratívába rendezésén túl a témakör korábbi feldolgozásait a tanulmány leginkább Tápay-Szabó László szegedi kísérletének rekonstrukciójával egé szíti ki, és ennek érdekében az újságíróból lett egyetemi tanár életrajzát is hosszabban ismerteti.
Kulcsszavak: intézményesülés, professzionalizáció, sajtókutatás, sajtótudomány, újságíróképzés
Médiakutató 2025. tél, 33-43 o. https://doi.org/10.55395/MK.2025.4.3
2025
November
Szamizdat a nyolcvanas években. Jakab Lajossal Bajomi-Lázár Péter beszélget.
2024
Április
"A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.
Március
A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató
2022
A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként immár 24. éve adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog,
a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben.
Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik.
Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat!
A szerkesztőség
Adószámunk: 18687941-2-43
„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés
Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró
Magyar Kommunikációtudományi Társaság
Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette)